Ma Abigél, Alex, Apollónia névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (54.)
Emberségből jeles
Sáfrány Ferenc
A történet dátuma 2010. június 8. Megjegyzendő. Ma tapasztaltam, amit egyébként jól tudok, hogy a téma az utcán, ebben az esetben a vendéglőben, a kocsmában hever, csak hegyezni kell a füleket. Csak azt sajnálom, hogy nem voltam szem- és fültanú. De megpróbálom a hallottak alapján rekonstruálni a helyzetet.
Magyarország, Szeged, napjainkban. Egy igen idős bácsi, reszkető kezekkel, Déli Aprót árulva, hogy kicsinyke kis nyugdíját kipótolja, betér az Art vendéglőbe. Általában hétfőnként jár erre, de ma ebédelni és gondolom vacsorázni is, úgy este hat óra környékén jelent meg. Megkérdezte Timit, a szorgalmas pincérlányt, „Aranyoskám, mit ajánl, ami olcsó és laktató?” Gondban a kiszolgáló hölgy, mert ismeri a bácsikát, máskor is evett itt egyszer-egyszer túrós csuszát, majd kivágja: „Egyen egy zóna marhapörköltet, körettel, salátával, az csak kilencszázkilencven forint.”
„Drága az, nekem, aranyoskám” – motyog félhangon, mint ha magának beszélne az öregember, majd csuszát rendel hatszázért.
Közben az egész történetet hallja, akarva, akaratlanul is Levente, az egyik fiatal, kedves és ismert törzsvendég, aki éppen vacsoráját fejezné főnöke társaságában. Odahívja Timit és rákérdez a lényegre, majd megkéri, hogy a bácsinak hozza ki a csuszát, és azt számolja az ő számlájához, majd fizetne, de meggondolja magát, és a pörköltet rendeli meg, fizet és távozik, mint akinél e gesztus a legtermészetesebb. Ezt mi, még én is, aki az egészet most hallgatja, tudjuk, Levente már csak ilyen. A ritkább fajtából. Szeret ide járni, mert jól főznek, családias a hangulat, stb.
A lényeg még csak most kezdődik.
A bácsi, amikor a kért csusza helyett meglátja tányérján, a gazdagon merített, szaftos és illatozó pörköltet, először nem hisz a szemének, majd a fülének.
„Kisasszony, én csuszát rendeltem.”
„Igen, de ez a pörkölt már fizetve van.”
„Nem, ez még nincs fizetve.”
„De, egy úriember, aki az előbb itt volt, már rendezte a számlát.”
„Azt már nem, csak ugrat engem, és magácska akarja ezt nekem kifizetni.”
„Nem, komolyan mondom, hogy egy fiatalember fizette ki a vacsorát” –teszi hozzá Timi, majd magában halkan, nekem már hangosan mormolja, bár tehetném…
A bácsi reszkető kezekkel, valahol nyolcvan körül, tisztességesen ledolgozva a rászabottat, még mindig dolgozgat, rikkancs a javából, sorstárs, hozzáfog az étkezéshez. Timi közben már a könnyeivel küszködik, de itt még mindig nem értünk a lényeghez.
A bácsi, mint aki már régen evett ilyen sokat és jóízűt, befejezvén a „lakomát”, hívja a pincérnőt.
„Kisasszony fizetek!” – markában a sok apró, amit Timi felé nyújt.
„De már mondtam magának, az étel fizetve.”
„Azt már nem!” – hadakozik az öreg, és megpróbálja lerakni az asztalra a pénzt. Timi felkapja, és tuszkolja azt vissza a bácsi markába. Így megy ez hosszú ideig, a másodpercek ólomlábon peregnek ilyenkor. Kínos az ügy mindenki számára. Végül Timi megáll a kijárati ajtóban, elállva az utat, és végső kétségbeesésében már majdnem könyörög.
„Az Isten szerelmére, tegye el azt a pénzt, a vacsora fizetve. Legközelebb még én is veszek egy újságot, ha jön.”
„Kislányom, holnap hozok neked egyet ingyen.”
„Nem ingyen.”
„Akkor leteszem ide a padlóra, amikor nem is látja” – válaszolja az öreg, majd lassan, csoszogva elhagyja a vendéglőt.
Leventém, mi ebből a tanulság?
Olyan világban élünk, sajnos, ahol már a legegyszerűbb emberi gesztus is megkérdőjelezett. Sok ilyen vacsora várat még magára, amíg az emberek újra elhiszik, hogy itt nem szánalomról van és volt szó, csak egy kivételről, aki még mindig embernek nézi az öreget, az éhezőt, az elesettet, és nem tud elmenni mellette, hogy ne tenne valami apróságot, csekélységet érte, és nem a lelkiismeret hangos kalapálásának megnyugtatására. Arról, hogy még mindig boldog az, ki adhat, főleg ha azt tiszta szívvel, őszintén teszi.
Timi, most már elengedheted könnyeid.
Ui. A történet szereplői nem kitalált, hanem valós, hús-vér emberek! Itt élnek közöttünk, csak kevesen.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Kijutott a megpróbáltatásokból a washingtoni Kennedy Centernek
Annak idején azzal alakult meg, hogy a kultúra háza lesz mindenki számára, ám renoválására hivatkozva hamarosan >
Hogyan hatol be a „remigráció” az európai politikai fősodorba?
A „remigráció” nacionalista elmélete egyre inkább behatol a politika fő áramlatába, ha valaki ma karriert akar >
Lezárni az Orbán-korszakot
Orbán nem akart egy jobb országot, nem akart egy elégedettebb nemzetet, tanultabb fiatalságot, egészségesebb időseket – >
A hidegháború utáni atomkorszak éppen véget ér
Fareed Zakaria a Washington Postban rögzíti, hogy szép csendben omlik össze a nukleáris stabilitás, a világ >
Orbán robbanásveszélyes „terrorellenes” támogatást visz a Balkánra – a saját balkáni testvéri köre kedvéért
Arra tesz kísérletet, hogy gyengítse Bosznia-Hercegovina állami szerveit és intézményeit, ugyanakkor erősítse a boszniai Szerb Köztársaság >
Ezópusz békája
A politikusoknak, Orbánnak is javaslom, hogy szabadidejükben olvasgassák kicsit Ezópusz mese-történeteit. Tanulságosak. Megtudhatják belőlük, hogy az >
Hogyan veszekednek a szomszédos populisták?
A Beneš-dekrétumok miatt egymásnak esett a két populista szomszéd, Orbán és Fico. A történelem alaposan megosztja >
Vučić szerint Szerbia az EU-val köt gázmegállapodásokat, miközben csökkenti az orosz szállítmányokat
A szerb elnök ugyan a tömegnyomás hatására megpendítette, hogy idő előtti választásokat ír ki, ám legújabb >
A keresztény nacionalizmus különösen erős a Balkánon
Politikai mozgalomról van szó, amely a kereszténységet használja fel a szekularizmus és a pluralizmus eltörlésére, de >
Trump Amerika Caligulája
Ki kell mondani: Amerika császára őrült, magatartását csakis így lehet hiánytalanul helyére tenni. Így vélekedik Jeffrey >
Izrael mostanában udvarol az európai szélsőjobb pártoknak
Izrael egy éve megfigyelő státuszt kapott a Patrióták frakciójában. A magyarázat abban rejlik, hogy egyre nagyobb >
Balkan Insight: Vajon Trump megmenti Orbánt?
Feltűnő módon azonban sem Trump, sem alelnöke, Vance, sem senki más az amerikai kormányzatból nem nyújtott >