Ma Gizella, Gusztáv névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
A Vatikán 166. sz. közleménye
Ma tették közé a Szentszék állásfoglalását. >
A hűséges Hachiko története
Hachiko 1923 novemberében látta meg a napvilágot Japánban, Odate városában. Alig két hónapos volt, amikor >
Hogyan szaporodnak a rendőrök?
Dublinban elszabadult egy rendőrségi ló. Utóbb a termetes állatból előtört a párzási ösztön, és majdnem >
Amerika felfedezése annak köszönhető, hogy Kolumbusz nőtlen volt
Kolumbusz Kristóf kizárólag azért fedezhette fel Amerikát, mert nőtlen volt – jelenti kanadai tudósítónk. Tudniillik ha >
A fasiszták zászlaja alatt
A fasiszták zászlaja alatt1 A filozófus bevásárolt és már majdnem hazaért a lakásába. Fényes nappal, Budapest szívében. >
Okosabb vagy, mint egy ötödikes?
– Budapest melyik európai ország fővárosa? – így hangzott az amerikai iskolákban a harmadikos földrajz tananyagnak >
Motivált zsírégetés
Végre egy szellemes hirdetés a reklámok sivárságában: >
Úrvezetők Kínában
A felvételek gyűjteménye gyakorlatilag egyetlen sarkon készült. >
Előkerült az egyik legijesztőbb felvétel a Japánt sújtó szökőárról
Néhány napja tűnt fel a videómegosztókon a döbbenetes amatőr felvétel. >
Mosdók a világ minden tájáról
A leleményesség határtalan. >
Balla László esete Tito marsallal
Balla László* mérnök, a szabadkai Műszaki Iskola igazgatója, neves sportoló, Szabadka város díszpolgára, az egykori Jugoszlávia >
Távol Nigériától
Közel tíz éve, amikor először jártam Nigériában, ellenállhatatlanul magával ragadott a földrész gyönyörűsége. Megismerni egy másik, >
Napi ajánló
Menetelés a centrumba
„Pont az ellentéte annak a politikának, amit Orbán Viktor követ.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete (Magyar Narancs):
Sem Marine Le Pen, sem Geert Wilders világképe nem vág egybe pártjaik számos támogatójának valóban szélsőjobboldali elképzeléseivel, de úgy csatornázzák be ezeket az embereket országaik politikai életébe, hogy a pártok inkább távolodnak a radikalizmustól. Pont az ellentéte ez annak a politikának, amit Orbán Viktor követ.
November 13-án két nyugati, befolyásos radikális jobboldali párt – a francia Nemzeti Front (FN), valamint a holland Szabadságpárt (PVV) – megállapodott: a 2014-es EP-választások után a konzervatívokhoz, szocialistákhoz, liberálisokhoz stb. hasonlóan maguk is szövetségre lépnek, és parlamenti frakciót hoznak létre az Európai Parlamentben. A hágai bejelentés megmozgatta mind az indulatokat, mind pedig a fantáziát.
A legérdekesebbre a közvetett magyar reakciók sikeredtek: a Fidesz kommunikációjában, mely aztán a külügyminisztérium egyes munkatársainak nyilatkozataiban is visszhangra lelt, már egy Nyugat-Európát elöntő szélsőjobboldali vonulat tűnik fel, melynek megakadályozása a magyarhoz hasonlóan ötletes megoldásokat fog kikényszeríteni. A Fidesz ugyanis – így e nyilatkozatok – sikeresen kebelezte be és így valamelyest a centrumba terelte azokat, akik a szélsőségek, azaz a Jobbik felé korábban elkószáltak. Hogy ez tényleg ekként történt-e, avagy sem, arról már volt alkalmunk írni, illetve vele kapcsolatban a kételyeket kifejezni, hisz a Fidesz valóban magához vonzott számos egykori jobbikost, de erre csak úgy volt képes, hogy magáévá tette a szélsőjobboldali párt számos eszméjét, programjának megannyi elemét.
Viszont most inkább azt vizsgáljuk, mennyiben tekinthető a nyugati demokráciákkal szembeni valódi kihívásnak a francia Marine Le Pen, illetve a holland Geert Wilders szövetségteremtő ötlete, s hogy valójában milyen is ez a két párt?
Nos, tény, hogy a radikális szervezetek minden eddigi próbálkozása, hogy valamiféle „internacionáléba” tömörüljenek, gyorsan gyászos véget ért. Szemben a centrummal ezeknek a szervezeteknek ugyanis lételemük a nacionalizmus, így aztán bármilyen barátibb közeledésüket a szűkös nemzeti szemlélet s a sovén konkurenciaharc gyorsan felőrölte. (Lám, lám, a Fidesz és a Traian Băsescu román államfő által uralt ottani jobboldal szívélyes múltjából sem maradt mára semmi, annak dacára, hogy e pártok mindössze nacionalisták, a közfelfogást illetően egyik sem minősült eddig szélsőségesnek.) Ebből kiindulva mindenféle aggodalom egyelőre idő előtti, mi több, talán eltúlzott is. Mindazonáltal érdemes azért jó előre tisztáznunk, hogy beleillik-e ez a két párt abba a sémába, mely a közvélekedésben a radikális jobboldali pártokról él.
Valóban, mindkét szervezetet számos olyan politikai célkitűzés jellemezte az elmúlt évek során, amelyek hozzátartoznak a radikálisok repertoárjához: rendpártibbak, mint a francia, illetve holland társadalom többi pártja, és hangosan idegenellenesek. Számos kormányzati követeléseik között súlyosan diszkriminatív is megfogalmazódott, különösen bevándorlókkal szembeni attitűdjeikben; ráadásul euroszkeptikusak is. Ugyanakkor érdemes rákérdezni, milyen mértékben statikusak ezek a pártok, vagy ellenkezőleg, képesek lennének-e elmozdulni korábbi álláspontjaikról annak megfelelően, amiként az adott társadalom dinamikája ezt megköveteli?
Erre a kérdésre egyértelmű igennel lehet válaszolni. A francia Nemzeti Front látványos menetelésbe kezdett a centrum felé, amióta az alapító Jean-Marie Le Pen átadta a vezetést lányának, Marine-nak. Hogy ez mennyire volt a pártközi csatározásokhoz kötődő kényszer vagy inkább a társadalomban bekövetkezett változások következménye, arról lehet vitázni. Az nyilvánvaló, hogy a centrista jobboldal vezetőjeként az Élysée-palotát elfoglaló Jacques Chirac egyik első dolga volt egyértelműen szembefordulni a Nemzeti Fronttal, s kizárni mindennemű együttműködést vele. Ezzel a szervezetet a politikai tér olyan peremvidékére száműzte, ahonnan lehetetlen volt minden kísérlete dacára betörni a kormányzati politikába. Nem gondolta ezt másként Chirac utóda, Nicolas Sarkozy sem, ám ő, merő populizmusból magáévá tette az FN számos követelését, elsősorban a bevándorlókra, illetve a nagyvárosok külső negyedeiben élő muszlimokra vonatkozóan. Az, hogy Sarkozy hasonló szólamokat hallatott, mint korábban Jean-Marie Le Pen, sokak előtt legitimálta a Nemzeti Front célkitűzéseit, s így a párt elszigeteltsége lassan oldódni kezdett. Számos vonatkozásban felgyorsította e folyamatot a Nemzeti Front gyakori jó szereplése a – kiváltképp az önkormányzati – választásokon.
Wilders háttere egészen más; a Szabadságpártnak radikális, elsősorban a bevándorlókra koncentráló szólamai egy vadonatúj holland problémát ragadtak meg, nem úgy, mint a Nemzeti Front Franciaországa esetében, ahol olykor még az algériai háborúból máig cipelt politikai tehertétel is aktuális üzenetté válhatott. Ugyanakkor Wilders mindig is bonyolult figura volt, és ez pártját is bonyolult, nem egyértelműen szélsőséges, bár radikális formációvá tette. Ne feledjük, Wilders felesége, Márfai Krisztina magyar, így mindig sikerrel védhette ki a felé irányuló kritikákat, azt mondván: nem gyűlöli az idegeneket, családi okok miatt számtalanszor megfordul Magyarországon, ahol szintén otthon érzi magát. Ám úgy véli, mind Hollandiának, mind pedig az ott megtelepedőknek vitális érdeke, hogy magukévá tegyék a holland nyelvet, átvegyenek helyi szokásokat, s tiszteljék azt a liberális rendszert, ami rengeteg mindent megenged, így könnyű visszaélni vele. Wilders igazából nagyon nyitott figura, akire semmilyen jobboldali-konzervatív, radikális közhely nem illik; ráadásul még ateista is.
A két párt tervezett összefogása tehát nem két azonos célú szélsőség közeledését jelenti: ez a politikai centrumba való menetelésük következménye. Nem kétséges, sem Marine Le Pen, sem pedig Wilders világképe nem vág egybe pártjuk számos támogatójának valóban szélsőjobboldali elképzeléseivel, de hogy úgy csatornázzák be ezeket az embereket országaik politikai életébe, hogy pártjaik inkább távolodjanak a radikalizmustól, az unikum, s egyben meghökkentő jelenség. Pont az ellentéte annak a politikának, amit Orbán Viktor követ.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Monroe-elv és ami ebből következett
A gyakorlatban azonban a hidegháború viszonyai között, a szovjet és kommunista fenyegetés nyomásában a nemzetbiztonságát fenyegetőnek >
Izrael nem alapozhatja politikai stratégiáját a megkérdőjelezhetetlen katonai erőre
A palesztinokhoz fűződő viszonyt egy évtizeden át a jobboldal szabta meg, ám felsült vele. A hadsereg >
Még Trump sem állhat a törvény felett
Őt is megilleti persze a tisztességes tárgyalás és az ártatlanság vélelme. Ám nem szabad semmiféle kiváltságot >
Európa új frontvonalai
Az olasz Külpolitikai Intézet igazgatónője szerint új határok alakulnak ki Európában, mert a háború bebizonyította, hogy >
A szaudi-iráni megállapodásról
Persze, van még egy ismerős ismeretlen ebben s közel-keleti egyenletben, aki nem is olyan háttérszereplő, különösen, >
Putyin határtalan étvágya – Moldova, Koszovó és Bosznia
Moszkva meg akarja buktatni a kisinyovi kormányt, hogy az ország orosz befolyás alá kerüljön, és ezzel >
Léggömb, vagy csak egy lufi?
Az aligha új, hogy két állam kémkedik egymás ellen, amióta világ a világ, ez az egyik >
Az olasz miniszterelnök jobb, mint a híre
A Die Welt korábbi főszerkesztője nem ért egyet azokkal, akik félreverik a vészharangot az olasz miniszterelnök >
Mi a gond a kínai lakosság csökkenésével
Paul Krugman kétségbe vonja a hivatalos kínai adatokat, mármint hogy tavaly váratlanul fogyni kezdett a lélekszám, >
Netanjahu Izrael legnagyobb ellensége, miért nem száll vele szembe a Nyugat?
Hiszen a keményen jobbos vallási koalíció nekimegy a polgári szabadságjogoknak, külföldön pedig megbízhatatlan partnernek ígérkezik. Netanjahu >
Ha Putyin belebukik a kalandba, egy jó ideig káosz áll be
Viszont kiaknázhatja Magyarország, Lengyelország és Románia, hogy megkaparintson olyan tartományokat, amelyekről 1919 és 45 között volt >
Babiš nyomul az elnökségért
A megosztó populista milliárdos, Andrej Babiš nyomul az elnökségért a választás tegnap kezdődött és ma záruló >