2024. július 27. szombat
Ma Olga, Liliána, Natália névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A párizsi tudósító

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán
A párizsi tudósító

A tudósítás annak kapcsán született, hogy 1904 júliusában Ady úgy értesült, hogy öt párizsi színház is az új idényben ismét, operetteket tűz műsorára, mert „a finom géniusz az operett forradalmát követeli”. Egyelőre felújítják „Offenbach, Hervé és a többi nagy” műveit, de él a remény, hogy a fiatalabb szerzők is visszatérnek az operetthez. Most következik a legérdekesebb rész: Ady idézi Lecoq francia operett-szerző megítélését, aki szerint az operettnek legjobban a demokrácia ártott! Hogyan és miért ártott, Lecoq szerint a XX. század legeljén Párizsban a demokrácia az operettnek, nem derül ki. Csak sejthető – a fenti leírás alapján, például – hogy mire gondolt. Csorba Zoltán:

 

A párizsi tudósító
A tudósítás annak kapcsán született, hogy 1904 júliusában Ady úgy értesült, hogy öt párizsi színház is az új idényben ismét, operetteket tűz műsorára, mert „a finom géniusz az operett forradalmát követeli”. Egyelőre felújítják „Offenbach, Hervé és a többi nagy” műveit, de él a remény, hogy a fiatalabb szerzők is visszatérnek az operetthez. Most következik a legérdekesebb rész: Ady idézi Lecoq francia operett-szerző megítélését, aki szerint az operettnek legjobban a demokrácia ártott!
Hogyan és miért ártott, Lecoq szerint a XX. század legeljén Párizsban a demokrácia az operettnek, nem derül ki. Csak sejthető – a fenti leírás alapján, például – hogy mire gondolt.
Csorba Zoltán:
A HÉV-en utazva párizsi tudósításokat olvasok. Nem újságban. Ilyesmiket a lapok nem közölnek, tudtommal egyik magyarországi napilapnak sincs állandó párizsi tudósítója (kit érdekel, mi történik a Fények Városában?). A párizsi levelek nem frissek. 1904-ben íródtak. És nem is akárki írta: Ady Endre, akinek születési évfordulójáról a mai napon, november 22-én emlékezünk meg.
Ady imádta Párizst, ahol először 1898-ban, egyetemi hallgatóként járt. Miután 1903 szeptemberében megismerte nagy szerelmét, Diósy Ödönné Brüll Adélt, a későbbi Lédát, még inkább időszerűvé vált kiutazása. Abban, hogy hivatalos újságírói státusban jusson el a francia fővárosba, Kincs Gyula, a Zilahon megjelenő Szilágy c. lap tulajdonosa, Ady korábbi gimnáziumi tanára segített. A befolyásos Kincs Gyula a vármegyénél 600 korona ösztöndíjat járt ki a költőnek, ezt megtoldotta saját 200 koronájával és a Budapesti Naplónál elintézte, hogy Ady a fővárosi napilap hivatalos tudósítójaként utazzon Párizsba. Mint hivatalos újságíró, külföldi tudósító kapott egy igazolványt is, amivel Európa összes vasútján ingyen utazhatott.
Ady Endre valamivel több, mint egy éven keresztül tudósította nem csak a Budapesti Naplót, a Pesti Naplónak, a Budapesti Hírlapnak is küldött írásokat. Az első tudósítást, egy rendkívül hangulatos párizsi levelet, megérkezte után 1904 február 24. keltezéssel a zilahi Szilágy lapnak küldte (március 3-án jelent meg az írás). A későbbiekben ritkábban érkezett levél Adytól a zilahi szerkesztőségbe, ritkábban írt „lelki famíliájának, nevelő családjának”, amiért, mint ahogy egy levelében kifejtette lelkiismeret furdalást érzett. 
A pesti lapok „saját levelezőnktől”, „saját tudósítónktól”, a „Budapesti Napló levelezőjétől” megjelöléssel közölték írásait, az akkor nem egészen 27 éves költő-újságírótól (jut eszembe egy szerénytelen párhuzam: 26-27 évesen, 1982-83-ban én is hasonló kellemesen izgalmas megbízatást láttam el, az újvidéki Magyar Szó párizsi tudósítójaként. Lédát nem ismertem, verseket nem írtam). 
A rendkívül élvezetes leveleket, írásokat Ady Endre prózai művei gyűjteményének Ötödik kötetében olvasom. A lehető legkülönfélébb témákról ír, ragyogó, olvasmányos stílusban. Már a harmadik levelében Jehan Rictus költő, a „koldusok poétája” kötetéről írva műfordítást végez, átkölti a Magyarországon teljesen ismeretlen költő két versét. Mivel párizsi tartózkodása elején még csak alapszinten ismerte a francia nyelvet, ebben a levélben zárójelben megjegyzi, hogy a fordításban „Rictusnak az egyik bámulója, egy finom lelkű szép asszony” volt segítségére. Nem nehéz kitalálni, hogy ki.
A tudósításokat Párizsból küldte (nem tudni, hogy telefonon vagy táviratban, ez a két kommunikációs eszköz akkor már létezett), az írások a keltezéshez számítva két-három nap múlva jelentek meg. 1904 szeptemberében három hétre leutazott az Azúr partra (feltételezem, hogy a Diósy családdal), mégpedig a „világ leggyorsabb vonatával”, amely „akkora sebességgel haladt, hogy a tengeri betegségre hajlamos utasok nem mertek kinézni az ablakon”. A Cote d’Azur Rapid vonat (a TGV elődje) az 1090 kilométer távot röpke 13 óra és 50 perc alatt tette meg! Ott tartózkodása alatt Nizzából küldte az élvezetes beszámolókat a pesti lapoknak. De egy levelet Köd-darabok Napfény országból címmel Kincs Gyula lapjának, a Szilágynak is.
Ady tudósításait olvasva egy érdekes dilemma merül fel. A levelek első része gyönyörű nyelvezetű, esszének, novellának is nevezhető írás, hangulatos riport, Ady egyébként már párizsi útja előtt kitűnt a magyar újságírásban írásaival, publicisztikájával. Ám a tudósítások egy része, ami a gyűjteményben a 87-209 számozással olvashatóak egy egészen más stílusban jelentek meg: a lehető legtömörebb, informatív-újságírói stílusban. Feltételezem, hogy Ady Endre újságírói munkásságát kutatók már régen magyarázatot adtak erre a kettőségre. Ezt a magyarázatot nem ismerve, arra gyanakszom, hogy esetleg a budapesti szerkesztők utasítása alapján „fogta vissza magát” és röviden, tényszerűen fogalmazott, netalán a szerkesztők meghúzták a fiatal újságíró tudósításait, esetleg időszűkében – volt hogy naponta több, rövidebb 20-30 soros írást is küldött különböző szerkesztőségeknek – szándékosan változtatott a stíluson. Illetve: volt, amit igényesen, írói tollal fogalmazott, volt amit újságírói hozzáállással. Mellesleg, a gyűjtemény Függelék részében feltüntették: Kétes hitelű szövegek (!?).
Mint említettem, a legkülönbözőbb témákról írt, talán túlsúlyba kerültek a kulturális témák, ezen belül is a színházak. Zenészként végezetül az Operett forradalma című tudósításából idézek. Ady kesereg, hogy a szabad tereken és a mulatókból „édeskés vad melódiák áradnak ki” majd megjegyzi, hogy ez nem csak őt zavarja, a „finomabb fülű párizsiakat is kétségbe ejti”. Hogy milyen ez a kétségbeejtő zene: „csiklandozó semmis angol dalok, olcsó és émelygő bécsi valcerek, New York-i néger és indiánus, rángatózó vad nóták, franciáskodó berlini kuplék”. A költő úgy érzi, „mintha 15-20 esztendő aszály után végleg kiszáradt volna a gyökere a vidám francia zenének”. Amely „a könnyedség, finomság, báj és grácia triumfát élte meg a régi és dicsőséges francia operettben”. 
A tudósítás annak kapcsán született, hogy 1904 júliusában Ady úgy értesült, hogy öt párizsi színház is az új idényben ismét, operetteket tűz műsorára, mert „a finom géniusz az operett forradalmát követeli”. Egyelőre felújítják „Offenbach, Hervé és a többi nagy” műveit, de él a remény, hogy a fiatalabb szerzők is visszatérnek az operetthez. Most következik a legérdekesebb rész: Ady idézi Lecoq francia operett-szerző megítélését, aki szerint az operettnek legjobban a demokrácia ártott!
Hogyan és miért ártott, Lecoq szerint a XX. század legeljén Párizsban a demokrácia az operettnek, nem derül ki. Csak sejthető – a fenti leírás alapján, például – hogy mire gondolt.

A HÉV-en utazva párizsi tudósításokat olvasok. Nem újságban. Ilyesmiket a lapok nem közölnek, tudtommal egyik magyarországi napilapnak sincs állandó párizsi tudósítója (kit érdekel, mi történik a Fények Városában?). A párizsi levelek nem frissek. 1904-ben íródtak. És nem is akárki írta: Ady Endre, akinek születési évfordulójáról a mai napon, november 22-én emlékezünk meg.

Ady imádta Párizst, ahol először 1898-ban, egyetemi hallgatóként járt. Miután 1903 szeptemberében megismerte nagy szerelmét, Diósy Ödönné Brüll Adélt, a későbbi Lédát, még inkább időszerűvé vált kiutazása. Abban, hogy hivatalos újságírói státusban jusson el a francia fővárosba, Kincs Gyula, a Zilahon megjelenő Szilágy c. lap tulajdonosa, Ady korábbi gimnáziumi tanára segített. A befolyásos Kincs Gyula a vármegyénél 600 korona ösztöndíjat járt ki a költőnek, ezt megtoldotta saját 200 koronájával és a Budapesti Naplónál elintézte, hogy Ady a fővárosi napilap hivatalos tudósítójaként utazzon Párizsba. Mint hivatalos újságíró, külföldi tudósító kapott egy igazolványt is, amivel Európa összes vasútján ingyen utazhatott.

Ady Endre valamivel több, mint egy éven keresztül tudósította nem csak a Budapesti Naplót, a Pesti Naplónak, a Budapesti Hírlapnak is küldött írásokat. Az első tudósítást, egy rendkívül hangulatos párizsi levelet, megérkezte után 1904 február 24. keltezéssel a zilahi Szilágy lapnak küldte (március 3-án jelent meg az írás). A későbbiekben ritkábban érkezett levél Adytól a zilahi szerkesztőségbe, ritkábban írt „lelki famíliájának, nevelő családjának”, amiért, mint ahogy egy levelében kifejtette lelkiismeret furdalást érzett. 

A pesti lapok „saját levelezőnktől”, „saját tudósítónktól”, a „Budapesti Napló levelezőjétől” megjelöléssel közölték írásait, az akkor nem egészen 27 éves költő-újságírótól (jut eszembe egy szerénytelen párhuzam: 26-27 évesen, 1982-83-ban én is hasonló kellemesen izgalmas megbízatást láttam el, az újvidéki Magyar Szó párizsi tudósítójaként. Lédát nem ismertem, verseket nem írtam). 

A rendkívül élvezetes leveleket, írásokat Ady Endre prózai művei gyűjteményének Ötödik kötetében olvasom. A lehető legkülönfélébb témákról ír, ragyogó, olvasmányos stílusban. Már a harmadik levelében Jehan Rictus költő, a „koldusok poétája” kötetéről írva műfordítást végez, átkölti a Magyarországon teljesen ismeretlen költő két versét. Mivel párizsi tartózkodása elején még csak alapszinten ismerte a francia nyelvet, ebben a levélben zárójelben megjegyzi, hogy a fordításban „Rictusnak az egyik bámulója, egy finom lelkű szép asszony” volt segítségére. Nem nehéz kitalálni, hogy ki.

A tudósításokat Párizsból küldte (nem tudni, hogy telefonon vagy táviratban, ez a két kommunikációs eszköz akkor már létezett), az írások a keltezéshez számítva két-három nap múlva jelentek meg. 1904 szeptemberében három hétre leutazott az Azúr partra (feltételezem, hogy a Diósy családdal), mégpedig a „világ leggyorsabb vonatával”, amely „akkora sebességgel haladt, hogy a tengeri betegségre hajlamos utasok nem mertek kinézni az ablakon”. A Cote d’Azur Rapid vonat (a TGV elődje) az 1090 kilométer távot röpke 13 óra és 50 perc alatt tette meg! Ott tartózkodása alatt Nizzából küldte az élvezetes beszámolókat a pesti lapoknak. De egy levelet Köd-darabok Napfény országból címmel Kincs Gyula lapjának, a Szilágynak is.

Ady tudósításait olvasva egy érdekes dilemma merül fel. A levelek első része gyönyörű nyelvezetű, esszének, novellának is nevezhető írás, hangulatos riport, Ady egyébként már párizsi útja előtt kitűnt a magyar újságírásban írásaival, publicisztikájával. Ám a tudósítások egy része, ami a gyűjteményben a 87-209 számozással olvashatóak egy egészen más stílusban jelentek meg: a lehető legtömörebb, informatív-újságírói stílusban. Feltételezem, hogy Ady Endre újságírói munkásságát kutatók már régen magyarázatot adtak erre a kettőségre. Ezt a magyarázatot nem ismerve, arra gyanakszom, hogy esetleg a budapesti szerkesztők utasítása alapján „fogta vissza magát” és röviden, tényszerűen fogalmazott, netalán a szerkesztők meghúzták a fiatal újságíró tudósításait, esetleg időszűkében – volt hogy naponta több, rövidebb 20-30 soros írást is küldött különböző szerkesztőségeknek – szándékosan változtatott a stíluson. Illetve: volt, amit igényesen, írói tollal fogalmazott, volt amit újságírói hozzáállással. Mellesleg, a gyűjtemény Függelék részében feltüntették: Kétes hitelű szövegek (!?).

Mint említettem, a legkülönbözőbb témákról írt, talán túlsúlyba kerültek a kulturális témák, ezen belül is a színházak. Zenészként végezetül az Operett forradalma című tudósításából idézek. Ady kesereg, hogy a szabad tereken és a mulatókból „édeskés vad melódiák áradnak ki” majd megjegyzi, hogy ez nem csak őt zavarja, a „finomabb fülű párizsiakat is kétségbe ejti”. Hogy milyen ez a kétségbeejtő zene: „csiklandozó semmis angol dalok, olcsó és émelygő bécsi valcerek, New York-i néger és indiánus, rángatózó vad nóták, franciáskodó berlini kuplék”. A költő úgy érzi, „mintha 15-20 esztendő aszály után végleg kiszáradt volna a gyökere a vidám francia zenének”. Amely „a könnyedség, finomság, báj és grácia triumfát élte meg a régi és dicsőséges francia operettben”. 

A tudósítás annak kapcsán született, hogy 1904 júliusában Ady úgy értesült, hogy öt párizsi színház is az új idényben ismét, operetteket tűz műsorára, mert „a finom géniusz az operett forradalmát követeli”. Egyelőre felújítják „Offenbach, Hervé és a többi nagy” műveit, de él a remény, hogy a fiatalabb szerzők is visszatérnek az operetthez. Most következik a legérdekesebb rész: Ady idézi Lecoq francia operett-szerző megítélését, aki szerint az operettnek legjobban a demokrácia ártott!

Hogyan és miért ártott, Lecoq szerint a XX. század legeljén Párizsban a demokrácia az operettnek, nem derül ki. Csak sejthető – a fenti leírás alapján, például – hogy mire gondolt.

 

2023. november 22.
Küldje tovább ezt a cikket.
Megosztás

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Küzdelem a parancsuralmi hatalom túlkapásai ellen

A belgrádi és a nagykikindai rendezvények betiltásának fontos vonatkozása, hogy hosszú idő után a vajdasági magyar >

Tovább

A PÁRTPOLITIKAI LABDA VISSZAPATTANT AZ ÚJVIDÉKI EGYETEMEN

Az egész Újvidéki Egyetem és az univerzitási autonómia szellemiségének meggyalázása zajlik Madić rektor mandátuma és vezetése >

Tovább

„Hol tart a kisebbségvédelmi keretegyezmény megvalósulása”?

Az MNT bábelnöke azt sem említette, hogy a legfrissebb népszámlálás szerint tíz év alatt Szerbiában 70.000 >

Tovább

A tájékoztatás és a nézők megalázása!

Az ilyenfajta (propaganda) tájékoztatás a VMSZ és a vele hatalmi koalícióban lévő nacionalista Szerb Haladó Párt >

Tovább

El nem képzelt riport

Az eset azért is érthetetlen, mert attól, hogy kilenc író felolvas maximum ötven embernek, még a >

Tovább

Újhold

Hazafelé láttam ám, hogy nemigen látom a felkelő holdat, csak a vékony karimáját, a sejtelmes kiflit: >

Tovább

Politikai fikuszok (kirakat)találkozója

Képtelenség elvárni, hogy Juhász és Žigmanov most majd „felülvizsgálják és összefoglalják” a nemzeti tanácsokról szóló törvény >

Tovább

A Mirdita esete a rendőrséggel

Történt ugyanis, hogy az előző nap vagy 150 szélsőjobbos demonstrált a másnapra tervezett rendezvény színtere előtt, >

Tovább

Vučić „szerb világot” épít – a VMSZ „stratégiai partnere”!

A négyszemközti találkozók arra utalnak, hogy a junior pártvezér ilyen tekintetben is apja önkényuralkodói nyomdokain halad, >

Tovább

A nemzeti kisebbségek Európa árvái lettek

Utána a helybeliek népviseletben néptáncokat lejtenek és népdalokat énekelnek, hogy bebizonyosodjon milyen hűségesen őrzik a nemzeti >

Tovább

Politikai pornográfia: a VMSZ kiszolgálja a Fideszt és a SNS-t is!

A helyzethez illő közösségfelmérő elemzés és vita helyett az értelmiségi húzóerőt vesztett párt szimpla fogáshoz folyamodott: >

Tovább

Egy lapra feltenni mindent

Jó volna, ha a balliberális tábor azon része, amelyik épp csak kannibalizmussal nem vádolta meg Magyar >

Tovább