Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Lőttek nekünk? neki?
Németh Árpád
Nos, így látja az eseményeket a Vreme című hetilap, és ez nagyjából megegyezik azzal, amit mi tapasztaltunk a helyszínen.
Vasárnap délután ugyanis – minden lebeszélés dacára – átkeltünk a palánkai hídon. Az első civil és egyenruhás fegyveresek már a Duna túlpartján feltartóztattak bennünket Bizony, féltünk, noha Molnár Imre (időnként Los Angeles-i, ebben a pillanatban az országban tartózkodó tudósítónk) és jómagam is többször megjártuk már Kosovót, másfél éve Romániát.
A helyzet dettó. Minden baranyai falu bejáratát felfegyverzett rendőrök, tartalékosok, civilek őrzik, nem is akármilyen szereléssel: Kalasnyikovval, Zastavával, Zbrojovkával, Remingtonnal meg a vadászfegyverek minden nemével. Az újvidéki rendszámtáblára igencsak érzékenyek, s noha mindenkit leállítanak, igazoltatnak, a mi átfésülésünk a szokásosnál jóval alaposabb, tovább tart. Minden egyes megfigyelőpontnál ki kell szállnunk a kocsiból, néhány lépésnyire el is kell tőle távolodnunk, aztán egy a karosszéria alá fekszik, egy az utas-, egy a csomagteret kutatja át, egy pedig a motorházba bújik.
Iloktól alig néhány kilométerre, Mohovónál, már a harmadik járőregység vizsgált át bennünket A kérdés is megismétlődött: hová tartunk?
– Hát, ameddig csak lehet – válaszolunk. Mind a kérdés, mind válasz bizonytalan volt. Nem próbáltak bennünket feltartóztatni, csak közölték, Sotinnál tovább úgysem mehetünk. Sotin a Vukovar előtti utolsó falu, egy nappal korábban ott ölték meg a Szerb Demokrata Párt egyik helyi aktivistáját. A felfegyverzett, rádióadókkal felszerelt rendőröktől megkíséreltük megtudni, mi van tíz kilométerrel odébb, de erre csak a vállukat vonogatták. Nem tudták. Talán a hadsereg.
Eldöntöttük, megyünk tovább. Sotinig még két falu. Lassú kocsinknak is alig tíz perc. Megközelítettük, már láttuk a házait, amikor végre szembe is jött egy autó. Kordonra számítottunk, de nem volt. Sotin bejáratánál, a bal oldalon a Zrmanja nevű kocsma. Nyilván ez a falu szerb része, utóbb megtudtuk, jobbára húsz évvel ezelőtt betelepült krajinaiak lakják a környéket A központ a horvátoké, ők is szemmel láthatóan az előző véres nap izgalmait vitatják. Rendőrnek, katonának hűlt helye. Vukovar még mindössze tíz kilométer, onnan Borovo Selo, a polgárháború eddigi legvéresebb színhelye még tizenöt. Addig azonban nem jutunk el.
Vukovar határában egy teherautó, meg legalább tizenöt ember állja el az utunkat. Géppisztollyal, karabéllyal, vadászpuskával. Igazoltatnak bennünket, a vizsgálat a korábbiaknál jóval szigorúbb. Egy kerítéshez állítanak bennünket, miközben a kocsit centizik. A fényképezőgépet szinte indián csatakiáltással, skalpként lobogtatja meg egy siheder. Szerencsére főnöke jóval józanabb, barátságosan beszélget velünk.
– Én ugyan tovább engedhetem önöket – mondja –, de nem ajánlom. Tudják, mi történt másokkal. Felelősséget nem vállalhatok önökért!
Hallgatunk rá, meg a józan eszünkre. Visszafordulunk. „Sotinnál vigyázzanak”, teszi hozzá, „ma este lesz a meggyilkolt Miodrag Nađ temetése.”
Ott azonban még mindig a feszült nyugalom honol. A legközelebbi járőr megint csak a mohovói, ott viszont már puszta kíváncsiságból emelik fel a stoptáblát.
– Mi történik arrafelé?
Szóba elegyedünk velük, végül rádiókapcsolatuk ellenére is tőlünk tudják meg: nyugaton a helyzet változatlan.
Utóbb kiderül, legalább annyira rettegnek, mint mi, vagy talán még jobban is. Fokozatosan föloldódnak, elmesélik, mit tudnak a Borovo Selo-i vérengzésről.
A május 1-jére virradó éjjel két kocsijukat kelepcébe csalták. Az egyik kimenekült a gyűrűből, a másikat, két rendőrrel elcsípték. Ez utóbbiakat – könnyebb sérülésekkel – Újvidékre szállították, a kezelés után ott engedték őket szabadon. Erről azonban akkor a vinkovci és eszéki kapitányság mit sem tudott. Egy 25 tagú különítményt küldtek utánuk. A fele otthagyta a fogát, a többieket a katonák mentették meg.
– A haveromnak még a szemét is kivájták – zokogja a könnyekre fakadt rendőr.
– Értsék meg, nincs szükségem erre az országra – folytatja -, ha kell, az életem árán is kiválunk.
Bizonyítékként a Večernji list fényképeit emlegeti, mi azonban Újvidéken már két napja nem láttunk zágrábi sajtóterméket. Náluk sincs belőle, de javasolják, hogy visszafelé menet forduljunk be az iloki parancsnokságra.
Sajnos, hallgattunk rájuk, megálltunk Ilokon. Nyomban öten vettek bennünket körül. Kérdezés nélkül kísértek be bennünket az állomásra. A legrosszabbtól tartottam. A fényképezőgépet kiüríttették, a filmet, igazolványainkat elvették. A kihallgatás azonban mindössze fél óráig tartott, sőt a parancsnok utasítására még a tekercset is visszakaptuk. Újságot viszont nem.
Megpróbálkoztunk a szállodában is, ahol útitársam óvatosságból jó előre bemutatkozott: egy újvidéki, de latin betűs lapnak írunk.
– Az én nevem meg Milošević és szerb vagyok – hangzott a lakonikus válasz. A pincérrel mégis rövid idő alatt megbarátkoztunk.
– Higgyék el – mondta -, ezt nem mi, az itt született horvátok vagy szerbek tesszük. Ez egy idegen kéz műve.
Hazafelé jövet a hídon már csak formaságból állítottak le bennünket. Magán a hídon a horvát rendőr távcsövével a Duna vizét kémlelte. Időközben talán ő is rájött, hogy a veszély nem az útról leselkedik, s hogy Šešelj meg Jović legényei ladikon keltek át.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >