2024. április 26. péntek
Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (34.)

Fekete-tengeri akció: egy dereglye története

Sáfrány Ferenc
Sáfrány Ferenc
A rikkancs ismét jelenti (34.)
Csoda

Történetünk 1971 őszén kezdődik. Ekkor már nagyban üzemelt a híres zentai underground klub a Népi Technika pincéjében, amiről írtam a múltkor. Itt jött össze a város összes, valamire való extrém figurája, közöttük szerénységem is. Itt éltünk, akkoriban egész nap. Az iskolából szinte haza is csak enni jártunk, lejelentkezni, hogy még élünk, és utána húztunk vissza a pincébe, világunkba, félhomályba, ahol kedvenc zenénket hallgatva egyfolytában eszeltünk valamin. Ekkor már túl voltunk a pince második bővítésén, és nem bírtunk a fiatalságra oly jellemző energia túltengésünkkel.

Egyik nap, hogy kinek a fejéből, már nem emlékszem, de kipattant a nagy ötlet, ereszkedjünk le nyáron a Fekete-tengerre. De mivel? Hisz voltunk legalább heten, akik akkor ott ezen eszeltünk.

Jött a megoldás, kapásból. Valaki látta, hogy a Tisza-parton kivontatva hever, az enyészetnek átadva magát, a kompot télidőben helyettesítő hatalmas „ladik”-szerű tákolmány, amit népiesen dereglyének neveznek. Azonnal elmentünk terepszemlére. Ja, persze, nem is említettem, kik voltak még ott rajtam kívül. Jimmy, alias Urbán Frigyes; Balata, vagyis Bicskei Béla; Darnai Sanyi; Kis Keszó; Tari Laci, Targonca, a hetedikre meg nem emlékszem, de lehetett a Coco, Borbély Dezső? Talán?

Körbejártuk a tíz méter hosszú, kb. két méter széles vízi járművet a parton, félig belesüppedve a homokba, iszapba, és már azon törtük a kobakot, hogyan fogjuk mi ezt a „szörnyeteget” szárazföldön bevontatni a Népi Technika udvarába, ahol van elég hely a javításra, és az útravaló felkészítésre. Mivel Jimmynek voltak lovai, gumikerekű kocsija (parasztosan csak spediter), már csak a szállítási terv pontos kidolgozása maradt hátra, és a cél nap kitűzése. Amikor mindenki egész nap ráér, nincs suli, nincs más meló. Kitűnő alkalomnak bizonyult november 29., a Köztársaság napja. Ezt akkor általában több napon át ünnepelte az egész ország, orrvérzésig. Mi is hatalmas ünnepre készültünk. Korán kezdtük a test körüli ásással. Majd beleszakadtunk, de szó nélkül tette mindenki a dolgát. Amikor ezzel megvoltunk, Frici elment a lovakért és az emelőkért. Fél napon át kínlódtunk, mire sikerült az útra vontatni a monstrumot. Így tűnt csak igazán hatalmasnak ez ladik. Nagyon lassan haladtunk, de hála istennek nem volt forgalom. A tákolmány vége olyan hosszan lelógott, hogy az alá külön tengelyen guruló két fakereket kellett rakni, csak így lehetett húzni. Valamikor késő este megérkeztünk az épület bejáratához, amin hatalmas kapu tátongott, de ez esetben ez is kicsinek bizonyult, mert nem tudtunk egyből ráfordulni. A bejáratnál Dezső várt bennünket és a zakóját dobálva vállain, szemlélte a képtelen vállalkozást. Különböző csigákkal, csörlőkkel, kötelekkel addig mozgattuk oldalt a terhet, amíg egyenesen nem állt a kapubejárattal. Majd nekiveselkedtünk mindannyian, mert itt már a lovakat kifogták, hogy betoljuk a dög nehéz szerkezetet. Átázott tölgyfa, ki tudja hány mázsát nyomhatott, de csak a helyére került, ahol bakokat helyezve alá, végleg megoldódott a kezdeti időszak legnagyobb problémája. A többi, ehhez képes már gyerekjáték lesz. Élénken dolgozott a fantázia. Vagy hét változatban.

Amikor híre ment tervünknek, és már látszata is volt az udvaron, kialakultak az ilyenkor szokásos pro és kontra táborok. Dezső is a kontrába tartozott, és kalapját hátratolva kopaszodó fején, többször is megjegyezte, hogy tökön szúrja magát rozsdás bicskájával, ha mi ezzel a tengerre lejutunk. De mi nem adtuk fel. Főleg nem könnyen. Amikor rájöttünk, hogy az egész kóceráj úgy rohadt, ahogy van, nem estünk kétségbe, hanem megfelelő tölgyfát vásároltunk a fatelepen, és új bordákat ácsoltunk. Erre elment legalább egy évünk. De mi nap, mint nap, bejártunk, és valamit dolgoztunk az ügyön. Egyszer egyik esős őszi napon nagy hahotázással fogadták érkezésünk a kajánkodók. Mikor sietve az udvarra léptünk, már láttuk kárörömük okát. A dereglyénk, valahol a felénél kettétört a nagy víz súlya alatt, megadva magát, és – mintha az elnézésünkért könyörgött volna –, szomorúan hevert romjaiban. Már behavazott, amikor úgy döntöttünk, a maradványt meglocsoljuk fáradt olajjal és ott a helyszínen, ahol kiszenvedett, felgyújtjuk az egészet, hadd lángoljon világnak. Szomorúan vettük körül az égő máglyát, mintha az életünk, fiatalságunk egy fontos része vált volna a tűz martalékkáva. Mennyit dolgoztunk rajta. Elméletben már kerekekre raktuk alá, és dízelmotort szereltünk bele, ami majd a hazafelé vezető utat szárazföldön teszi meg. A többség meg csak röhögött rajtunk. Dezsőnek sem sérültek a tökei, de ő nem örült igazán, inkább sajnált, szánt bennünket. Mintha saját fiatalságának egy fontos része veszett volna el. Már vigasztalt bennünket. Az új bordák elkészültek, csak egy teljesen új nagy hajó megépítéséhez sem tudásunk, sem pénzünk nem volt. Én is elkerültem otthonról az egyetemre, és egyre ritkábban jártunk össze, hisz csak a hétvégék maradtak meg. Majd jöttek az angliai nyarak, és a Fekete-tenger egyre távolabbnak tűnt.

De még ma sem mondtam le, ezen, gyerekkori álmomról, melyre annyi energiát, fantáziát és időt áldoztunk, amikor a Tiszán, a Szanatóriumban, vagy a hajómban ücsörögve emlékezek. Boldog idők voltak ezek. Ma már külön tudom, hogy azok voltak. Egyszer még elindulok. Már a nyáron megtettem egy fontos lépést, amikor az oda vezető út egy részét megjártam és rengeteget tanultam, tapasztaltam. Ha más nem, akkor Pablo biztosan velem tart.

Közben a mai ünnepi koncerten, Bécsből, midőn a Kék Duna Keringőt játszották, hallgatva a kellemes zenét és gyönyörködve a látványban, azt is megtudtam, hogy a Duna folyam a Fekete-erdőtől, ahol ered (élőben látva, nekem csalódás volt) a Fekete-tengerig 2840 km hosszú. Nekünk alig a felét kellett volna csak megtenni.

A rikkancs ismét jelenti (35.)

2010. január 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A márciusi ifjak

Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >

Tovább

Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú

A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >

Tovább

A második világháborút a zsidógyűlölet okozta

Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >

Tovább

Puskás fizette a szurkolókat

– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >

Tovább

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább