Ma Fülöp, Jakab, Zsaklin, Jefte, József névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
A „könnyelműen beígért gyorsaságtól” az agóniáig
Szerbia a koszovói probléma halálos ölelésében
Ez a rövid összefoglaló, hiszen nincs más megoldás, egyetlen lehetőséghez vezet: Szerbia politikai vezetőinek a minimális kínálatból optimális eredményre kell törekedniük. Elsősorban a még megmaradt koszovói szerbek miatt, az ő békés életük és a nekik kijáró emberi és kollektív jogok érdekében.
„Kedves szerb nép, az isten szerelmére,
itt az ideje, hogy elkezdjünk
szabadabban és értelmesebben gondolkodni.“
(Dositej Obradović)
A Koszovóval kapcsolatos problémák értelmes megoldásának útjáról Szerbia a ma már régmúltnak számító 1987-ben tért le, amikor még formálisan kommunista közösség volt. Akkor döntött úgy, hogy ezt a (túl) nagy problémát egyedül, hirtelen, erőszakkal oldja meg, meghirdetve a „kutyaharapást szőrével” politikáját.
Koszovó – mit és hogyan?
Az óvatosabb hangokat politikailag eliminálták. Ezek közé tartozott Dragiša Pavlović, aki arra figyelmeztetett, hogy: “A koszovói állapotok sem a szükséges, sem a kívánatos, sem a könnyelműen beígért gyorsasággal nem javulnak… A gyújtószavak csak tüzeket eredményeznek. Meggondolatlan szavakkal csak hisztériás hangulat keletkezik, ami a legrosszabbhoz vezet, megoldás viszont nincs.” Ugyanígy járt Ivan Stambolić. Koča Popovićot, aki úgy vélte, hogy “az albánok jugoszlávok lehetnek, de szerbek nem”, nyilvánosan kiátkozták. Ilyen törekvések helyett Milošević a koszovói probléma megoldásával kapcsolatban „határozott fellépést” erőltetve olyan autoritást és politikai helyzetet teremtett magának, amelyre nem volt példa Szerbia újabb kori történelmében. Milošević politikája ( a nyugati ex-jugoszláv köztársaságok vezetőségeinek jelentős hozzájárulásával) rajtaütésszerűen szétverte a jugoszláv föderalizmus alapjait, megsemmisítette Koszovó (és ne feledjük, Vajdaság!) magasfokú autonómiáját. Nem maradt el a koszovói albán fél reakciója sem, miközben mindenki tudott mindenről! Nem volt béke, majd az 1999-es hadművelet következtében Koszovó de facto elszakadt Szerbiától. A 2006-os szerb alkotmány Koszovóra (és Metohijára) „mint Szerbia szerves részére” vonatkozó kitétele jobban hasonlít Lázár cár átkára, mint komoly alkotmányos megfogalmazásra. (Mellesleg, ha Koszovó „Szerbia alkotóeleme”, akkor mik lennének Szerbia romboló elemei?)
A szerb kormányok 2000 után bekapcsolódtak a koszovói probléma megoldásának folyamatába, de minden stratégia, elképzelés, s (túl) gyakran bármiféle taktika nélkül. Természetesen ugyanazok a szakértők/elemzők/tudósok/nemzetért dolgozók/handabandázók véleményére és elemzéseire „támaszkodtak”, akik korábban Szerbiát olyan helyzetbe hozták, aminek következtében elveszítette Koszovót. Mert egyébként hogyan lehetne tolmácsolni azt a tárgyalások alapját képező álláspontot, amely szerint „Koszovó Szerbia szíve”, „sohasem ismerjük el Koszovót”, „Koszovó Szerbia része”? Mi ez, ha nem álomszerű látomás, „dalaim álmaim”, kívánatos elvárás, politikai autizmus, elvárások és óhajok arra vonatkozóan, hogy egy nagy-nagy erő majd kívülről mögénk áll és a szekerünket tolja? Megengedhető-e annak, aki Szerbia euro(atlanti) integrációjának vezetőjeként kíván fellépni, hogy tudatosan félrevezesse Szerbia hétmillió polgárát (a „szerbeket és a többi polgárt”), és a százezernél valamivel több lelket számláló koszovói szerb népet? És így jutottunk el a hírhedt „belső párbeszédhez”.
A nemlétező párbeszéd
Először is nálunk a „megboldogult JSZSZK” ideje óta – annak minden hiányossága ellenére – nem volt tisztességes közvita az állam és a társadalom szempontjából fontos témában (gondoljunk csak vissza a még mindig érvényben levő alkotmány titokzatos meghozatalára). Így hát ma nem tudjuk, ki kivel tárgyal, mi a tárgyalás alapja, ki merészel diskurálni (pedig nekünk, vajdaságiaknak is lenne mit mondanunk!), azonos bánásmódban lesz-e mindenkinek része, és a kellő figyelemmel hallgatják-e meg őket. Természetesen felmerül az is, hogy mi a valódi célja egy (belső) párbeszédnek? A „háborús koalíció” megteremtéséről/újraélesztéséről van-e szó, hogy ismét NEMet mondhassunk a világrendnek, az EU-nak, az USA-nak, a Vatikánnak, a Kominternnek… (De a Bildenberg csoportnak már nem – tessék csak utánanézni Ana Brnabić címszó alatt!) Az eddig megtartott értekezletek ilyen következtetésre adnak okot: nincs itt párbeszéd, prózai dolgokról van szó meg az előbb említett szlogenek ismételgetéséről – a miloševići időszakhoz hasonlóan, vagy azonos módon.
Azok a jóindulatúak, akik legalább egy pillanatra úgy gondolták, hogy valóban egy új kezdet platformjának a meghozataláról van szó, hamar meggyőződhettek az ellenkezőjéről. Mert a média által levezényelt hisztéria elsöpörte még a komoly részvétel gondolatát is ebben a nagy mennydörgéssel bejelentett cselszövésben. És a szerencsétlenül megválasztott elnevezés (freudi tévedés?) – belső párbeszéd, azzá alakult át, ami lényegében volt is – a hatalom és uszályhordozóinak monológjává.
Mi a probléma valójában?
A koszovói albánok képviselőivel (többnyire) az EU közvetítése mellett folyó tárgyalások, amelyeknek az utóbbi néhány szerb kormány „alávetette magát”, szükségszerűen egy irányba – Koszovó nemzetközi elismerése felé – vezetnek. Ezzel egyaránt tisztában vannak a szerbiai legfelsőbb politikai mandátumok birtokosai és a polgárok többsége is. Mi következik hát ebből a felismerésből? Ennek a felismerésnek az elfogadásához és alkalmazásához vezető politika létrehozása és megvalósítása. Továbbá a politikai életben maradás. Mert ha ezt elutasítják, azzal megszakítják a tárgyalásokat és más politikai, gazdasági és katonai szövetségeket kell keresniük a távoli Európában meg a még távolabbi Ázsiában! Ez azonban mint komoly politikai opció még nem merült fel, hiszen egyébként is létezik a szerbiai képviselőház döntése az EU-hoz való csatlakozásról. A konfliktus befagyasztásáról szóló tézis komolytalan és felelőtlen, mert az életet, az emberek tevékenységét nem lehet befagyasztani. Nem lehet nyíltan Oroszország és Kína (az USA mai szintjére) erősödésére várni, hogy legalább elméletileg számunkra is „felragyogjon a nap”. A „két Németország” politikájának tézise vonzónak tűnik, de azt is tudni kell, hogy amikor az a valóságban létezett, mind a két Németország szuverén állam volt. Hát a területfelosztás és -csere politikája? Ilyet az javasolhat, aki erős…
Ez a rövid összefoglaló, hiszen nincs más megoldás, egyetlen lehetőséghez vezet: Szerbia politikai vezetőinek a minimális kínálatból optimális eredményre kell törekedniük. Elsősorban a még megmaradt koszovói szerbek miatt, az ő békés életük és a nekik kijáró emberi és kollektív jogok érdekében. Ez azt jelenti, hogy minden jelentős nemzetközi tényező („játékos”) előtt kinyilvánítjuk, hogy az Ahtisaari-féle terv minél nagyobb mértékben történő megvalósítását szorgalmazzuk. Ennek csak néhány elemét emelném ki: emberi jogok; helyi önkormányzat; a nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitás védelme; személyi autonómia; a menekültek és áttelepítettek joga a visszatérésre és vagyonuk visszaszármaztatására; az eltűnt személyekre vonatkozó rendelkezések; a kisebbségi közösségek és azok tagjainak sajátos szükségleteire és gondjaira való odafigyelés; a helyi önkormányzatok lehetősége a községközi és határon túli együttműködésre; a szerb pravoszláv egyház, a papság és a hívek működésének és vagyonának biztosítása; a személyi ingó és ingatlan vagyonhoz való jog biztosítása a nemzetközi jogszabályokkal összhangban; a nem-albán személyek bekapcsolása Koszovó közbiztonsági rendszerébe; részvétel a politikában stb. Ezen területek némelyikét bizonyos dokumentumok már tartalmazzák, érdemi megvalósításuk azonban – mint más átmeneti időszakot élő területek esetében is – még várat magára. Itt mutatkozhatna meg a szerb állam befolyása – hogy a nemzetközi tényezőkkel karöltve kieszközli a normatív rendelkezések megvalósítását.
Megoldódnának-e ezzel Szerbia problémái?
Zoran Đinđić 2002 végén vagy 2003 elején szerette volna megkezdeni a koszovói kérdés megoldását, miközben tisztában volt a probléma nagyságával és szimbolikus jelentőségével. Mert amíg a koszovói probléma nem oldódik meg, Szerbia nem tudja megoldani többi jelentős problémáját sem. Legalábbis egyelőre ez határozza meg a szerbiai politikai programokat. A koszovói probléma megoldása igazi „ősrobbanás” lehetne Szerbia politikai életében. Ha már a nyolcvanas évek végén átaludtuk a történelemórát, jó lenne most szervezni egy kerekasztal-értekezletet (politika, szakértők, polgári társadalom), megbeszélni az állam és a társadalom hosszabb távú fejlődésének vetületeit, megszervezni egy alkotmányozó közgyűlést, és létrehozni egy testreszabott politikai-alkotmányos meg jogi rendszert a Szerb Köztársaságnak, minden alkotóelemének és minden egyes polgárának optimális fejlődése érdekében. Úgy gondolom, hogy abban az esetben olyan politikai megoldásokat is ki kellene próbálnunk, amelyekkel eddig nem találkoztunk Szerbia történelmi fejlődése folyamán, s azok között elsősorban az ország föderalizációja merül fel.
Prof. dr. Duško Radosavljević
A fenti szöveg a Vreme c. belgrádi hetilapban jelent meg. Itt a szerző jóváhagyásával közöljük, aki az újvidéki Dr. Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Karának professzora és a Vajdasági Politológiai Egyesület (VPA) elnöke. Fordítás: Ködmön Emese.
(Szabad Magyar Szó)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az amerikai hadsereg elveszítette előnyét. Irán után ezt már mindenki tudja.
A jó hír az, hogy a Kongresszus, a kormányzat és a Pentagon most már tisztában van >
Göröngyös úton
A nagy teszt azonban a határon túli magyar pártokhoz és az ésszerűtlenül felduzzasztott külhoni intézményrendszerhez való >
Orbán-fáradtság
Szamorukov szerint Ukrajna vonatkozásában Magyar Péter jóval békülékenyebb lesz elődjénél, ami nem jelenti azt, hogy Kijiv >
A transzatlanti MAGA-fantázia
A magyarországi parlamenti választás ebben a hónapban nem volt egyértelműen Trump melletti vagy elleni népszavazás. Orbán >
Orbán és Vučić autokráciájának hasonlóságai és különbségei
Szerbiának sokkal nehezebb dolga lesz. Nemcsak Vučić rendszere miatt, hanem azért is, mert nem nézett szembe >
2x40 millió és közte egy kis apróság
Orbán Viktornak 2005-ben, immár nem miniszterelnökként, egy különös mondat hagyta el a száját Friderikusz Sándor A >
MAGYAR PÉTER ÉS DEÁK FERENC
Magyar Péter eddigi politikai művét hasonlítgatták már sok mindenhez, de egyvalamihez nem. Ahhoz a korhoz, személyhez, >
Az ember, aki ott sem volt - Szijjártó a Telexen
Ez az interjú szánalmas vergődés volt, az elemi önreflexió teljes hiánya. Felmerül a kérdés, hogy miért >
Lehet-e, legyen-e jövője a Fidesznek?
Antall József emlékezetes szavai, „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”, valóra váltak, Magyar Péter forradalmat csinált és győzelemre >
Orbán Viktor felépített egy „propagandagépezetet”. Magyarország következő vezetőjének le kell azt bontania
A propagandarendszer lebontása időigényes lesz. A Tisza kétharmados többséggel visszafordíthatja a jogi változtatásokat, de a magánmédia >
Mit várok a Tisza kormánytól?
A kétharmados felhatalmazást, az erős mandátumot azért kapta a kormány a választóktól, hogy a szükséges jogi >
Orbán korszaka egy szempillantás alatt véget ért, és Magyarország következő miniszterelnöke egy sietős ember
Pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének hivatalából magas szintű delegáció érkezett Budapestre informális >