Ma Mózes, Botond, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Tanulságok Magyarországról
A „kisebbik rossz” elvéről
Az ellenzéki szavazók szemszögéből a „kisebbik rossz” elve azt diktálja, hogy arra a szereplőre adják a voksukat, akinek a legnagyobb esélye van leváltani Vučićot, függetlenül attól, hogyan néz ki konkrétan a választási lista, vagy legalábbis ne pazarolják el a szavazatukat olyan szereplőre, akinek nincs reális esélye átlépni a választási küszöböt... A mai Szerbiában ez az összehasonlítás meglehetősen egyszerű: az egyik oldalon a kiváltságos klikk jogi büntetlenségének politikája, annak további gazdasági gazdagodása és társadalmi arroganciája áll. Ezt az oldalt választani annyit jelent, mint a „nagyobb rosszat” választani Szerbia jövője számára. Ilyen körülmények között az ellenkező választás — még akkor is, ha „egy lépés hátrának” tűnhet, vagyis saját erkölcsi és politikai nézeteink bizonyos kompromittálásának — kétségtelenül a „kisebbik rossz”. Ezért egy ilyen választás indokolt és helyes döntés. Miodrag Jovanović (Radar):
Fekete-Győr András Magyarországon akkor vált országosan ismertté, amikor 2017-ben elindította a NOlimpia nevű civil aktivista kampányt, amely Budapest 2024-es nyári olimpiai pályázata ellen irányult. Miután alig egy hónap alatt több mint negyedmillió aláírást gyűjtöttek össze, Orbán kormánya meghátrált és visszavonta a pályázatot, amit a kétharmados parlamenti támogatottságot élvező rezsim egyik legsúlyosabb politikai vereségeként értékeltek. Ebből az aktivista epizódból nőtt ki a Momentum Mozgalom, amely kezdetben bizonyos politikai sikereket ért el, de idővel beleolvadt a magyar ellenzéki színtér szürkeségébe, amely nem tudott megfelelő választ adni Orbán autoriter, keménykezű rendszerére.
Maga Fekete-Győr, akinek személyes politikai karrierje szintén hanyatlóban volt, 2025 májusában került ismét a magyar közvélemény figyelmének középpontjába, amikor elsőként szólította fel nyíltan a Momentum vezetését arra, hogy az újonnan létrejött Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA) nyilvánvaló megerősödésének fényében ne induljanak a következő parlamenti választásokon, hogy ne aprózódjanak szét az ellenzéki szavazatok. A következő hat hónap során a baloldali, zöld és centrista ellenzéki pártok és mozgalmak többsége így is tett, ami megnyitotta az utat az Orbán-rendszer parlamenti leváltása előtt 2026 áprilisában. Azok a baloldali pártok, amelyek mégis elindultak a választásokon, súlyos büntetést kaptak a választóktól, és meg sem közelítették a parlamenti küszöböt.
Javaslatát indokolva Fekete-Győr így fogalmazott:
„Ha 2026 után a tükörbe akarunk nézni, most hátra kell lépnünk egyet, hogy Magyarország kettőt léphessen előre — ez az egyetlen helyes válasz.”
És valóban, nem nehéz elképzelni egy autentikus baloldali meggyőződésű magyar választót, aki azzal az érzéssel szavaz Magyar Péter pártjára, hogy „egy lépést hátralép”, miközben úgy gondolja, ezzel hozzájárul egy autoriter rezsim bukásához, ami végső soron „két lépés előre” Magyarország számára mint állam számára. Végül is e sorok olvasói közül sokan talán hasonlóan éreztek a 2000-es elnökválasztások idején, amikor Vojislav Koštunicára szavaztak, abban bízva, hogy az adott politikai körülmények között egyedül ő képes legyőzni az autokratát, Slobodan Miloševićet. Nem kizárt az sem, hogy a 2012-es „fehér szavazólapok” egyes hívei ma keserűen bánják, hogy akkor nem alkalmazták az „egy lépés hátra – két lépés előre” logikáját, és nem Tadićra szavaztak az elnökválasztáson. Azokban a napokban egyes elemzők így fogalmazták meg a dilemmát:
„A kisebbik rosszat válasszuk, vagy inkább adjunk le üres szavazatot?”
Nem nehéz elképzelni egy autentikus baloldali meggyőződésű magyar választót, aki azzal az érzéssel szavaz Magyar Péter pártjára, hogy „egy lépést hátralép”, miközben úgy gondolja, ezzel hozzájárul egy autoriter rezsim bukásához, ami végső soron „két lépés előre” Magyarország számára mint állam számára.
Hans Morgenthau, a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi jog realista elméletének egyik képviselője, az 1968-as amerikai elnökválasztások előestéjén azt írta, hogy „a tökéletes demokrácia lehetőséget ad a választónak arra, hogy különböző politikák között válasszon, mégpedig úgy, hogy különböző jelöltek között választhat, akik mindegyike egy-egy eltérő politikával azonosítható.” A modern demokráciák azonban rendszerint tökéletlenül működnek, ami azt jelenti, hogy választási preferenciáink nem feltétlenül a jelöltek által képviselt tiszta politikai álláspontok alapján formálódnak. Morgenthau szerint ezért a választók döntései gyakran a „kisebbik rossz” elve alapján születnek meg. Ez csak egy részlete annak az általánosabb problémának, hogy nem egy erkölcsileg tökéletes világban élünk, ahol soha nem kerülünk olyan nehéz helyzetbe, hogy magunk is kisebb rosszhoz folyamodjunk egy nagyobb rossz megakadályozása érdekében.
A korrupt autokratikus rendszerek elleni harcban azonban — amilyen a jelenlegi szerb rendszer is — azok a szereplők, akik a rendszer újraindítását követelik, gyakran hangsúlyozzák az erkölcsileg helyes és „tiszta” politikai lépések szükségességét. Ellenkező esetben — szól az érvelésük — elárulnánk saját harcunkat, és ugyanolyanokká válnánk, mint azok a rezsimképviselők, akiket le akarunk váltani. Érdemes azonban szem előtt tartani azt, amire Avishai Margalit izraeli filozófus emlékeztet:
„A saját elvek kompromittálásának két jelentése van: a romlott kompromisszum, amikor valaki elveszíti integritását — például pénzért tesz valamit —, és a kényszerű szükségből fakadó kompromisszum.”
Annak illusztrálására, hogy milyen körülmények között létezik olyan „kényszerű szükség”, amely igazolja a saját erkölcsi meggyőződéseinktől való eltérést, Margalit egy történelmi epizódot idéz fel: Hitler Oroszország megtámadását tervezi, és arra számít, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ideológiai közelsége miatt Churchill nem fog közbelépni. Amikor Churchill mégis bejelenti, hogy Hitler téved, és Nagy-Britannia segítséget nyújt Oroszországnak, titkára megkérdezi tőle, vajon ez az antikommunista politikus részéről nem jelent-e árulást saját elvei ellen. Churchill válasza tipikusan churchilli volt:
„Semmiképpen. Egyetlen célom van: Hitler megsemmisítése, és ez jelentősen leegyszerűsíti az életemet. Ha Hitler megtámadná a poklot, legalább egy kedvező megjegyzést tennék az ördögről az alsóházban.”
Margalit ebből általánosabb következtetést von le. A szabadság hiányának körülményei között — amelyek az autokratikus politikai rendszerekben is fennállnak — „az erkölcsi politikai elméletnek negatív politikából kell kiindulnia: olyan politikából, amely előbb arról tájékoztat bennünket, hogyan küzdjünk a rossz ellen, mielőtt arról beszélne, miként törekedjünk a jóra.”
Vučić hatalmon maradása és Szerbia további hanyatlása az a „nagyobb rossz”, amelyet politikai értelemben mindenáron meg kell akadályozni. Egy ilyen kívánatos kimenetel azt követeli meg, hogy minden olyan politikai döntést meghozzanak, amely lehetővé teszi e cél elérését.
Könnyen levonható a következtetés, hogy ennek a megközelítésnek az alapvető problémája abban rejlik, miként ismerjük fel azokat a politikai helyzeteket, amelyek indokolják a „kisebbik rossz” elvéhez való folyamodást. Ehhez minden releváns információ birtokában kellene lenni. Néha azonban ezek hiányoznak. A 2012-es szerbiai elnökválasztások előtt egyes elemzők hajlottak arra, hogy azt állítsák: nincs helye ennek az elvnek, mert „ha másban nem is, abban előreléptünk, hogy a politikai rossz már nem opció. Legalábbis választási értelemben nem.” Az akkori logikájuk világos volt:
„Nem elégséges ok valakire szavazni pusztán azért, mert létezik nála rosszabb.”
Egyszerűen hittek a korábbi radikálisok valódi „megreformálódásában”, és nem sejtették, hogy hatalomra kerülésükkel a dolgok valóban rossz irányba fordulhatnak. Aleksandar Vučić tizennégy éves korlátlan hatalma után világos, hogy ez a meggyőződés teljesen megalapozatlan volt. Ezért ma már sokkal nagyobb bizonyossággal lehet állítani, hogy a korrupt autokratikus rendszer választási úton történő leváltásának folyamata olyan „kényszerű szükséghelyzet”, amely eltérést követel az erkölcsileg optimális cselekvéstől, és a „kisebbik rossz” elvéhez való folyamodást teszi szükségessé.
Mit jelent ez konkrétan a jelenlegi szerbiai politikai körülmények között? Mindenekelőtt azt, hogy Vučić hatalmon maradása és Szerbia további lejtmenete az a „nagyobb rossz”, amelyet politikai értelemben mindenáron meg kell akadályozni. Ebből következően minden olyan politikai döntést meg kell hozni, amely lehetővé teszi ennek a célnak az elérését — még akkor is, ha bizonyos erkölcsi fenntartásokat, személyes antipátiát vagy kétségeket érzünk az adott részérdekkel kapcsolatban. A jelenlegi ellenzéki politikai szereplők szemszögéből ez elsősorban azt jelenti, hogy politikai együttműködést nem szabad megtagadni senkitől, aki legalább a diáktüntetések és civil tiltakozások kezdete óta nyilvánosan és egyértelműen Vučić rendszerének megdöntése mellett állt ki, és akinek politikai hozzájárulása ehhez a célhoz nem elhanyagolható.
Politikai együttműködést nem szabad megtagadni senkitől, aki legalább a diáktüntetések és civil tiltakozások kezdete óta nyilvánosan és egyértelműen Vučić rendszerének megdöntése mellett állt ki, és akinek politikai hozzájárulása ehhez a célhoz nem elhanyagolható.
Az ilyen együttműködés konkrét formáinak politikai mérlegelés tárgyát kell képezniük, amely a választói hangulat lehető legteljesebb ismeretén alapul (megbízhatatlan, hiányos vagy manipulált közvélemény-kutatások körülményei között ez nem könnyű feladat!). Ez az együttműködés ölthet a magyarországihoz hasonló formát is: támogatni lehet a lázadó társadalom legerősebb politikai szereplőjét — ami kétségtelenül a Diáklista (Studentska lista), amit egyes ellenzéki pártok már meg is tettek; a legerősebb szereplő választási listáját úgy lehet kialakítani, hogy különböző politikai-ideológiai irányzatok közismert személyiségeit foglalja magába (számos diákakció utalt egy ilyen lista lehetőségére); az egyesített ellenzéki front több választási listába is szerveződhet, ha hiteles jelek mutatnak arra, hogy ez a modell összességében növeli a parlamenti mandátumok számát (különösen fontos annak felmérése, hogy az együttműködés mely formája segíti elő a legtöbb szavazat megszerzését a jobboldali ellenzéki oldalon). Végül pedig az ellenzéki szavazók szemszögéből a „kisebbik rossz” elve azt diktálja, hogy a jövőbeli választásokon arra a szereplőre adják a voksukat, akinek a legnagyobb esélye van leváltani Vučićot, függetlenül a konkrét választási lista összetételétől, vagy legalább ne pazarolják el szavazatukat olyan ellenzéki szereplőre, akinek nincs reális esélye átlépni a parlamenti küszöböt.
Amikor Margalit arra emlékeztet bennünket, hogy vannak helyzetek, amikor „negatív politikából” kell kiindulni, figyelmeztet arra is, hogy ne feledjük:
„Az erkölcs, akárcsak a borkóstolás, állandó összehasonlító ítéleteket igényel.”
A mai Szerbiában ez az összehasonlítás meglehetősen egyszerű: az egyik oldalon a kiváltságos klikk jogi büntetlenségének politikája, annak további gazdasági gazdagodása és társadalmi arroganciája áll. Ezt az oldalt választani annyit jelent, mint a „nagyobb rosszat” választani Szerbia jövője számára. Ilyen körülmények között az ellenkező választás — még akkor is, ha „egy lépés hátrának” tűnhet, vagyis saját erkölcsi és politikai nézeteink bizonyos kompromittálásának — kétségtelenül a „kisebbik rossz”. Ezért egy ilyen választás indokolt és helyes döntés.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A „kisebbik rossz” elvéről
Az ellenzéki szavazók szemszögéből a „kisebbik rossz” elve azt diktálja, hogy arra a szereplőre adják a >
Út a börtönbe
Túl kellene lépni a Fidesz-éra tizenhat évén, de azért nehéz, mert csak Orbánék bukása után látható >
Uglješa Bokić: Veselin Milić ugyanannál az asztalnál ült a lelőtt személlyel, majd segített eltüntetni a nyomokat
A Danas újságírója és a szerb belügyminisztérium (MUP) egykori tagja, Uglješa Bokić az N1 televíziónak azt >
A magyar üzleti elit a szerb piacon is milliárd eurókat forgat
Szerbia tudatosan vált a történet részévé, amikor a jelenlegi hatalom úgy ítélte meg, hogy politikailag előnyös >
Putyin megmentésére kérni Ukrajnát
Ma már az a vita, hogy Ukrajnát be kell-e engedni a NATO-ba, átadta helyét annak a >
A vallomás szégyene és nehézsége
A fideszesek egyelőre óvják magukat az önmegsemmisítéstől, annak tudatosításától, hogy politikai pályájuk és tekintélyes vagyonuk egyaránt >
Fordul a kocka Oroszország ellen Ukrajnában?
Mindez azt jelenti, hogy most van itt az idő fokozni Ukrajna támogatását, hogy tovább növelhesse a >
Amikor a balkáni háborús bűnösök bocsánatot kérnek, kevesen akarják meghallgatni őket
„A szerb Állambiztonsági Szolgálat egykori vezetője, Jovica Stanišić a múlt héten megbánását fejezte ki bűnei miatt >
Szodoma százhúsz Ferrarija
Semmi mással nem lehetne ez ellen érvelni, mint hogy ezek valamiért különleges emberek, egészen mások, mint >
Mit tett a VMSZ értünk, vajdasági magyarokért?
A felszín alatt, még ha nem is látszik kezdetben, megmozdult valami. A víz lassan fodrozódik, az >
Az amerikai hadsereg elveszítette előnyét. Irán után ezt már mindenki tudja.
A jó hír az, hogy a Kongresszus, a kormányzat és a Pentagon most már tisztában van >
Göröngyös úton
A nagy teszt azonban a határon túli magyar pártokhoz és az ésszerűtlenül felduzzasztott külhoni intézményrendszerhez való >