Ma Máté, Mirella, Jónás névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
30 éve
A „pragmatikus” politika
„Az, hogy paranoiás vagy, még nem jelenti azt, hogy nincsenek a nyomodban” – hangzik a cinikus pszichiáteri szólásmondás. Az, hogy az évek folyamán már-már betegesen gyanakvóvá váltunk, még nem jelenti azt, hogy nincs okunk a szűnni nem akaró gyanakvásra, nincs okunk kételkedni abban, hogy bármerre járunk, háborús bűnösökbe botolhatunk. Az utcán, a boltokban, az autóutakon, a nemzetközi vonatokon, a pártok gyűlésein, az állófogadásokon, a diplomáciai partikon. P. Keczeli Klára:
Egy író, aki mindent vállalva évek óta mer következetes, bátor és szókimondó lenni, ezt így fogalmazta meg:
„A hivatalos diplomácia a naívaknak szól. A döntés jogát a titkos diplomáciáé, s ebbe a döntésbe gyakran beleszámítódnak a jövőbeli üzletek busás jutalékai is, a látható okmányokon láthatatlan tintával feltüntetve. Meglehet, hogy emiatt is tartott a háború néhány évvel, néhány hónappal tovább. Meglehet, hogy ezért nőtt néhány tízzel, százzal, ezerrel az áldozatok száma. A brutális háború színtere mögött egy nagyon nagy üzlet bonyolódik. A furcsa szörny csápjai a világ legfontosabb politikai és hatalmi központjaiig húzódnak, és erős, acélos öleléssel fogják össze a frontot és a hátországot, a háborús bűnösöket és a háború logisztikusait, a sötétségbe hullott, feldúlt falvakat, városokat és a fényárban úszó nyugati fővárosokat.”
– Filip David belgrádi író szavai ezek a Feljegyzések egy sötét korból – A piszkos üzletelés ideje című esszében.
A nyugati demokrácia – amelyet követendő példaként állítanak a fejlődő és átalakuló társadalmak elé – nem tökéletes, de Churchill szavaival: jobbat még nem találtak ki helyette.
A nyugati társadalom pragmatikus, józan és gyakorlatias, ha kell, az emberségesség kárára is. Ezért történhetik meg, hogy 300 000 dollárnyi támogatást kap egy Árkán névre hallgató egyén pártja a boszniai választásokat megelőző korteshadjáratra (minden bejegyzett és induló párt jelöltjeinek joguk van azonos bánásmódra és támogatásra), holott választói ott élnek, ahol a leölt, valaha otthonos, őslakos muzulmánok maradványait takarja a föld, s sehol a halálukért busás összeggel támogatott hadfi a bűnös.
Mint ahogyan az ottani feldúlt muzulmán sírokért, a föld színével egyenlővé tett muzulmán kegyhelyekért és mindenért, amiről mindannyian tudunk. Egyszerű emberek is, nem csupán a nagypolitika beavatottjai.
A józan, pártatlan és pragmatikus politika vadhajtása a tilalom is, hogy az egyik bosnyák (jelenleg a szerb entitáshoz tartozó) falu lakosai ne térhessenek vissza lakóhelyükre, amíg fel nem esküdnek, hogy lojálisak lesznek a szerb hatalomhoz. Annak irányítói nemrégiben űzték el őket. És legyilkoltak néhány családot belőlük. Megbecstelenítették asszonyaikat. Soroljuk?
Ezt a lojalitási esküt azonban, nagy vonalakban, helyeslik a pragmatikus EU-beli, amerikai, ENSZ-beli politikusok és egyéb bürokraták is. Mint ahogyan azt is, hogy a nyugalom és biztonság érdekében a bosnyák muzulmánok, akiknek a dayton-i szerződés értelmében joguk van visszatérni korábbi lakhelyükre, ne vihessenek fegyvert magukkal.
Minek is? Legfeljebb nem védekeznek, ha – történetesen – rájuk támadnának. S így nem alakulhat ki harc sem, amely veszélyeztetné a törékeny békét. Amelyet a demokratikus Nyugat tökéletesre szabott.
Ugyanaz a logika élteti ezt a döntést is, mint korábban a fegyverszállítási zárlat általános alkalmazását is, holott az egyik félnek sem eszköze, sem esélye nem volt a védekezésre. (Ha minden a „várakozások szerint” alakul, nyilván rövidebb idő alatt vége a háborúnak, mert a gyengébb fél egyszerűen elfogy, ugye?)
Mindegy, a szabály az szabály – tartja a Nyugat –, és az IFOR parancsnokai, magas rangú tisztjei mélységesen elítélik a házukba, falujukba visszatérni akaró és életüket (de még mennyire joggal!) féltő bosnyákokat.
A nyugati demokrácia legszebb vívmányai szerint bonyolították le a boszniai választásokat is, oda se fülelve a tiltakozásokra, hogy mindenre emlékeztetnek majd, csak demokratikus választásokra nem.
Miután nyílt titok volt, hogy az ún. Jugoszláviában élő menekülteknek eleve megszabták, hol kötelesek szavazatukat leadni (hogy kire, az már nem is kétséges), függetlenül attól, hol éltek korábban, függetlenül attól, hogy egyáltalán vissza szándékoznak-e térni Bosznia-Hercegovinába. Aki a szigorú kikötést semmibe vette, az búcsút inthetett menekültstátusának, mindenféle támogatásnak, segélynek. Meg még ki tudja, minek.
A szerb entitás politikusai az eredményhirdetés után kétségbe vonták a szavazás hitelét, mondván, hogy a szavazólistákon olyanok is szerepeltek, akik nem élnek már.
Ők ne tudnák? Akiknek a lelkén szárad, hogy Bosznia-Hercegovina-szerte tömegsírok állnak? Amelyekben egyelőre még kihantolatlan, vagy kihantolt, de még nem azonosított emberi maradványok, potenciális szavazók fekszenek?
Csak Srebrenica környékén 385 ember földi maradványát ásták ki eddig. De – mondják – még sok-sok holttestet rejt a föld. Pilice közelében ötven potenciális szavazóról, Kravicánál húszról távolították el a vékony földréteget. És még hány tömegsír vár ma még felfedezetlenül titkainak felfedésére?
És ha valaki – ami egyáltalán nem valószínű – szavazott is volna a helyükben, ez sem lett volna kimondottan igazságellenes. Mert annyit bárki biztosan tudhat, hogy azok, akik ott nyugszanak, mit és kit nem akarnának.
„A gyűlöletet szító szavak mögött, amelyek szellemi pusztítást vittek végbe, a fegyverek mögött, amelyek anyagi rombolást, a nemzetközi közösség hosszas, bonyolult és összehangolatlan akciói mögött, a hazai politikusok kétértelmű és képmutató békét ígérő(?) szavai mögött véres nyerészkedési verseny folyt, amelyben gyakran elmosódott a határ egyfelől kalandorok és szabad harcosok, másfelől a (nem egyszer) arisztokrata származású, frakkos, fehér kesztyűs háborús nyerészkedők között. A hiteles balkáni rémségek, az embervágóhíd fölött hol titkolt, hol nyílt, hazai és külföldi anyagi érdekek sötét felhői gyülekeztek.”
– így az esszé folytatásában Filip David.
A józan ész és szolid matematikatudás persze korántsem elegendő ahhoz, hogy megfejtsük: mennyit profitálhattak a fegyvergyártók és -szállítók, akik ezt a vérengzést éveken át rendületlenül éltették. Ezt, akárcsak az ugandai, az angolai, az afganisztáni, akármelyiket a világ sötét és törvénytelen zugaiban.
Hogy rengeteget, felfoghatatlanul sokat, azt abból is sejthetjük, hogy kifizetődő nekik a békefenntartók évek óta tartó állomásoztatása, az éveken át folyósított segélyek, az újjáépítésre szánt óriási összegek, a csonkoltak művégtagjaira költött dollármilliók, a különféle irodák, a munkájukban folytonosan akadályoztatott hágai nemzetközi törvényszék fenntartására fordított pénzek előteremtése.
Richard Goldstone, a hágai bíróság volt főügyésze egyik utolsó interjújában beszélt arról: a politikusokat terheli a felelősség amiatt, hogy a véres kezű háborús bűnösök továbbra is szabadlábon lehetnek. Nagy-nagy igazságtalanság ez az áldozatokkal szemben – jegyezte meg.
A hágai testület egyelőre gyakorlatilag üresjáratban fogyasztja az anyagiakat, folynak a milliók szerte-szét, de megtérül akár a sufniban, akár a föld alatt leszállított fegyvereken. Mindig lesz, aki jattért nyúl, véres kézzel vagy fehér kesztyűben – egykutya.
Következő cikk: Srdanović tegnap először megelőzte Vučićot a Polimarketen: nagyot ugrott a szerbiai választásokra irányuló „fogadás”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Teher az ellenzéknek
A Diákmozgalom ezzel szemben meg sem próbált a régi módon kifutópályát építeni. Ezért vannak a plenáris >
A „pragmatikus” politika
„Az, hogy paranoiás vagy, még nem jelenti azt, hogy nincsenek a nyomodban” – hangzik a cinikus >
Manapság már nem égetik el a „káros könyveket” csak kiiktatják a közéletből
Már régen belenyugodtam, hogy nagy hatalomnak vannak ilyes kis politikai bosszúi, és tudom, hogy ebben nem >
A kisebbségek szabják meg a többséget?
Orbán bukása a VMSZ számára hatalmas sokk volt: egyrészt elveszítette patrónusát, másrészt az új magyar kormány >
A hármas
Világos a kép: vagy megragadjuk a lehetőséget, és szavazatainkkal támogatjuk azokat, akik jobbulást, haladást, fejlődést akarnak >
A harmadik magyar az Egyetemisták listáján
„Mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, amíg megfogja az egeret.” Teng Hsziao-ping szavai jól leírják >
(EGYELŐRE) KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL
Egy héttel az esemény után még csak arról sem érkezett információ, hogy fegyelmi eljárást indítottak volna >
VMDK: AZ EGYETEMISTA LISTÁT TÁMOGATJUK A KÖVETKEZŐ VÁLASZTÁSOKON
A vajdasági magyaroknak meg kell érteniük: ebben a pillanatban az egyetemista lista támogatása szolgálja leginkább a >
Nálam egy név emelkedik ki: Öreg Anna
A szabadkai baráti társaság a VMSZ után szintén keményen megorrolt rám. Úgy látszik, sokan a kritikánál >
A délvidéki magyarság kálváriája
Egy jelentős vajdasági magyar alkotó új könyve már nem a vajdasági magyar könyvkiadás keretében jelenik meg, >
VÉDEKEZÉS ÉS AZ UTOLSÓ NAPOK: Hogyan húzzák ki a független média fogait
A rezsimpárti média minden kapcsolatát elvesztette a valósággal, kezdte elveszíteni a mérkőzést a teljes kívülállókkal, azzal >
A vajdasági magyar politika ma leginkább egy partra vetett, vergődő hal képét mutatja
A legnagyobb probléma nem egyszerűen az, hogy kevés az ellenzéki szereplő vagy gyenge a szervezettség. Sokkal >