Ma Ottó névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Héjanász a zavaron
A jó és rossz magyarokról, valamint egy tevéről
Keszég Károly
Zavarban voltunk mindnyájan a héten, hiába is tagadnánk. Mert, noha sok történelmi leckét megtanultunk az elmúlt hónapok során, azt azért mégsem feltételeztük, hogy a demokrácia minden előzetes értesítés nélkül beköszönt Szerbiában. Istennek legyen hála, ezt is megértük.
Jellemző, hogy a demokráciának nevezett csecsemő mindjárt bizalmatlansági indítványt is átadott fogadott szüleinek, de a balkáni konyha titkai, eddig is tudtuk, kimeríthetetlenek. Még el sem kezdhettünk örülni, hogy Jugoszlávia Londonban megmaradt egységesnek, amikor a szerb szocialisták gyorsan felvetették a szövetségi kormány iránti bizalom kérdését. Ezt nevezték ők demokráciának, mert hát ez a Nyugaton bevett szokás, s figyeljük csak meg, hány kormány váltotta egymást Olaszországban, az ország viszont ennek ellenére, időnként hervadozva ugyan, de virágzik. A Tisztelt Ház tisztességben megvörösödött tagjai nyilván csak arról feledkeztek meg, hogy az említett kormányok nem kommunisták voltak.
Aztán Panić úr felvette a kesztyűt, s mindent kitálalt egy tévéinterjúban. Nem értette sehogy sem gyógyszergyárosunk, hogy miért pont akkor jöttek a kosovói szerbek a szövetségi parlament elé, amikor őt meg akarták buktatni. Az, hogy a riporter ezen a feltételezésen jót nevetett, csak azt bizonyítja, hogy nálunk ez természetes jelenség: ők jönnek, mi megyünk. Csak annak furcsa egy kicsit, aki a kommunisták elől szökött annak idején Amerikába. Aztán belejöhetett Panić úr is a miatyánkba, mert másnap már a Kosovo Polje-i Božur közismerten polgári beállítottságú pártvezérei is támogatásukról biztosították a miniszterelnököt. Erre meg is nyugodtak a kedélyek.
Ekkor jött a nagy nap, amikor a héják kedvükre vijjoghattak. Az első menetet Panić döntő fölénnyel megnyerte, mert felfedezte, hogy Šešeljnek van szíve, s hogy Borisav Jović ismét okosakat mondott. Aminek következtében az érintettek csak tátogni tudtak, válaszolni már nem. A londoni értekezlet eredményeiről mélyen hallgattak, nyilván mert az mégiscsak a béke felé vezető utat nyitotta meg. Mellesleg az jobban érdekelne, hogy mit mondhatott Milošević Panićnak. A képernyő tanúsága szerint igen csúnyán nézett a szerb elnök a szövetségi kormányfőre; igaz, később már mosolyogtak. Kimutatták a foguk fehérjét.
A Polgárok Tanácsában aztán végképp kiderült, amit eddig is tudtunk: minden a magyarok miatt van. Mert vannak jó magyarok és rossz magyarok. Ezt is tudtuk, csak azt nem, hogy pontosan kik azok. A továbbiakban azonban már nem mardoshat bennünket a kétség, Šešelj vajda felvilágosított bennünket, midőn krokodilkönnyeket ontott „az egyetlen becsületes „magyar”-ért, mármint Mihalj Kertesért, miközben válogatott jelzőkkel szapulta dr. Várady Tibort. Minősítései közül a legpatinásabbnak az „usztasa” tűnt, de nem maradt el mögötte a „poznati srbomrzac” (közismert szerbgyűlölő) kifejezés sem. Meg kell állapítanunk, hogy a modern szerb nyelv fordulatokban igen gazdag szókincsében a minősítő jelzők szerepe megnövekedett, s őszinte örömmel tölt el bennünket, hogy gyarapodásukra is számíthatunk.
El sem tudom képzelni, milyen burjánzásnak indult volna a šešelji szóképzés, ha valamelyik ülésen, ne adj’ Isten, felszólal Csorba Béla is, úgy is mint képviselő, s úgy is mint „katonaszökevény”. Fiuméig meg sem lehetne számlálni a jelzőket, amiket ránk akasztott volna. Az egészből azonban világosan látszott, hogy Misikénk nem törpeharcsa volt a jugoszláv vadvizekben, hanem sokkal nagyobb ragadozó hal. Hogy ügyében eddig csak a szocialisták csetnik hangadója szólalt meg, nem kell, hogy megnyomorítsa képzeletünket: igazi gazdája mostanában különben is úgy lapít, mint… de ezt már tudják. Másrészt viszont osztom Panić úr véleményét, hogy politikai hullákról nem nyilatkozik, s annak a kollégámnak a véleményét, aki azt reméli, hogy Kertes ott köt ki, ahonnan elindult: a kocsmában. De sose feledjük: az ital megoldja a nyelvet, s a Dunában orvhalászok is tűntek el már nyomtalanul.
Az egész zűrzavar ott kezdődött, hogy lecsukták a herkócai „első ember”-t, Ostoját, majd leváltották a szövetségi belügyminiszer-helyettest, mindenki Bracikáját. Ahhoz, hogy most pártfogóik a dolgok hátterében a szövetségi igazságügy-minisztert látják, nem nagy képzelőerő kell. Váradynak azonban a háborús opció szerint van egy másik, nem kisebb vétke: amnesztiatörvényt akar. Ha ugyanis kiderül, hogy a háborúra szükség sem volt, akkor esetleg attól is félni kell, hogy rájuk sincs szükség. Ezért marnak most mindenki húsába a héják. Kivárjuk azt az időt is, amikor egymás húsát tépik. Addig azonban kígyót-békát kiáltanak Milan Panićra, aki a jelek szerint jobban szót tud érteni névrokonával és vezérkari főnökévei, Života Panićtyal. Lehet, hogy mégis a profi hadsereg megalakításában van a helyzet kulcsa?
A „jó” és „rossz” magyarok ügye bizonyos értelemben kapcsolódik a menekültek befogadásának problémájához. Kegyetlen tréfa, hogy a humanizmus örve alatt próbálnak kitúrni embereket és etnikumokat szülőföldjükről. A vajdasági magyarság türelmét a háború alaposan kikezdte, s az sem mondható el róla, hogy eddig nem akart segíteni. Ám egyrészt annyiszor kinyilvánította már, hogy ezt a háborút nem akarta, másrészt pedig annyi áldozatot hozott, hogy. nyilván más már belerokkant volna, így aztán nem várható el tőle a kitörő lelkesedés a betelepítési tervek hallatán. Valahogy túl sok volt a telepítés az elmúlt hetven évben. S valahogy mindig akkor történtek a dolgok, amikor az itteni magyarság ismét erőre kapott, megművelte a földet, házat meg vagyont szerzett, végső soron pedig önbecsülést. Hogy magyarként is élhet. Ha hagyják. De mert a demokrácia útjai oly kiszámíthatatlanok a Balkánon, más nem maradhat számára, mint a harc. Politikai eszközökkel. Kívül és belül. Mert azt még nem mondta senki, hogy a vajdasági magyarság nem menekült a saját hazájában. Pedig így van, menekültté vált s a menekült nehezen fogad be újabb menekültet, különösen, ha tudja, hogy magán is alig képes segíteni.
Ennyit a háborúról. A tevéről meg annyit hogy Dásának hívták, és a Margitszigeten találkoztam vele. Szendvicset kért, és bele akart inni a sörömbe. Mindketten jól éreztük magunkat. Én sem voltam menekült, ő sem volt ember.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legija, Bokan, Vučić...
Ezért közpénzen a Titkárság megvásárolt egy bizonyos példányt, hogy a vajdasági közkönyvtároknak ajándékozza. Milorad Ulemeket a >
Ez lesz az egyetemisták nagy vizsgatétele
Nem az a gond, hogy különbségek vannak, ez szinte magától értetődő. Az egyetemisták között vannak jobboldaliak >
Csak a vajdasági magyarság csendes, újra csendes, félő, hogy örökre az marad
A közelmúltban lezajlott népszámlálás különösen súlyos sebet ejtett a vajdasági magyarság körében. Most már nem is >
A VMP színrelépése
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP), a vajdasági magyarság legújabb közösségi szerveződése közleményben támogatta az egyetemisták követeléseit. >
A forradalom jogossága
Csak az a gond. hogy minden forradalom, a legnemesebb is, ártatlan emberéleteket, tehát túlságosan magas árat >
Az intrika, mint uralkodó narratíva
A jelenlegi zűrzavaros évek, különösen kedveznek, az intrikusoknak. A posztigazság korában az intrika uralkodó narratíva lett, >
Új magyar érdekvédelmi szervezet szükséges!
Az országban folyó néplázadás nyomán, amit már „III. szerb felkelésnek” is neveznek – a Vajdasági Magyar >
Egy másik stratégia
A Kardos Andrással folytatott vitájában Bauernek van egy elejtett mondata az eddigi ellenzék felelősségéről: „önkényuralmi rendszerek >
„Én bízom a falu jövőjében”
A napokban került a kezembe egy régi könyv Szentlászlóról, arról az Árpád-kori kelet-szlavóniai kis faluról, amelyet >
Fremond Árpád „szája ízének” megfelelően
A jobb napokat is megélt Hét Nap – a Magyar Szóhoz, a Pannon RTV-hez és a >
A vitustánc folytatódik
Vučić azonban nem a két kisebb szerbiai településen aratott fényes győzelmet, hanem a Szerb Tudományos Akadémián, >
PÁSZTORMESE A MAGYAR KÉPVISELŐK FÓRUMÁNAK
A VMSZ „küldöttségének” a KMKF ülésén való részvételével kapcsolatban felvetődik az a kérdés is, hogy miért >