Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
A vízum-barakk
Szabadka, 1995. júliusa
Bódis Gábor
Egy szabályos magyarországi rendszámtáblával rendelkező gépkocsiból (tévedés ne essék: tehát nem vámtáblás) kiszálló illetőtől megkérdezi magyarul egy járókelő, hogy ez meg ez az utca hol is van.
A válasz egy értetlen „Molim?”, azaz „Tessék?”. A jóember, aki egy szabályosan Magyarországon regisztrált (vagy állampolgár vagy letelepedett) autót vezet, egy kukkot sem tud magyarul. Ebben talán nincs is semmi különös, hiszen már régen elálltunk a magyar nyelv világhódító ambíciójától. Az sem meghökkentő, hogy a jómódúnak tűnő illető (viszonylag új nyugati típusú gépkocsiból szállt ki) a szomszédos Magyarországon keresi a boldogulását. Az pedig végképp nem baj, hogy rá nem vonatkozna a kilátásba helyezett vízumkényszer.
A baj ott kezdődik és fejeződik be, hogy a vajdasági magyarok legnagyobb részére igenis vonatkozni fog. Méghozzá éppen azokra, akik nem vették vándorbotjukat (és márkáikat), hogy az „anyaország”-ban éljék túl a háborús éveket, hanem ellenkezőleg, az „otthonukban” akartak vagy kénytelenek maradni. Mind hátrányosabb helyzetük és annak dacára, hogy bármely pillanatban elvihetik őket ágyútölteléknek – Téves csataterekre.
Van, aki hisz a történelmi igazságtételben, és most értetlenül áll a legújabb rébusz előtt. Az az ember vagy politikus, akinek megsúgták annak idején a közeljövő fordulatait és ennek alapján látványosan, a vasfüggöny elszabdalásával kiengedte a keletnémeteket, most visszatér egykori eszmetársai vívmányához: a vasfüggönyhöz.
A vajdasági magyarság hiszékenyebb (tetemesebb) része az „anyaországi” „rendszerváltás” után elhitte, hogy 15 millió egyenrangú magyar létezik a világon. A forróbb fejűek azt is bevették, hogy Trianon már a múlté. Majd jön Antall, ha nem is fehér lovon.
Helyette jött a háború, és mellőlük a baranyai magyarokat a hódító szerbek mindenestül elüldözték. A behívók elől több mint tízezren az „anyaországban” kerestek menedéket. No, nem ingyen és egy gatyában, mint erdélyi vagy ukrajnai nemzettársaik, hanem német márkákkal és olyan know-how-val, amellyel a vidám barakkban csak kevesen rendelkeztek. A történelmi véletlen műve, hogy az egykori Jugoszláviában a szánalmas, proli módon kegyetlenkedő Jani bácsi helyett, egy nagyvilági diktátor irányította, alattvalói sorsát. Ennek köszönhetően a magyar kisebbség is (minden sérelme ellenére) nagyvonalúbban, tehát emberibb módon élhetett. Mérnökei, orvosai, közgazdászai a legújabb nyugati ismereteket sajátíthatták el. Az újságírók bejárták a fél világot. A nyugati kölcsönöket csak részben zabálták fel. Azok egy részét másra használták. A történelmi igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy fegyverekre is.
Ilyen előzmények után és az „anyaországi” közvélemény kezdeti (nagyon rövid) szimpátiája mellett viszonylag könnyen szereztek tartózkodási engedélyt, sőt letelepedést is. Volt pénzük, dolgozni akartak és magyarul is tudtak.
És akkor, még az Antall-utánzat kormányzásának utolsó napjaiban hoztak egy olyan idegenrendészeti törvényt, amelyre a Mandela előtti Dél-afrikai Köztársaság is méltán lehetett volna büszke. A Magyarországnak nevezett államban a kinn rekedt magyaroknak sokkal kisebb jogaik lettek, mint a seftelő kínaiaknak, nem beszélve a Marinko Magdákról, akik játszva vettek meg nem egy-egy magyarországi rendőrt, hanem ha kellett, főkapitányságokat is. Bezzeg, nekik semmilyen gondjuk nincs a tartózkodási vagy letelepedési engedélyükkel, őket nem ellenőrzik, hogy vajon miből élnek meg, hol laknak. Ez a szerencse csak a magyaroknak jutott ki osztályrészül. Őket tudja csak úgy istenigazából macerálni a leereszkedően analfabéta rendőrségi alkalmazott. Persze, hiszen ő csak egyetlen nyelven tud kioktatni, és véletlenül ezek a szerencsétlenek beszélik ezt a nyelvet.
Aki csak egy napot töltött az Izabella utcában (hallom, most már elköltöztek) az Idegenrendészeten, tudja, hogy milyen nehéz magyarnak maradni mindazok a megaláztatások után, amik ott érik. Nehéz ezt követően ép ésszel szeretni az „anyaországot”.
Mind ahogy nehéz elviselni azt a szervilitást, amellyel minden határátlépéskor találkozik a nem feketéző utas. A magyar-osztrák határon Magyarországról kifelé menet a magyar vámos kérdezi meg, hogy van-e cigaretta vagy alkohol. A magyar vámos gondoskodik arról, nehogy veszteség érje az osztrák államot?!
A legújabb fejlemény a számítógépek bevezetése a határátkelőkön. Miért vásárolták éppen a leglassúbbakat? Ismét kifelé menet az állítólag már profi egyenruhás mindenki számát betáplálja, és jöhet a várakozás. A gyerekek sem kivételek. Sokat utaztam már életemben, de csak a magyar határon láttam, hogy kifelé ellenőriznek.
Mindezek azonban csak „apró színfoltok” egy Nyugatra (eredménytelenül) nyaló, és Keletre taposó állam hétköznapi életében. Mert jött Ő a nagy késsel. Vagyis a vízummal. Még ha nem is lesz igaz, morbid.
Magda Marinkóéknak lesz vízumuk is.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >
Az aranykorról szóló narratíva hitelét vesztette
A polgárok érzékenyebbé váltak a baljósan terjedő korrupcióra, amit Vučić elnök is érzékelt, ezért ezekben a >