Ma Mihály, Győző névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Napi ajánló
Tilalomfák árnyékában
Gerold László
Október 17-én, hétfőn 13.30 órakor lesz Gerold László irodalomtörténész, színikritikus, egyetemi tanár temetése Újvidéken, a Városi temetőben. Még egy, a Naplóban közölt (1990. május 30) írásával emlékezünk rá.
Tilalomfák árnyékában
Sohasem tetszett a magyar irodalom egészére vonatkozó, annyira közkedvelt öt (vagy több) ágú síp metafora, pontosabban ennek az illyési értelmezéstől eltérő változata, mely szerint irodalmunk dallamát egy tüdőből fújják; korántsem az egyetlen fujtató okán – amit a közös nyelv s ennek éltetése természetessé tesz –, hanem azért, mert úgy érzem, elsikkad mind a lyukak különbözőségének, jellegének fontossága, mind pedig a dallamot szabályozó ujjak játékának szerepe. Holott, megítélésem szerint, az a bizonyos síp esetében a tüdő, a lyukak s az ujjak mozgása egyformán lényeges.
Ez késztet arra, hogy – a síp-metaforából kiindulva, mindenekelőtt a sípon levő lyukakra és a hangerőt szabályozó ujjak játékára gondolva – a jugoszláviai magyar és a magyar(anya)országi irodalom kölcsönös kapcsolatáról írjak, abból a tapasztalásból kiindulva, hogy ez a viszony nem olyan, amilyennek lennie kellene, s hogy ezért mindkét oldal hibáztatható.
Az irodalmi Magyarország háromféleképpen viszonyul a határokon túli magyar irodalmakhoz. A romániai, a csehszlovákiai és a szovjetunióbeli magyar irodalomhoz az ottani évtizedes áldatlan nemzetiségi politika és helyzet folytán természetesen múltat is féltő aggódással, figyelemmel – noha ez sem mentes olyan zavaró mellékzöngéktől, mint a politikum elsőbbsége vagy a baráti kapcsolatok – és érthetően nagy-nagy segítőkészséggel. A nyugat-európai és a tengerentúli magyar irodalomhoz, az emigráció irodalmához való viszonyulásban az államilag engedélyezett – mert gazdaságilag szükséges – felfedezés és kapcsolatteremtés után a jóléti társadalom kínálta lehetőségekkel is számoló, haszonélvező, udvarló túlértékelés következett. Egymást érték az antológiák és az összefoglaló dolgozatok, ami jó, és sorra jelentek meg az erre nem mindig érdemes könyvek, meg a róluk írt méltatások, ami ugyancsak jó lehetne, ha általában így történne, de nem történik, főleg a jugoszláviai magyar irodalom esetében nem, amelyhez a viszonyulás külön változatot példáz.
Más volt politikai státusunk, érthető, másként alakult az irodalmi is.
Egy ideig a magyarországinál magasabb életszínvonallal, irigyelt világútlevéllel és kívánt szellemi szabadsággal mi voltunk a (kisjNyugat, ami abban különbözött a határon túli, magyarok is lakta országoktól, hogy a nemzetiségi kérdés itt volt a legrendezettebb. Mindez együtt eredményezte a hozzánk való lezserebb, mondhatni felületesebb viszonyt, amelyért azonban mi is felelősek vagyunk, mert élveztük s kétségtelenül túljátszottuk szerepünket, tetszelegtünk, fölényeskedtünk, talán akkor is, amikor lelkünk legmélyén tudtuk, hogy nemzetiségi helyzetünk csak másokéhoz hasonlítva jobb, de valójában egyre nehezebbé válik, válságosabbra fordul. Tetszett a szerep, játszottuk, önmagunkat s másokat is becsapva, mert – bevallhatjuk – féltünk a politikától, és azzal áltattuk magunkat, ha nem veszünk tudomást róla, akkor nincs is. Most, amikor a nemzetiségi problémák nálunk is kiéleződnek, oda jutottunk, hogy struccpolitikánk, amely annyi kárt okozott, folytathatatlan. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az irodalmi Magyarország sem bizonyult kellően érzékenynek, figyelmesnek, sem pedig taktikusnak irányunkban. És semmiképpen sem arra kell gondolni, hogy kevésbé tanúsítottak megértést, illetve kritikusabbak voltak – bár lettek volna –, mint másokkal szemben, hanem, hogy ez a viszonyulás inkább közönyös, mint alapos, inkább felszínes, mint lényegi volt, esetleges, privát és nem rendszeresített, kifejezettebben, mint hasonló helyzetű testvérirodalmak esetében. Itteni író például akkot kapott József Attila-díjat (Gion Nándor), amikor másutt ennek politikai akadályai voltak, amikor azonban ezek elhárultak, rólunk megfeledkeztek, pedig Herceg János, Bori Imre, Fehér Ferenc, Németh István, Tolnai Ottó, Brasnyó István opusa biztos díjat érdemelhetne. A folyóiratokban történő közlés, tisztelet a kivételnek, kizárólag baráti kapcsolatokon múlik, ahogy könyveink recenzeálása is – ami a magyarországi irodalmi sajtóban nem csak hogy nem rendszeres és állandó, de még esetleges sem – csupán egy-egy haveri gesztus eredménye. Holott a mi irodalmi kritikánk évtizedek óta példás érdeklődést és publicitást nyújtott azoknak a műveknek meg szerzőknek, akik ezt a saját pátriájukban nem kaphatták meg. De mindenekelőtt abban látom a mostoha viszonyulást irányunkban, hogy – jóllehet a tilalomfákat állító Aczél-korszak a múlté – a határon túliak közül csak a jugoszláviai magyar irodalmi folyóiratokat nem árusítják Magyarországon. Most sem, amikor már az ún. aluljáró-irodalom is legalitást élvez, ami számunkra, a pluralista nyitottság korában megalázó, megmagyarázhatatlan megkülönböztetést jelent.
1990. május 30.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A jövő előttünk, de a múlttal mi lesz?
Magyarország április 12-én abba a történelmi léptékű korszakba lépett, amikor a közmondás végre maguk az elnyomók >
A Vidék filozófiája
Ez az a populizmus, kollektivizmus, nacionalizmus, népiesség, amely nem képes lépést tartani a modernizáció kihívásaival, s >
Kérdések zuhataga egy szép napon:
Tudja-e Pásztor Bálint és a többiek, hogy önmagukon kívül más is van a világon? Ideje ennek az >
VMDK: Elfogadhatatlan a politikai kontroll a vajdasági magyar közmédia felett
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elfogadhatatlannak tartja a MNT alapítású médiumok ilyen jellegű korlátozását és politikai >
Pásztor megtorpant a damaszkuszi úton
„A Fidesz továbbra is stratégiai partnerünk, a választások után koalícióra lépünk a haladókkal”, jelentette ki Pásztor >
Amikor belép a színre az átállók sáskahada
A milliárdok bizarr menekítéséről Magyar Péter számolt be, szerinte a Fidesz belső körei külföldre mentik a >
A SZERZETT JOGOK MEGMARADNAK
Különösen fontos elvárás lehet, hogy az új magyar kormány partnerként a jövőben egy plurális összetételű Magyar >
Vajon lehet-e a VMSZ a magyarországi választások vesztese?
Mindezek után, a VMSZ elnöke úgy gondolja, hogy neki és nekik semmi közük az Orbán-kormány bukásából >
„Kispásztor” elfelejti az örök érvényű magyar igazságot
Egyértelművé vált, „kispásztor” visszautasította (kétlem, hogy e mögött létezik testület döntés) Magyar Péter jobbját. Nem csoda, >
Hátulról kapaszkodnának a szekérre
A most leköszönt alkotmánybíró újbóli megjelenését a közéletben úgy is lehet értelmezni, hogy talán vissza szeretne >
VMDK: Civil szervezet-e az Agenda, vagy csupán egy politikai háttérkassza?
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megdöbbenéssel értesült Pásztor Bálint, a VMSZ elnökének azon nyilatkozatáról a >
A szörnyű egyoldalúság
Magyar Péter feltette a kérdést, hogyan lehetséges, hogy a Pannon tévében miközben hevesen szurkoltak kizárólag Fidesznek, >