Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Azt hiszem, elértük a mélypontot, de hosszú út vezetett idáig, és a gödörásásban sokan kivették a részüket azok közül is, akik ma már látják, hova vezet, ha nem jelöljük ki nagyon szigorúan a közbeszéd határait, és nem jelöljük ki az emberi méltóság tiszteletben tartásának primátusát minden mással szemben. A mai kormánypárti sajtó módszerei, nyelvezete, tartalma semmiben nem különbözik a Harmadik Birodalom sajtójától és a magyar nyilassajtótól. Cifrázni még lehet, de tartalmilag mélyebbre süllyedni már nem. Vásárhelyi Mária:

Az elmúlt harminc év során egyetlenegy alkalommal fordult elő, hogy az Élet és Irodalom főszerkesztője, közeli jó barátom, visszautasította egy általam írt cikk közlését. Az írás címe Méltóság és szabadság volt, amelyben egy konkrét – velem megtörtént – esemény nyomán elmélkedtem a szabadság és az emberi méltóság viszonyáról és az ezekkel kapcsolatos személyes preferenciáimról. Valamint arról, hogy milyen katasztrofális folyamatokat indíthat el a közbeszédben, ha a szabadságot rendre fontosabb értéknek tartjuk az emberi méltóságnál. A tartalmi kérdésekben teljes volt az egyetértés köztem és a főszerkesztő között, azt azonban, hogy bírósághoz fordultam egy olyan írás ügyében, amelyet önmagamra nézve mélyen sértőnek és megalázónak tartottam, elfogadhatatlannak tartotta. (Barátságunk azóta is töretlen.)

A konkrét történet röviden az volt, hogy az akkor legnagyobb olvasótáborral rendelkező, liberális, többé-kevésbé független Index nevű internetes portál két munkatársa olyan – szellemesnek gondolt – írást közölt a Demokratikus Charta egyik rendezvényéről, amelyben személyemmel összefüggésben „dominákhoz befizető férfiakat”, „felajzott hímvesszőket”, „lucskos, elalélt pillantásokat”, „posztkoitális depressziót” emlegettek.

Az előadásomban egyébként a Fidesz akkor már biztosra vehető, 2010-es győzelmével kapcsolatban arról beszéltem, hogy várakozásaim szerint milyen lehet a média jövője a fideszes hatalomátvétel után. „Annyi öreg nénit egy rakáson, mint a Városháza díszterme, még soha, egyikünk sem látott. Férfiak kevesen, hatvan alattiak még kevesebben, jól öltözöttek alig. Divatos frizuránk és laptopunk egyből gyanús...” – jellemezték a közönséget a tudósítók, nem titkolt ageista, szegényellenes nézőpontból. Az írás ironikusnak szánt címe Hány halálos áldozatuk lesz a Fidesz-lágereknek? volt, arra utalva, hogy mennyire megalapozatlan és abszurd dolgokat állítottam a leendő Fidesz-kormány médiapolitikájáról. A „tudósításban” egyetlen szót sem ejtettek előadásom valódi tartalmáról, kizárólag szexista, emberi méltóságomat mélyen sértő, ostoba gúnyolódásra használták a tudósítás lehetőségét.

Tény, hogy az általam vázolt jövőkép nem volt vidám, hiszen erre semmi okom nem volt, de az azóta eltelt 12 év valósága sokszorosan felülírta rémisztő vízióimat. Arról beszéltem, hogy a – szerintem már akkor is szélsőjobboldali párt – kormányra kerülve drasztikus eszközökkel fog beleavatkozni a médiapiaci folyamatokba, saját befolyása alá vonja majd a közpénzekből fenntartott médiát, egyre-másra hozza létre közpénzekből saját rádióit, televízióit, internetes portáljait, és brutálisan szétveri a reklámpiacot. Arra azonban én sem számítottam, hogy totálisan gyarmatosítja a közmédiát, az egyik országos kereskedelmi csatornát és a két legnagyobb független portált, megszünteti a Népszabadságot, elveszi a frekvenciát az összes nem kormánypárti rádiótól, és évente százmilliárdokat költ majd közpénzekből kormánypropagandára.

Miután a két fiatal szerző írása megjelent az Indexen, úgy döntöttem, hogy személyiségi jogi pert indítok ellenük. Természetesen nem azért, mert szerettem volna magam tisztázni a szexista, megalázó állításokkal szemben, hanem azért, mert úgy gondoltam, hogy amit leírtak, annak sem a valósághoz, sem a véleménynyilvánítás szabadságához semmi köze nincsen, és nem egyéb, mint néhány száz pluszkattintás érdekében írott gusztustalan mocskolódás. Nem azért indítottam pert, mert azt gondoltam, hogy bírósági ítéletre van szükségem a becsületem megvédéséhez, nem gondoltam, hogy a tisztességemen esett folt, hanem azért, hogy a magam eszközeivel jelezzem a közbeszéd már akkor is érzékelhető rémületes züllésének határait és az emberi méltóság sérthetetlenségét. Szerettem volna hangsúlyosan a nyilvánosság értésére adni, hogy az a hangnem, stílus és tartalom, amely akkor már egyre inkább uralkodóvá vált a független portálokon és a közösségi médiában is, korábban a történelem során már szörnyű tragédiákhoz vezetett, és hogy a szexista, ageista, gyalázkodó beszédmódnak semmi köze a véleménynyilvánítás szabadságához. Hogy a Fidesz által finanszírozott, szélsőjobboldali médiában régóta ez volt az uralkodó stílus, azzal nem volt mit kezdenem, ám az, hogy a független médiában is egyre inkább elharapózik ez a hangnem, kétségbeeséssel töltött el. Jól ismertem Goeb­bels propagandájának módszereit, a nagyszerű Victor Klemperer művét a Harmadik Birodalom nyelvéről, és számos más irodalmi művet vagy tudományos elemzést arról, hogy „minden a szavakkal kezdődik”, ezért szerettem volna felhívni a közvélemény figyelmét a közbeszéd lezüllesztésének súlyos következményeire.

Amikor kiderült, hogy pert indítok az Index újságírói ellen a személyiséghez fűződő jogaim megsértése miatt, a szerzők még csak röhögcséltek ezen, ám amikor megnyertem a pert, kíméletlen lejárató kampányt indított ellenem az ún. liberális média egy része, és a környezetemben is sokan értetlenül, fejcsóválva fogadták döntésemet, hogy bírósághoz fordultam. A véleménynyilvánítás szabadsága ellenségének, cenzornak, Grósz Károly megkésett utódjának, a véleménydiktatúra tovább élő kövületének címeztek. Bírálóim egyszerűen nem akarták meghallani az érveimet azzal kapcsolatban, hogy az öncélú és megalázó gyalázkodás éppen hogy nem a véleményszabadság hívei, hanem annak ellenségei malmára hajtja a vizet, és azt sem, hogy emberi méltóságának tiszteletben tartása mindenkit megillet, függetlenül politikai nézeteitől, viselkedésétől, tetteitől. Az azóta elhunyt, korábban női mivoltában megalázott Szalai Annamáriát és Morvai Krisztinát – akikkel szemben ugyancsak megengedhetetlen szexista hangnemet használtak – éppen úgy, mint engem vagy más demokratákat.

Azóta sok víz folyt le a Dunán. A már csak nyomaiban létező független médiumok régóta megálljt parancsoltak a kattintásokért folytatott nemtelen, a másik embert lejárató, megalázó, nevetségessé tevő háborúnak, a médiapiac 90 százalékát uraló kormánypárti orgánumoknál azonban ez vált az uralkodó hangnemmé. Ma már nincsen egyetlen más fegyverük sem, mint a hazudozás és a gyalázkodás. A valóság, a tények és a szakmai tisztesség semmiféle szerephez nem jut a kormánypárti propagandamédiában. Azokat a médiumokat, amelyek nem kívántak a jobboldalról kormányparancsra a szélsőjobboldalra húzódni, és nem voltak hajlandóak átvenni a fideszes beszédmódot – például a Heti Válasz –, a kormány kiirtotta. Ami a fideszes médiumokban történik, annak semmi köze az újságírás szakmai ethoszához. És mivel a hagyományos nyilvánosság döntő része kormánypárti kontroll alatt áll, a közbeszédben is egyre inkább uralkodóvá vált az agresszió, a gyűlölködés, a kirekesztés. No meg a hazudozás. Ha nem találnak rajtad fogást, mert nem loptál, csaltál, hazudtál, akkor ők kreálnak ügyeket. Legutóbb velem kapcsolatban például azt, hogy 1991-ben családommal beköltöztem egy lakásba, ami 1944-ig zsidó tulajdonban volt. Tehát zsidó tulajdont zabráltam. Beindul a propagandagépezet, a hazugság futótűzként száguld végig a teljes kormánypárti médiabirodalmon az Origótól a Hír TV-n át a Magyar Nemzetig. Mindegy, mit írnak, a cél, hogy a sárban egy kicsit újra megforgassák a nevedet. És az elmúlt 12 évben sok száz kormánykritikus közszereplő nevét hempergették meg a hazugságokból dagasztott mocsokban, mert jól tudják, hogy a saját közönségük legradikálisabb része szomjazza a gyűlöletet. Aminthogy azt is, hogy az őket elmarasztaló bírósági ítéleteknek semmiféle erkölcsi súlyuk nincsen ebben a körben. A helyreigazítást jól eldugott helyen hónapokkal, évekkel később közlik, ha egyáltalán, a megítélt kártérítést pedig az adófizetők fizetik meg, hiszen a teljes médiabirodalmat a mi pénzünkből tartják fenn. Ezért aztán előbb-utóbb mindenkinek elmegy a kedve az évekig tartó, költséges bírósági procedúrától, amelynek során ugyancsak számos megalázó helyzettel kell szembenézniük a felpereseknek. Az odacsődített kormánypárti média tülekedése, aljas kérdései, a megszervezett heccközönség, az alperesek és jogi képviselőik pimasz hazudozása és esetenként az eljáró bírók felkészületlensége meg tehetetlensége mind-mind arra szolgál, hogy elvegyék a sértettek kedvét attól, hogy a bíróságon keressék igazságukat. Ezért aztán keveset mondanak a statisztikák, amelyek arról szólnak, hogy hány bírósági pert veszítettek el a kormánypárti propagandamédiumok (egyébként rengeteget). Ennél sokkal beszédesebb lenne a szám, amely azt mutatja, hogy hányan nem indítottak sajtópert a kormánymédia ellen, mert értelmetlennek és megalázónak gondolják a tortúrát, amely rájuk vár egy ilyen peres eljárás során. Ha mindenki bírósághoz fordulna, akiről hazugságokat terjesztett, akiket gyalázott a kormánymédia, akkor a bíróságok nem foglalkoznának mással, mint ezekkel az ügyekkel. És sem az eszközökben, sem az alanyok kiválasztásában nem válogatósak. Ugyanúgy kerülhetnek célkeresztbe diáklányok, például Nagy Blanka vagy Pankotai Lili, mint aggastyánok vagy halottak. Olyan szenvtelenül lőnek az áldozatokra, mint az orvvadászok az üldözött vadakra.

Mára oda jutottunk, hogy a „mélyen hívő, konzervatív, hagyománytisztelő” kormánypárti revolversajtó egyik emblematikus bértollnoka egy nőt, nevezetesen a IX. kerületi ellenzéki polgármestert, Baranyi Krisztinát következmények nélkül lekurvázhatja, „Ha az ember k@rvának áll, akkor b@szni kell. És ezzel most nem Baranyi Krisztina esetleges korábbi vagy kiegészítő foglalkozására gondolok – vagy volt neki ilyen, vagy nem, ő dolga”, majd beszélgetőtársaival hosszasan „évődik” azon, hogy vajon egy kecskét vagy Baranyit jobb-e megdugni. Amikor pedig a polgármester asszony a Jeszenszky által az oldalára posztolt alpári beszélgetést törölte, akkor ezt így kommentálta a bukott DJ: „A gyáva szarja természetesen 2 percen belül letiltott. Ha gondoljátok, kommenteljétek be a fenti YouTube-linket Ti is minél többen a posztja alá, jó móka lesz.”

A kormánypárti média pedig nem ezen a mocskos, szexista, náci/sztálinista, gyűlöletre uszító beszéden háborodik fel, hanem azon, hogy ezek után Baranyi Krisztina nem hajlandó válaszolni a propagandamédia egyik legszennyesebb orgánuma munkatársának kérdéseire. Nemcsak a médialakájok, hanem kormánypárti politikusok is a sajtó- és véleményszabadság lábbal tiprásának minősítik, hogy a polgármester nem áll szóba az őt gyalázó, emberi méltóságába gázoló média munkatársaival. És naponta kreálnak újabb és újabb lejárató fake news-okat a polgármesterről.

Azt hiszem, elértük a mélypontot, de hosszú út vezetett idáig, és a gödörásásban sokan kivették a részüket azok közül is, akik ma már látják, hova vezet, ha nem jelöljük ki nagyon szigorúan a közbeszéd határait, és nem jelöljük ki az emberi méltóság tiszteletben tartásának primátusát minden mással szemben. A mai kormánypárti sajtó módszerei, nyelvezete, tartalma semmiben nem különbözik a Harmadik Birodalom sajtójától és a magyar nyilassajtótól. Cifrázni még lehet, de tartalmilag mélyebbre süllyedni már nem.

 

Élet és Irodalom

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Nehogy tragikus hős legyen

Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >

Politikai válság Horvátországban

Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >

Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?

Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >

A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat

Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >

Orbán illúziói a nagyságról

Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >

Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia

A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >

A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről

Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >

Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?

Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >

A világ a háború szélén áll

Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >

A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar

Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >

Az ember, aki kihívja Orbán Viktort

A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >

Mi történik, ha Ukrajna veszít?

Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |