Ma Ivó, Iván, Milán névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Háború, béke, bal, jobb
Ez a háborúpárti-békepárti narratíva egy újabb hazug és álságos politikai játszma része, amelyben mi, a polgárok vagyunk igazából áldozatok, s bennünket néz az uralmi elit hülyének, hogy közben arcátlanul azonosít minket saját magával. Ki a háborúpárti és ki a pacifista? Paradox módon a magyar nacionalista jobboldal pacifizmusa olyan, amely valahogy az agresszor, az imperializmus – a birodalmi elvű hódítás – és a fegyverkezés ellen nem foglal állást, miközben élezi az etnikai ellentéteket, s a béke kiüresedettnek látszó üzenetét hirdeti, a honvédő felet, az áldozatot magát is felelőssé téve az emberáldozatokért. Nem tudom, hogy Jean Jaurès-nek s a többi klasszikus pacifistának mi lenne az álláspontja a jelenlegi helyzetben, de abban biztos vagyok, hogy ehhez a „béketáborhoz” nem csatlakozna. Gyenge Dániel (Élet és Irodalom):
A magyar kormány agitációs és propagandagépezete, és a miniszterelnök maga is feltűnően sokat beszél háborúról, békéről, geopolitikai játszmákról, a béke hírnökeként, a pacifista mozgalom új vezéregyéniségeként tüntetve föl magát. Újabban „háborúpárti baloldalról” s „békepárti jobboldalról” szól a narratíva. Ezzel pedig – amellett hogy nem nevezi nevén a támadót és a védekezőt, hogy nem nemzetközi jogról, igazságszolgáltatásról, szolidaritásról beszél, hanem nagyhatalmi ármánykodásokról nyugatellenes éllel – a miniszterelnök és köre a „béke” és „háború” fogalmát olyan abszurd értelmezési keretek között használja, melyek legitimálják Putyin önkényes háborúját.
Lényegében erre a narratívára épül a „béke” sajátos értelmezése is. Béke csak akkor lehet – mondja Orbán és médiája –, hogyha azonnali tűzszünet lesz, és megindulnak a tárgyalások. Ezzel azt sugallják, hogy a védekező félnek és a nyugati szövetségeseinek – ők lennének a háború elhúzódásának okozói – fel kellene adniuk a küzdelmet, s engedni a szovjet-orosz hódító törekvéseknek. Ha ugyanis a hanyatló Nyugat hagyná, hogy Oroszország befejezze, amit elkezdett, nem lenne most sem háború, nem folyna vér, s nem halnának meg kárpátaljai magyarok a fronton. Aki pedig a békét s a háborút máshogy értelmezi, az háborúpárti, sorosista, az USA fizetett ügynöke, hazaáruló és a többi.
A magyar kormány propagandája az orosz dezinformációt tökéletesen kiegészíti. Nem véletlen az sem, hogy a Kreml tisztségviselői gyakran dicsérik a magyar miniszterelnököt egy-egy mélyenszántó pacifista szónoklata után (legutóbb az RT állami tévé riportfilmje nevezte Magyarországot Oroszország egyetlen megbízható szövetségesének az EU-ban).
De mit is szeretne a „háborúpártinak” mondott (bal)oldal? Nem mást, mint amit Sanna Marin és – az egyébként jobboldali – Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is megfogalmazott, s amit az ENSZ tagállamainak döntő többsége kinyilatkoztatott az orosz agressziót elítélő határozattal: Moszkva csapatai vonuljanak ki Ukrajna teljes területéről. Eme cél eléréséhez pedig katonailag meg kell törni az oroszokat, s ahhoz még jobban fel kell fegyverezni a védekező felet, hatékonyabbá tenni hadseregét. Hogy ez a háború meddig húzódik el, végső soron az oroszokon múlik. Ha kivonulnának, amit a világ országainak a magyar kormányzat által gyakran emlegetett többsége valójában sürget, akkor azonnal béke lenne.
Mire is következtethetünk ebből? Arra, hogy a „háborúpárti” oldalnak lényegében hasonló elképzelései vannak a háborúról és a békéről, mint a múlt század elején tevékenykedő pacifistáknak, akik gyökeresen más világnézetet vallottak az Orbán-rezsim szellemi holdudvarához képest. Olyan baloldali, pontosabban szociáldemokrata politikusokról, írókról, értelmiségiekről van szó, mint Jean Jaurès, Eduard Bernstein vagy Victor Adler, akik az első világháborúban s azelőtt is felismerték, hogy az európai nagyhatalmak közötti fegyverkezési verseny, birodalmi hegemóniára törekvésük és a nemzeti (népi) önrendelkezés figyelmen kívül hagyása előbb-utóbb végzetes háborúhoz vezet. Az 1907-es stuttgarti konferencián először fogalmazódott meg az a szándék, hogy a II. Internacionálé álljon ellent a háborús törekvéseknek, 1912-ben, a rendkívüli bázeli szocialista kongresszuson e szándék mellett szóba kerültek az akciótervek is, felvetődött a békedemonstrációk, felkelések, sztrájkok gondolata.
Miután az 1914 nyarán kitört háború mégsem ért véget, „mire a levelek lehullanak”, 1915-ben a svájci Zimmerwald faluban ült össze újból egy összeurópai szocialista konferencia, melyen – többek között – orosz bolsevikok és mensevikek egyaránt részt vettek. Deklarálták, hogy a „Nagy Háborút” (akkor még nem sejthették, hogy csak az első ilyen, világméretű konfliktus) imperialista hatalmak háborújának kell titulálni, területi annexió, illetve hadisarc kivetése nélkül van szükség a békés rendezésre, s ragaszkodni kell a nemzetköziséghez. Az internacionalizmus a gyakorlatban azt jelentette, hogy a munkásosztály, s mellette a kisemberek ne asszisztáljanak népek elnyomásához, a soviniszta gyűlöletkeltéshez, hanem szervezzék meg magukat, s lázadjanak fel a hatalommal szemben, a hátországban terjesszék a háborúellenes eszméket. Orbán Viktor ma épp hogy ellentétes elvek mentén képzeli el a „békét”: számára ez az annektált területek orosz kézben maradását, a frontvonalak megszilárdulását jelenti, s nem a szovjet/orosz imperializmus ellen szólal fel, hanem a pártmédián keresztül kelt hangulatot az ukránok ellen, s a nemzetközi renddel szemben is valamifajta kurucos szabadságharcot hirdet.
Míg a szociáldemokraták jobbra húzó többségi irányzata megszavazta a hadihiteleket és a katonai mozgósításokat, addig a baloldali pacifisták sztrájkokat szerveztek Franciaországban, s a fegyveres felkelés lehetőségét is meglebegtették. Németországban is hosszú hónapokon át ültek börtönben a legfőbb hangadók. A pacifizmus tehát egyfajta államellenes, szindikalista ellenállást is megtestesített a regnáló központi hatalommal szemben. Fontos pacifista elv volt, hogy amennyiben a hódításra vágyó politikai-katonai elit a hadsereg mozgósításával, a kisemberek életének feláldozásával akarja érvényesíteni törekvéseit, az alsóbb néprétegeknek fel kell lázadniuk a bevonulás helyett.
Térjünk egy kicsit vissza a jelenbe: ha Orbán Viktor valóban pacifista, vagyis békepárti lenne, akkor Putyint mint politikai szereplőt elvonatkoztatná a húsdarálóba küldött kiskatonáktól s a politikai elnyomást megszenvedő civilektől, és nem arról beszélne, hogy „Moszkvával” egyezzen ki a védekező fél. A „háborúpárti baloldal, békepárti jobboldal” összehasonlítást tehát azért is nagyon nehéz értelmezni, mert a hagyományos jobboldal és a baloldal, egyetemesnek vallott elveikből kiindulva, teljesen mást gondolt a katonai konfliktusokról, mint ahogy azt ez a rendszer próbálja az emberek fejébe verni. A pacifizmus képviselői Nyugaton – legyen szó az első világháborúról, a koreai, vietnámi háborúkról, a ’68-as nyugat-európai, amerikai szubkultúrákról – mindig radikális baloldali, akár marxista eszméket vallottak. Mostanság a nacionalista jobboldalon lett divat az Egyesült Államokat újra imperialistának feltüntetni, irakozni, afganisztánozni, szerbiázni, azonban akik ezt először mondták, a legkeményebb szélsőbaloldali körökben mozgolódtak, s az osztályharcos ideológia szemüvegén nézték az eseményeket. Nem mellesleg érdemes lenne feltenni a miniszterelnök úrnak néhány kérdést arról, az őszinte békepárti elköteleződéssel hogyan vethető össze az etatista és rendpárti hatalomgyakorlása, a fegyvergyárak betelepítése, a fiatalok iskolai militarizálása, a jóléti intézmények, mint az oktatás és egészségügy erőszakszervezetek irányítása alá vétele, az ott dolgozókkal szembeni poroszos bánásmód, a szigorú gazdasági regulációk a kereskedők hatósági inzultálásával és megfélemlítésével – mintha ez hadigazdaság volna.
Másrészt megkérdezhetnénk, az állampárt sajtómonopóliumára miért jellemző az indulatos, oroszos stílusú, duginista nyugatellenes propagandától kezdve a nemzetközi rend és az euroatlanti szövetség elleni, az USA-nak már-már hadat üzenő uszítás, miért folytat a pártmédia tömeges néphergelést. Miként lehet békepárti az a kormány, amely az állampolgárokat háborús pszichózisban akarja tartani, hogy legitimálja a rendeleti kormányzást, ami a „háborúpártinak” mondott európai országokban egyáltalán nem jellemző? S végül: a kormány valóban békepárti, vagy csak azért tartja napirenden a geopolitikai és háborús témát, hogy ne figyeljünk fel arra az ellentmondásra: a „háborúpárti” európai, amerikai országokban nincs agresszív tömeghergelés a média eszközeivel, nincs rendkívüli veszélyhelyzet, nincs rendeleti kormányzás, az általános jólét pedig nem romlott olyan drasztikusan, mint ahogy azt itt a propaganda pufogtatja – az ő külpolitikájuk rugalmas és összeszedett. Franciaország mutatta ezen a téren a legnagyobb profizmust, kompromisszumképesnek mutatkozott Kínával s az USA-val is, miközben félreérthetetlenül kiáll Ukrajna mellett, s támogatja keleti szomszédunkat.
Ez a háborúpárti-békepárti narratíva egy újabb hazug és álságos politikai játszma része, amelyben mi, a polgárok vagyunk igazából áldozatok, s bennünket néz az uralmi elit hülyének, hogy közben arcátlanul azonosít minket saját magával. Ki a háborúpárti és ki a pacifista? Paradox módon a magyar nacionalista jobboldal pacifizmusa olyan, amely valahogy az agresszor, az imperializmus – a birodalmi elvű hódítás – és a fegyverkezés ellen nem foglal állást, miközben élezi az etnikai ellentéteket, s a béke kiüresedettnek látszó üzenetét hirdeti, a honvédő felet, az áldozatot magát is felelőssé téve az emberáldozatokért. Nem tudom, hogy Jean Jaurès-nek s a többi klasszikus pacifistának mi lenne az álláspontja a jelenlegi helyzetben, de abban biztos vagyok, hogy ehhez a „béketáborhoz” nem csatlakozna.
Következő cikk: Ideje felülvizsgálni a szankciókat
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Magyar sorshúzás
Mi Magyar „day after” terve, milyen stratégiát képzel június 9. utánra? Ebbe kell illesztenie önkormányzati stratégiáját. >
Mivel a NATO nem tudta megmenteni Ukrajnát, akkor mire jó az egész szervezet?
Simon Tisdall, a Guardian külpolitikai kommentátora veti fel a kérdést. Hiába a közelgő 75. évforduló, a >
Miként lehetne egyenesbe jönni a Republika Srpskával?
A Bizottság előző elnöke úgy látja, hogy mind a jelentkezők, mind az EU oldaláról elsietett volna >
A 24. órában
A világ sokféle problémás állapotában Magyarország egy különálló, süllyedő sziget, és nem volna jó teljesen elmerülni. >
A Peking és Moszkva közötti hatalmi játszmában az európaiak a „hasznos idióták”
Alexander Görlach a Ide Weltben úgy látja, hogy az európaiak, köztük Orbán, a hasznos idióta szerepét >
A gyűlölet el van vetve
Amikor az oroszbarát, baloldali populista Fico az ősszel összeállt egy kicsiny, szélsőjobbos párttal, a döbbenet épp >
A tét
Ami gyanús, az nem gyanús. – Ami nem gyanús, az a gyanús – mondta Pelikán József >
Orbánék nem szavazzák meg a Srebrenica-határozatot
A srebrenicai Emlékközpont igazgatója igen zavarónak minősítette, hogy Magyarország ellenzi a készülő ENSZ-határozatot, amely a 29 >
Orosz érdekek szolgálása Csádban - Orbán Gáspárral
Nem kizárt, hogy Magyarország hírszerzési csomópont csádi kiépítésén dolgozik, feltehetően azért, hogy az orosz érdekeket szolgálja. >
Newsweek: Orbán Viktor nem Amerika barátja
Hszi a múlt héten éppen azért kereste fel Budapestet, mivel meg akarja változtatni a jelenlegi világrendet. >
„Magyar Péter – messiás, patkányfogó vagy a remény hordozója?”
A Fidesz-sajtó magán kívül van: már szó sincs migránsokról, Sorosról, Orbán békeapostoli voltáról, minden célkereszt Magyarra >
Túléli-e a cionizmus a háborút?
Youval Noah Harari úgy gondolja, hogy a gázai háború megkérdőjelezi az egész cionista ideológiát, pedig az Izrael >