Ma Mózes, Botond, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Milák Kristóf
Magyarországnál többet csak fél tucat másik autokrácia és diktatúra-féle ad a győzteseinek: Szingapúr, Indonézia, Hong Kong, Thaiföld, Azerbajdzsán, Kazahsztán és egyetlen demokrácia, Olaszország. A többi demokratikus ország a mi ötvenmilliónknak általában csak a felét, harmadát, tizedét adja, az USA a negyedét, a legkevesebbet pedig a svédek és a norvégok. Ők egy fillért sem. Vajon hány magyar feküdne inkább az ő kórházaikban, utazna az ő vonataikon, tanulna az ő iskoláikban, cserébe pedig lemondana Kristóf és a többiek érmeiről. Amelyek amúgy is egyre gyérebben csordogálnak, alighanem nem függetlenül a hatalomból áradó tömény becstelenségtől, az érdem nélkül is osztogatott jelentős sportjuttatásoktól. Ha valakik, akkor a sportolók pontosan tisztában vannak ezzel, és sokuk vissza is él vele. Bruck András:
Kedvelem ennek az önmagával vívódó úszófenoménnak a hozzáállását az élethez, vagy inkább a sporthoz, mert abból talán valamennyi ránk is tartozik, bár erről sem vagyok meggyőződve. Közelebb áll hozzám az ő alkalmankénti elbizonytalanodása, tanácstalansága, mint mondjuk a teniszcsillag Novak Đoković szinte egyetlen karcolás nélküli tökéletessége, a tőle telhető maximum soha nem szünetelő hajszolása. A harc önmagunkkal, a gyengeségeinkkel számomra emberibb, mint a gépszerű kiszámíthatóság.
Amikor az Úszószövetség elnökétől elhangzott, hogy az edzéseket megszakító úszó „tartozik Magyarországnak”, az egyrészt az emberi érzékenység bűnné nyilvánítása volt, másrészt annak a szinte véletlenszerű beismerése, hogy diktatúrában bárki a hatalom eszközévé válhat. A szövetségi elnök is, a sportoló pedig még inkább. Nem számít, hogy ő maga mit gondol erről, a diktatúra tudja, hogy mit gondoljon róla. A sportoló, bár lehet maximálisan szuverén lény, a rezsim egyik, nem is különösebben titkolt és pátyolgatott alappillére.
Hősünknél maradva, a benne rejlő aranyérem lehetősége még saját maga számára sem lehet annyira fontos, mint a hatalom számára. Egy diktatúra minden rendelkezésére álló erőforrást felhasznál, azokért az utolsó mocskos, bűzlő lyukba is benyúl, így az eszközei alapvetően erkölcstelenek, törvénytelenek, és csak nagyritkán törvényesek. A sportolók ez utóbbi kategória. De épp ezért a felelősségük sem korlátozódik a centik és másodpercek lefaragására. Tudniuk kell, hogy miközben a versenysport kíméletlen brutalitásának szorításában élnek, az Orbán-rezsim kihasználja, cinikusan a maga javára fordítja erőfeszítéseiket.
Nyáron, a budapesti atlétikai világbajnokság közvetítéseinek egyik állandó eleme volt a magyar atléták hálálkodása „a csodálatos új stadionért”. Vajon közülük egynek is átfutott-e a fején, hogy az pont ezért épült, mégpedig irgalmatlanul nagy összegből, háromszáz milliárdból? Azért, hogy ország-világ lássa a könnyes szemmel szipogó sportolókat. Megalázó látvány volt. Tény és való, hogy Kristóf is rengeteg adóforintunkba van, százmilliókba, miképp a korcsolyázó Liu-fivérek sikerei sem kerültek kevesebbe: tavaly ilyentájt a szakági elnök Kósa Lajos egyenesen 300 milliót követelt tőlük vissza, amikor megtudta, hogy a testvérek kínai színekben folytatják. Ami engem illet, nem bánom, hogy többé nem magyar adófizetők állják ezeket a horribilis költségeket.
Mindazonáltal egyetlen élsportolótól sem várom el, hogy egy elnyomó rendszerben feladja álmait, amire már fiatalon feltette az életét, de ne áltassa magát azzal, hogy az ő egyetlen kötelessége tőle telhetően büszkévé tenni a nemzetet, s ezzel viszonya a társadalommal véget ért. Jó, ha tudják, hogy pontos és fontos helyük van a diktatúra hierarchiájában. Nem is akárhol. A tehetségüktől, éremtermelő potenciáljuktól függően egyre magasabban. Tetszik, nem tetszik, sportolóink egy megbetegített társadalom eltorzított értékrendjének a kiemelt haszonélvezői. A hatalmon lévőknek érmek, eredmények kellenek, hogy az ezerféleképp sanyargatott ország idegrendszere olykor legalább néhány percre kisimuljon. A rezsim pedig hajlandó is fizetni az érmekért, egy olimpiai aranyért például ötvenmilliót, kettőért meg százat.
Hogy ez milyen arcátlanul sok pénz, azt pontosan mutatják más országok éremtarifái. Magyarországnál többet csak fél tucat másik autokrácia és diktatúra-féle ad a győzteseinek: Szingapúr, Indonézia, Hong Kong, Thaiföld, Azerbajdzsán, Kazahsztán és egyetlen demokrácia, Olaszország. A többi demokratikus ország a mi ötvenmilliónknak általában csak a felét, harmadát, tizedét adja, az USA a negyedét, a legkevesebbet pedig a svédek és a norvégok. Ők egy fillért sem. Vajon hány magyar feküdne inkább az ő kórházaikban, utazna az ő vonataikon, tanulna az ő iskoláikban, cserébe pedig lemondana Kristóf és a többiek érmeiről. Amelyek amúgy is egyre gyérebben csordogálnak, alighanem nem függetlenül a hatalomból áradó tömény becstelenségtől, az érdem nélkül is osztogatott jelentős sportjuttatásoktól. Ha valakik, akkor a sportolók pontosan tisztában vannak ezzel, és sokuk vissza is él vele.
S ha csak ennyi lenne. Még messze van, amikor Kristóf 35 éves korában jogosult lesz olimpiai életjáradékra, erre a perverz hungarikumra. Másoknak ez sokkal aktuálisabb, s valóban, az életjáradékok mint a Duna áradáskor, úgy ömlenek folyamatosan emelkedő összegben az egykori élsportolókhoz, de az edzőikhez és nem ritkán a családtagjaikhoz is. Íme, csupán néhány az ismertebb nevek közül: Egerszegi Krisztina havonta kétmilliót kap, és a nővére is jogosult havi ötszázezerre, mert egy ideig edzette a húgát. Cseh László már elmúlt 35 éves, de önmagán kívül úgy fél tucat egykori edzője, valamint az édesapja is felvesz több-kevesebb életjáradékot. Hosszú Katinka még egy évig nem jogosult rá, viszont a nagyapja már évek óta havi 1.2 millió forint közpénzre tesz szert.
Bár persze sokan kevesebbet kapnak, ez a pénzügyi bacchanália a legalapvetőbb társadalmi igazságosság szembeköpése: a kajakedző, Fábiánné Rozsnyói Katalinnak például havi négymillió nyugdíjat utalnak a bankszámlájára, mert a múltban több arany- és ezüstérmes versenyzője is volt. És mindez egy olyan országban, ahol a nyugdíjasok fele lassan csontot rág, millióknak meg villanyszámla-befizetéstől gázszámla-befizetésig terjed az élete. A sporttal kapcsolatos legfontosabb kérdés nálunk mégis az, hogy Milák Kristóf tartozik-e még néhány éremmel Magyarországnak vagy nem?
Következő cikk: A vezér eltűnik és új születik
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Orbánék nem szavazzák meg a Srebrenica-határozatot
A srebrenicai Emlékközpont igazgatója igen zavarónak minősítette, hogy Magyarország ellenzi a készülő ENSZ-határozatot, amely a 29 >
Orosz érdekek szolgálása Csádban - Orbán Gáspárral
Nem kizárt, hogy Magyarország hírszerzési csomópont csádi kiépítésén dolgozik, feltehetően azért, hogy az orosz érdekeket szolgálja. >
Newsweek: Orbán Viktor nem Amerika barátja
Hszi a múlt héten éppen azért kereste fel Budapestet, mivel meg akarja változtatni a jelenlegi világrendet. >
„Magyar Péter – messiás, patkányfogó vagy a remény hordozója?”
A Fidesz-sajtó magán kívül van: már szó sincs migránsokról, Sorosról, Orbán békeapostoli voltáról, minden célkereszt Magyarra >
Túléli-e a cionizmus a háborút?
Youval Noah Harari úgy gondolja, hogy a gázai háború megkérdőjelezi az egész cionista ideológiát, pedig az Izrael >
Orbán hanyatlása
A miniszterelnökre az elmúlt évtized leggyengébb választási eredménye vár. Ennek következménye lesz európai szinten is, ahol >
Putyin fél a vereségtől
Erre utal, hogy menesztette a védelmi miniszterét. Azaz az elnök pozíciója korántsem annyira erős, ahogyan azt >
Magyar Péter személyében egy újonc száll szembe Orbán Viktorral
A magyar miniszterelnöknek idáig sok oka nem volt az aggodalomra a belpolitikában, de ez most változik. >
Vágyakozás Trump után
A legtöbb országban hideglelést kapnak a politikusok, ha arra gondolnak, hogy visszatérhet Trump, ezzel szemben Orbán >
Hszi rideg és számító
A Times vezércikke arra figyelmezteti a magyar és a szerb vezetést, hogy ne ugorjanak be a >
Nincs hadüzenet
E cikk előbbi húszvalahány sora arról szól, választások előtt egy hónappal miről beszél a magyar pártpolitika. >
Magyarország Kína legnyilvánvalóbb gyalogja az Unióban
A történelmi látogatás megpecsételi, hogy Orbán Peking kulcsszövetségese lett a nyugatról kelet felé vezető úton. Az >