Ma Erik, Alexandra, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Áldozat és áldozat
A zsidó társadalmat alig kiheverhető sokkhatásként érte a Hamász október 7-i vérengzése. A semmiféle katonai, politikai indokkal nem igazolható öldöklést követően több hónapos nemzeti gyászra lett volna szükség. Ezalatt, ha lassan is, oldódhatott volna az embereken úrrá lett érzelmi bénultság, amely – látszólag paradox módon – könnyen átválthat kormányzati intézkedések ingerült követelésébe. Az izraeli vezetés hamar megértette, hogy az utóbbi évtizedben viszonylag alacsony „áldozati rátával” jellemezhető merényletek kora lejárt, a terroristák immár a „kritikus szint” fölé emelték a barbárság hadműveleteit. Határozni kellett ezért, hogy milyen diplomáciai, illetve fegyveres feladatok teljesítése szükséges. A kiélezett helyzetben a cselekvéssel egyenértékű „tett” lett volna, ha Izrael tartózkodik az azonnali ellencsapásoktól, sértetlenül megőrizve így morális erejét, ami mindenképpen szükséges ahhoz, hogy valamennyi lehetséges fórumon fölléphessen a gyilkos túszszedők ellen. Nem így történt, és a pusztító légitámadásokról megoszlanak a vélemények. Gadó Gábor (Élet és Irodalom):
A Benjamin Netanjahu vezette, a nemzet egységét megtestesítő kabinetnek a Hamász szervezet teljes megsemmisítésére irányuló katonai fellépése számos kérdés megválaszolását igényli. Fölmerül, hogy egy terrorszervezet gyilkosságsorozata feljogosítja-e az „áldozat-államot” olyan ellenlépésre, amely az ellenséges oldalon élő civilek tömeges megsemmisítését okozhatja. Hivatkozhat-e a zsidó vezetés arra, hogy a „terrorhadsereg” tagjai (jellemzően) a fegyvertelen lakosok házaiban, templomaiban, kórházaiban rejtőznek, ennélfogva az előbbiek ellen indított akciók szükségképpen az utóbbiak sérelmével járnak? Mit kezdjen a nemzetközi jog azzal, ha az ellenség rosszhiszeműen az ártatlanok életével próbálja védeni magát? Ki a felelős ezekért a halottakért? Védekezhet-e az izraeli kormány azzal, hogy a „járulékos” (nem kívánt) áldozatok száma nem az ő akaratából növekszik minden elmúló nappal: a légi és szárazföldi hadsereg csak kényszerűen alkalmazkodik a Hamász által Gázában kialakított elborzasztó körülményekhez? Elhárítható-e az emberiesség elleni bűnök vádja annak hangsúlyozásával, hogy mindaz, aminek lassan másfél hónapja a tanúi vagyunk, nem más, mint egy nép a fennmaradásért folytatott önvédelmi küzdelme?
Elöljáróban két fontos kijelentést kell tennünk. Megtörténhet, hogy egyesek ebből az írásból is antiszemita üzenetet olvasnak ki, noha egy állam politikai irányvonalának kritikája egészen másról szól. Mondhatnánk, az ellenkezőjéről. Izrael elsődleges érdeke lenne ugyanis, hogy csak az ország jövőjére vonatkozó életképes koncepcióval és hiteles politikai vezetővel vállalkozzon a Gázai övezetbe való behatolásra. Másodsorban azt sem téveszthetjük szem elől, hogy a háborús eseményeket vizsgálva könnyen „a cél és az eszköz” hamis dilemmájába ütközhetünk. Pedig még ha bizonyítani tudnánk is, hogy a Hamász felszámolásának a civil lakosság bombázása az „ára”, ez az ár a XXI. században elfogadhatatlan. Ha például magunk is palesztinok lennénk, mit szólnánk ahhoz az érveléshez, hogy a Hamász bűneiben osztozik a Gázai övezet valamennyi olyan lakója, aki nem indult el az izraeli felhívásra az övezet déli része felé? És ha azt hallanánk, hogy Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter arra kérte katonáit, hogy „öljetek meg minden terroristát”, akkor vajon tartanunk kellene attól, hogy ez a parancs esetleg fölülír minden más megfontolást, ideértve a civil lakosság kíméletét is?
De – vethetné közbe valaki – a Gázában élő palesztinok az élethez való jogának hangsúlyos elismerése nem a terroristák céljait szolgálná? A nemzetközi humanitárius normák doktriner tisztelete – a gyilkosok megbüntetésének elmaradása folytán – nem igazolná a Hamász számára a szándékos népirtás „értelmét”, annak célravezető voltát? Ha Izrael lemondana a megtorló hadjáratról, ez közvetve nem újabb terrorcselekményekre ösztönözne? Ha a zsidó állam kormánya lélegzetvételnyi időt adna a Hamász harcosainak, ezzel nem az elkövetkező évek, évtizedek zsidó áldozatairól hozna önsorsrontó döntést? Ahhoz, hogy ezekre a nehéz kérdésekre válaszoljunk, arra a további kérdésre is felelnünk kell, hogy az izraeli háborús kabinet összemérheti-e az ártatlan gázai palesztinok túlélési esélyét az ugyancsak ártatlan zsidó lakosság életkilátásaival? Lehet-e különbséget tenni ártatlanok között?
Ha úgy határozunk, hogy ez utóbbi kérdésre kizárólag tagadó válasz adható, mert ellenkező esetben a palesztinokat kollektív bűnösséggel vádolnánk, és a terroristákkal azonosítanánk őket, akkor azt is ki kell hogy mondjuk, hogy a most zajló háborúban az Izraeli Védelmi Erők (IVE) rakéta- és bombatámadásai, legyenek azok katonai szempontból bármennyire hatékonyak is, kimeríthetik a „lakosság elleni átfogó” vagy „módszeres támadás” – amúgy a magyar büntetőjogban is tiltott – tényállását. A választott hadviselési metódus akkor is megengedhetetlen, ha a háború végső céljával, a Hamász megsemmisítésével egyetértünk. Az ellenség legyőzésére nem kerülhet sor a civilizációs szabályok megsértésével. Aki ezt a tételt, kényszerűen bár, de elutasítja, az szándéka ellenére is a jövőbeli terrorakciók legitimációjához nyújt segítséget. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a háború, amint azt az elmúlt hetekben tapasztaltuk, ösztönzőleg hat az Egyesült Államokban és Európa nyugati felén élő, magukat jogvédő palesztinbarátként definiáló értelmiségre. Az IVE törekvése a Hamász felszámolására megkönnyíti számukra, hogy egyfajta érzelmi függönyt engedjenek le az október 7-i öldöklés és annak véres utóélete közé. A zsidó társadalom egy reggel arra ébredhet, hogy rajtuk kívül már senki sem emlékszik a háború kiváltó okára, a világot lekötik az aznap és másnap történő rémisztő események.
Izraelben feltehetően vizsgálják majd, hogy az elmúlt évtizedben helyes döntések születtek-e az ország védelmében, megtettek-e mindent azért, hogy Irán ne hihesse magát a térség korlátlan cselekvési szabadsággal felruházott urának. Félő, hogy a Netanjahu-kabinet még most, 2023 novemberében sem veszi észre, hogy a síita egyház vezette autokrácia minden célba találó izraeli rakétacsapással erősebb lesz, mivel a mérsékelt arab, illetve muszlim erőket is az Izraellel való szigorú szembenállásra kényszeríti. A Gázából érkezett vendégmunkások kiutasítása ugyancsak a majdani együttélés esélyét csökkenti. Változást csak egy valóban független palesztin állam létrehozása jelentene. Emberhez méltó körülmények közt élő, politikai jogokkal rendelkező, a békében érdekeltté tett helyi lakossággal, azokkal, akik napjainkban épp kollektív kivégzésükhöz asszisztálnak, tudatlanul, nyomorogva, egyedül a zsidó állam elleni, Irán pénzelte gyilkosokban bízva. Izrael egyre inkább jobbra tolódó kormányai és támogatói egy félreértés fogságában élnek: azt hiszik, az alapvető jogok nem illetnek meg bőrszínre, vallásra, történelmi múltra (ellenségeskedésre) tekintet nélkül mindenkit. Ideje lenne fölismerni, hogy a népek közti hátrányos különbségtétel a zsidó és a palesztin nemzetre nézve egyaránt végzetes következményekkel járhat. Egyedül a terror profitál belőle.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A gyűlölet el van vetve
Amikor az oroszbarát, baloldali populista Fico az ősszel összeállt egy kicsiny, szélsőjobbos párttal, a döbbenet épp >
A tét
Ami gyanús, az nem gyanús. – Ami nem gyanús, az a gyanús – mondta Pelikán József >
Orbánék nem szavazzák meg a Srebrenica-határozatot
A srebrenicai Emlékközpont igazgatója igen zavarónak minősítette, hogy Magyarország ellenzi a készülő ENSZ-határozatot, amely a 29 >
Orosz érdekek szolgálása Csádban - Orbán Gáspárral
Nem kizárt, hogy Magyarország hírszerzési csomópont csádi kiépítésén dolgozik, feltehetően azért, hogy az orosz érdekeket szolgálja. >
Newsweek: Orbán Viktor nem Amerika barátja
Hszi a múlt héten éppen azért kereste fel Budapestet, mivel meg akarja változtatni a jelenlegi világrendet. >
„Magyar Péter – messiás, patkányfogó vagy a remény hordozója?”
A Fidesz-sajtó magán kívül van: már szó sincs migránsokról, Sorosról, Orbán békeapostoli voltáról, minden célkereszt Magyarra >
Túléli-e a cionizmus a háborút?
Youval Noah Harari úgy gondolja, hogy a gázai háború megkérdőjelezi az egész cionista ideológiát, pedig az Izrael >
Orbán hanyatlása
A miniszterelnökre az elmúlt évtized leggyengébb választási eredménye vár. Ennek következménye lesz európai szinten is, ahol >
Putyin fél a vereségtől
Erre utal, hogy menesztette a védelmi miniszterét. Azaz az elnök pozíciója korántsem annyira erős, ahogyan azt >
Magyar Péter személyében egy újonc száll szembe Orbán Viktorral
A magyar miniszterelnöknek idáig sok oka nem volt az aggodalomra a belpolitikában, de ez most változik. >
Vágyakozás Trump után
A legtöbb országban hideglelést kapnak a politikusok, ha arra gondolnak, hogy visszatérhet Trump, ezzel szemben Orbán >
Hszi rideg és számító
A Times vezércikke arra figyelmezteti a magyar és a szerb vezetést, hogy ne ugorjanak be a >