Ma Konstantin, András névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Párhuzamos gondolatok 56-ról
„Óvatosabban kellene tehát talán bánni a szavakkal, a hatás- és érzékvadász kijelentésekkel, így ünnepnapokon különösen.” Dévavári Zoltán (Magyar Mozgalom):
Forradalmak elsősorban akkor törnek ki, amikor a megfélemlítés, a retorzió már olyan hőfokra izzott, hogy a többségnek egyszerűen nincs vesztenivalója, nincs hova hátrálnia. Így történt ez 1956-ban is. Aztán kellett ehhez még persze a hatalmi eliten belüli egymással való szembenállás, rivalizálás, a különböző jövőképek közötti markáns különbségek megléte is.
A forradalom eseménytörténete mindenki számára ismert, ahogy annak leveretése, a nemzetközi visszhang, a 800–1000 főig terjedő áldozatok száma és az országot elhagyó kétszázezer kitántorgó egyéni tragédiája, a messzi idegenben való talpra állása és helytállása is. Évről évre ismétlődő felsorolása ez az ünnepi megemlékezéseknek, a különböző, retorikai közhelyektől és fordulatoktól hemzsegő beszédeknek.
Nem kívánok most erről szólni. Az emlékezet, akárcsak a többség és a kisebbség (v)iszonya, mindig is az adott helyzet függvénye, s a világ – nem egyszer tapasztaltuk már – e kérdés(ek)ben is hajlamos a legtöbb esetben a feje tetejére állni.
„A félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség „bérenc”-einek, az „áruló”-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése. A demokrácia meghamisításának és korrumpálásának a legváltozatosabb formái jelentek meg (…): az általános választójognak a demokratikus fejlődés ellen való kijátszása, egészségtelen és nem tiszta szempontokon nyugvó koalíciók és kompromisszumok rendszere, az egészséges közösségi akaratképződést meggátló vagy meghamisító választási rendszerek vagy választási visszaélések, puccsok és átmeneti diktatúrák.” – írta Bibó István 1946-ban a Kelet-Európai kisállamok nyomorúsága című tanulmánykötetében. Az a Bibó István, a Nagy Imre-kormány államminisztere, aki csak november hatodikán, két nappal a szovjet invázió megkezdése után hagyta el a parlament épületét, megtagadva a szovjet bábkormány elismerését.
1956 valahol erről is szólt, s az ünnepi megemlékezéskor kötelezően ránk erőltetett jelennel való párhuzamvonás is erről szól. A látszatról és a hazugságról, a korrupcióról és a hamisságról, Közép-Kelet-Európa nyomoráról, s mindennek elutasításáról, mindarról, ami ha bizonyos értelemben az elmúlt évtizedekben meg is változott, átalakult, de azért mentalitásában, gondolkodásmódjában, embertelenségében és brutalitásában, a lényegét tekintve – itt Szerbiában legalábbis, egészen bizonyosan a mai napig jelen van. Államférfinak lenni, népet, nemzetet, közösséget vezetni, a hatalom birtokosának lenni, mikro- és makroközösségben egyaránt mégis csak keveseknek adatik meg.
Többség és kisebbség. Melyik a realitás, melyik a hamisság, melyik az illúzió s melyik a hazugság? Hogyan s mikor? Láthatjuk, a mai napig tapasztalhatjuk, hogy bár a politikai garnitúrák itt a Balkánon jönnek és mennek, de szinte kivétel nélkül mindig a többségre hivatkoznak, a többséget képviselve demokráciát kiáltanak, s a többségben keresik legitimitásukat.
Megpróbálva kívülállóként szemlélni a dolgokat, elrugaszkodva napjaink e hamis és demagóg ködfelhőjétől, emlékezünk és emlékeztetünk. Bibó fenti gondolatára. Vagy például 1957. május 1-jére. A budapesti Hősök terére. A forradalmat leverők több százezres rendezvényére. Az eszmei, a szellemi és a nagyon is valóságos barikádok egyik és másik oldalára. Többség és kisebbség? Vajon hol volt, ki volt, ki és mi számított egyiknek vagy a másiknak? Ki és mi számít ma az egyiknek és a másiknak?
A hatalom birtokában a többségre való hivatkozás, a politikai pártok megtett lépéseinek a legitimálása, amelyek – s e téren sincsenek illúzióink – többnyire a kényszerpályán mozgás kényszercselekvése lévén, a legtöbb esetben kizárólag az egyéni érdekek és a nyers hatalmi megfontolások mentén alakítják a ma Szerbiájában élők mindennapi realitását, nem többek puszta ismétlődő kliséknél.
Oly távol van mindez az államférfiúi attitűdtől, oly távol van mindez Bibó Istvántól vagy Kéthly Annától, s oly távol van mindez a népek, nemzetek szabadságától, főleg akkor, ha csak egy kicsit is körbenézünk, mivel kimondatlanul is mindannyian érezzük, tapasztaljuk és tudjuk – mai életünkre rátelepedett a félelem. A jelentől, a jövőtől, az egymástól és a kilátástalanságtól való félelem érzése itatja át mindennapjainkat, visz sokszor mérgező légkört emberi, kollegiális és baráti kapcsolatokba, a családokba.
Óvatosabban kellene tehát talán bánni a szavakkal, a hatás- és érzékvadász kijelentésekkel, így ünnepnapokon különösen. Építeni, országot szolgálni, nemzetet vezetni, demokratának lenni ezek nélkül is lehet.
A hatalom birtokában, talán egy nap államférfivá válva, viszont jóval nehezebb higgadtan, egyenes gerinccel kitartóan azon dolgozni, hogy a hamisság és a képmutatás békeangyalainak e materializált világában legalább az emberekbe táplált görcsös félelem oldódjon, s egy idő után szűnjön meg.
Mert a szabadság – s ezt ismét csak Bibó mondta – ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. Ebben a kérdésben a múltban, a jelenben, de a jövőben is sokan megmérettetnek majd, s sokan könnyűnek találtatnak.
Következő cikk: Csengetett, Mylord?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Meg kell tanulni az 1939-es leckét Putyin megfékezésében
Az észt kormányfő a The Timesban arra szólította fel a NATO-szövetségeseket, hogy vállalják: a következő három >
Magyar sorshúzás
Mi Magyar „day after” terve, milyen stratégiát képzel június 9. utánra? Ebbe kell illesztenie önkormányzati stratégiáját. >
Mivel a NATO nem tudta megmenteni Ukrajnát, akkor mire jó az egész szervezet?
Simon Tisdall, a Guardian külpolitikai kommentátora veti fel a kérdést. Hiába a közelgő 75. évforduló, a >
Miként lehetne egyenesbe jönni a Republika Srpskával?
A Bizottság előző elnöke úgy látja, hogy mind a jelentkezők, mind az EU oldaláról elsietett volna >
A 24. órában
A világ sokféle problémás állapotában Magyarország egy különálló, süllyedő sziget, és nem volna jó teljesen elmerülni. >
A Peking és Moszkva közötti hatalmi játszmában az európaiak a „hasznos idióták”
Alexander Görlach a Ide Weltben úgy látja, hogy az európaiak, köztük Orbán, a hasznos idióta szerepét >
A gyűlölet el van vetve
Amikor az oroszbarát, baloldali populista Fico az ősszel összeállt egy kicsiny, szélsőjobbos párttal, a döbbenet épp >
A tét
Ami gyanús, az nem gyanús. – Ami nem gyanús, az a gyanús – mondta Pelikán József >
Orbánék nem szavazzák meg a Srebrenica-határozatot
A srebrenicai Emlékközpont igazgatója igen zavarónak minősítette, hogy Magyarország ellenzi a készülő ENSZ-határozatot, amely a 29 >
Orosz érdekek szolgálása Csádban - Orbán Gáspárral
Nem kizárt, hogy Magyarország hírszerzési csomópont csádi kiépítésén dolgozik, feltehetően azért, hogy az orosz érdekeket szolgálja. >
Newsweek: Orbán Viktor nem Amerika barátja
Hszi a múlt héten éppen azért kereste fel Budapestet, mivel meg akarja változtatni a jelenlegi világrendet. >
„Magyar Péter – messiás, patkányfogó vagy a remény hordozója?”
A Fidesz-sajtó magán kívül van: már szó sincs migránsokról, Sorosról, Orbán békeapostoli voltáról, minden célkereszt Magyarra >