Ma Ivó, Iván, Milán névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Egyetlen reményünk, a gyász
„A tragédiákat két kézzel tolják el maguktól ezek a társadalmak, messziről jött nem is emberek bajaiként, hibáiként.” Parászka Boróka (Erdélyi Riport):
A gyászban nem számít, hogy tengeren vagy mulatóban, hazáért vagy csak maga öröméért, boldogulásáért pusztul el valaki. Értelmét veszti a műsorrend, az ismerősség, az ismeretlenség, elhalkulnak a kérdések, elnémulnak a válaszok.
Miért kell nemzeti gyászt hirdetni a pénteki bukaresti tűzvész miatt, hiszen az elhunytak egy mulatóban, nem a harctéren, nem munka közben vesztették életüket? – kegyetlen, de nagyon ésszerűnek tűnő kérdéssel szembesített két nappal a tragédia után egy, hazai és magyarországi hírcsatornákat követő ismerősöm. Mint sok ezer honfitársunk, ő is azokból az információkból él, és úgy él, ahogy a tömegtájékoztatás ezt számára elérhetővé, kívánatossá teszi. A Club Colectivben történt katasztrófa őt is lesújtotta, megrázta, megrémítette. Az első 24 órában mindenképpen, amíg a kiszűrhetetlen joghurt, mosópor, autó és testápoló-szer reklámok közötti rövid szünetekben követhette a sebesültmentést, az áldozatok, szemtanúk, hozzátartozók vallomásait. A szolidaritási kampányok: a véradást sürgető segélyhívások, a különböző adományokról érkező beszámolók, az önkéntesekkel készített rövid inzertek őt is fellelkesítették, talán eljátszott a gondolattal, hogy vért ad, pénzt küld, vagy vállal valami közösségi feladatot.
Aztán a tragédia utáni második nap reggelén, vagy tán még az első nap végén fogak között szűrve, de egyre élesebb hangon elkezdődtek a viták, a felelősök keresése, megnevezése, az események újra és újraértelmezése, konkrét és szimbolikus értelemben is kontextusba helyezése. A stúdiókat ellepték a szakértők, a hozzászólók. A felelőtlen rendezvényszervezők leleplezésétől, a hiányzó menekülő útvonalak számonkérésétől így jutottak el a mindig füstölgő közviták megint ugyanoda: a romániai társadalom elégtelenségéhez, ostorozásához. A korrupcióhoz, a közintézmények működésképtelenségéhez, a közellátás alulfinanszírozásához, a hagyományok eljelentéktelenedéséhez, a káros idegen szokások átvételéhez, a Halloween szidalmazásához.
Ekkorra már a televíziós csatornákkal szimbiózisban élő beszélgetőtársamban egyre gyengült az együttérzés, a megrendülés, és egyre inkább nőtt a pontos médiastratégiával szinten tartott ingerültség, kielégületlenség-érzet. „Ebben az országban minden lehet, mert ezek mindent ellopnak” – összegezte a Club Colectiv tragédiáját. És hozzátette, másról is kellene már beszélni, mégiscsak bosszantó, hogy a rendkívüli műsorrendből már második napja hiányoznak a kedvenc sorozatai.
Bizonyára sokan berzenkedtek hozzá hasonlóan azon, hogy így kizökkent az idő kereke nálunk. És bizonyára sokan vannak olyanok is, akik ezeken az elégedetlenkedőkön szörnyülködnek most. Pedig ehhez a megrendülést gyorsan levetkőző, maga mögött hagyó életmódhoz van edzve sok-sok térségi médián élő ember. A Club Colectivben tűzhalált halt harminc fiatal „csak” harminc halott. A bukaresti tragédiával egy időben érkezett a hír az újabb Égei-tengeri hajókatasztrófáról: 17 felnőtt, 9 gyerek veszett oda. Ilyen híreket nap mint nap olvashat, vagy láthat az, aki éppen követni akarja: ezrek haltak meg ebben az évben. A többség nem akar szembesülni ezzel.
A kereskedelmi médiát a tizenöt perces tragédia érdekli, a nézettségmaximalizálás. Van, ahol a közmédia szűri, finomítja és áthangolja ezeket a híreket: tömegesen vízbefulladó csecsemőkről a magyarországi nem tudósít, csak az országot vadul ostromló, agresszív, fiatal férfiakról. Ők hasznosíthatóak politikailag, a csecsemőtestek nem.
Aki ezt látja minden nap, az hozzászokik ahhoz, hogy túllépjen a hullákon, ne nézzen oda. Gyorsan felelőst keressen, megrántsa a vállát, ujjal mutogasson, magabiztos válaszokat adjon életre és halálra. A tragédiákat két kézzel tolják el maguktól ezek a társadalmak, messziről jött nem is emberek bajaiként, hibáiként. És amikor itt történik a közelünkben, velünk, akkor sem tudunk már mit kezdeni vele. Örülünk, hogy nem velünk esett, nem a családtagjainkkal, és szerencse, ha nem is a barátainkkal, ismerőseinkkel.
A felsejlő gyászt hamar oldja a hárítás, a csatornaváltás, a kéznél lévő magyarázat.
Sok mindent feledtet, ha közeli kameraállásból követhető egy újabb letartóztatás, ha időben bejátsszák a lottó heti nyerőszámait, vagy megkezdődik a meccs.
A veszteségek mindeközben sokasodnak, maguk alá gyűrnek – akár tudomást veszünk róla, akár nem. Nincs ebből más kiút, mint a közösen megélt gyász. A gyászban nem számít, hogy tengeren vagy mulatóban, hazáért vagy csak maga öröméért, boldogulásáért pusztul el valaki. Értelmét veszti a műsorrend, az ismerősség, az ismeretlenség, elhalkulnak a kérdések, elnémulnak a válaszok. Csak a halál marad, s a még menthető, számon tartható élet. A halál és az élet csendje. Ez a gyász. Egyetlen reményünk, hogy tán mégsem temet mindannyiunkat maga alá a tragédia. Embertelenségünk.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Magyar sorshúzás
Mi Magyar „day after” terve, milyen stratégiát képzel június 9. utánra? Ebbe kell illesztenie önkormányzati stratégiáját. >
Mivel a NATO nem tudta megmenteni Ukrajnát, akkor mire jó az egész szervezet?
Simon Tisdall, a Guardian külpolitikai kommentátora veti fel a kérdést. Hiába a közelgő 75. évforduló, a >
Miként lehetne egyenesbe jönni a Republika Srpskával?
A Bizottság előző elnöke úgy látja, hogy mind a jelentkezők, mind az EU oldaláról elsietett volna >
A 24. órában
A világ sokféle problémás állapotában Magyarország egy különálló, süllyedő sziget, és nem volna jó teljesen elmerülni. >
A Peking és Moszkva közötti hatalmi játszmában az európaiak a „hasznos idióták”
Alexander Görlach a Ide Weltben úgy látja, hogy az európaiak, köztük Orbán, a hasznos idióta szerepét >
A gyűlölet el van vetve
Amikor az oroszbarát, baloldali populista Fico az ősszel összeállt egy kicsiny, szélsőjobbos párttal, a döbbenet épp >
A tét
Ami gyanús, az nem gyanús. – Ami nem gyanús, az a gyanús – mondta Pelikán József >
Orbánék nem szavazzák meg a Srebrenica-határozatot
A srebrenicai Emlékközpont igazgatója igen zavarónak minősítette, hogy Magyarország ellenzi a készülő ENSZ-határozatot, amely a 29 >
Orosz érdekek szolgálása Csádban - Orbán Gáspárral
Nem kizárt, hogy Magyarország hírszerzési csomópont csádi kiépítésén dolgozik, feltehetően azért, hogy az orosz érdekeket szolgálja. >
Newsweek: Orbán Viktor nem Amerika barátja
Hszi a múlt héten éppen azért kereste fel Budapestet, mivel meg akarja változtatni a jelenlegi világrendet. >
„Magyar Péter – messiás, patkányfogó vagy a remény hordozója?”
A Fidesz-sajtó magán kívül van: már szó sincs migránsokról, Sorosról, Orbán békeapostoli voltáról, minden célkereszt Magyarra >
Túléli-e a cionizmus a háborút?
Youval Noah Harari úgy gondolja, hogy a gázai háború megkérdőjelezi az egész cionista ideológiát, pedig az Izrael >