Ma Mihály, Győző névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Cifra világ volt akkoriban errefelé
A falu lakosságának majdnem a fele elmenekült, legtöbben Magyarországon és Németországban élnek, és ők már nem is térnek haza. A házaikat, az ingatlanjaikat jönnek és felvásárolják az eszékiek, az egykori háborús nyerészkedők, a nem magyarok. Mi szép csendben elfogyunk, ők meg elfoglalják a helyünket. Kihal az itteni magyarság. Szabó Angéla:
Hogy miként vészelték át a 90-es évek délszláv háborúit a Horvátország területén élő magyarok, arról még most, majd 3 évtized elmúltával is édeskeveset tudunk. Úgy tapasztaltam, az ottani sokat szenvedett emberek csendben elzárták magukban a kellemetlen emlékeket, és nem szívesen veszik azokat elő – még szép szavú, szelíd kérésre sem. Vonakodnak újra meg újra feleleveníteni, elbeszélés közben a sok rosszat ismételten átélni.
Az elmúlt napokban – a meseszép Kopácsi-rét környékén járva – alkalmam nyílt egy keveset beszélgetni a helybeliekkel az akkori zűrzavaros időszakról. Két kopácsi lakos, Varga József és Tóbijás József idézte fel az akkori történéseket.
Varga József: Nálunk nem költöztették ki a falu lakosságát, mint a szomszédos Bellyén, Kopácson mindenkinek egyedül kellett megoldania a menekülést, ha nem akart itthon maradni. Az én családom 1991. augusztus 24-én ment át Magyarországra. Amikor két évvel később visszatértem, már kevésbé volt veszélyes a helyzet. Sokan tettek így, akik féltették az életüket, elmenekültek és hátrahagytak mindent. Számtalan kiüresedett ház maradt, amit aztán – ha nem volt, aki felügyeljen rá, vagy legalább a legfontosabb tárgyakat kimentse, – a szerb megszállók feltörtek és kiraboltak. Éjjelente kijárási tilalom volt, szabadon garázdálkodhattak, senki nem állta útjukat. A szüleim itthon maradtak, ők vigyáztak a házunkra.
Mivel itt húzódott a frontvonal a falu alatt, bekapcsolódtak-e a harcokba is?
Voltak olyanok, én a harcokban nem vettem részt, de 1993 őszén hazajöttem és önként jelentkeztem szolgálatra Eszéken. A külváros védelmét ellátó egységhez osztottak be. A nemetini vasútállomás épületében voltunk elszállásolva, és a helybeli kefegyár meg az eszéki szappangyár területén őrjároztunk három napon át, utána mentem vissza Magyarországra a családhoz. Minden héten ugyanígy. Akkor már megszűnt a bombázás, a gránátozás, békés napok voltak.
Volt fegyverük is?
Teljes katonai felszerelést kaptunk. Szerencsére egy golyót sem kellett kilőnöm a Kalasnyikovból.
A beszélgetésünket távolabbról ugyan, de figyelmesen hallgatta Tóbijás József, aki egyszer csak erélyesen közbeszólt: Azt is mondd el, hogy a te édesapád volt a lakosság megmentője! Abban az időben ő volt a kopácsi református gyülekezet gondnoka, ő mentett meg minket, neki köszönhetjük, hogy életben maradtunk. Határozott, egyenes gerincű ember volt, az itteniek tisztelték, és hallgattak a szavára. Mindig hangosan beszélt, még a szerbek is tartottak tőle. A bevonulók el akartak bennünket űzni, ő tartotta bennünk a lelket. Történt itt sok minden, többféle disznóság, csak az emberek nem mernek róla beszélni. Még mindig félnek, tartanak a megtorlástól, hiába múlt el időközben majdnem 30 év. Olyanok lettünk, hogy nem bízunk meg senkiben. Rettegésben tartottak, kiraboltak bennünket, sőt még meg is vertek. Engem két alkalommal is. Először a vállalatban, ahol dolgoztam, a pélmonostori Remontban javítottuk a mezőgazdasági gépeket. Egy nap bejött a gyárba a hírhedt vörös sapkások egy csoportja, Niš környéki szabadcsapatok tagjai, és minden előzmény nélkül ütöttek, akit értek. Aztán fogva tartottak bennünket, 3 napig nem hagyhattuk el a vállalatot, nem mehettünk haza, ott kellett aludnunk is.
Akik itthon maradtak a saját házaikban, azokat is kirabolták, mert a katonák bementek az udvarokba a kerteken keresztül, a fóliasátrakon át, nem állta az útjukat senki sem. Napközben, ha éppen kint voltunk az utcán, amikor fegyveres katonák közeledtek, nem is tudtuk, hogy mitévők legyünk – ha gyorsan besiettünk, beléptünk a kapun, az volt a baj, ha kint maradtunk, akkor meg azért kötöttek belénk.
Volt-e elegendő élelmük abban az időben?
Se a malom, se a cukorgyár nem állt le a háború alatt, folyamatos volt a termelés, az üzletek nyitva voltak, szinte mindenhez hozzá lehetett jutni, csak éppen pénzünk nem volt. Volt olyan időszak is, amikor jegyre adták a kenyeret, a lisztet meg a cukrot. A mi vállalatunkban szappant, sampont is osztottak a munkásoknak.
Miért maradt itthon?
A réten keresztül bármikor elmenekülhettem volna, mert nagyon jól ismerem a terepet, de féltettem a családomat. Ki vigyázott volna anyámra és a testvéremre?
Van-e tudomása halálesetekről, itt a faluban történtek-e gyilkosságok?
Két magyart megöltek, egy férfit és egy nőt, az egyiket késsel szúrták le, a másikat lelőtték. Azon a napon razziát tartottak, szinte az egész falut lezárták. Arkan emberei voltak az élet-halál urai ebben az utcában, ők végeztek velük.
Itt temették el őket?
Itt van a sírjuk a temetőben. Amikor temetés volt a faluban, meg kellett gondolni, hogy elmenjünk-e egy-egy halottnak megadni a végtisztességet. Piros színű műanyagszalaggal kijelölték az útvonalat, azon kellett haladnia a gyászmenetnek, és fegyveresek kísértek bennünket. Fent voltak a bitangok a templomtoronyban is. Istentiszteletet a megszállás idején nem lehetett tartani. Ezen a részen az UNPROFOR orosz katonái vigyázták a rendet, akik szintén ellenünk dolgoztak, a szerbeket pártolták.
Mennyi szerb élt akkoriban Kopácson?
Összesen három család: kettő a Halász utcában, egy pedig a Petőfi Sándor utcában. De akadtak itt magyarok is, akik hirtelen szerbekké lettek, nagy szerbekké váltak.
Ez miben nyilvánult meg?
Abban, hogy átálltak a megszállók oldalára, és nagyon jól jártak, részesültek az elrabolt javakból. Erről szól minden háború, az egyik tönkremegy, a másik meggazdagodik. Egy család a háború után sem ment el, most is itt él a faluban, pedig ők voltak a legnagyobb bajkeverők. De tudok olyan esetről is, hogy az egyik szerb embernek a két fiát szerbek ölték meg. Cifra világ volt errefelé akkoriban.
Találkoztak-e, beszéltek-e azokkal a vajdasági magyarokkal, akik katonaként idejöttek?
Semmi rosszat nem hallottam róluk, valószínűleg a mi falunkban nem követtek el olyasmit, ami miatt az itteniek neheztelnének rájuk. Tudjuk, hogy legtöbben nem önszántukból jöttek.
Ha mindez újra megismétlődne, hogy cselekedne?
Ezt már többször végiggondoltam: elsőként hagynám el a falut, az országot, nem szeretnék még egyszer átélni ilyen szörnyűséget. A falu lakosságának majdnem a fele elmenekült, legtöbben Magyarországon és Németországban élnek, és ők már nem is térnek haza. A házaikat, az ingatlanjaikat jönnek és felvásárolják az eszékiek, az egykori háborús nyerészkedők, a nem magyarok. Mi szép csendben elfogyunk, ők meg elfoglalják a helyünket. Kihal az itteni magyarság.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Teljes a zűrzavar
Van, aki az ellenzék leváltásáról beszél, mások pedig azt bizonygatják, hogy kezdődik a Fidesz lassú eróziója, >
BIBIRCSÓKOS KAPCSOLATOK
A VMSZ és a fantompártok szemfényvesztő kirukkolása Szánalmas, hogy a Junior előcitálta(tta) Csorba Bélát, a VMDP hajdanán >
Egy új Jaltáról van szó
Ezért nem az orosz hadsereg harcol meg, hanem a jelenleg uralkodó orosz szellem és eszmerendszer. A >
HAZUG (ÖN)DÍJAZÁS
Semmilyen díjjal, sem kitüntetéssel nem lehet változtatni a tényen, miszerint a Magyar Szó Varjú Márta vezetésével >
Csak Budapestre figyelünk, másra már nem
A hatalom által megfogalmazott új emlékezetpolitika ki akarja törölni 68-at, annál is inkább mivel Belgrádban is >
Harcosok klubja
Sokan kérdezték korábban, miért fontos nekem e téma. Amikor kitört az ukrajnai háború két éve, ugyanannyian >
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >