2024. május 5. vasárnap
Ma Györgyi, Irén névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk (a városháza melletti) legfontosabb szimbólumától. Isten veled, nyugodj békében, mindig emlegetni fogunk, úgy hiszem több tízezren ebben a városban. Lebontásod nem az egyetlen ilyen típusú esemény, amely alapjában véve rombolja a város képét és fáj a lakosságnak. Prof. Dr. Szórád György:

Amikor 1984 májusában hirtelenében Szabadka polgármesterének választottak egyéves mandátummal, nem tudtam, hogy e rövid idő alatt mit is kezdjek a megbízatással. Mivel politikai karrierre nem vágytam, ezért inkább áttekintettem elődjeim egyéves tevékenységét és arra a megállapításra jutottam, hogy két lehetőség adódik: egyrészt egy évig semmit nem tenni és „átélni” a kihívásokkal teli időszakot a város életében vagy nekiugrani egy giga átszervezésnek vagy valami nagy megépítésének, amire ugyan szükség lehet, de nem tudjuk befejezni és csak torzója marad (amiért örökké átkozni fognak a polgárok). Tépelődésemben más utat választottam, tollat ragadtam és megírtam a „Szabadka szépet álmodik”  álmodozást, hogy mit is lehetne tenni Kosztolányi „poros-boros” Szabadkájával, a „beteg, boros, bús, lomha Bácskában”.

Szerettem volna felrázni ezt a várost, hogy „szépet álmodjon”, hogy Szabadka előkészüljön, megújuljon 2000-re. Felvázoltam, mit kéne tenni a városnak, polgároknak és városvezetésnek, hogy ez az álmos város, „Európa legnagyobb faluja” tunyaságából felébredjen, mint egyfajta Csipkerózsika és tegyen valamit az eluralkodott pesszimista vélemény ellen, hogy „most nincs arra lehetőség, most nem abban a korban élünk amikor megújulni kell”, mert határváros vagyunk a „világvégén” s inkább maradjon minden ahogy van, mert sötét események történhetnek s még azt is elveszíthetjük, amink most van.

Megkíséreltem ezzel a szöveggel és tettekkel felrázni a város lakósságát a pesszimista jövőképből, hogy tenni kell valamit – most (1984-ben) és nem halogathatjuk azt, amit megtehetünk. Ha mást nem, álmodjunk valami szépet – legyen víziónk, amely ugyan elsőre szilárd gyökér nélküli, de legalább boldogsággal tölt el bennünket. Ha nagyon akarjuk együttesen ezt a víziót, amely utópiának tűnik az elején, egy nap a feltételek megváltoztatásával és tudatos emberi tevékenységgel realitássá válhat.

Meg kellett találni a víziót, amely elnyerheti a polgárok tetszését és hozzájárulását, amelyre építeni lehetett: megújítani a belvárost, a szép szecessziós épületeket a korzón, rendbe hozni a nagy teret a színház, könyvtár és városháza szorításában és az egész szűkebb belvárost visszaadni a polgároknak, sétálóutcává változtatva.

A terv elnyerte a lakosság szimpátiáját és idővel megváltozott a passzív hozzáállás – akarták a megújulást. Az anyagi lehetőségek is megteremtődtek és habár pénzből soha nincs elég, de ügyes átcsoportosítással elérhetőek, ha olyanra szeretnénk költeni, amit nagyon szeretnénk.

Mint a terv felelős végrehajtója, habitusomból eredően is, mindig arra törekedtem, hogy amit megígérek, azt végre is hajtsam. Ezért inkább kisebb lépésekkel, kisebb feladatokkal, de átláthatóan (akár a tervek, úgy az anyagiak terén is) igyekeztem a „nagy tervet” realizálni - Szabadkát felrázni, élhetővé tenni a lakosság számára, lépésről – lépésre közelíteni egy modern 2000-beli város felé.

Amint a terv részei, pl. a szép, de addig elhanyagolt szecessziós épületek homlokzatai és balkonjai elkezdtek új színekben pompázni, s a városban egyre inkább lehetett kellemesen sétálni és élvezni a környezetet, szinte adódott az idő nagyobb „falatokra” is: a korzó nagy „gödrének” (valamikor malom, majd gyár) és a nagy tér rendezésére.

Ekkor kezdődik a régen áhított – még a városháza építésének (1908-1912) korában megálmodott – szökőkút megépítésének realizálása. Az anyag (a Zsolnay zöld kerámia) már sok-sok évvel előtte rendelkezésre állt és most alkalom nyílt végre-valahára, a zöld Zsolnay szökőkút megépítésére. Amikor 1985-ben ünnepélyesen megnyitották, több mint 20.000 ember gyűlt össze. A háború után soha ennyi ember, egy békés ünnepélyre, nem gyűlt össze. Ünnepeltek a polgárok és rövidesen a szívükbe zárták, örömet leltek benne. Kedvenc találkahely lett és a tér képét is feldobta.

Engedd meg Te szökőkút, hogy a továbbiakban tegezzelek, mert úgy érzem, egymáshoz közel állunk. Igyekeztem, hogy megszüless, Te pedig tetted a magadét – szimbólummá váltál.

Szimbólummá váltál a nyolcvanas évek szabadkai generációjának, de a későbbieknek is, sőt ma is emlegetik a közép- és szép korúak, hogy milyen jó életük volt akkoriban egy élhető városban, melynek egyik szimbóluma a városháza, a másik pedig Te voltál/vagy.

Ide jártak, mint egy szentélyhez a nyugdíjasok, hogy megpihenjenek; a kismamák, hogy a babák friss levegőt szippantsanak; a frissen házasodottak, hogy legszebb napjukat megörökítsék és mindannyian szabadkaiak, sőt vidékiek is, hogy nyáron együtt élvezzük a szökőkút csobogását, a víz kellemes hűtő hatását és a Zsolnay zöld kerámia esztétikai szépségét.

De úgy látszik, egyszer mindennek vége van: a vandál gördeszkázásnak, a nem megfelelő karbantartásnak, a zord telek vasfogának „köszönhetően” tested tönkrement. Megöregedtél, megcsúnyultál, de sajnos, ami a legborzasztóbb lassan elporladtál, sebzett szimbólum lettél, amit nem „tiszteltek” többé és nem is segítettek, hogy feléledj. S most inkább egy fiatalabb, más szökőkúttal felcserélnek. Ez már nem szimbólum s nem az ami Te egykoron volt.

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk (a városháza melletti) legfontosabb szimbólumától.

Isten veled, nyugodj békében, mindig emlegetni fogunk, úgy hiszem több tízezren ebben a városban. Lebontásod nem az egyetlen ilyen típusú esemény, amely alapjában véve rombolja a város képét és fáj a lakosságnak.

Az új szökőkútnak kívánom, hogy nyerje el a szabadkaiak tetszését, de nehezen fogja lelkünkben, szívünkben a zöld szökőkutat helyettesíteni.

 

2019. november 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Csak Budapestre figyelünk, másra már nem

A hatalom által megfogalmazott új emlékezetpolitika ki akarja törölni 68-at, annál is inkább mivel Belgrádban is >

Tovább

Harcosok klubja

Sokan kérdezték korábban, miért fontos nekem e téma. Amikor kitört az ukrajnai háború két éve, ugyanannyian >

Tovább

Süllyedő „zászlóshajó”

Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >

Tovább

A néhai

Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >

Tovább

Üzenet Szerbiából

Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >

Tovább

Két horvát Trump

Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >

Tovább

Legitim parlamenti képviselet nélkül

Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >

Tovább

Együtt

Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >

Tovább

(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”

Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >

Tovább

Fake news és post-truth!

Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >

Tovább

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

Tovább

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

Tovább