Ma Tímea, Irma, Jakab, Fülöp névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Védtük Szerbiát Horvátországban…
Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott egyszerű volt. Minket közvetlenül az után vittek be a faluba, hogy Arkan katonái kivonultak. Az a borzalom, amit ők véghezvittek, elmesélhetetlen. Még friss volt minden. Szitává lőtt bútorok, drága goblen képek a falakon. Nem részletezem... Szabó Angéla:
Az Óbecsén élő Tóbiás Lajos így kezdte a háborúban szerzett élményeinek felelevenítését:
– Az én mozgósításom úgy történt, hogy hajnali 3 órakor átlépték a kerítést és már vittek is. Éppen előtte kérdeztem egy barátomtól, hogy mit teszünk majd: megyünk-e engedelmesen a harctérre, vagy pedig erőnek erejével visznek el bennünket?
Védtük Szerbiát Horvátországban. Néha ma is eltöprengek rajta, mi keresnivalóm volt nekem ott. Azt hiszem, mindenki fel kell, hogy tegye magának ezt a kérdést, aki abban az időben átkelt a Dunán… Én a Vinkovcétől öt és fél kilométerre levő Cerićen kötöttem ki. Ez egy picike, de nagyon gazdag horvát falu volt akkoriban, Nuštar községben. Katonai beosztásom szerint az egészségügyiekhez tartoztam, a vinkovcei kórházban, Marinko Sajenković bácskossuthfalvi orvos mellé kerültem, és nagyon leegyszerűsítve az volt a dolgom, hogy ha holttestet találtunk, akkor műanyag zsákba kellett helyezni, és az enyém volt a legutolsó művelet: a zsákon behúzni a cipzárt.
– Volt-e más választása akkoriban? Dönthetett volna úgy is, hogy nem megy el a harctérre?
– Nem volt más lehetőség. Adai születésű vagyok, de 1951 óta Óbecsén élek. Nem sokkal a háború kitörése előtt épült fel a házunk, akkor már megszületett a két kisfiunk… Mi mást tehettem volna? Nem könnyű azokról az időkről beszélni. Az egyik Péterrévén élő ismerősömmel esett meg: gumibotos egyenruhások három alkalommal is beugrottak a kapu tetején, és úgy megverték, hogy képtelen volt a lábára állni, bedobták a kocsiba és elvitték. Én nem akartam így járni. Őket is Vukovár felé irányították volna, de két hét után 20-25 személyt valami ok miatt hazaküldtek, ő is köztük volt, s így legalább a háborút megúszta. Később belemerült az italozásba. Óbecsén is ismerek néhány embert, aki a harctérről hazatérve, rendszeresen a pohár után nyúlt. Nem mindenki képes feldolgozni azt, amit ott átélt. A háború utáni időszakban újabb csapás érte az embereket, akkor kezdték eladni, magánosítani a vállalatokat. Sokan munka nélkül maradtak, segítségre viszont sehonnan nem számíthattak, akkor többen föltették a kérdést, hogy minek is voltak a háborúban.
– Azt tapasztalom, hogy a hadviseltek egy része nem szeret ezekről a régi történésekről beszélni. Pedig azóta eltelt már majdnem 3 évtized. Magukban eltemették, és az emlékek „sírhelyét” nem szívesen bolygatják meg. Félnek, tartanak valamitől?
– Nem félnek. Higgye el nekem, hogy aki a háborús poklot megjárta, abban az emberben nincsen félelem! Inkább kellemetlen vagy kényelmetlen ez a visszatekintés, mert felkavarodnak az emlékképek, és miközben felidézik a múlt szörnyűségeit, kénytelenek mindazt újra átélni. A régi sebek feltépése traumát okoz, olyan lelkiállapotba kerülnek, hogy aztán jó ideig megint nem heverik ki. A félelem nagyon nagy ellenség, de amióta a horvátországi háborút megjártam, semmitől nem félek.
– Lehet a hallgatással védekezni?
– Lehet.
– De amit megtettem, azt megtettem. Akár beszélek róla, akár magamba zárom, a történteken ez nem változtat.
– Ez is igaz. A mi családunkban minden generációnak kijutott a háborúból. A nagyapám az I. világháború alatt Galíciában harcolt, apám a II. világégés idején Batinánál megsebesült, engem a 90-es évek nemzetiségi öldöklésébe rángattak bele, az én fiam pedig a húsz évvel ezelőtti NATO-bombázások idején szolgált a hadseregben. 1944-ben a nagyanyám testvére eltűnt. Anyósom testvérét agyonverték. Mit mondjak még? És a családban senki nem kapott harcos nyugdíjat, kárpótlást – öt para hasznunk nem volt ebből a sok háborúból. Most, amikor súlyos beteg vagyok, semmiféle előnyt nem élvezek, ha orvoshoz kell mennem, ha gyógyszert kell kiváltanom. Viszont ezek a múltbéli dolgok soha nem voltak a családi beszélgetések témái. Nagyapám sem mesélt soha a háborúról, csak annyit mondott, hogy: Isten őrizzen meg minket a háborútól! Ugyanígy én sem beszéltem soha a gyerekeimnek arról, hogy merre jártam, mit láttam, mit csináltam. Mái napig sejtelmük sincs semmiről. Fogalmam sincs, hogy fogadnák, ha a tudomásukra jutna. Nekem már korábban is, itthon is volt fegyverem, egy Magnum, de soha nem használtam.
– Milyen szörnyűségeket éltek át? Hány zsákot kellett becipzároznia?
– Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott egyszerű volt. Minket közvetlenül az után vittek be a faluba, hogy Arkan katonái kivonultak. Az a borzalom, amit ők véghezvittek, elmesélhetetlen. Még friss volt minden. Szitává lőtt bútorok, drága goblen képek a falakon. Nem részletezem...
Három holttestet tettem zsákba. Meghalt három apa, akinek nem kellett volna meghalnia. Azonnal el is szállították őket, vitték temetni, mentek a katonák, a díszőrség... Jött hozzánk Šešelj is, hogy buzdítson bennünket... Megtörtént, hogy 24 órán át egyfolytában lőttek ránk... Most is tisztán látom magam előtt azt a sárkányrepülőt, amire egy közönséges fürdőszobai bojlert szereltek rá, azt megtöltötték trotillal, szegekkel és csavarokkal. Amikor találat érte, a bojler tartalma szétrepült, és akit egy ilyen szeg vagy csavar eltalált, az rosszabbul járt, mint ha egy golyót kapott volna. De volt ott egy jóféle helyi különlegesség, a cerityi korai érésű szilvából készült pálinka, abból jó két deci két szem Aspirinnal minden bajunkat enyhítette. Minden pince tele volt pálinkával, hordószámra folyt az ital. Cigarettát is kaptunk.
Voltak, akik nem tudták elviselni, és megszöktek, talán 20-25-en. Mi, óbecseiek nagyon összetartottunk, védtük egymást. Most eszembe jutott a két évvel ezelőtt elhunyt Könnyű Tibi barátom (neki kapitányi rangja volt), akivel sok mindent átéltünk. Egy nap kiszemeltünk egy tyúkot ebédre: Tibi lelőtte, az orvos megkopasztotta, én pedig megfőztem. De olyan is volt, miután már visszavonultunk Berakra, hogy megismerkedtünk egy Zsuzsa nevű magyar asszonnyal. Két fia volt, az egyik a hadsereg katonája éppen, a másikat meg a horvát honvédők mozgósították. A 30 fejőstehenet viszont mindennap el kellett látni. Mi segítettünk neki, rendbe tettük az udvart, elvégeztünk a jószág körül. Ez volt a szép a háborúban. A Nuštar, Bršadin, Bobota, Orolik, Jankovci, Mirkovci stb. helységneveket ott tanultam meg, korábban nem is hallottam róluk.
– Járt-e azóta Horvátországban?
– Nem. Kerülöm. Nem tudom, miért. Politikával nem foglalkozom, hagyom, hogy engem is sodorjon az ár, mint a legtöbb embert. Mindenem megvan, nyugdíjasként még boldog is vagyok, csak az bánt, hogy a gyerekeink nincsenek velünk, Németországban élnek, akárcsak a bátyám, az unokatestvérem, vagy az egykori munkatársaim meg azoknak a gyerekei. A feleségemmel ittmaradtunk egy 200 négyzetméteres házban (és ebben a „gyönyörű” politikai-gazdasági helyzetben. Néha felteszem magamnak a kérdést: Mi köt engem ide? Hol van az én hazám?) A felső szinten még minden úgy áll, érintetlenül, ahogy az unokánk itthagyta. Én azóta nem is jártam az emeleten. Csak az ő szeretetük hiányzik.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Csak Budapestre figyelünk, másra már nem
A hatalom által megfogalmazott új emlékezetpolitika ki akarja törölni 68-at, annál is inkább mivel Belgrádban is >
Harcosok klubja
Sokan kérdezték korábban, miért fontos nekem e téma. Amikor kitört az ukrajnai háború két éve, ugyanannyian >
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >