2024. június 20. csütörtök
Ma Rafael, Dina névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Szerbiai választások: csodára várva

Végel László
Végel László
Szerbiai választások: csodára várva

A lelkek kufárjai a bulvárosodó médiumok lettek. Növekszik a háborús veszély, tehát szükség lesz valamilyen megmentőre. A felgyülemlett háborús félelem erősíti a csodavárást. A reménytelenek a csodákban bíznak. Időnként ilyesmi is megtörténik Szerbiában. Amíg ez nem következik be, addig a polgárok ugyan elégedetlenkednek, de titkosrendőrségi tortúra nélkül is elfogadják a fennálló állapotokat, amelyben a boldogság fontosabb a szabadságnál. A kormányzat egyébként sem ígérget nagyobb szabadságot, hiszen szerinte az már megvalósult, inkább nagyobb boldogságot, jobb életet és 1400 eurós átlagjövedelmet. Hogy ez elegendő-e, kiderül június 2. éjszakáján. Végel László:

Szerbia a permanens választások országa lett. A decemberi parlamenti és részleges helyhatósági választások után június elő napjaiban újabb részleges helyhatósági választások lesznek. 

Részben azért, mert decemberben csak a csak települések egy részében került rájuk sor, részben azért, mert – mint kiderült – megkérdőjelezhetők voltak a decemberi választási eredmények. A kormánypártok ugyanis bevetették a választói turizmust. Autóbusz-karavánok érkeztek Boszniából, hogy a boszniai szerbek leadják a szavazatukat a belgrádi helyhatósági választásokon, abban a városban, ahol egyébként nem élnek életvitelszerűen. Ez nem is titkolták. Az egyik vezető boszniai szerb kormánytisztviselő a tévében azzal dicsekedett, hogy Újvidéken szavazott a városi képviselő-testület tagjaira. Csatlakoztak hozzájuk azok a szerbiai polgárok is, akik azokban a városokban élnek, amelyekben épp nem tartottak választásokat. Fekete-fehéren kiderült, egy-egy belgrádi, 40  négyzetméternyi lakásban félszáz polgár volt bejelentve. A legkomikusabb esetnek az számított, hogy az egyik trafóállomáson vagy harminc választópolgár életvitelszerűen él. A médiumok sem voltak kiegyensúlyozottak, a választási névjegyzékben is sok volt a kifogásolnivaló.

Ezek után Belgrádban heves tüntetésekre került sor. A demonstrációk kezdetben tömegesek voltak, de nem tartottak sokáig, a tüntetők rövid időn belül reményüket vesztették. Marinika Tepić, az egyik ellenzéki párt rangos képviselője néhány társával együtt éhségsztrájkba lépett. A nemzetközi választási ellenőrző szervek, az EBESZ és az Európai Parlament megállapították, hogy történtek választási csalások és visszaélések, ám ez ellen a szerb kormány a legerélyesebben tiltakozott. Aleksandar Vučić államelnök szerint amióta bevezették a többpártrendszert, ez volt a legtisztességesebb választás Szerbiában.

Ennek ellenére a kormányzó Szerb Haladó Párt úgy döntött, hogy megismétlik a belgrádi helyhatósági választásokat, de nem a választási csalások miatt, hanem azért, mert nem szerzett többséget sem a Szerb Haladó Párt, sem az ellenzék, amelyik ezúttal – csodák csodájára – egységesen lépett fel. Branimir Nestorović csodadoktor (aki arról híres, hogy a világjárvány tobzódásakor Vučić elnök társaságában bejelentette, a hölgyek nyugodtan menjenek Milánóban bevásárolni, mert a COVID egy nevetséges

vírus) többséget biztosító, nagy hirtelenséggel megalakuló oltásellenes  pártja – bár ellenzékiként indult – megmakacsolta magát és nem akart egyik félhez sem csatlakozni.

Hosszas alkudozás után az ellenzék elérte, hogy az új belgrádi választásokat egy időben rendezzék a többi soron levő helyhatósági választásokkal. Előzőleg az ellenzéki pártok írásos fogadalmat tettek a választóiknak, csak akkor vesznek részt a választásokon, ha a kormánypárt elfogadja a választási feltételek megváltoztatását, köztük a legfontosabbakat: a választási névjegyzék felülvizsgálatát és a médiumok pártatlan szerepét, valamint a választási turizmus ellehetetlenítését azzal, hogy csak azoknak legyen joga rész venni a a helyhatósági választásokon, akik legalább egy éve élnek az adott településen.

Hosszas időrabló alkudozás után végül április közepén a házelnök június 2-ára írta ki a választásokat, mégpedig egyidőben a belgrádival. Az egyidejű választások lehetőségét Ana Brnabić, a szerbiai parlament elnöke kezdetben azzal az érvvel utasította el, hogy ez alkotmányellenes lenne, de pár nap múlva, a Vučić elnökkel való konzultáció után bejelentette, mégsem alkotmányellenes.

Ezek után az ellenzék egyik része mellőzve a választópolgároknak tett ígéretét, elfogadta a június 2-i dátumot, a másik része viszont elutasította azzal az indoklással, hogy a feltételek nem változtak. Az ellenzék újra megoszlott – Vučić tehát elégedett lehet. Igaz, a kormánypárt megígérte, hogy változtatni fog – már amennyire a rövid időn belül lehetséges, amiben van is némi logika, hiszen 40 nap alatt, a kampány kellős közepén nem sokat lehet változtatni. A választásoktól távol maradó ellenzékiek amúgy őszre halasztanák a belgrádi és a többi önkormányzati választásokat.

A választások kiírása után beindult a választási kampány, az ellenzéki pártok konfliktusba kerültek egymással, az ellenzékre szavazó választópolgárok elbizonytalanodtak, s felerősödött a kormánypárt megcsappant önbizalma. Belgrádban egyetlen nap alatt leadták a támogatási listákat. A belgrádi helyhatósági választások külön érdekessége, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párt nagykoalícióban indul, és a koalíció tagjai között található a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), karöltve a szélsőjobbos Vojislav Šešelj vajda Szerb Radikális Pártjával, amely továbbra is a ragaszkodik a kilencvenes években megfogalmazott programjához.

Ez is a szerbiai tragikomikus és zűrzavaros ellentmondásokkal teli politikai helyzet része, akárcsak az ellenzéki pártok örökös civakodása. Mindez napihírnek sem lenne érdekes, ha a vita közben nem merültek volna fel a rendszerváltás utáni alapvető kérdések.

Milošević diktatúrájának 2000-es bukása és a lángokban álló parlament azt a reményt táplálta, hogy soha többé nem tér vissza a diktatúra. Több mint két évtized után az ország egyik fele lelkesen támogatja Vučić köztársasági elnököt, akinek a kultusza immár akkora, hogy beárnyékolja a saját pártját is, míg a lakosság másik fele szerint visszatért a diktatúra, csak más formában. A kormánypárt sajtója valóságos héroszként ábrázolja Vučićot, aki a nemzetközi szervezetekben oroszlánbátorsággal küzd Koszovóért és Szerbia magalázása ellen. A független sajtó szerint Vučić elnök bevezette a rugalmasabb kelet-közép-európai posztmodern autokrata rendszert, hozzá képest Milošević elnök régimódi diktátorként viselkedett.

A jelenlegi ellenzéki választási konfliktus körüli vitákban egy nagyon lényeges kérdés merült fel, mégpedig az, hogy erőszak nélkül megbuktatható-e bársonyos forradalmakat követő „bársonyos” autokrata rendszer. A választásokon induló pártvezetők szerint a parlamenti többséggel rendelkező autokrata rendszereknek erősebb a legitimációjuk, mint az diktatúráké, tehát ezt a rendszert sokkal nehezebb lecserélni, mint a diktatúrát. Kizárt dolog továbbá, hogy demokratikus választási feltételekre kerüljön sor. Amennyiben a polgárok nem vállalják az erőszak alkalmazását, abban az esetben az ellenzéki pártoknak kell vállalni a sziszüphoszi szerepet, azzal a reménnyel, hogy egyszer csoda történik. Mindenesetre a részvételnél a bojkott rosszabb döntés, hangoztatják, így nem marad más hátra, minthogy kisebbségben résen legyenek. Azt remélik, hogy a júniusi választások mégis csodát hoznak. A reménytelenek reményébe kapaszkodnak, azzal az érvvel, hogy Szerbiában történt már csoda.

Azok a pártok, amelyek nem hajlandók a jelenlegi feltételek között részt venni a választásokon, azt állítják, hogy ugyan nem véres erőszakkal, hanem az „erőszak leheletét” hordozó hatalmas népi demonstrációkkal az uralkodó elit igenis rákényszeríthető a fair választási feltételek elfogadására. Végső soron tehát nem a parlament, hanem az utcák és a terek biztosítják a demokratikus potenciált. A puha erőszak tehát elkerülhetetlen. Az ellenzéken belüli viták hallatán a Play Sinkó című monodrámám időszerűségére gondolok. A XX. század nagy tanúja, Sinkó Ervin ismerte az erőszak mérgét és nyelte az erőszak-nélküliség keserű piruláit. Mindezek tudatában a választópolgárok tanácstalanul toporognak a demokráciában és azzal vigasztalják magukat, hogy szabadon voksolhatnak a legkevésbé rosszra.

A médiumok ostromának kiszolgáltatott választópolgárok nehéz döntés előtt állnak. A decemberi választási hadjáratot a kormánypárt és az ellenzékiek is az eddigi legdurvább kampánynak keresztelték. Feltételezhető, hogy a májusi kampány még durvább lesz. Teofil Pančić, a kiváló szerbiai közíró szerint Orwell regénye, az 1984 Szerbiában nem számít utópikus regénynek, hanem helyszíni riportnak. Van azonban egy fontos különbség a kettő között. Orwell regényének hősét verésekkel és kínzásokkal késztetik arra, hogy elismerje önmaga feletti diadalát és belássa: szereti a Nagy Testvért.

Manapság nincs szükség kínzásokra, politikai foglyokra, rendőri csizmákra, legfeljebb atyai gumibotokra és gázbombákra, hogy figyelmeztessék a polgárokat, távozzanak békésen haza, és a tévében nézzék a Nagy Testvér nevű reality show-t, vagy pedig élvezzék a celebek cseverészéseit.

A regnáló hatalom tisztában van vele, hogy nem elegendő csupán a polgárok voksára vadászni, a lelküket kell birtokolni. Nem elegendő a parlamenti többség, új múltat és vele együtt új jövőt kell megszavaztatni.

Szerbiában folyik a történelmi revízió, korunk hősei a délszláv háborús bűnösök lettek. Emlékirataikat a kormány támogatásával adják ki a kiadók. A szerbiai társasházak és középületek falait a háborús bűnös Radko Mladićot dicsérő falfirkák díszítik. A hatalom új dicső múltat teremtett és sikeresen megbénította a lázongó emlékezetet, a kulturális elitet, miközben az elitkultúrát csepülve megteremtette a saját bulvár-kultúráját. A legnagyobb szövetségesei a szenzációvadász bulvárlapok és reality show-műsorokat sugárzó tévéállomások, mint például a Pink és a Happy, amelyekben a patriotizmust dicsérő kommentárok után következik a hollywoodi giccs. A lelkek kufárjai a bulvárosodó médiumok lettek. Növekszik a háborús veszély, tehát szükség lesz valamilyen megmentőre. A felgyülemlett háborús félelem erősíti a csodavárást. A reménytelenek a csodákban bíznak. Időnként ilyesmi is megtörténik Szerbiában. Amíg ez nem következik be, addig a polgárok ugyan elégedetlenkednek, de titkosrendőrségi tortúra nélkül is elfogadják a fennálló állapotokat, amelyben a boldogság fontosabb a szabadságnál. A kormányzat egyébként sem ígérget nagyobb szabadságot, hiszen szerinte az már megvalósult, inkább nagyobb boldogságot, jobb életet és 1400 eurós átlagjövedelmet. Hogy ez elegendő-e, kiderül június 2. éjszakáján.

 

2024. május 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A Bartók fivérek

Magyarországiak készítettek egy négyrészes filmet a délszláv háborúról a 90-es évek végén, és abban beszélt egy >

Tovább

Érdekeink kiárusítása

A közleményből és a jelenlegi képviselőházi politikai (erő)viszonyokból szinte arra lehet következtetni, hogy a Tartományi Kormány >

Tovább

A hisztéria és a rezignáció között hánykolódunk

Romokban heverő értékrendek közepette vajúdik az új világ, amelyről fogalmunk sincs, hogy milyen lesz. Mindeközben azzal >

Tovább

EB

Még a múlt hét elején, Belgrádban, ismét megérintett a sumadijai kóló könnyed, légies, elegáns tartású suhanása. >

Tovább

Topolyai történetek : a Kis Mozi

És hogy mi köze van ennek Topolyához? Amikor Lifka Sándor felépítette a szabadkai állandó mozit, egy >

Tovább

„EGY SZÁBOR, EGY NEMZET”, EGY VEZÉR!

Ennek a szerb nacionalista politikának a ki nem nyilvánított végcélja a multikulturalizmus megszüntetése, ami magába foglalja >

Tovább

Mindjárt hazaérünk

Biztosan nagy hó esett, ha már szánnal jött értünk a faluba a nagyapám.Tehát  mégis voltam iskolában (jobbról), >

Tovább

A “multikulturális elvárás”

Nem lenne azonban méltányos egyedül a betegbiztosítót vádolni. Ők legalább írásban is közzéteszik, amit mások sunyin >

Tovább

„Erősödött” a VMSZ Begaszentgyörgyön?

A VMSZ vezetői már régen elszakadtak a közösségtől és a valóságtól. A párt 4 (négy!) képviselőjének >

Tovább

A magyar közösség és a nemzetközi jog elleni erkölcstelen cselekedet

Kovács Elvira a szerb parlament alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség sokéves megélhetési tisztségviselője, Pásztor István néhai >

Tovább

A szolgapárt menetelése a szakadék felé

A június 2-i önkormányzati választásokon a VMSZ vereséggel is felérő „eredményeit” nem lehet a 70 ezres >

Tovább

A véres XX. század agóniája tovább tart

Arról is szóltam, hogy újabban egyre több olyan regény születik, amely elszámol a hosszan agonizáló XX. >

Tovább