Ma Henrietta, Herbert névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Tartalomjegyzék






Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 30.
Bajnai a szeren
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 30.
Nikola Tesla okozta a hurrikánt!
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 30.
Orbán Viktor legújabb határon túli áldozata
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 30.
Sandy bira novog predsjednika SAD-a
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 30.
Korbácsolná, vagy támogatná-e a melegeket Jézus Krisztus?
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 31.
A politikai bírálat elzüllése
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 31.
Amivel a Fidesz nem számolt: ha így nyernek, nagy bajban
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 3.
Az elnökválasztás tanulságai Orbánnak és Bajnainak
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 5.
Szerb Watergate
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 5.
Saobraćajni atentati na predsednike
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 6.
The embattled Géza Jeszenszky and Viktor Orbán
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 6.
A Fidesz még államosítani sem tud rendesen
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 6.
Elkúrtuk ezt a Janics-ügyet
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 6.
Kauboji i Inđijanci
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 7.
Örüljünk, mert Obama a kisebbik rossz
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 7.
Obama nyert - Orbán megint rossz lóra tett
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 7.
Sto dana prođe, mandat nikako
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 8.
Medián, Együtt 2014 and LMP
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 8.
Konzervatív vagyok, és örülök Obamának
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 8.
Matolcsy lemondta moszkvai útját
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 8.
Another Magyar Vizsla?
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 9.
Isto je pevati i ubijati
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 9.
007
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 9.
És ha mégis kormányváltás lesz?
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 9.
Járassuk le Bajnait 1 milliárdért?
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 9.
Szégyellik magukat
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 10.
Ramonda serbica
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 10.
The latest Orbán-Matolcsy scheme may lead to a Hungarian default
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 10.
Two elections in Hungary: 1922 and 2012
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 11.
'Rombolni tudnak, és valószínűleg ezt is akarnak'
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 11.
Severno od raja: Postizborna Subotica
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 12.
Viktor Orbán’s playground: State financing of football clubs
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 12.
Kommentelésért akár letöltendő szabadságvesztés
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 12.
Folytassa, Viktor!
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 12.
O Lepom Borisu i drugim demonima
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 13.
Growing Hungarian fascism? Similarities with Ceaușescu’s Romania?
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 13.
Matolcsy úr, mondjon már le!
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 13.
A kutya éji dala
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 13.
BBC: a magyar szekció nem figyelmeztette a magyar zsidóságot a holokausztra
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 13.
Srčani udav
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 13.
Viktor Orbán is planning to stay: The new electoral law
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 13.
Orbán és Bajnai néz majd ránk minden plakátról
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 14.
Bajnai is back
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 15.
Tele a gatya
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 15.
Gordon Bajnai’s Együtt 2014 and the MSZP
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 16.
Bajnai Gordonnak is csúnyán betett az LMP
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 19.
Fehéroroszországból szeretettel
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 19.
Generali su nevini, tko je kriv?
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. november 17.
Sve nijanse zapomaganja
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. december 2.
Oldalszám: 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. | 19. | 20. | 21. | 22. | 23. | 24. | 25. | 26. | 27. | 28. | 29. | 30. | 31. | 32. | 33. | 34. | 35. | 36. | 37. | 38. | 39. | 40. | 41. | 42. | 43. | 44. | 45. | 46. | 47. | 48. | 49. | 50. | 51. | 52. | 53. | 54. | 55. | 56. | 57. | 58. | 59. | 60. | 61. | 62. | 63. | 64. | 65. | 66. | 67. | 68. | 69. | 70. | 71. | 72. | 73. | 74. | 75. | 76. | 77. | 78. | 79. | 80. | 81. | 82. | 83. | 84. | 85. | 86. | 87. | 88. | 89. | 90. | 91. | 92. | 93. | 94. | 95. | 96. | 97. | 98. | 99. | 100. | 101. | 102. | 103. | 104. | 105. | 106. | 107. | 108. | 109. | 110. | 111. | 112. | 113. | 114. | 115. | 116. | 117. | 118. | 119. | 120. | 121. | 122. | 123. | 124. | 125. | 126. | 127. | 128. | 129. | 130. | 131. | 132. | 133. | 134. | 135. | 136. | 137. | 138. | 139. | 140. | 141. | 142. | 143. | 144. | 145. | 146. | 147. | 148. | 149. | 150. | 151. | 152. | 153. | 154. | 155. | 156. | 157. | 158. | 159. | 160. | 161. | 162. | 163. | 164. | 165. | 166. | 167. | 168. | 169. | 170. | 171. | 172. | 173. | 174. | 175. | 176. | 177. | 178. | 179. | 180. | 181. | 182. | 183. | 184. | 185. | 186. | 187. | 188. | 189. | 190. | 191. | 192. | 193. | 194. | 195. | 196. | 197. | 198. | 199. | 200. | 201. | 202. | 203. | 204. | 205. | 206. | 207. | 208. | 209. | 210. | 211. | 212. | 213. | 214. | 215. | 216. | 217. | 218. | 219. | 220. | 221. | 222. | 223. | 224. | 225. | 226. | 227. | 228. | 229. | 230. | 231. | 232. | 233. | 234. | 235. | 236. | 237. | 238. | 239. | 240. | 241. | 242. | 243. | 244. | 245. | 246. | 247. | 248. | 249. | 250. | 251. | 252. | 253. | 254. | 255. | 256. | 257. | 258. | 259. | 260. | 261. | 262. | 263. | 264. | 265. | 266. | 267. | 268. | 269. | 270. | 271. | 272. | 273. | 274. | 275. | 276. | 277. | 278. | 279. | 280. | 281. | 282. | 283. | 284. | 285. | 286. | 287. | 288. | 289. | 290. | 291. | 292. | 293. | 294. | 295. | 296. | 297. | 298. | 299. | 300. | 301. | 302. | 303. | 304. | 305. | 306. | 307. | 308. | 309. | 310. | 311. | 312. | 313. | 314. | 315. | 316. | 317. | 318. | 319. | 320. | 321. | 322. | 323. | 324.
Legfrissebb
Két beszéd
Bár Orbán sok évtizedes, a „haza nem lehet ellenzékben” mondását Magyar Péter akképp változtatta meg, hogy >
Ideje elővenni Churchill és de Gaulle szellemét
Timothy Garton Ash a Guardianben úgy véli: mivel Trump és Putyin Európát fenyegeti, érdemes leporolni Churchill >
„Nagy ajándék ez Amerika ellenségeinek”
Ezt a Die Weltnek nyilatkozta a Szabad Európa/Szabadság Rádió igazgatója, miután Trump aláírta azt a döntést, >
Egyre nagyobb nyomás nehezedik a boszniai szerbek vezérére
A Der Standard szerint azért, mert nem elég, hogy egy éves szabadságvesztést szabtak ki rá, illetve >
Mi veszélyezteti a vajdasági magyarok megmaradását?
A vajdasági magyar közösségnek joga van tudni, hogy mit is mondod Fremond Árpád, az MNT VMSZ >
Egyelőre egységes a Nyugat Boszniában, ám kérdés meddig
Könnyen előfordulhat, hogy a Nyugat-Balkán ismét biztonsági probléma lesz Európa számára. E pillanatban azonban az USA, >
Amerika terrorizált szövetségeseinek be kell keményíteniük
Ezt az Economist vezércikke emeli ki és azt írja: ha nem akarják, hogy szétverjék őket, akkor >
Kifelé!
Viszont az is tanulságos, amit Lengyelország külügyminisztere tett közzé az X-en. „Magyarország népszavazást tervez Ukrajna jövőbeli >
A nagyhatalmak újra kezdik az érdekövezetek felosztását
A tömegek a válságos helyzetben olyan Vezért keresnek, akiben feltétlenül megbíznak. Az autokrata rendszerek tehát kimondottan >
Vučić intézkedései veszélyes fordulatot vettek
A szerb elnök felbátorodott Trump politikáján és ráuszította a rendőrséget négy civil szervezetre, miután hónapok óta >
Államválság Romániában: Miért olyan erős a jobboldal?
Ennél is jóval bizarrabb eszméket hirdetnek a „puccsisták”. A Dracula-monda mintáját alkotó, XV. századi történelmi alak >
Ukrajna meghajlott a nyomás alatt
A Wall Street Journal vezércikke szerint Ukrajna meghajlott a nyomás alatt, így hajlandó belemenni Trump fegyverszüneti >