Ma Ferenc névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Pro és kontra téves számítások az ukrajnai háborúban
A téves számítások, félreértések és alábecsülések jelentős hányada tulajdonképpen akár természetesnek is mondható. Előre látni és helyes következtetéseket levonni a bekövetkező eseményekből a legnehezebb, az „ismert ismeretlen” tartománya. Ám mindezek a félrement kalkulációk is okozták, hogy a konfliktus a győzni vagy meghalni dichotómiájába ragadt. A felek valóságosan és képletesen is beásták magukat. Patthelyzet alakulhat ki, egy befagyott konfliktus, egy lövészárok állóháború, és esetleg egy megmerevedő észak-dél irányú demilitarizált zóna nem túl biztató perspektívájával. A régóta várt, túldimenzionáltnak tűnő és nehezen meginduló tavaszi (inkább most már nyári) ukrán ellentámadás sem ígér áttörést. Bár ki tudja… Dérer Miklós:
A most már tizenhat hónapja tomboló ukrajnai háború sok-sok tanulságainak egyike, hogy milyen magas szinten képesek a politikai döntéshozók félreértelmezni a helyzetet, mennyire kevéssé mérik fel az adott kiindulópontnak érvényességét vagy az események menetének az irányát, valamint a cselekedeteik súlyát és következményeit.
Különösen nagy irodalma keletkezett mostanra Vlagyimir Putyin téves számításainak, amelyek a háború gyors befejezésén és az elsöprő orosz győzelem elérése illúzióján alapult, és a Kreml döntéshozóinak vágyait és megrögzött ideáit tükrözték. Miközben mindezek valójában az elhúzódó háborúnak, és az egyre véresebb kudarcnak az okai.
A saját nagyorosz ideológiája fogságában vágyálmokat kergető orosz politika és szoldateszka először is hatalmasan felülbecsülte az orosz fegyveres erők és katonai tervezők képességeit, a hírszerzésük színvonalát. Az önképe alapján – egyébként a nyugati elemzők eredeti egyöntetű véleménye szerint is – a világ második leghatalmasabbnak és legjobbnak tartott hadserege eddig tulajdonképpen felsült hadicéljaival, és ez idáig csupán az bizonyosodott be – ahogyan az egyik elemző megjegyezte -, hogy nem a világ, hanem csupán az ukrajnai hadszintér második legjobb katonai szervezete.
Az oroszok alábecsülték Ukrajna, az ukrán hadsereg és lakosság ellenálló képességét és hazafias öntudatát, amely utóbbit ráadásul nemlétezőnek gondolták. Felszabadítókat üdvözlő virágeső helyett elutasítás és növekvő ellenszenv fogadja az egyre inkább válogatás nélkül pusztító, a civil lakosságot különösen sújtó orosz terrortámadásokat. Az agresszióval a putyini vezetés csupán azt érte el, hogy a nyelvileg megosztott és nemzeti érzületében bizonytalan ukrán társadalomból nemzetet teremtett.
Az orosz vezetésben alábecsülték a felszínen vitákkal sújtottnak és bizonytalankodónak, saját problémáival elteltnek és hanyatlónak tekintett Nyugatnak - az Egyesült Államoknak, az Európai Uniónak, a NATO-nak - az egységét, a fenyegetésekre és veszélyekre válaszokat adni tudó képességét. Sőt, ők maguk konszolidálták ezt az esetenként valóban törékenynek tűnő egységet, és váltották ki az orosz agresszió egyértelmű elutasításának és az ukrán ellenállás felkarolásának határozottságát. Elősegítették annak felismerését – nem csupán a politikai elitekben, hanem a nyugati társadalmak többségében is -, hogy Oroszország a veszély Európára és a status quo-ra, ő a biztonsági fenyegetés, és Ukrajna honvédő harcával egyúttal a Nyugat – elsősorban Európa - érdekeit is képviseli. A nem várt ukrán ellenállás meglepő sikere pedig lehetőséget adott arra is, hogy a büntetésből és a háború finanszírozásának megnehezítése céljából hozott Oroszország elleni szankciók mellett a Nyugat olyan nagyságú és színvonalú katonai és anyagi támogatást nyújtson Ukrajnának, amely a további sikeres ellenállás záloga, sőt, talán több is annál.
A mindenáron teljes katonai győzelmet erőltető, az ukrán területek jórészének elfoglalását, a nyugati orientációt választó kijevi rezsim eltörlését célzó orosz támadást megelőző időszakban sem, és azóta, a háború során sem ismerte fel, alábecsülte a Kreml a diplomácia, a tárgyalások jelentőségét a konfliktus megoldásában. A kompromisszumok ajánlása mindenképpen alapja lehetne egy beinduló tárgyalási folyamatnak, míg az ultimátumszerű követelések a jelenleg sikeres élethalál harcot vívó ukrán félnek nem lehet opció. Valódi tárgyalási ajánlatra azonban az orosz vezetés – amely saját túlélésének biztosítékát látja a „korlátozott katonai akció” sikerében – egyáltalán ne hajlandó.
Mindazonáltal az orosz téves kalkulációk mellett – amelyeknek, mint említettem, nagy irodalma van – a konfliktusban közvetetten részes Nyugat is félreismert számos körülményt és hatást, alábecsült több fontosnak bizonyult jelenséget.
Nem mindenben igazolható feltevés– elsősorban az Egyesült Államokban a mai napig uralkodóan -, hogy az ukrán-orosz háború egyúttal a demokrácia és az autokrácia közötti küzdelem kifejeződése. A döntően geopolitikai és nosztalgikus nacionalista indítású háborúnak kétségtelenül vannak erre mutató vonásai. Azonban a kissé leegyszerűsítő ideológikus megközelítés túlhangsúlyozása elidegenített számos, nem a nyugati típusú demokratikus megoldásokat preferáló potenciális szövetségest: amikor a Nyugat igyekezett a világ fél- és egész autokratáit a demokrácia melletti harcnak megnyerni, csalódott volt a visszautasításkor. Pedig Biden elnök mindent megtett, és tavaly decemberi nagy demokrácia dzsemborijára jelentős számban hívott meg kevéssé makulátlan rezsimeket is…
Nem igazán igyekeztek az európaiak a Minszki Egyezmények[1]végrehajtásában közreműködni, sőt, eleve feltételezték, hogy a felek egyike sem gondolja komolyan a kompromisszumot, ami egyébként igaz is volt. A tavaly februári agressziót megelőzően nem vették komolyan a fegyveres összeütközés veszélyét, az orosz csapatösszevonást inkább zsaroló műveletnek tekintették, ezért nem tettek meg mindent annak elkerüléséért.[2]
A Nyugat az oroszokhoz hasonlóan szintén alábecsülte az ukrán eltökéltséget és kitartást, ám ezen a véleményén viszonylag gyorsan túllépett, és növekvő mértékben támogatja azóta is Kijevet.
Úgy tűnik, Nyugaton a politikai guruk között a mai napig sokan minimalizálják a konfliktusban megbúvó nukleáris fenyegetést. A folytatólagos orosz utalásokat a nukleáris fegyver esetleges bevetéséről alapvetően blöffnek tartják. Ami valószínűleg közel áll a valósághoz, ám mégis hallatlanul veszélyes játéknak kellene minősíteni. Különösen, hogy a Kreml egyik utóbbi nemzeti biztonsági dokumentumában leszállította a nukleáris fegyver használatának küszöbét, és legitimálta az elsőként történő alkalmazását.
A legjelentősebb nyugati téves számítás valószínűleg a Globális Dél a fejlődő országok reakcióinak váratlansága, és a háborúhoz, a háborús felekhez való hozzáállásának a félreértése. Távolságtartásuk, sőt, közömbösségük meglepetésként érte az európai és amerikai politikusokat. Annál is inkább, mivel az első ENSZ szavazások nagyarányú Oroszországot elítélő állásfoglalásai nem igényeltek célzott és kitartó nyugati diplomáciai erőfeszítéseket. Holott a Globális Dél országainak az általános reakciói és hozzáállása tulajdonképpen kiszámítható lett volna. Ezek az országok elsősorban európai helyi konfliktusnak tekintik az Ukrajnában zajló háborút. Fő problémájuk, hogy elvonja a figyelmet a nekik, a globális délnek fontosabb kérdésekről – az adóssághelyzetről, a klíma- és környezeti változások következményeinek kezelésétől, a járványok megfékezésének és megelőzésének ügyeiről. Van bennük neheztelés a gyarmati múlt, és az erőszakos demokráciaterjesztés következményei miatt. (Ezért bizonyos kárörömmel is figyelik az európaiak egymás elleni harcát.) Nem kívánnak állást foglalni a nagyhatalmi szembenállás, a geopolitikai versengés kérdéseiben sem. Változatlanul kereskednek Oroszországgal, mivel ez érdekük. A szankciókat nem annyira ők, mint inkább egyes európai és amerikai vállalatok, bizonyos esetekben államok kerülik meg. Nem hívei egy alakuló bipoláris, két tömbre szakadó világ berendezkedésének, hanem a multipoláris jövő elkötelezett támogatói. Túlnyomó többségük napi politizálásában nem foglal állást a felek egyike mellett sem. Ahogyan az indiai miniszterelnök volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Sivsankar Menon a Foreign Affairs-ben egy év elején megjelent írásában megfogalmazta: ”A világ jelentős része számára az elmúlt év ukrajnai háborújának nem annyira a világrend újra meghatározásához van köze. Inkább további sodródásról van szó, amely kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy miként lehet szembesülni a sürgős transznacionális kihívásokkal.”
A téves számítások, félreértések és alábecsülések jelentős hányada tulajdonképpen akár természetesnek is mondható. Előre látni és helyes következtetéseket levonni a bekövetkező eseményekből a legnehezebb, az „ismert ismeretlen” tartománya. Ám mindezek a félrement kalkulációk is okozták, hogy a konfliktus a győzni vagy meghalni dichotómiájába ragadt. A felek valóságosan és képletesen is beásták magukat. Patthelyzet alakulhat ki, egy befagyott konfliktus, egy lövészárok állóháború, és esetleg egy megmerevedő észak-dél irányú demilitarizált zóna nem túl biztató perspektívájával. A régóta várt, túldimenzionáltnak tűnő és nehezen meginduló tavaszi (inkább most már nyári) ukrán ellentámadás sem ígér áttörést. Bár ki tudja…
Végezetül pedig hadd ajánljam figyelmükbe az ukrajnai háború változásait követő interaktív térképet, amelyet az alábbi linkre kattintva nézhetnek meg: https://storymaps.arcgis.com/stories/36a7f6a6f5a9448496de641cf64bd375
Jegyzetek
[1] A Minszki megállapodások Ukrajna és a szakadár kelet-ukrajnai „népköztársaságok” közötti, az európai szervezetek és vezető hatalmak, továbbá Oroszország közvetítésével és garantálásával elfogadott megállapodás. Egyrészt tűzszünetet irányzott elő, szétválasztotta a harcoló feleket, és ütközőzónát hozott létre köztük. Másrészt ukrán alkotmányreformot irányzott elő, amely „decentralizálta” volna az országot. (A „föderálás” kifejezés az ukrán fél számára elfogadhatatlan volt.)
[2] Az amerikaiak hírszerzői jelentések viszont egyre komolyabban és határozottabban figyelmeztettek az orosz agresszióra, tényként közölték bekövetkezését, még a támadás pontos dátumát is megadták belső csatornákon.
Következő cikk: Putyinnak minden oka megvan rá, hogy paranoid legyen
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Hszi rideg és számító
A Times vezércikke arra figyelmezteti a magyar és a szerb vezetést, hogy ne ugorjanak be a >
Nincs hadüzenet
E cikk előbbi húszvalahány sora arról szól, választások előtt egy hónappal miről beszél a magyar pártpolitika. >
Magyarország Kína legnyilvánvalóbb gyalogja az Unióban
A történelmi látogatás megpecsételi, hogy Orbán Peking kulcsszövetségese lett a nyugatról kelet felé vezető úton. Az >
Az unió reálpolitikája alááshatja a demokráciát és az emberi jogokat
Európa azzal büszkélkedik, hogy példát mutat demokráciából, ám pont az ellenkezője az igaz, mivel korrupt rezsimeket >
Tökéletesen álcázza magát az olasz miniszterelnök
Elfogadtatta magát az európai politikai középpel, holott tovább emelkedik az államadósság és ezzel egy új pénzügyi >
Putyin és segítőkész baráti
Mivel a NATO 25 éve bombázta a belgrádi kínai nagykövetséget, Hszi Szerbiából azt a geopolitikai üzenetet >
Orbán nagyotmondása a délszláv háborúba való magyar beavatkozás visszautasításáról
Mi történhetett hát? Máig hitelesen meg nem erősített hír szerint Clinton valóban felhívta Orbánt, valószínűleg valamikor >
Ezreket mozgósított Debrecenben, a kormány egyik erődjében Orbán mind erősebb kihívója
Ekkora megmozdulás nem megszokott dolog vidéken. Maga a fő szervező úgy értékelte, hogy ilyen nagy demonstráció >
Hajnal vagy alkonyat?
Hajnalodik vagy alkonyodik a világban? Nehéz megmondani a vöröslő, szürkés fényben. De azt régóta állítom, hogy >
Hogyan teszik tönkre a múlt nacionalista szellemei a Nyugat-Balkán jövőjét
A múltból itt maradt nacionalisták, mint Vučić és Dodik, tönkreteszik a Nyugat-Balkán jövőjét. Erre figyelmeztet Vedran >
Az az ember, akitől Orbánnak félnie kell
A Kurier külpolitikai rovatvezetője úgy mutatja be Magyar Pétert, hogy ő az, akitől még Orbán is >
Egyetlen kisteherautóval
Bárcsak ne Magyar Péter volna az egyetlen, aki miatt biztosan fáj most néhány fej a Karmelitában. >