Ma Ottó névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Harminc év a palackban
Végel László, mint már jeleztem, legalább annyira részese a szerbiai irodalomnak és közéletnek, mint a magyarnak (ebben leginkább Grendel Lajoshoz hasonlít, aki „szlovák” író is volt)... Fontosabb könyvei lassan már mind olvashatók németül is, de a szerb kiadások jelzik azt a ritka jelenséget, amikor egy „kisebbségi” magyar írót befogad a többségi kultúra. Nagyon furcsa, mintha két Végel lenne, és a kettő sokszor nem találkozik... Később beszámol a városi sétáiról feleségével, Anikóval. Szereti a kapucsínót. Mikor a karanténból szabadulnak, végre fagyiznak egy jót. Nem feledkezik meg a fergeteges színésznő, Elor Emina finom házipálinkájáról sem. Károlyi Csaba:
• Végel László: Peremvidéki palackposta. Újvidéki napló, 1991–2020. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2021, 280 oldal, 3590 Ft
A naplóválogatás első bejegyzése újvidéki csendéletet rajzol meg 1991-ből: „le vannak eresztve a redőnyök, mintha senki sem tartózkodna a lakásokban. Még a tévéképernyők kékes fénye sem világít a szobákban, éjszakára, amikor szinte találomra szedik össze a tartalékosokat, elrejtőznek a polgárok. Holnap szárazelemet vásárolok, hogy a szoba sarkában olvassak néhány oldalt s feljegyezzek néhány mondatot” (5.). Jön a délszláv háború, és eltart egy jó évtizedig. Jugoszláviának és „a jugoszláv eszménynek” annyi. Esténként kiürülnek az utcák, a férfiak bujdosnak, az asszonyok őrzik a házat. Naplóhősünk befelé menekül, nem titkolja, hogy fél, de nyilvánosan föllép az ellenzéki értelmiségiekkel együtt, miközben pontosan érzi: „Száz dilemma merül fel naponta, tehát egyetlenegy nap alatt százszor lehet tévedni” (10.).
Harminc évvel később, 2020. március 6-án, pénteken a naplóban, miként Szerbiában is, felüti a fejét a koronavírus. Később naplóhősünknek kormányrendelet tiltja meg, hogy kimenjen az utcára (65 évnél idősebbek nem mehetnek ki, de a kutyák kimehetnek sétálni). Nem látszik a járvány vége, és a karanténban tenyészik az erőszak, írja. Megint rendkívüli állapotot vezetnek be, mint 1999-ben, a légitámadások idején. „Úgy látszik, meg kell tanulni félni a járványtól – rögzíti. – Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. (...) Abban reménykedünk, hogy menekülve győzünk.” (267.). De már megint a remény! Hát mit állít ez az életmű a reményről? „Azt gondolom, hogy mindannyian gyávák vagyunk. Mégpedig azért, mert alattomos betegség kínoz bennünket, amit felelőtlenül reménynek nevezünk” – mondja János (azaz Johann/Jován) unokája, Ferenc (azaz Franz/Franjo) a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja című regényben. És ezt akár a szerző véleményének is tekinthetnénk. Legyen szó valódi háborúról, történelemről, politikáról, életünk folyásáról, vagy legyen szó a vírushelyzetről – Végel nem ringatja magát illúziókba. „1999 tavaszán megtörtént a NATO-légitámadás, amelynek a végén kiderült, hogy a bombák és a rakéták új határokat kényszerítenek ki, de a demokratikus pelenkába rejtett vírus terjedését nem tudják megakadályozni” – mondta nekem egy interjúban („A múlt mérge bűzlik körülöttünk”, ÉS, 2019./42., október 18.), akkor természetesen a politikáról. Aztán beütött a konkrét járvány, melyet egyre rezignáltabban figyel az újvidéki naplóíró – a panelház hetedik emeleti lakásából (ahol, ha jól értem, 1971 óta él, azaz ötven éve).
A válogatás utolsó bejegyzése 2020 szilveszteréből való, mikor is Végel régi naplójegyzeteit olvasgatja, és Timothy Garton Ash 1990-es szavaira emlékezik: „a régióban bekövetkezhet a legrosszabb: új diktátorok veszik át a hatalmat. Csakhogy ezek nem lesznek olyanok, mint a régiek.” „Igaza volt – reagál erre –, a mai diktátorok ügyesebbek, rugalmasabbak és ravaszabbak” (278.). Idézi Temetetlen múltunk című önéletrajzának egy mondatát: „Apám, én nem ilyen szabadságot akartam.” Aztán éjfél előtt, jó szokása szerint Szabó Lőrinc Politika című versét emlegeti: „a jövő / azé lesz, aki bestiább”. Szép kis újévköszöntő, jöhet a tűzijáték.
Végel László folyamatosan vezeti naplóját, de a teljes anyag könyv formában nem elérhető. A honlapját 2006-ban találta ki, ott sok minden megvan (www.vegel.org). Följegyzéseinek korábban magyarul négy kötetét adták ki. Időírás, időközben I–II. címmel 2003-ban, illetve 2011-ben jelent meg az újvidéki Családi Kör, illetve a budapesti Noran kiadásában a 2000–2002, illetve a 2003–2004-es napló (ezek szerbül is megvannak). Később a Négyszemközt Máraival. Naplójegyzetek, 1992–2014 című válogatás látott napvilágot (Noran Libro, 2014). Negyedjére a Két tükör között. Időírás irodalommal, 1991–2014 (Zetna, Zenta, 2016). Egyébként külön kötetben olvashatók a drámával, színházzal kapcsolatos esszéi (Ábrahám kése, Forum, 1988) és „a peremvidéki életről”, „a közép-európai fattyúlétről” szóló esszéi (Hontalan esszék, Jelenkor, 2003).
2020-ból ezt olvashatjuk: „már többször is mérlegeltem, hogy abbahagyom a honlapomon a napló közlését. Csak bajt hozok a fejemre, ellenségeket szerzek magamnak és a regényeimnek. (...) Egyébként is szüntelenül az motoszkál a fejemben, hogy kinek ír a vajdasági magyar író? Ha így haladunk, lesz-e olvasótábora? Amíg Pestről gurulnak a forintok, addig lesz kiadó, lesznek írók és szerkesztők, de abban már nem vagyok olyan biztos, hogy lesznek-e olvasók is” (275.). Lesznek, valahol mindig lesznek olvasók, ha nem éppen Szabadkán vagy Kassán, akkor sok más peremvárosban és világfaluvégen. Biztos, hogy itt vagyok én is egynek. Pesten olvasok a harmadik emeleti szobámban harminc éve.
Végelnek nem Pesttel, hanem sokkal inkább Budával van egyébként baja, a „langymeleg” budai úri szalonokkal, ahol neki meg akarnák mondani, hogyan legyen ő jó magyar. Például olyan vajdaságiak, akik áttelepültek. Végel maradt. Azt írja, Jugoszlávia széthullásának kezdete, az 1991-es szlovéniai miniháború idején éppen Budapesten tartózkodott. Ötvenéves volt akkor. Nem tudta, mi vár rá, ha hazamegy.
Most már tudja.
1999-ben, a bombázások idején is ott volt a lehetőség, hogy eljöjjön, Eörsi István is hívta, de nem jött. „Nem találtam ebben a döntésben semmi rendkívülit, egyszerűen ennek így kellett lennie” – olvasom (51.). Naplóhősünk rég megszokta a gyűrődést, emlegeti, hogy korábban már kétszer eltávolították a munkahelyéről. Először 1968-ban újságíróként – a reményei miatt. Majd 1992-ben a televízió dramaturgjaként – a reménytelensége miatt. A délszláv háború idején a kormány nemkívánatos személynek nyilvánította, miközben 1994–2002 között a Soros Alapítvány újvidéki irodáját vezette. Úgy tűnik, a szerb progresszióval sokkal jobb a kapcsolata, mint a vajdasági magyarokkal, talán mert utóbbiak közt kevés a progresszív. Ugyanakkor, ha megszólal, a belgrádi ellenzéki kultúrában nagyobb a visszhangja, mint a budapestiben. Vidéki és kozmopolita egyszerre, hűséges konzervatív lokálpatrióta, liberális szellemű polgár, erős baloldali meggyőződéssel. Mindenhol kisebbségi, Újvidéken is, Budapesten is.
„Eddig mindig »ismerős idegen« voltam, most végre Berlinben csak idegen lettem” (84.) – írja szinte lelkesen, arra emlékezve, hogy 2006–2007-ben egy évet töltött Berlinben DAAD-ösztöndíjasként. „Berlinben újvidéki voltam, Újvidéken európai vagyok” – „a kávéház a »történelmi peremvidék« jelképe, ahol »konzervatív hűség és liberális pluralizmus járja«. Az újvidéki Dornstädter kávéházra gondolok. Meg a berlini kávéházakra” – írja, miközben Claudio Magris Kisvilágok című esszéregényében éppen a trieszti San Marco kávéházról olvas.
Sok fontos részletet lehetne idézni, nincs hely rá, de hadd térjek ki három dologra.
Végel László, mint már jeleztem, legalább annyira részese a szerbiai irodalomnak és közéletnek, mint a magyarnak (ebben leginkább Grendel Lajoshoz hasonlít, aki „szlovák” író is volt). Emlegeti szerb barátait Danilo Kištől Aleksandar Tišmáig, a szerb kiadóját, Bora Babićot, a régi újvidéki szerb lokálpatriótákat, de a politikai élet szereplőit is Slobodan Miloševićtől Zoran Đinđićen át Aleksandar Vučićig. Szinte minden sora megvan szerbül. Első regényét, az Egy makró emlékiratait nem akárki, hanem Tišma fordította le, mégpedig azonnal, hozzá haláláig nagyon közel állt. 1989 előtt rendszeresen dolgozott nem magyar nyelvű újvidéki, belgrádi, zágrábi lapoknak, voltak könyvei, amelyek előbb jelentek meg szerbül, mint magyarul. Drámái albán és szlovén nyelven is megvannak, sőt játsszák őket. Többek közt a Neoplanta (Urbán András rendezésében) nagy sikert aratott az egész volt jugoszláv térségben, sőt azon túl is. Fontosabb könyvei lassan már mind olvashatók németül is, de a szerb kiadások jelzik azt a ritka jelenséget, amikor egy „kisebbségi” magyar írót befogad a többségi kultúra. Nagyon furcsa, mintha két Végel lenne, és a kettő sokszor nem találkozik. Például konferenciát rendeztek róla otthon, ennek anyaga szerbül meg is jelent, de magyarul a kötet nem jelent meg, sem otthon, sem itthon.
Érdekességeket is megtudhatunk az író személyéről. Az első oldalon egy boltosnő combján felejti a szemét, aki aztán a tenyerére teszi a tenyerét (istenem, a Covid előtti világ), sejthetjük, mi lesz ebből 1991-ben (ekkor még csak ötvenéves). Később beszámol a városi sétáiról feleségével, Anikóval. Szereti a kapucsínót. Mikor a karanténból szabadulnak, végre fagyiznak egy jót. Nem feledkezik meg a fergeteges színésznő, Elor Emina finom házipálinkájáról sem.
Kedves olvasmányait gyakorta emlegeti, az a típusú olvasó, aki vissza-visszatér fontos könyveihez. Musil, Camus, Mann, Bernhard, Krleža, Canetti, Krúdy, Sinkó, Babits, József, Illyés, Esterházy gyakorta szerepel a jegyzetekben, fontos számára Sziveri, Tolnai, Ilma Rakusa. A naplóíró előbb olvas, csak azután ír.
Tényleg palackposta ez. Ezért is nagy öröm, hogy a sokat érő válogatás eljut a még létező olvasóhoz.
(ÉS)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legija, Bokan, Vučić...
Ezért közpénzen a Titkárság megvásárolt egy bizonyos példányt, hogy a vajdasági közkönyvtároknak ajándékozza. Milorad Ulemeket a >
Ez lesz az egyetemisták nagy vizsgatétele
Nem az a gond, hogy különbségek vannak, ez szinte magától értetődő. Az egyetemisták között vannak jobboldaliak >
Csak a vajdasági magyarság csendes, újra csendes, félő, hogy örökre az marad
A közelmúltban lezajlott népszámlálás különösen súlyos sebet ejtett a vajdasági magyarság körében. Most már nem is >
A VMP színrelépése
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP), a vajdasági magyarság legújabb közösségi szerveződése közleményben támogatta az egyetemisták követeléseit. >
A forradalom jogossága
Csak az a gond. hogy minden forradalom, a legnemesebb is, ártatlan emberéleteket, tehát túlságosan magas árat >
Az intrika, mint uralkodó narratíva
A jelenlegi zűrzavaros évek, különösen kedveznek, az intrikusoknak. A posztigazság korában az intrika uralkodó narratíva lett, >
Új magyar érdekvédelmi szervezet szükséges!
Az országban folyó néplázadás nyomán, amit már „III. szerb felkelésnek” is neveznek – a Vajdasági Magyar >
Egy másik stratégia
A Kardos Andrással folytatott vitájában Bauernek van egy elejtett mondata az eddigi ellenzék felelősségéről: „önkényuralmi rendszerek >
„Én bízom a falu jövőjében”
A napokban került a kezembe egy régi könyv Szentlászlóról, arról az Árpád-kori kelet-szlavóniai kis faluról, amelyet >
Fremond Árpád „szája ízének” megfelelően
A jobb napokat is megélt Hét Nap – a Magyar Szóhoz, a Pannon RTV-hez és a >
A vitustánc folytatódik
Vučić azonban nem a két kisebb szerbiai településen aratott fényes győzelmet, hanem a Szerb Tudományos Akadémián, >
PÁSZTORMESE A MAGYAR KÉPVISELŐK FÓRUMÁNAK
A VMSZ „küldöttségének” a KMKF ülésén való részvételével kapcsolatban felvetődik az a kérdés is, hogy miért >