Ma Mónika, Flórián névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Osim, a néphős
In memoriam: Aleksandar Tijanić
Nem sokan tudják: a Szerbiai RTV elhúnyt vezérigazgatója a 90-s évek elején a Napló belgrádi tudósítója is volt. Emlékére 1991-es cikkét közöljük ismét:
Ragyogó! Boldog idők és boldog társadalom kellős közepén újra kezdődött valami, amiről azt hittem, örökre elmúlt már: egy intézmény és egy lap (neveket nem említek, mert nincs szándékomban kérdésessé tenni a motívumokat) együtt javasolják, hogy a Zvezda labdarúgóit és Ivica Osim szövetségi kapitányt tüntessék ki saját jól végzett munkájuk érdemrendjével!
Ez az írás az enyém – de remélem nem maradtam vele egyedül –, egyben tiltakozás is minden ilyen és hasonló javaslat ellen. Hogy tisztázzuk, habár ősrégi Partizán-drukker vagyok, a Zvezda világbajnoki titulusa, előtte pedig az Európa-bajnoki is, diszkért mosolyt váltott ki belőlem, a boldogság mosolyát a boldogtalan napokban. Osim válogatottjának sikerei a hon nélküli ember diadalai is.
Szó sincs tehát a meg nem értésről, az át nem érzésről, a „személy” és a „mű” megtagadásáról, vagy arról, amit a sekély agyú hisztérikusok esetleg „patriotizmus-nélküliség”-nek neveznének. Erről szó sincs.
Egészen egyszerűen fogalmazva a kitüntetésért folytatott versengést azok futják, akik a sikeresek többségének babérjait etikai alapnak tekintik ahhoz, hogy a Zvezdán és Osimon át saját kis ügyüket aranyozzák be, kiharcolva maguknak, hogy mások dicsőségéből egy-két fénynyaláb rájuk is essék.
A logika a régi; annak Idején Tito is többszörös hőse lehetett ennek a közönségnek. Számíthatok rá tehát, hogy előbb-utóbb, valaki a kitüntetésekre esküvők népes táborából javasolni fogja, hogy Dejan Savičević, a kitűnő futballista legyen e társadalom néphőse.
Nem is rossz. Ő legalább pénzt hoz az országnak, ellentétben azok sokaságával, akik néphősei voltak, de a pénzt legfeljebb csak vitték. Viszont evidens, hogy ilyenfajta javaslatok elsősorban mások dicsőségének és jó hírének átcsempészései egy olyan világba, amelyik érzéktelen a háborúra, a szenvedésekre, százezrek szerencsétlenségére, s a túlhaladott régi sémák újrahonosítása a célja.
Osim és a Zvezda nem azért csúcs, mert erről a földről származik, de azért sem, mert ő maga ilyent álmodott volna. A játékosok azért vannak a csúcson, mert becsületesen végezték munkájukat, s megdicsőültek azáltal, hogy mi tapsoltunk nekik a nemzetközi sportközvélemény pedig elismerte őket és diadalaikat. Ha már ez megadatott számukra – ismétlem, sorsukat ők maguk irányíthatták, s nem kellett az istenadta talentumhoz nekik semmi más eposzi kultúránkból –, ugyan miért sóhajtoznék az érdemrendet egy olyan társadalomban, ahol a fizetés nem több száz márkánál, vagy ahol az élőnél több a halott vagy éhező?
Mi az úristenért akarunk nekik most boldogságot szerezni!?
Nem tudom, hogy az ötlet egy országé, párté, újságé vagy éppenséggel sportintézményé-e, de sejtem benne a próbálkozást, hogy olcsó módon utaljon arra, hogy nem olyan fekete az ördög, amilyennek itt lefestették. Márpedig, uraim, testvéreim s elvtársaim, lehet, hogy nem minden, de sok minden fekete abból, ami a sportunk elpolitizálásában vagy felemelésében ezekben a napokban megtörténik.
Például az, aki a meglévő eredményeket az érdemrend alapjának tekinti, hajlandó lesz-e – önnön leegyszerűsített mércéinek megfelelően – a közeljövőben a Zvezdát és Osimot megvesszőzni azért, mert nem Ismételte meg sikereit? Nem azért vagyunk listaelsők a nemzetek sorában, mert nincs nálunk jobb a világon. Nem azért leszünk esetleg utolsók sem ugyanott jövőre, mert nincs nálunk rosszabb a mezőnyben. A nemzetek manapság – miután szétesett a kommunizmus – egészen más körülmények között viaskodnak egymással, mint amit megszoktunk.
Letűntek a medicina Kelet-Németországhoz, a Szovjetunióhoz, Bulgáriához hasonlítható monstrumai. A térképet átrajzolták semmi sem olyan, mint régen... Pardon... Egyesek ügyeletes lelkiismeretén kívül, akik még mindig elhiszik és vallják, hogy létjogosultsága van önnön „hőseszmény”-üknek.
Arról nem is szólva, hogy milyen helyzetbe hoznánk magukat a labdarúgókat és Osimot, ha egy senkiházi a senki földjéről érdemrendeket aggatna a tévéhíradó tanúsításában egy díszcsarnokban a mellükre. Éppen ezért tekintek a kitüntetési javaslatra, mint Szerbia primitivizálásának újabb kísérletére mindaddig, míg nem akad valaki, aki kimondja: „Elég! Elég a hülyeségből, a giccsparádéból; a próbálkozásból, hogy olyannak mutatkozzunk, amilyen nem vagyunk!” Az ilyenek, mint említettem, már elnyerték jutalmukat és érdemrendjüket. Az ilyenek már többszörösen is bekerültek a történelembe – mások költségén! Márpedig, említettem azt is, a történelembe nem lenne szabad sverc által bekerülni.
Tévedés ne essék ez az írásba öntött keserűség nem onnan ered, hogy a Zvezda és Osim kitüntetési javaslatáról hallottam, hanem onnan, hogy láttam, mennyire szomorú dolog tábornokok előrelépése a hadseregben, miközben tudjuk, hogy ebben az országban egy hadsereg világmércékkel mérve nem győztes, s győzelme sem végleges.
Mi itt, ebben az országban továbbra sem vagyunk „egyek a Zvezdával”. Nem. A Zvezda Zvezda, mi pedig nyomorultak vagyunk. Ezért vagyok én ellene, önök pedig – ahogy akarják.
1991. december 31.
Következő cikk: Die Welt – Ungváry: „nagyon nehéz volt nem rasszistává lenni”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Csak Budapestre figyelünk, másra már nem
A hatalom által megfogalmazott új emlékezetpolitika ki akarja törölni 68-at, annál is inkább mivel Belgrádban is >
Harcosok klubja
Sokan kérdezték korábban, miért fontos nekem e téma. Amikor kitört az ukrajnai háború két éve, ugyanannyian >
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >