Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Végel László Közéleti naplója (nyomtatott változatban a Családi körben jelent meg):

Felvilágosult abszolutizmus

Szerbia alkotmányvédő bírósága ezekben a hónapokban két. egymástól elválaszthatatlan döntést hozott. Először alkotmányellenesnek minősítette a Vajdaság tartomány egyes kompetenciáját, majd beszűkítette a kisebbségi nemzeti tanácsok hatáskörét is. Az alkotmányjogászok dolga szakmailag elbírálni, hogy hol a gondok gyökere: az alkotmányban vagy az autonómiák értelmezésében. Meggyőződésem, hogy a kiút az alkotmányváltoztatásban, illetve az új alkotmány meghozatalában rejlik. Annál is inkább, mert az Európai Unióhoz való csatlakozás alkotmányváltozatás nélkül elképzelhetetlen. Akkor majd kiderül, hogy hogy is állunk a Vajdaság autonómiájával, a kisebbségi autonómiákkal, hiszen a politikai térkép kideríti, hogy ezúttal az új alkotmányt nem az Európa ellenes Szerb Radikális Párttal vagy a Szerb Demokrata Párttal kötött kompromisszum árán, hanem EU-zászlót lobogtató nagy parlamenti többségű pártok szavazzák meg. Akkor majd kiderül az is, hogy mennyire következetesek az autonómia párti és a kisebbségi politikusok. Az eszmetörténeti művek, de saját megfigyeléseim is arról szólnak, hogy a Vajdaságnak volt és van is szolid polgári rétege, ám soha sem volt sikeres politikai elitje. Talpára áll-e az autonómia párti politikai elit? Ez a holnap kérdése. Sikerül-e a kisebbségi politikai elitnek kivívni a tényleges autonómiát? Ez a holnap másik kérdése. Ha sikerül, akkor miként hozható összhangba Vajdaság területi autonómiája a kisebbségi autonómiákkal? Ez lesz a holnap harmadik kérdése. Ha pedig sikerül kivívni a tényleges hatókörrel rendelkező kisebbségi autonómiákat, akkor hogyan érhető el, hogy a kollektív kisebbségi jogok ne sértsék a kisebbségi polgárok személyes jogait? Ez a negyedik kérdés lesz a kisebbségi politikusok európaiságának próbaköve. Ám az autonómiákat illetően meglepő ellentmondásra figyelek fel. Az új szerbiai kormány valóban határozott lépéseket tett az EU-hoz való csatlakozás érdekében, ám ugyanakkor a társadalomban erősödik a tekintélyelvűség, ami óhatatlanul kedvez az erős központosító nemzetállami irányzatoknak. A hétköznapok embereitől sokszor hallom, hogy előbb legyen rend, aztán lehetséges a demokrácia. A centralizmus jelenti a rendet, az autonómiák jelentik a demokráciát. A jövőtől való félelemből sarjad ki a rendteremtő „erős kéz” politikájának eszménye, azzal a hamis reménnyel, hogy a felvilágosult vezér egy szép napon szabadságot adományoz a népnek.  A plebiszcitárius diktatúra (Milošević) után könnyen bekövetkezhet a plebiszcitárius és felvilágosult abszolutizmus. Egyébként ebben Szerbia nem lenne kivétel. A felmérések szerint a posztkommunista országokban a választópolgárok egyre nagyobb számban csalódnak a parlamentáris demokráciában. Ennek egyik következménye a szélsőjobb pártok erősödése. Nem hiszem, hogy azok néhány akarnok szüleményei, szerintem inkább következmények. A fiatalság egy része látva az uralkodó politikai elitek visszaéléseit, protekcionizmusát, nepotizmusát, látva, hogy a demokratikusan megválasztott vezetők  miként játsszák ki saját törvényeiket, egyre inkább a szélsőséges eszmék hívei lesznek, azzal a reménnyel, hogy ez az igazságosság útja. A tömegek pedig ugyancsak a demokrácia eltorzulásának láttán új vezért keresnek, aki vállalja a felelősséget, igazságot oszt és rendet teremt.  Ilyenkor merül fel az a veszély, amelyre már Max Weber is felhívta a figyelmet, hogy a demokráciában felülkerekedik a cezarisztikus tendencia, ami azonban semmiképpen sem azonosítható a diktatúrával.   Ez lenne a vezérelvű, plebiszitárius demokrácia, amelyről Max Weber beszél, amelyben a „tömeg” a vezér szavait magolja. A cezarizmus pedig főleg a pártokon belüli oligarchizálódás erősödésekor jelentkezik, mint ahogy ezt Robert Michels klasszikus pártszociológiai, a párton belüli elkerülhetetlen vasfegyelemről („az oligarchia vastörvénye”), szóló  művében kimutatta.  De veszélyesek lettek a klasszikusok, gondolom, s bizony gyakran megtörténik, hogy a mindmáig időszerű gondolataik parafrázisa után úgy érzem, falba verem a fejem. Ilyen időben és környezetben élek, tehát érthető, hogy gyakran jut eszembe Elias Canetti halála előtt írt naplóbejegyzése: „Befogni a számat és nem elnémulni.”

Kölcsey, a remete

Telefonhívás. A magyar kultúra napjáról kértek tőlem nyilatkozatot a rádiónak. Az jutott eszembe, hogy ezen a napon a politikusok tartanak díszbeszédeket a kultúráról. Nem kétlem, hogy jó szándékkal, de attól tartok, hogy a jó szándék is elpalástolja a tényt, hogy a kultúra korunk mostohagyermeke lett. A művelődésszociológusok ugyanis kultúra haldoklásáról értekeznek! Ezt tegyem ezt szóvá, vagy pedig néhány percben mondjak fel néhány bevett szólamot? Cseppet sem örültem annak, hogy el kellett utasítanom a felkérést, csupán azért, mert nem kívántam ünneprontó lenni. Mert mégis ünnepről van szó! Azzal próbáltam igazolni tartózkodásomat, hogy szerintem nem a kultúra napjáról kéne beszélni, hanem a kultúra évéről.  De ez sem fejezi ki a teljes igazságot. Attól tartok, baljós értékválság zajlik, a kulturális értékrendet elnyomják a XX. században felszabadult politikai tömegszenvedélyek, amelyek ma is csapkodnak körülöttem. Kételyeimre választ keresve előveszem Kölcsey Himnuszát, amelynek semmi köze napjaink mímelt hivatalos optimista politikájához. Nem is csoda, hiszen, (erre Illyés Gyula emlékeztetett) Kölcsey koporsóját megdobálta a nép, ő pedig életében arról álmodozott, hogy Svájcba vagy Amerikába vándorol ki. Hazaárulónak és nemzetgyalázónak tartották. 1822. január 22-én befejezte a Himnuszt, és másnap, 1823. január 23-án új versében ezt írja: „Cellájában a remete,/ Kulcsolt kezekkel ül”. A magyar Himnusz szerzője Kantot olvasott és liberálisnak nevezte magát.

Mementó  

Mégis megünnepeltem a Magyar Kultúra Napját, igaz egy nappal később, de nagy örömömre olyan ünnep volt, amilyenre tegnap gondoltam. Az ember komédiája című, Sziveri-motívumok alapján készült előadással az Újvidéki Színházban vendégszerepelt a szabadkai Kosztolányi Színház. Ma is elevenbe vágó korszerű előadást láttam, amely nem csak homage, hanem mementó és figyelmeztetés is. Táborosi Margaréta, az előadás rendezője feladta a leckét a vajdasági magyar értelmiségieknek: nem a múzeumi Sziveriről szólt, hanem napjainkban is időszerű magatartásformáról, eszmékről, gondolatokról, lázadásról.

Ukrajna

Mi lesz veled Ukrajna? 

Az erős kéz utópiája

Kora reggel kitekintek az ablakon, erősen havazik, a sugárúton kotrógépeket látok. Leszaladok az újságárushoz, két idősebb nő szörnyülködve kommentálja, hogy Újvidéken két fiatalember megölt egy férfit. Tegnap egy fiatalembert szúrtak mellbe. Ezekben a hetekben és hónapokban túl sokat hallok az újvidéki bűncselekményekről. Válság és reform, ezt hallom mindenütt. A gazdagok gazdagabb lesznek, a szegények szegényebbek! Pár óra múlva az interneten olvasom a hírt, Aleksandar Vučić a Szerb Haladó Párt elnöke eldöntötte, március 16-án mégis választások lesznek Szerbiában. A győztes már előre ismert, biztosra vehető, hogy pártja viszi el a pálmát. Csak az a kérdés, hogy mekkora fölénnyel. A többiek EU-zászlócskát lobogtatva a tartalékosok kispadján ülnek, s szívrepesve lesik, hogy Vučić melyiküket veszi be a kormányba. Az ellenzékiek pálya körül ólálkodnak, egymással vitatkoznak, s azon siránkoznak, hogy mások valósították meg a programjukat. Mi lesz az ellenzékkel? Lesz-e? A posztszocialista országokban a hatalom akkora privilégiumokkal jár, hogy nehéz ellenzékinek lenni. Marad a kegyelemkenyér, a „konstruktív ellenzékiség”. A polgárok dühösek és szorongnak, várják a rendet és a munkahelyet, szorongásuk erősíti az erős kéz utáni vágyat, dühük pedig erőszakot, brutális nyelvet szül, s szétveri a politikai közösséget.

Hollande vallomása

Nem is lenne érdekes, ha nem Franciaországban történik. Kiderült, hogy Francois Hollande államfőnek viszonya van Julie Gayet színésznővel, tehát félrelépett. Igaz, nem a feleségét, hanem „csak” az élettársát csalta meg, a bulvársajtó azonban lecsapott rá, mire az államfő népszerűsége zuhanni kezdetett. Franciaországban a politikusok szerelmi kalandjait eddig nem teregette ki a sajtó, ez főleg Amerikában volt gyakori. Én is inkább a magánélet szentségét képviselő nézettel rokonszenveztem, mire az ellenétes nézeteket hirdető képviselők, rábólintottak, igaz, a magánélet szent, de a politikusok esetében más normák érvényesülnek, mivel ez esetben fennáll a veszély, hogy jogtalan előnyökhöz juttatják a szeretőjüket. A végén azonban az amerikai modell Franciaországban európai színezetet kapott. Nem azt rótták fel Hollandenek, hogy viszonya van egy színésznővel, hanem azt, hogy titkolta. Ugyanis, ha nyilvánosan elszámol a magánügyeivel, akkor csökken annak lehetősége, hogy a színésznőt jogtalan előnyökhöz juttassa. Hollande elszámolt. Kiállt a tévé-kamerák elé és vallomást tett. A közvélemény megértő volt. Hollandenak joga van a magánéletre, a közvéleménynek pedig az kontrollra.

Ironikus bacchanália 

A szabadkai Népszínház szerb társulata az Újvidéki Színházban vendégszerepelt és vastapsot kapott. Borisav Stanković Koštana című drámáját mutatta be Urbán András rendezésében. Az előadás annyi jó és okos kritikát érdemelt ki a sajtóban, hogy alig tudok hozzátenni valamit. A kritika a szubverzív, újszerű értelmezést dicsérte, ám fontosnak tartom hozzátenni, hogy mindez egy új színpadi poétika gyümölcse is.  Urbán másként szólal meg, s ennek logikus következménye, hogy másképpen is értelmez, tehát a klasszikusok is más megvilágításba kerülnek. Ami egykor folklór volt, abból ironikus bacchanália lett. Egyszóval: modern dráma. Az előadás után az újvidéki utcák jégpáncélján csúszkálva azon töprengtem, hogy bizony ez már nem csak egy dél-szerbiai történet, hanem az Újvidékre boruló balkáni ég hozadéka is.  

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

SZEREPZAVARBAN

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >

Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat

Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >

A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL

A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |