Ma Ferenc névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Tragikomédia
Öreg Dezső
Szerbia nem lenne Szerbia, ha nem történne valami váratlan dolog minden fontos politikai esemény előtt, alatt vagy után. Mondhattam volna botrányt is, de ez a kifejezés már nagyon elcsépelten hangzik ebben a furcsa országban. Meg, ha valami már törvényszerűen bekövetkezik, akkor azt kell normális állapotnak tekinteni. Még ha a világon mindenhol rendkívülinek tartanák is. Gondoljunk csak bele: amikor Európában megindultak a tektonikus változások ott a nyolcvanas évek legvégén, amikor leomlott a vasfüggöny, beindult a demokrácia – jó, ilyen vagy olyan formában – Szerbiában – jó, nem csak itt, mondjuk az egykori Jugoszláviában – megkezdődtek a háborúk. Amikor véget értek és itt is győzött az ilyen vagy olyan demokrácia, amiről nagyon gyorsan kiderült, hogy csak annak becézik, kibékült a demokratikusnak mondott párt a volt halálos ellenséggel. Ugyanazzal, amely megfogalmazta és materializálta a gyűlöletet, összeveszítette az itt élő népeket, megindította a háborúkat. Annak a történetnek ugyanaz az ember volt a főszereplője, aki a minap robbantott ismét politikai bombát a héten kiírt választások előtt. Boris Tadićnak hívják. Ő volt az ország elnöke két megbízatási időben, ő vezette a Demokrata Pártot majd 9 éven át. Arról az emberről beszélek, aki két évvel ezelőtt alulmaradt az elnökválasztáson az addig örökös vesztesnek számító Tomislav Nikolićtyal szemben, aki a 2008-ban elszenvedett választási vereség után új pártot alapított és elvitte magával az addigi radikális párt tagságának legnagyobb hányadát. Meg átvette a Demokrata Párt európai irányultságát és elhitette a néppel, hogy egyik napról a másikra más ember lett. Nem csak ő, hanem a tagság is. Kollektív tudathasadás.
Szóval Tadić kilépett a Demokrata Pártból. Ami nem lenne érdekes, ha nem okozna újabb politikai földrengést. De okozni fog, egészen biztosan. A 2012-ik évi választások után, amikor kiderült, hogy bukott, elegánsan csak annyit mondott az újságírók hadának, hogy „találkozunk egy másik filmben”. Aztán nem tartotta szavát. Előbb kormányfő szeretett volna lenni. Nem sikerült. Hátat fordított neki az az ember, akit ő emelt ki a politikai süllyesztőből. A szocialisták vezetője belesétált abba a csapdába, amelyet a haladók új vezetője állított neki. Elfogadta a miniszterelnöki tisztséget, amiről pillanatok alatt kiderült, hogy csak tisztség, hatalom nem áll mögötte. Pedig volt ideje kiismerni a haladó párt vezetőjét. Még abban az időben irányították együtt Szerbiát, amikor a mostani első miniszterelnök-helyettes radikális színekben tájékoztatási miniszter volt. Ivica Dačić akkor a Szerbiai Szocialista Párt nagyreményű ifjú szóvivője volt. Annak a pártnak az ígéretes kádere, amelyet Slobodan Milošević alapított és vezett egészen addig, amíg a néhai Đinđić miniszterelnök ki nem szolgáltatta a hágai törvényszéknek. Így leírva is nagyon bizarrnak tűnik mindez. Pedig ez az utóbbi 20 év szerbiai története. Amit majd valamikor történelemnek fognak nevezni. Holott valójában politikai bohózat lenne, ha nem velünk történt volna. Aminek sajnos aktív részesei voltunk. Egyrészt mert itt éltünk és tűrtünk, másrészt, mert mentünk és választottunk. Őket. Aki azt gondolja, hogy a voksolástól való távolmaradásával nem járult hozzá mindehhez, az téved. Még inkább felelős, amiért megengedte, hogy mások akarata érvényesüljön fölötte is. Meg fölöttünk.
És most március 16-án ismét alkalmunk lesz kinyilvánítani politikai akaratunkat. Azokon a választásokon, amelyeket a legerősebb politikai párt vezetője íratott ki. Amelyeken az általa irányított párton kívül szinte esélytelenül indul az összes többi párt. Esélytelenül a hatalom megszerzésére nézve. A szocialisták biztos befutók. Másodikként. És biztos vagy majdnem biztos kormánypárt is lesz, másodrangú szerepben. A bosnyák kisebbségiből szociáldemokrata polgári irányultságúvá vedlett Rasim Ljajić állítólag már megállapodott a haladók visszafogott beszédmódú vezetőjével abban, hány képviselői helyet kap majd a parlamentben. A VMSZ bejelentette, hogy minden bizonnyal benne lesz a köztársasági hatalomban. A logika szerint ott sokkal hatékonyabban tudja érvényesíteni érdekeit, mint ellenzéki pozícióból. Bár e tekintetben nem mindig pozitívak a tapasztalatok. Gondoljunk csak a Demokrata Párttal való civódós kapcsolatra.
Ami az ellenzéket illeti, hát ott a legfrissebb események után nem sok reményteljes dolog várható. A megoszlott Demokrata Párt már nem sok jóra számíthat. Mármint szavazatra. Eddig sem voltak nagyok az esélyei, ezután még kevésbé lesznek. A liberálisok meg a szerbiai demokraták valószínűleg bekerülnek a parlamentbe, de minek? – mondaná a cinikus. És ennyi. A többi említésre sem érdemes.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Nincs hadüzenet
E cikk előbbi húszvalahány sora arról szól, választások előtt egy hónappal miről beszél a magyar pártpolitika. >
Magyarország Kína legnyilvánvalóbb gyalogja az Unióban
A történelmi látogatás megpecsételi, hogy Orbán Peking kulcsszövetségese lett a nyugatról kelet felé vezető úton. Az >
Az unió reálpolitikája alááshatja a demokráciát és az emberi jogokat
Európa azzal büszkélkedik, hogy példát mutat demokráciából, ám pont az ellenkezője az igaz, mivel korrupt rezsimeket >
Tökéletesen álcázza magát az olasz miniszterelnök
Elfogadtatta magát az európai politikai középpel, holott tovább emelkedik az államadósság és ezzel egy új pénzügyi >
Putyin és segítőkész baráti
Mivel a NATO 25 éve bombázta a belgrádi kínai nagykövetséget, Hszi Szerbiából azt a geopolitikai üzenetet >
Orbán nagyotmondása a délszláv háborúba való magyar beavatkozás visszautasításáról
Mi történhetett hát? Máig hitelesen meg nem erősített hír szerint Clinton valóban felhívta Orbánt, valószínűleg valamikor >
Ezreket mozgósított Debrecenben, a kormány egyik erődjében Orbán mind erősebb kihívója
Ekkora megmozdulás nem megszokott dolog vidéken. Maga a fő szervező úgy értékelte, hogy ilyen nagy demonstráció >
Hajnal vagy alkonyat?
Hajnalodik vagy alkonyodik a világban? Nehéz megmondani a vöröslő, szürkés fényben. De azt régóta állítom, hogy >
Hogyan teszik tönkre a múlt nacionalista szellemei a Nyugat-Balkán jövőjét
A múltból itt maradt nacionalisták, mint Vučić és Dodik, tönkreteszik a Nyugat-Balkán jövőjét. Erre figyelmeztet Vedran >
Az az ember, akitől Orbánnak félnie kell
A Kurier külpolitikai rovatvezetője úgy mutatja be Magyar Pétert, hogy ő az, akitől még Orbán is >
Egyetlen kisteherautóval
Bárcsak ne Magyar Péter volna az egyetlen, aki miatt biztosan fáj most néhány fej a Karmelitában. >
Nem lenne jó az, ha Amerika rendszerváltást próbálna elérni Kínában
Fareed Zakaria a Washington Postban óv attól, hogy hatalomra kerülésük esetén a republikánusok visszatérjenek a kemény >