Ma Mihály, Győző névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Mindenki elment...
...csak akinek kellett volna, az maradt. Év végi sommázásnak nem is rossz, sajnos igaz is. Emiatt aztán, látom, olvasom, hallom, mindenki elégikus hangulatban ír, holott semmi szükség a múlt fátylának érzelmes és fájdalmas fellebbentésére. Egyszerűen ki kell törölni ezt az évet életünkből, mert nem érdemli meg, hogy szót vesztegessünk rá.
A napokban betértem kedvenc kocsmámba és, mit ad Isten, beleütköztem egy csetnikvajdába. Legalábbis ő azt állította, hogy az. Botladozott az eszemadta kocsmástól, kucsmástól, de végül is csak elárulta jövetele célját; elmondta, hogy legkésőbb három hónap múlva ő lesz Eszék vajdája. A közönség ivott és evett. Úgy látszik, meg lehet szokni minden esztelenséget. Emberünk csizmaszárából kilógott a kés nyele; a „hrvosek”-et – a „horvátölő”-t – valahonnan Oroszországból hozta. Azt hiszem, ő már akkor tudta, hogy a Szovjetuniónak befellegzett, amikor mi még abban a tévhitben éltünk, hogy Gorbacsov egy és oszthatatlan. Az európai pánpravoszláv eszmék eme élharcosának alkalomadtán valószínűleg semmiből sem állt volna Gorbi oszthatóságáról meggyőznie bennünket, csakhogy közbeszólt a történelem a Jelcin nevű orkán kíséretében. Így hullanak szét a birodalmak. S az is meglehet, hogy a szívében nemes, agyában korlátolt, késében éles barátunk és cimborái, s még inkább kenyéradó gazdái, egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy nincs hely, ahol vajdák lehetnének. Mert nincs az ország, amelyért gyilkoltak.
Nagy-Szerbia megteremtői újabb fogásnemet alkalmaztak az új hazáért folytatott birkózásban. Most már lasszóval fogdossák össze a Jugoszláviának csúfolt, törpeállamokból összeálló szövetséget, melynek jellemzője az „egy a szerb igazság” gondolat kicsúcsosodása. S ez felér egy öngyilkossággal. Egyre inkább nő azoknak a száma, akik úgy vélik, hogy a mai Szerbia éppen ezeknek a miniállamocskáknak köszönve szappanbuborékként pattan szét, s birodalmi gyomrát hamarosan megülik a messzebbről jött, ámde harcias és újabban engedetlen testvér-törzsfőnökök. Akkor aztán kereshetik az ellenséget saját véreik között! A munka nélkül maradt csetnikvajdák pedig rávetik magukat a gyökérevőkre. Csak az a kérdés, hogy kik lesznek azok. Én annak szurkolok, aki ezt az egészet kitalálta és feltálalta.
Gyökér Bránkó viszont állhatatosan küzd – csakúgy, mint kenyeres pajtásai –, hogy Európát kiszorítsa határaiból. A német expanziós törekvések miatt az ókontinens elveszítette báját a szemünkben, s ezért egyedüli mentsvárunkhoz, az ENSZ-hez fordulunk segítségért, ahol tárt karokkal fogadják kezdeményezéseinket. Mi azt mondjuk: Európának felkínáltuk a békét, az pedig beavatkozik a belügyeinkbe, mármint abba, hogy ezen a talajon kit illethet meg a nemzeti önrendelkezés joga. Ki nevezhető fasisztának? Ki a támadó, és ki a megtámadott? Ki kit űzött el otthonából? Ki hiteti el a háborúba kényszerített tartalékosokkal, hogy ha hetvenketten indultak harcba, és huszonnégyen tértek vissza onnan, abból miként lesz a hivatalos közleményekben két sebesült? Vagy erről nem számolunk be az ENSZ színe előtt? Szégyelljük talán el nem kötelezett barátaink, a kínai tank-demokrácia és a román jószomszédság előtt? Ha szégyelljük, ha nem, édesmindegy. Ha emlékezetem nem csal, úgyis mindig az történik, amit a nagyhatalmak akarnak. Mivel az egyik a napokban éppen feldobta a tappancsait, maradt az egyetlen, a tegnapig még hű társnak hitt Amerika.
Azt hiszem, nincs fájdalmasabb, mint egy átszállós pofont kapni a kedvestől. Természetesen váratlanul. És nem kedélybetegségből. Nos, ezt kapott csonka államunk még csonkább államelnöksége, amikor Amerika tudtára adta, hogy nem ismeri el hivatalos szervnek sem őt, sem a szövetségi kormányt. Minő álnokság és elvakultság! Sőt galádság! Ha nem szenvedek aggkori szenilitásban, akkor ugyanez az Amerika fegyverezte fel Irakot és szállította a világnak Szaddamot, aztán pedig – nem biztos, hogy végső elkeseredésében – rábírta az Egyesült Naivak Szervezetét, hogy bombázzák le az ősi Mezopotámia földjét. Pedig ott a kőolaj mellett sokkal fontosabb műkincseket is rejt a föld. De, mondom, nem kenyerem az elégikus hangvétel.
Szóval, bízhatunk, hiszen mindenki elment, aki ért valamit, helyébe jött a hadsereg, a pusztítás, az öldöklés... S mindez miért történt? Mert egy nép veszélyeztetett. Lassan-lassan mindenki által. S lassan-lassan önmagát veszélyezteti elsősorban. A többi következmény. Akinek barátja sincs, az ne az ellenséget vádolja meg nem értéssel! S azért se, hogy a kofferok mellett a sírok is domborodnak.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Teljes a zűrzavar
Van, aki az ellenzék leváltásáról beszél, mások pedig azt bizonygatják, hogy kezdődik a Fidesz lassú eróziója, >
BIBIRCSÓKOS KAPCSOLATOK
A VMSZ és a fantompártok szemfényvesztő kirukkolása Szánalmas, hogy a Junior előcitálta(tta) Csorba Bélát, a VMDP hajdanán >
Egy új Jaltáról van szó
Ezért nem az orosz hadsereg harcol meg, hanem a jelenleg uralkodó orosz szellem és eszmerendszer. A >
HAZUG (ÖN)DÍJAZÁS
Semmilyen díjjal, sem kitüntetéssel nem lehet változtatni a tényen, miszerint a Magyar Szó Varjú Márta vezetésével >
Csak Budapestre figyelünk, másra már nem
A hatalom által megfogalmazott új emlékezetpolitika ki akarja törölni 68-at, annál is inkább mivel Belgrádban is >
Harcosok klubja
Sokan kérdezték korábban, miért fontos nekem e téma. Amikor kitört az ukrajnai háború két éve, ugyanannyian >
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >