Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Elnemkötelezettség mindörökké
Bódis Gábor
Ámen.
Soha el nem múló örömet szerzett nekem, és sok más hasonszőrű számára a Sebtében Kitalált Ország nem létező parlamentjének igazmondó nyilatkozata. Most nem térnék ki azokra a halhatatlan tételekre, hogy a JSZK (mert róla van szó) tiszteletben fogja tartani a mindenféle emberi és embertelen (értsd: kisebbségi) jogokat. Engem az a tézis fogott meg, hogy továbbra is az elnemkötelezettség politikájának bátor követői leszünk. Leírták – és mindenki életben maradt. Ilyen következetesség előtt, uraim, le a kalappal. Ezt manapság vállalni csak igazhitűeknek adatik meg. Sejtem ugyan, hogy mi rejlik a dolgok mögött, de ez nem kisebbíti a lépés fölülmúlhatatlanságát. Csak a kevésbé jól értesülteknek árulom el: az első lépésünk az Afrikai Egységszervezet felé vezető dicső utunkon.
A fejlemény annyira fellelkesített, hogy csak úgy tódultak szerény befogadóképességű agyamba a szebbnél szebb emlékek. Külpolitikai tudósítóként ugyanis testközelből is szemtanúja lehettem mindezeknek a korszakalkotó intézkedéseknek, amelyeket az elnemkötelezett címszó alatt szereplő csapat hozott az emberiség szebb jövője érdekében. Hararéban (csak a gyengébbek kedvéért – ez valahol Afrikában van) három hétig azon tanakodtak a tömbön kívüliek, hogy az iraki-iráni háború említésekor milyen sorrendben írják le a hadba keveredett országok neveit. Nehogy még valamelyik tagállam megsértődjön – és akkor nem lesz kit megsegíteni. Nos, ezt az izgalmat valahogy túléltem – időközben a joghurtforradalmat is, amikor a tömegnek becézett csőcselék civilizációs megrázkódtatásban részesítette a zulukat –, és jöhetett az utolsó, belgrádi csúcsértekezlet. Éjjel-nappal közvetítettünk haszontalanabbnál haszontalanabb műsorokat, és szórakozást csupán az jelentett, hogy a belgrádi tévé nagy nemzeti fölbuzdulása következtében már gyakorolni kezdte a gyarmatosító szerepét a többi, akkor még jugoszláv stúdióval szemben. Ez annak tudható be, hogy ők akkor még azt hitték: az Afrikai Egységszervezet tagja a Dél-Afrikai Köztársaság fehérbőrű elitje. Tévedtek. Viszont most úgy vélhetik: Pretoria megszelídülése után szükség lenne ott egy újabb söprögetőre.
Visszakanyarodva nosztalgikus eszmefuttatásomra, jut eszembe, hogy a belgrádi csúcs végén, valamilyen szerkesztő pillanatnyi elmezavarának köszönhetően, engem kértek meg (vagy utasítottak?), hogy mondjak egy záró kommentárt. Ahogy illik. Fogtam magam, és mondtam. Nem illett – bele.
Pedig csak azt írtam le, amit Belgrádban tapasztaltam: szépen újjápítették a belvárost, talán mondani sem kell, az egész akkori ország pénzén. Első nagy felháborodást keltett mondatom talán ilyetén hangzott: véget ért a csúcs, és Belgrád éli már hétköznapi életét az új házak és épületek között, amelyek árát csak akkor tudjuk meg, ha a mostani régi fiúk helyére új fiúk kerülnek, akik a régiek bűneiből akarnak politikai tőkét kovácsolni. Nekem így a mesze távolból is egy elérzékenyülő passzázsra emlékeztet ez a mondatocska – mégis osztatlan sikert arattam vele, és addigi pályafutásom egy
maroknyira törpült az akkor támadt népszerűségemhez viszonyítva. A legolvasottabb belgrádi hetilap (Radio TV Revija) két teljes oldalt szentelt lángoló elmémnek és ellenséges tevékenységemnek. Miután fordításban megjelent a „mű”, egy azóta már joghurtba fulladt tollpocsékoló olyan értelmű kommentárt fűzött hozzá, hogy a volt autonomista becsmérli Belgrádot, és az elnemkötelezettséget. Mi tagadás... csakhogy nem Belgrádot, hanem a dedinjei Viszarionovicsot, és nem az elnemkötelezettséget, hanem egy Kadhafi nevű tevehajcsárt, akinek csordáját bámulhatta heteken át a szerb főváros lakossága, és törölközős fejű békeharcost, aki revolverrel járt a béketárgyalásokra.
Kalandos az a történet is, ahogyan a szöveg az Újvidéki Televízió stúdiójának súgógépéből a belgrádi bulvárlap szerkesztőségébe került. Egy nem kimondottan magyar nevű és vezetéknevű egyén, aki azóta is Fekete Elvirával karöltve istápolja az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségét, állítólag a stúdió körül ólálkodott közvetlenül az ominózus híradó után. A fordítás minőségéből azután újabb messzemenő következtetéseket lehetett levonni: a szóban forgó személy ugyanis még nemigen sajátította el anyanyelvét, amely nem magyar. Azóta is örök hálával tartozunk mi, Naplósok neki és áldásos tevékenységének, hiszen hatalmasat lendített a független hetilap gondolatának megszületésén, utána, mármint az ólálkodás után, a kommentár szerzőjét – ki tudja hányadszor – ismét hallgatásra ítélték. A hallgatni arany, írni meg muszáj alapállásból és egy szintén suttogásra kényszerített gárda összefogásából született meg a Napló. Mert én a fenti sorokat születésnapi köszöntőnek szántam. Nem a habos torták idejét éljük, ezért a tósztok hangneme is megváltozott. Remélem, bocsánatos bűnként kezelik majd.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >