Ma Máté, Mirella, Jónás névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Tolnai Ottó
életére és halálára
Nem, Tolnai Ottó nem kozmopolita lokálpatrióta, ez nem kozmopolitizmus és nem lokálpatriotizmus – bármennyire kedves volna is sokaknak az egyik vagy a másik, vagy a kettő együtt –, hanem költői alkata, érzékenysége legsajátabb vonásainak kivetülése a (kultúr)politikai térbe. Aki együtt mozog azzal, ami mozog, annak minden egyszerre van. Nincs múlt és nincs jövő. Ami megint nem jelenti azt, hogy csak jelen van. Hanem azt jelenti talán, hogy minden idő ma van. Lám, aligha véletlen, hogy én is ebben az időben írok róla, pedig meghalt, és gyászolom. Alighanem még sokáig ebben időben, a vele közös időben fogunk beszélni költészetéről. Mi, akik ismerjük személyesen, róla magáról is: mert „az még nem a halál / nem a halál / nem a halál / csak finom vadas íz”. Csordás Gábor (Élet és Irodalom):
Gyalog megyek az állomásról a Telepre. Először vagyok Újvidéken, a buszokat nem ismerem. Olyan lepusztult minden, járnak-e egyáltalán („vagy lehetséges tűnődött / ma már olyanok a buszok / le sem kell többé szállnia”). Ekkoriban már Koszovó dereng a kedély láthatárán, tömeggyűlések még nincsenek, de már a tömegközlekedésnek nem szentel kellő figyelmet a népszuverenitás. Fúj a košava, iszonyú hideg van. A térkép szerint megyek, a rövidebb utat a katolikus temetőn át nem ismerem még.
Amikor csontig átfagyva betoppanok, a hallban Bojan Bem fehér dogjára figyelek föl. Egy szeledinzöld teniszpályán hasal, és nem kergetik el. A jókora, kerek üvegasztalban is van valami furcsa és megmagyarázhatatlan. A lehetőségeket meghaladó igényesség rekvizituma, akárcsak évtizedekkel, egy történelmi korszakkal később Jergović nagyszüleinek szecessziós üvegvázái, vagy évtizedekkel, egy történelmi korszakkal korábban a palicsi strand kék Zsolnay vázája. Kapok Jutkától egy tányér forró gulyáslevest, és letelepszem Ottó dolgozószobájában. A házigazda költészetének tárgyai, az Új Tolnai Világlexikon főszereplői vesznek körül, Ottó pedig egyre újabb tárgyakat (köztük könyveket, főleg könyveket) vesz elő, ad a kezembe – éppen úgy, ahogy szövegeiben sorolja őket, végeérhetetlenül. Számomra egyszerre meghitt és bizarrul idegen mindez. Évek óta levelezünk, és olvasom a verseit. 1980-ban a Forrás megküldte nekem a Világport, hogy írjak róla kritikát, aztán amióta a Jelenkor szerkesztője lettem, állandó munkakapcsolatban vagyunk.
Annak, hogy költészete kiváltképpen a tárgyak igézetében él, tárgyias költészet, a tárgyak költészete („minden tárgyat megjelöltem / körül- és leírtam én már minden tárgyat”), messzemenő következményei vagy korrelátumai vannak. Alig tudok még egy költőt megnevezni, aki ennyire szembemegy a magyar költői hagyományt súlyosan megterhelő énközpontúsággal. Dehogy megy szembe: elmegy mellette. Az egy Weöres Sándor talán. A prózában pedig Mészöly, akiről ezt írja: „ha vágtak már fejbe fejes vonalzóval / akkor el tudod képzelni mondatainak rám gyakorolt hatását”.
Ottó költészete mégis, szinte végletesen személyes. Ami talán annak köszönhető, hogy a tárgyak, a kékítőgolyótól a patkányfogóig, hangsúlyozottan az ő tárgyai, egy (meglehet, fiktív) személy (meglehet, fiktív) környezetének rekvizitumai és akvizitumai. Másfelől és főképpen pedig annak, hogy ez az éntelen személyesség egy barátságos, nyitott tudathoz tartozik. Pontosabban: egymásba nyíló, egymással közlekedő tudatok számosságához. (Közlekedőedény – lesz még róla szó.) Regényszereplői is, a Szeméremékszerek sorozatban ez nyilvánvaló, egymással összefüggő tudatmodulációk (és ezáltal elárulják eredendően lírai származásukat). Versben pedig, sokszor alig pislogtunk egyet, és máris egy másik – nemegyszer más történelmi időben, más kultúrában élő – személy nézőpontjából érzékeljük a dolgokat, mintegy tudatátültetésen esünk át (és tovább és vissza).
Tolnai művészetéből nem csak a lélektani mélység „hiányzik”. A tárgyakból felépített világ szigorúan horizontális. Az Új Tolnai Világlexikon szócikkei között hiába keresnénk a nyugati metafizika fogalmait. Itt nincs lényeg, eredet, mögöttes értelem, első- és másodrendű, mélység és magasság. Minden dolognak saját külön értéke van. Nem jelentősége, mert mihez képest? („no de hát jegyezte meg valaki / mégsem az lenne / a magyar költészet feladata / mezítláb sétálni a stradunon / jóllehet ha meggondoljuk / miért is ne lehetne az a feladata”). A szubsztancia kizárólag anyagi állag. Az állag a formánál is előbbre való („mintha csak eleve tudva lett volna / én majd csicsókával a torz virággal a karfiollal / a formátlannal mint olyannal foglalatoskodom”).
A materiális mivolt, az érzékekkel megfogható érdekli, izgatja, nyűgözi le a festészetben is, az élő vagy holt pályatársak szövegeiben is. Ízlelgető-tapintó-szemlélődő erudíciója messzire viszi, a kultúra hatalmas területét fogja át. Dehogyis átfogja: bejárja. Nem fölötte mozog, hanem benne, együtt mozog vele. Művészetét egyszer régen Fontane tavához, a Stechlinhez hasonlítottam. A brandenburgi tóhoz, amely titokzatos összeköttetésben állna a tengerrel, vize együtt emelkedik és süllyed vele. Ez újabb horizonális összefüggés: a közlekedőedényeké.
Itt azonban tegyünk egy kitérőt. Az időket és tereket átható erudíció és a közvetlen tárgyi környezet otthonossága együttesen a kozmopolita lokálpatrióta képét rajzolja ki. Tévedés azonban – és tévedés volt részemről is – Tolnai attitűdjét erre a (kultúr)politikai dimenzióra szűkíteni – amely az általa oly nagyra becsült, a mezővárosi (palanka) létet elemző és ugyanakkor Beckett-tel levelező Radomir Konstantinovićtyal rokonítaná, és amire a nemzeti kisebbségek körében egyébként is számos példa akad, éppen a nemzetiségi lét szűkösségére és korlátoltságára adott transzgresszív válaszként. Nem, Tolnai Ottó nem kozmopolita lokálpatrióta, ez nem kozmopolitizmus és nem lokálpatriotizmus – bármennyire kedves volna is sokaknak az egyik vagy a másik, vagy a kettő együtt –, hanem költői alkata, érzékenysége legsajátabb vonásainak kivetülése a (kultúr)politikai térbe.
Aki együtt mozog azzal, ami mozog, annak minden egyszerre van. Nincs múlt és nincs jövő. Ami megint nem jelenti azt, hogy csak jelen van. Hanem azt jelenti talán, hogy minden idő ma van. Lám, aligha véletlen, hogy én is ebben az időben írok róla, pedig meghalt, és gyászolom. Alighanem még sokáig ebben időben, a vele közös időben fogunk beszélni költészetéről. Mi, akik ismerjük személyesen, róla magáról is: mert „az még nem a halál / nem a halál / nem a halál / csak finom vadas íz”.
Következő cikk: „Mert gyilkosok közt cinkos, aki néma"
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Srdanović tegnap először megelőzte Vučićot a Polimarketen: nagyot ugrott a szerbiai választásokra irányuló „fogadás”
Egyelőre korai következtetéseket levonni a Polimarketen zajló kereskedésből, azon túl, hogy a szerbiai választások egyre nagyobb >
„Elítélt háborús bűnös”
Az a bizonyos „megbékélés” pedig akkor fog bekövetkezni, amikor az emberek bensőleg is felhagynak önmaguk hazudozásával. >
Mi az a „Szerbia-törvény”, az amerikai törvényjavaslat a Nyugat-Balkán „káros” szereplői ellen?
A szerbiai választásokon sok minden forog kockán a demokrácia állapotát, a jogállamiságot, a független intézményeket, a >
Hajsza
Lehet, hogy ez az egész csak egy kétségbeesett választási fogás. Lehet, hogy a fenyegetések végül nem >
Hiába a sok aláírás
A valódi politikai erő ugyanis nem a papíron lévő számokból születik. Hanem abból, hogy az emberek >
A kezdet vége
Az október-novemberi drámai ütközés a költségvetés kapcsán meg fogja mutatni, hogy mekkora szükség lett volna a >
„Fogjátok meg a rektort” és a rossz diákokat a blokádban
Ez a „sanghaji” és neoliberális világnézet azonban tökéletesen megfelel az itteni uralkodó politikai osztály logikájának is. >
Szeptember 11. – a kivételes állapot, amely nem ért véget
Egy demokratikus állam nem attól különbözik a diktatúrától, hogy soha nem kerül veszélybe, és nem is >
Amikor az AI-ágensek összefognak – és kijátsszák az embert
Az elmúlt héten több olyan eset is napvilágra került, amelyben mesterségesintelligencia-ágensek nem egyszerűen végrehajtották a rájuk >
Útmutató a választóknak a választások túléléséhez/megnyeréséhez
Lényegtelen most Koszovó, Bosznia egyik entitása, az Európai Unió, a srebrenicai népirtás, a háborús bűnök és >
A (nem) kihirdetett gyász napjai
Mindezt annak mély tudatában tette, hogy valójában bűnözőről van szó, ám az epikus formula szerint a >
Alagút
Az ellenzék széttöredezett, tele viszályokkal, és meglehetősen kevés elképzeléssel arról, mit kellene tenni. 2000. szeptember 24. >