Ma Máté, Mirella, Jónás névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Hajsza
Ki sütötte el a hangágyút 2025. március 15-én?
Lehet, hogy ez az egész csak egy kétségbeesett választási fogás. Lehet, hogy a fenyegetések végül nem jutnak el a tömeges perekig. De maga a gondolat már megszületett: büntethetővé tenni azokat, akik nem hajlandók elfelejteni. Talán ezért kellene komolyan venni Vučić fenyegetéseit. Nem azért, mert biztosan képes lesz mindazt végrehajtani, amit kilátásba helyez. Hanem azért, mert egy hatalom mindig akkor válik igazán veszélyessé, amikor már nem a valóságot akarja irányítani, hanem az emberek emlékezetét. És ha tényleg megkezdődik a tömeges üldözés, felmerül egy egészen prózai kérdés is: A Nemzeti Stadion még mindig nincs kész. Hová fogják akkor bezárni azt a rengeteg embert?
A válasz most már hivatalos: senki. Hangágyú ugyanis nem volt. Ha pedig nem volt, akkor nem is szólhatott. Amit százezrek hallottak, amitől emberek tömegei pánikba estek, az egyszerű tévedés lehetett. Vagy még inkább: kollektív hallucináció. Valaki utólag összevágta a hangokat Aleksandar Radić utasítására, a tömeg pánikszerű menekülését pedig bizonyára előre begyakorolták.
Legalábbis ezt szeretné elhitetni velünk a hatalom.
A történetnek azonban van egy kellemetlen mellékszála: akik ott voltak, egészen másra emlékeznek. Több ezer ember egymástól függetlenül ugyanarról a különös, mindent átható hangcsapásról számolt be. Ugyanazokat a testi tüneteket, ugyanazt a pánikot, ugyanazt a pillanatnyi bénultságot írták le. De a szerb állam számára ez nem bizonyíték. Sőt: immár maga az emlékezet vált gyanússá.
Aki pedig továbbra is ragaszkodik ahhoz, amit saját maga átélt, az majd felel érte a bíróságon.
A fenyegetést Aleksandar Vučić mondta ki. A hivatalos jogi változatot pedig Miodrag Marković, a Belgrádi Felsőbb Ügyészség főügyészhelyettese szállította hozzá. Az ügyészség – állítja – hatalmas mennyiségű bizonyítékot gyűjtött össze annak igazolására, hogy 2025. március 15-én nem használtak hangágyút, sem ahhoz hasonló eszközt.
Ez különös bizonyítási eljárás. Bizonyítani ugyanis nem azt kellene, hogy valami nem történt meg, hanem azt, hogy mi történt. Itt azonban éppen a semmi bizonyítékát gyártják. A hivatalos logika szerint nem az a kérdés, miért menekült pánikszerűen a tömeg, mi okozta az emberek által leírt tüneteket, és miért számoltak be olyan sokan szinte azonos élményről. A kérdés az, hogyan lehet büntetni azokat, akik szerint történt valami.
Az ügyész már tudja is a választ.
Mindenkit eljárás alá vonnak, aki „ezeket a dolgokat” elkövette. Senki sem menekülhet meg. Csak éppen az nem világos, mik azok a „dolgok”, amelyeket elkövettek. És még kevésbé világos, hogyan lehet elkövetője valakinek annak, ami – a hivatalos álláspont szerint – meg sem történt.
De sebaj. A hatalomnak most nem logikára van szüksége, hanem engedelmességre.
A szerb rezsim különös háborút folytat az emlékezet ellen. Előbb tagadja a történteket, aztán kriminalizálja azokat, akik emlékeznek rá. Végül már maga az emlékezés válik az állam elleni bűncselekménnyé.
Ez már nem egyszerűen politikai kommunikáció. Ez a valóság állami kisajátítása.
Aki látta, hallotta és átélte, annak azt mondják: nem láttad, nem hallottad, nem élted át. Ha pedig mégis ragaszkodsz hozzá, hogy de igen, akkor nemcsak tévedsz, hanem bűnös is vagy.
A hatalom számára ez a lehető legkényelmesebb konstrukció. Ha a valóság kellemetlen, nem kell megváltoztatni. Elég kijelenteni, hogy nem létezik.
Aznap este az Informer élő adásában Dragan J. Vučićević és Vladimir Đukanović már akkor ünnepeltek, amikor odakint emberek menekültek. Torkuk szakadtából üvöltötték: „Üsd, elnök úr! Üsd!” Nehéz eldönteni, hogy pontosan mit ünnepeltek. Talán azt, hogy a hatalom végre megmutatta, mire képes. Talán azt, hogy az utcán összegyűlt félmillió ember ellen fordulhat az állam ereje. Vagy egyszerűen csak azt, hogy a vezér harcol.
És persze lehet, hogy ez sem bizonyít semmit.
Csakhogy a politikában nem minden bizonyíték egyenlő. Van, amit a hatalom bizonyítéknak nevez, és van, amit egyszerűen kitöröl a közös emlékezetből.
Most éppen az utóbbi következik.
Vučić számára a március 15-i esemény különösen kényelmetlen, mert azzal nemcsak egy rendőrségi vagy biztonsági incidensről kellene elszámolnia. Azzal a félmillió emberrel kellene elszámolnia, amely azon a napon Belgrád utcáin megmutatta: van társadalom az elnökön kívül is.
Ezért kell átírni március 15-ét.
Előbb nem történt semmi. Aztán mégis történt valami, csak éppen másképp. Végül azok lettek a probléma, akik azt állítják, hogy történt valami.
Így lesz az áldozatból tanú, a tanúból gyanúsított, a gyanúsítottból pedig az alkotmányos rend ellensége.
Aleksandar Radićot, aki nyilvánosan beszélt az eseményekről és elemezte azokat, bántalmazták és kiutasították az országból. Üzenete világos: aki a hatalom számára kellemetlen valóságot mondja ki, annak nem feltétlenül kell cáfolatra számítania. Elég, ha megpróbálják eltávolítani.
De a rendszernek ennél is többre van szüksége. A választási kampány közepén már nem elegendő elhallgattatni néhány embert. Elrettentő példára van szükség.
Ezért születik meg a fenyegetés: jönnek a perek.
Képzeljük el a pert, amelyben az ügyész azt állítja, hogy nem történt semmi, a vádlott pedig azt, hogy igen. Az ügyész szerint nincs hangágyú, nincs hangfegyver, nincs támadás. A vádlott szerint volt. A bíró pedig majd eldönti, hogy kinek van igaza.
Csakhogy itt nem két állítás ütközik. Itt az államhatalom ütközik az állampolgár saját tapasztalatával.
És ha az állam nyer, akkor a személyes élmény többé semmit sem ér. Ha az állam azt mondja, hogy nem fájt, akkor nem fájt. Ha azt mondja, hogy nem volt hang, akkor nem volt hang. Ha azt mondja, hogy nem történt erőszak, akkor az erőszakot átélő ember emlékezete válik bűnössé.
Ez már valóban veszélyes játék.
A sztálini koncepciós perekben legalább volt egy perverz rendszeresség. A koholt bűncselekményekhez koholt bizonyítékokat, vallomásokat és forgatókönyveket gyártottak. Andrej Visinszkij vádiratai a politikai rémület irodalmának darabjai voltak: előre megírt történetek, amelyekben a vádlottaknak nem maradt menekülési útjuk.
A szerb rendszer egyelőre ennél ügyetlenebb. De ettől még nem kevésbé veszélyes.
Mert a hajsza most kezdődik.
A hatalom már nemcsak azt akarja eldönteni, mi történt. Azt is meg akarja mondani, mire szabad emlékezni.
És aki másképp emlékszik, az majd magyarázkodhat a bíróságon.
Lehet, hogy ez az egész csak egy kétségbeesett választási fogás. Lehet, hogy a fenyegetések végül nem jutnak el a tömeges perekig. De maga a gondolat már megszületett: büntethetővé tenni azokat, akik nem hajlandók elfelejteni.
Talán ezért kellene komolyan venni Vučić fenyegetéseit.
Nem azért, mert biztosan képes lesz mindazt végrehajtani, amit kilátásba helyez. Hanem azért, mert egy hatalom mindig akkor válik igazán veszélyessé, amikor már nem a valóságot akarja irányítani, hanem az emberek emlékezetét.
És ha tényleg megkezdődik a tömeges üldözés, felmerül egy egészen prózai kérdés is:
A Nemzeti Stadion még mindig nincs kész. Hová fogják akkor bezárni azt a rengeteg embert?
Ljubodrag Stojadinović (Peščanik) nyomán
Következő cikk: Mi az a „Szerbia-törvény”, az amerikai törvényjavaslat a Nyugat-Balkán „káros” szereplői ellen?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Srdanović tegnap először megelőzte Vučićot a Polimarketen: nagyot ugrott a szerbiai választásokra irányuló „fogadás”
Egyelőre korai következtetéseket levonni a Polimarketen zajló kereskedésből, azon túl, hogy a szerbiai választások egyre nagyobb >
„Elítélt háborús bűnös”
Az a bizonyos „megbékélés” pedig akkor fog bekövetkezni, amikor az emberek bensőleg is felhagynak önmaguk hazudozásával. >
Mi az a „Szerbia-törvény”, az amerikai törvényjavaslat a Nyugat-Balkán „káros” szereplői ellen?
A szerbiai választásokon sok minden forog kockán a demokrácia állapotát, a jogállamiságot, a független intézményeket, a >
Hajsza
Lehet, hogy ez az egész csak egy kétségbeesett választási fogás. Lehet, hogy a fenyegetések végül nem >
Hiába a sok aláírás
A valódi politikai erő ugyanis nem a papíron lévő számokból születik. Hanem abból, hogy az emberek >
A kezdet vége
Az október-novemberi drámai ütközés a költségvetés kapcsán meg fogja mutatni, hogy mekkora szükség lett volna a >
„Fogjátok meg a rektort” és a rossz diákokat a blokádban
Ez a „sanghaji” és neoliberális világnézet azonban tökéletesen megfelel az itteni uralkodó politikai osztály logikájának is. >
Szeptember 11. – a kivételes állapot, amely nem ért véget
Egy demokratikus állam nem attól különbözik a diktatúrától, hogy soha nem kerül veszélybe, és nem is >
Amikor az AI-ágensek összefognak – és kijátsszák az embert
Az elmúlt héten több olyan eset is napvilágra került, amelyben mesterségesintelligencia-ágensek nem egyszerűen végrehajtották a rájuk >
Útmutató a választóknak a választások túléléséhez/megnyeréséhez
Lényegtelen most Koszovó, Bosznia egyik entitása, az Európai Unió, a srebrenicai népirtás, a háborús bűnök és >
A (nem) kihirdetett gyász napjai
Mindezt annak mély tudatában tette, hogy valójában bűnözőről van szó, ám az epikus formula szerint a >
Alagút
Az ellenzék széttöredezett, tele viszályokkal, és meglehetősen kevés elképzeléssel arról, mit kellene tenni. 2000. szeptember 24. >