Ma Ivett, Frida, Judit névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Szolgálunk és kollaborálunk
„A kollaboráció milyen formái, típusai jellemezték a hatvanas, hetvenes évek Romániájában az egyház és hatalom viszonyrendszerét?" Novák Csaba Zoltán (Transindex):
Az ún. ügynökviták során Gyáni Gábor egy új fogalom bevezetését javasolta, mellyel – szerinte – jobban megragadható lenne az ügynökök kérdése, ez pedig a kollaboráció. Véleménye szerint, Magyarországon az egész társadalom kollaborált a Kádár rendszerrel, ennek különböző fokozatai voltak: az egyszerű állampolgártól a beszervezett ügynökön át egészen magáig, Kádár Jánosig. Az, hogy valaki jelentett honfitársáról, szerinte
a kollaboráció extrém fokaként értelmezhető.
A fenti meghatározásból kiindulva, jelen írásunkban arra keressük a választ, hogy a kollaboráció milyen formái, típusai jellemezték a hatvanas, hetvenes évek Romániájában az egyház és hatalom viszonyrendszerét. Értelmezésünkben a kollaboráció az egyházi (esetenként világi) személyek azon tevékenységsorozatát jelenti, amely során nyíltan vagy titokban, különböző formákban és intenzitással együttműködést vállaltak az állami- vagy pártszervekkel, titkosszolgálattal, segítették azokat érdekeik érvényesítésében.
Esettanulmányunkat a Pálfi Géza, katolikus pap és egyetemi tanár több mint 20 évet és tucatnyi erdélyi helyszínt felölelő megfigyelési dossziéjára alapozzuk, ezért elsősorban az ügynök-típusú kollaboráció bemutatására és elemzésére helyezzük a hangsúlyt. Megvizsgáljuk, hogy az erdélyi Római Katolikus Egyház, annak meghatározó képviselői és hívei milyen körülmények hatására kényszerültek bele vagy vállalták fel az ügynök-típusú kollaborációt és hogyan tettek eleget e (kényszer)feladatnak.
Esettanulmányunk egyfajta mélyfúrás-szerű elemzés, a Pálfi Géza személye és esete köré szerveződő jelenségek és történések vizsgálata, elemzése. A romániai egyháztörténeti kutatások jelenlegi stádiuma miatt nem kívánunk általános következtetéseket megfogalmazni. Írásunk első felében bemutatjuk a hatvanas-hetvenes évek általános politikai kontextusát, majd ezt követi a Pálfi-ügy és benne érintett ügynök-típusú kollaboráció elemzése. A román pártvezetés az ötvenes évekre jellemző frontális támadás után
változtatott az egyházpolitikáján.
A Kádár rendszerhez hasonlóan egy olyan katolikus elit kitermelésére törekedett, amely vállalja a hatalommal való együttműködés bizonyos formáit. Ebből a célból kétirányú tevékenységet folytatott: kiszűrni és elszigetelni a nemkívánatos személyeket, csoportokat, valamint pozícióba hozni a számukra elfogadható személyeket.
E próbálkozás sikerességéhez még több és hatékonyabb információra volt szükség az egyház belső életéről. A Securitate fokozta a megfigyelő, felderítő tevékenységét. Az egyházak feletti kontroll megtartása és megerősítése érdekében a hatalmi szervek újabb módszerhez folyamodtak, az egyházi struktúrák belülről történő ellenőrzésére és irányítására.
Az Egyházügyi Hivatal ellenőrző jellegű tevékenysége mellett a Securitate még nagyobb mértékben épült be a különböző felső egyházi intézményekbe. Erre a sorsa jutott a Gyulafehérvári Püspökség is.
A veszélyesnek tartott egyházi emberek köré ügynök-hálózatot vontak,
majd a róluk szerzett információk alapján különböző módszerekkel próbálták meg befolyásolni, kompromittálni, megakadályozni tevékenységüket, esetenként eltávolítani az adott tisztségből, szerepkörből vagy éppenséggel pozícióba hozni. A katolikus egyház és az állami szervek kapcsolata a hatvanas évek közepétől tehát egy újabb szakaszhoz érkezett.
A Pálfi-ügy kezdete
Pálfi Géza (1941-1983) a székelyföldi Máréfalván született, egy hagyományos földműves közösségben és ez kihatással volt a szocializációjára is. Több erdélyi helyszínen, kiemelt fontosságúnak tartott plébánián teljesített papi szolgálatot, majd a hetvenes években Gyulafehérváron, a Római Katolikus Teológiai Intézetben tanított, Márton Áron püspök közeli bizalmasaként.
1984-ben hunyt el egy marosvásárhelyi kórházban. Haláláról ma is megoszlanak a vélemények. A hivatalos, az egyház által is elfogadott változat szerint, gyors kimenetelű rákos megbetegedés okozta a halálát. Léteznek viszont olyan vélekedések is, amelyek a Securitatét vádolják a pap halálért. A nyolcvanas évek kemény romániai diktatúrája közepette elterjedő híresztelések egyik változata szerint belügyis tisztek brutalitása okozta Pálfi halálát, egy másik változat szerint pedig a tényleges betegségének kezelését szabotálta a román titkosszolgálat.
1964. április 5-én Pálfi Gézát 29 társával egyetemben Márton Áron püspök Gyulafehérváron pappá szentelte. Ezután Pálfi visszatért szülőfalujába, ahol május 10-én megtartotta első szentmiséjét.
Pálfi 1963-ban került a Securitate célkeresztjébe
egy Márton Áronnal folytatott lehallgatott beszélgetés után. Pálfi egy magyarországi útjáról számolt be a püspöknek. A Securitate gyulafehérvári tisztjei, attól tartva, hogy a püspök megpróbálja felhasználni a fiatal teológust egy, a Vatikánnal történő kapcsolatfelvételre, 1963. november 15. és 1964. február 18. ellenőrzési dossziét nyitottak Pálfi Gézáról.
Ezt a későbbiekben megfigyelési dosszié követte, amelyet az immár papként, majd teológiai tanárként tevékenykedő Pálfi „nacionalista-sovén, fanatikus vallásos, misztikus államellenes” tevékenységével indokoltak. Pálfi közel 20 évig tartómegfigyelése kisebb nagyobb intenzitással halálának időpontjáig, 1984 tavaszáig tartott és követte a pap összes állomáshelyét: Máréfalva, Gyulafehérvár, Csíkszentdomokos, Gyergyóalfalu, Marosvásárhely, Székelyudvarhely. Pálfi habitusából fakadóan is
a Securitate egyik markáns ellenfelének számított.
Erős személyiség volt, aki a papi teendőket hivatásként kezelte, aki tudatosan és küldetésszerűen szolgálta közösségét mind vallási-morális, mind kulturális-nemzetiségi dimenzióban. Határozott elképzelése volt a nemzetről, közösségről, a kultúráról, a társadalmi összefogásról, annak összetartó erejéről. A közös történelmi múlt ismeretét, a vallási és nemzeti hagyományok ápolását tartotta a közösségépítés fontos alappillérének.
Ez a világkép szinte semmiben sem egyezett a kommunista ideológia alaptételeivel, társadalomalakító elképzeléseivel. Tovább fokozta az államhatóságok figyelmét az a tény is, hogy Pálfi papi-tanári minőségében nyíltan is hangoztatta a párt egyházellenességére és kisebbségpolitikájára vonatkozó bírálatait és tudatosan cselekedett annak érdekében, hogy azok hatását minimalizálja, semlegesítse.
Végül, de nem utolsó sorban kiemelendő az a tény is, miszerint Pálfi a teológiai tanulmányaitól kezdődően a román állammal és az RKP-val mindennemű együttműködést mereven és következetesen elutasító Márton Áron püspök egyik bizalmasának, sőt támogatottjának számított.
Köztudott tény, hogy az erdélyi Római Katolikus Egyház teljes megtörése, együttműködésre kényszerítése többek között a püspök makacs kitartása miatt nem valósulhatott meg, illetve valósulhatott meg csak részlegesen a bebörtönzések, a békepapi mozgalom meghirdetése ellenére. A püspök szabadulása után, a püspökségi kényszerlakhelyre való száműzése után is mereven kitartott álláspontja mellett, amely jelentős mértékben megnehezíttette a román állami szerveket abban, hogy egy együttműködésre hajlamosabb egyházi elitet hozzon pozícióba.
Pálfi Géza megfigyelésének története tehát a diktatúra azon próbálkozásai között értelmezendő, amely során
megpróbálta együttműködésre bírni a Római Katolikus Egyházat
és annak fontosabb vezetőit. A pártvezetés elsősorban intézményes szintű együttműködést várt (volna) el az egyházaktól. Ennek elérése érdekében több eszközt is bevetett. A folyamat utolsó, sok esetben nem elhanyagolható láncszeme a titkos – ügynök-típusú – együttműködés volt, mely során a titkosszolgálat azt szerette volna elérni, hogy befolyásos papokat, egyházi vezetőket intézményes együttműködésre vagy a rendszer számára néha elfogadható és akár pozitívan is értékelhető semlegességre késztessen, kényszerítsen, vagy az ezt megtagadókat eltávolítva megtisztítsa a terepet a számára kellemetlen személyektől.
Pálfi, mint említettük az intézményes együttműködést mereven elutasító Márton Áron szűkebb köréhez tartozott, így a „semlegesítendők”,
a fontosabb pozíciókból eltávolítandók listájára került.
A pártvezetés az Egyházügyi Hivatal révén ugyan részben ellenőrizte és befolyásolta az egyházak működését, azonban bizonyos szintekre csak belső egyházi emberek „megnyerésével”, befolyásolásával érhetett el, csak így biztosíthatta a számára elengedhetetlen terepismeretet. Ebben a titkosszolgálat és az általa foglalkoztatott ügynökök bizonyultak a leghatékonyabb eszköznek.
1963 és 1984 között, a Pálfi Gézára vonatkozó megfigyelés során a Securitate viszonylag sok módszert és eszközt bevetett: nagyszámú és aktív ügynökhálózatot működtetése, követés, levelezésének titkos ellenőrzése és cenzúrázása, lehallgatási eszközök, nyomozás, kihallgatás. Az titkosszolgálati eszközökön kívül esetenként használták az állami szervekkel nyíltan együttműködő, a párt ideológiáját részben vagy teljesen elfogadó személyeket és intézményeket is.
Az Egyházügyi Hivatalon keresztül néha befolyásolni lehetett a papok kihelyezését, az egyházi hierarchián belüli mozgását. A Pálfi által érintett településeken a helyi néptanácsot vagy egyes oktatási, művelődési intézményeket, azok képviselőit esetenként fel lehetett használni a pap egyházi tevékenységének korlátozására, elszigetelésére.
A Pálfi-ügyben az ügynök-tevékenység fontos szerepet kapott.
A korabeli román belügyi terminológia meghatározása szerint az ún. informátorok, hálózati személyek az adott célszemélyről gyűjtöttek adatokat szervezett, konspirációs eszközökkel. Ezeket az információkat a munkájukat irányító tisztekhez továbbították.
A Securitate létrehozása utáni első évtizedekben az ügynök vagy a forrás megnevezéssel illették őket. A hetvenes évektől kezdődően inkább az informátor vagy a kollaboráns kifejezéseket használták a megnevezésükre. Az első időszakban megkülönböztettek ún. képzett és képzetlen informátorokat. Így különböztették meg a minőségi forrásközlőket a gyengébbektől.
Mindegyik informátor rendelkezett egy személyes dossziéval és egy konspiratív névvel. A tartótiszttel történő találkozás csendes, az információk átadásához megfelelő közegben zajlott le, pl. ún. konspirált lakásokban, amelyeket szintén fedőnevekkel láttak el. Ezek a házak általában a Securitate tulajdonában voltak, de arra is volt példa, hogy magánszemélyek lakásait használták, azok beleegyezésével.
A Pálfi-dossziéban többek között a Bradul, Oltul, Pădurea, Cabana, Hanlida konspirált lakásokra történt utalás. Az informátor és a tartótiszt közötti időközönkénti találkozásokat közösen egyeztették. A tartótiszt, hogy minden gyanút elkerüljenek, figyelembe vette az informátor munkaprogramját, személyes, családi problémáit.
A Securitate gyakorta ellenőrizte az informátorok tevékenységét azért, hogy meggyőződjön azok őszinteségéről, tényleges szándékairól. Ellenőrzésük során ugyanazokat az eszközöket használták, amiket az informátor a maga munkájában vagy a Securitate egy célszemély követése, megfigyelése során. Az informátorokat-ügynököket
előzetes tanulmányozás, elemzés után vették fel az informatív hálózatba.
Ha időközben (szándékosan vagy véletlenszerűen) dekonspirálódtak, vagy már nem jutottak megfelelő minőségű és felhasználható információkhoz, netalán megtagadták az együttműködést, a Securitate mellőzte őket. Ha nem volt indokolt a hálózatból való teljes kiírásuk, alacsonyabb kategóriába kerültek, ún. támogató személyként tevékenykedtek vagy az ő lakásukat használták konspirált lakásként.
A Pálfi Gézára vonatkozó Palade és Filip dossziékhoz körülbelül 84 hálózati személy (informátor, ügynök) szolgáltatott információkat. Ezek közül öten a Teológiai Intézet és a Kántoriskola tanárai voltak, 26 tanuló és egyetemi hallgató (ezek közé tartoznak azok is, akik Pálfi egykori évfolyamtársai közül kerültek ki és a kihelyezésük után már nem szolgáltattak információkat), 25-en a papság köréből kerültek ki és 27-en pedig világi személyek (hívek, ismerősök, az Egyházügyi Hivatal munkatársai) közül kerültek ki.
Küldetésük indokait és „munkaköri leírásukat” tekintve az ügynököket három nagyobb kategóriába sorolhatjuk. Az első csoportba azok tartoznak, akiket többnyire csak azért mozgósítottak, hogy adatokat szolgáltassanak Pálfiról. Ezek csak abban az időszakban tevékenykedtek, amíg Pálfi papként szolgált. Ezek többnyire Pálfi diáktársai, majd diákjai, hívei és egyes paptársai közül kerültek ki.
Ilyen ügynököket takartak a „Balla Mihály”, „Pap Péter”, „Ágoston Albert”, „Crisan Traian” vagy a „Németi” fedőnevek. A második, legnépesebb csoportba azok az ügynökök találhatók, akiknek az volt az feladata, hogy a püspökségről és a gyulafehérvári katolikus oktatási intézményekről szállítsanak információkat. A hetvenes-nyolcvanas években a Securitate
kiterjedt ügynökhálózattal rendelkezett
már a gyulafehérvári Teológiai Intézetben és a püspökségen is. Ezek általában a tanárok, diákok, teológusok közül kerültek ki. Ilyen ügynök volt „Nistor”, „Müller”, „Szőcs János” vagy „Félix.” Elsődleges feladatuk az volt, hogy a püspökségről és a Teológiai Intézetről minél több használható információt szállítsanak a Securitate számára.
A fedőnevek többnyire olyan személyeket takartak, akiknek az átlagosnál nagyobb rálátásuk volt a belső intézményi történésekre. Pálfi ügye ebben a kontextusban esetenként e történések alrendszereként jelent meg, más esetekben pedig ezen ügynökök kimondottan a célszemélyünkről jelentettek.
A harmadik, legkisebb csoportba az ún. alkalomszerű ügynököket soroljuk, akik tulajdonképpen más célszemélyekre voltak ráállítva, de eközben, ha kapcsolatba kerültek vele, Pálfiról is szolgáltattak információkat. Ide sorolhatók a „Kovács Sándor” vagy a „Demeter Alexandru” fedőnevű ügynökök.
Hogyan és kiket szerveztek be ügynöknek?
A Pálfiról jelentő ügynököket pontos leírások, tulajdonságok alapján válogatták ki. Fontos, a katolikus egyházra vonatkozó információkkal kellett rendelkezniük, valamint olyan tulajdonságokkal, mint a jó megfigyelőképesség, intelligencia, képzelőerő, vizuális és auditív memória, önkontroll.
Ugyancsak fontos volt a megfelelő temperamentum is. Aktív, lelkes, energikus, türelmes, kitartó és magabiztos embereknek kellett lenniük. Az ügynököket a Securitate jól kitervelt és átgondolt terv szerint szervezte be. A belügyi munkatársak figyelme kiterjedt minden olyan apró részletre, amely segíthette az információs hálózat kiépítését.
A Pálfi-ügyben két beszervezési módszer jelenléte mutatható ki: a zsarolás és a személyes érdekek és sérelmek ügynöki tevékenységre való konvertálása. Elmondható azonban az is, hogy ezt
a két módszert sokszor kombinatív formában alkalmazták.
A pénzzel való jutalmazás, (ami szintén motiváló eszközként működött a beszervezésekben) a jelen tudásunk szerint nem érhető tetten a Pálfi ügyben.
A zsarolást, mint beszervezési módszert azon teológusok, papok, tanárok esetében alkalmazták, akikről a titkosszolgálat ún. kompromittáló adatokkal rendelkezett. Ez lehetett a katolikus egyház előírásai, fegyelmi szabályzata elleni vétség vagy más típusú (gazdasági, jogi) kihágás, ami a nyilvánosságra hozatala során az érintett számára súlyos következményekkel járt volna.
A teológusokat és a tanulókat elsősorban az intézményi rendszabályzat áthágásával (alkoholfogyasztás, lányokkal való kapcsolat) lehetett zsarolni. Egy nyilvánosságra hozott kihágás egy teológus, diák számára egyenlő volt az intézményből való eltávolítással, a választott karrier derékba törésével.
A titkosszolgálat zsaroló eszközként használhatta az Egyházügy Hivatalt is a papi pályán történő előléptetések, esetleges lefokozások, nem kívánt, teljesen elszigetelt, kevésbé fontos parókiára történő áthelyezések kilátásba helyezésével. Ezen, zsarolásra használható helyzetek kialakulhatta esetenként a titkosszolgálat által kitervelt, ún. kompromittáló akciók során is. A történetben kulcsszerepet játszó Nistor fedőnevet viselő ügynököt pl. egy szerelmi üggyel zsarolták meg.
A személyes érdekek, a sérelmek ügynöki tevékenységre való konvertálása
a beszervezés egy másik eszköze volt. Természetesen, ezt gyakran kombinálták enyhébb zsarolással is, „bebiztosítandó az ügynök hűségét.” A Pálfi-ügyben két fontos tényezőre alapozták az ügynökök „önkéntességét”: a fennálló egyházvezetéssel szembeni fenntartásokra, illetve a célszemély (Pálfi) elleni személyes ellenszenvre.
A két tényező esetenként egybeesett, hisz Pálfi egyértelműen a Márton Áron fémjelezte irányvonalhoz tartozott, amely a békepapi mozgalomban résztvevő, vagy azzal rokonszenvező egyházi vezetőkkel ellentétben mindennemű kollaborációt tiltott a hatalommal. Jól érzékelhető ellentétek húzódtak meg a püspök követői és azon egyházi személyek között, akik Márton Áron letartóztatása alatt kerültek gyulafehérvári pozíciókba.
„Nistor” ügynök pl. 1952-ben került a gyulafehérvári oktatási intézmény fontos vezetői tisztségébe. Márton Áron visszatérése után is maradt, de jelentései hangvételéből egyértelműen kiérződik a régi sérelem.
Egy másik, Pálfiról jelentő ügynök 1972. március 16-án így érvelt: „Elviekben nem értek együtt az egyházmegye vezetőségével, nem tetszik se Márton Áron, se Jakab Antal. Ezért vállaltam és vállalom továbbra is, hogy együttműködjünk, kész vagyok minden olyan információt megosztani, amiről tudomásom van.” Volt olyan személy, akit
bizonyos ígéretekkel lehetett rábírni az ügynöki tevékenységre.
Például „Felix” azért vállalta a megbízatást, mert azt ígérték neki, hogy kolozsvári személyi igazolványt kaphat és, hogy meglátogathatja a Kanadában élő unokahúgát. „Félix” ügynök esetében ugyanakkor egy másik motivációs eszközt is felfedezhetünk, éspedig a Pálfi Géza elleni személyes ellenszenvet.
A gyulafehérvári intézményekben egy több régióból származó, etnikailag is vegyes közösség alakult ki. Az e törésvonalak mentén keletkező feszültségeket, személyi konfliktusokat szintén kiaknázta a titkosszolgálat.
„Felix” vagy „Müller” ügynökök esetében számított az etnikai származásukból, vagy szocializációjukból fakadó különbségek is, amelyek gyakran konvertálódtak személyes sérelmekké. Ugyanez mondható el „Marinescuról” is, aki a diákok közötti ilyen típusú feszültségekre (a korabeli terminológia szerinti „nacionalistákra”) volt különösen érzékeny. Külön törésvonalat képeztek esetenként a nagy számban jelen levő
székelyföldi diákok és a nem székelyföldiek közötti szocializációs, mentális különbségek.
„Müller” ügynök pl. jelentéseiben többször kiemelt figyelmet szentelt a székelyföldi származású diákok és tanárok „összeesküvés-szerű klikkesedéséről.” A román nemzetiségű „Aurelia” ügynök egy magyar többségű, elszigetelt, egy világi személy számára szigorú rendszabályzat által működtetett környezetben kényszerült román nyelvet oktatni. Ő meghatározó eleme volt a gyulafehérvári ügynökhálózatnak.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Ezreket mozgósított Debrecenben, a kormány egyik erődjében Orbán mind erősebb kihívója
Ekkora megmozdulás nem megszokott dolog vidéken. Maga a fő szervező úgy értékelte, hogy ilyen nagy demonstráció >
Hajnal vagy alkonyat?
Hajnalodik vagy alkonyodik a világban? Nehéz megmondani a vöröslő, szürkés fényben. De azt régóta állítom, hogy >
Hogyan teszik tönkre a múlt nacionalista szellemei a Nyugat-Balkán jövőjét
A múltból itt maradt nacionalisták, mint Vučić és Dodik, tönkreteszik a Nyugat-Balkán jövőjét. Erre figyelmeztet Vedran >
Az az ember, akitől Orbánnak félnie kell
A Kurier külpolitikai rovatvezetője úgy mutatja be Magyar Pétert, hogy ő az, akitől még Orbán is >
Egyetlen kisteherautóval
Bárcsak ne Magyar Péter volna az egyetlen, aki miatt biztosan fáj most néhány fej a Karmelitában. >
Nem lenne jó az, ha Amerika rendszerváltást próbálna elérni Kínában
Fareed Zakaria a Washington Postban óv attól, hogy hatalomra kerülésük esetén a republikánusok visszatérjenek a kemény >
A júniusi választáson sikerül Fico orrára koppintani?
Ódor Lajos szerint azok a szavazópolgárok, akikkel ő szokott találkozni, egyértelműen abban bíznak, hogy a júniusi >
Az EU új keleti bővítése győzelmet jelentene Putyin felett
A Spiegel szerzője, Michael Sauga szerint manapság teljes az egyetértés az ügyben, hogy a 20 évvel >
A Macron-momentum
Európa sokféle nehézséggel szembesül, de ezek alapvető oka, hogy nincsenek megfelelő vezetői, ezért úgy tűnik, hogy >
Ukrajna győzni fog
Ennek a háborúnak tehát mindenképpen Putyin Oroszországa lesz a vesztese. Vele együtt veszít azonban Orbán Magyarországa >
Autógyáraktól rendőrökig: Hogyan terjeszti ki Kína befolyását Magyarországon
Kína egyre növeli befolyását Magyarországon, kezdve a rendőrjárőröktől az autógyárakig. Hogy Peking nyomul, abban nincs semmi >
Hány tonnát nyom Európa
20 éve politikai szempontból különösen fontos volt, hogy Magyarország és Lengyelország bekerüljön az EU-ba, ma viszont >