Ma Györgyi, Irén névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Zsidózók, magyarozók
„A mai magyar etnicizmus, antiszemitizmus azt a nacionalizmust táplálja, amely az erdélyi magyarokat is fenyegeti.” Parászka Boróka (Erdélyi Riport):
Kegyetlen, kíméletlen és gyors önfelszámolás elszenvedői és tettesei vagyunk. Advent utolsó vasárnapján két szöveg jelent meg, egy a kolozsvári Krónikában (Csak a zsidók zsidózhatnak – Ferencz Zsombor), és egy a Népszabadságban (Korszakváltás – György Péter). Az első tökéletesen beszéli a mai magyar hatalom nyelvét: a nemzet egységes, etnikailag tiszta, „megvallása” erény és kötelesség, a világ pedig a nemzetek elkülönülő közösségeinek láncolata (pontosabban: szembenállása). A zsidók zsidók, még akkor is, ha „a befogadó nyelvét beszélik”. „Ők” hanukázhatnak. Velünk szemben, akik mondjuk karácsonyozunk, bérmálkozunk, konfirmálunk – e szerint a logika szerint így, a rítusok szerint magyar a magyar.
A második, a többes identitások együttállásáról szól, tömör összefoglalása annak, hogyan vált a (zsidó) emancipáció (nemzeti) asszimilációs folyamattá. A magyarság e második szöveg szerint is „evidencia”, de nem etnikailag adott, hanem „szerződéses politika” eredménye, „kényes portéka”, amely áldozatok, tragédiák révén jött létre, és van érvényben. Ennek a két szövegnek a perspektívájából a Budapest-Kolozsvár közti térben ma a „ki a magyar” kérdés elválaszthatatlan az antiszemitizmus történetétől, jelenétől.
De próbáljuk meg Ferencz Zsombor és György Péter egymást kizáró állításait és kérdéseit átültetni az erdélyi térbe. Tegyük fel, hogy Erdélyben is aszerint döntjük el, ki a magyar, hogy ki ünnepli az ünnepeit. A karácsony egyszerű eset, mert mindannyian karácsonyozunk, bár itt is eltér, hogy protestánsok vagy katolikusok töltik-e meg tartalommal az ünnepet. És akkor ki a mi, és ki az ők? Akik Jézuskát, vagy akik Angyalt várnak, azok-e az igazabb magyarok? Akik szenteste halat esznek? Vagy azok a magyarok inkább, akik töltött káposztát?
És mit kezdünk azokkal a magyarokkal, akik felekezetileg egyáltalán nem sorolhatók be, mert nem karácsonyoznak? Megunták, kiábrándultak, nem hívők? Tegyük fel, hogy Erdélyben a „mi” és a „ti” meghatározása még etnikailag sem ilyen egyszerű. Muszáj feltennünk, mert ugye Erdélyben, a soknemzetiségű Erdélyben élünk, és itt mindenkinek van legalább egy szász, sváb nagynénje, örmény unokatestvére. (Hogy a zsidó rokonokat most ne is említsük, kényes téma ez manapság). Esetükben mit mondunk, milyen nemzeti hovatartozást „valljanak meg” és „vállaljanak”. A vegyes házasságban élők hova álljanak ebben a szigorú rendszerben? Azok, akik egy kicsit ilyenek, egy kicsit olyanok is akarnak lenni?
Mi lesz azokkal, akiknek eszük ágában nincs semmiféle nemzeti hovatartozást vallani és vállalni, mert számukra ez nem teljesítmény, nem kihívás. Nem azért, mert a különböző nemzeti hagyományokat tagadnák, megvetnék, vagy éppen azokat számolnák fel. Hanem azért, mert nem erről – a kirakat nemzetről – szól az életük. A nemzeti kulturális értékek mindennapjaik természetes része, „használják” azokat, egy, két, vagy három nyelvet, egy, két, vagy annál is több irodalmat. Fel sem merül, hogy válasszanak, lemondjanak erről, vagy arról, hogy betagozódjanak a nemzeti hovatartozás kizárólagos szisztémájába.
A „zsidózás” ma Erdélyben gyakran „magyarozást” jelent. (Néha mást, de ezt most – hogy az értelmezést félre ne vigyem – nem részletezem.) És ez nem azzal jár, hogy ujjal mutogatunk egymás sváb vagy zsidó nagymamájára. Hanem azt jelenti, hogy az etnikai hovatartozás nem etnikai kérdésekben, ügyekben bukkan fel érvként, kifogásként, bélyegként.
„Magyarozott” Ninel Peia, amikor azt állította, a magyarok állnak a Colectiv Klub tragédiája mögött. Mert a magyarok olyanok: akarják Erdélyt, az egységes Romániára törnek, és nem riadnak vissza attól, hogy román embereket (vö. az Orbán Viktor által kedvvel használt „magyar emberek”) gyilkoljanak válogatott eszközökkel halálra. Ez a „magyarozás” igazából, aminek helyet követel Ferencz Zsombor a „zsidózásra” igényt tartó cikkében. És az is magyarozás, amikor a kézdivásárhelyi petárdabotrányt „magyar” ügyként kezelte a román sajtó jelentős része. Nem az a kérdés, ki hova áll, hova nem áll, hanem az, kit hova sorolunk az etnikai hovatartozás ürügyével, ha éppen bűnbakra, gyilkosra vagy olyan ellenségre van szükség, akivel szemben „nemzeti egységet lehet kovácsolni” (szaftosan háborús, fegyvermanufaktúrás szóhasználattal). Mennyire tekintjük elegendő érvnek, jelzőnek az etnikai besorolást?
Azzal, hogy a sokat emlegetett, óhajtott „erdélyiség” mozaik jellegére, etnikai, eszmei sokféleségére utaltam, még nem mondtam semmit a már unos-untig ismételt közhelyeken kívül. Ha a Krónikában ez az „etnikai” tisztaság iránti igényt bejelentő szöveg így megjelenhetett, azt jelenti, ma a transzszilvanizmusnak már nincs a Krónikában becse, támogatása. Ez a lap a magyar kormány „erős nemzetállami” politikájának felel meg – szemben Erdéllyel.
Azt azonban jó volna rögzíteni: a mai magyar etnicizmus, antiszemitizmus azt a nacionalizmust táplálja, amely az erdélyi magyarokat is fenyegeti. Nemcsak a politikai szerződések révén emancipálódott, majd asszimilálódott zsidókat. Akik magyarok. Magyar zsidók.
Ha teret engedünk ezeknek az érveknek, akkor az amúgy is fogyatkozó közösségből kizárunk mindenkit, aki nem felel meg a „magyarság szabványnak”. Vajon kinek lesz hatalma eldönteni, mi is az? És ha elfogadjuk ezeket az érveket, akkor el kell fogadni a „magyarozást” is, az etnikai alapú hangulatkeltést, a gyanúsítgatást. Ha felrójuk azt, hogy a magyar zsidók a „befogadó nemzet nyelvét” beszélik (mi mást beszélnének, ez az anyanyelvük), nem marad érvünk a Ceaușescu rendszer legsötétebb nemzetiségi politikájával szemben sem.
Amelynek hivatalos álláspontja az volt: a magyarok magyarul beszélő románok. Az egyik megkérdőjelezi, a másik megerősíti az asszimilációt, és mindkettő megkérdőjelezi a szabad identitásválasztást.
Annyi a szerencsénk, mondjuk itt a Marosvásárhely-Bukarest vonalon, szemben a Kolozsvár-Budapest tengellyel, hogy ma Romániában, állami szinten – ellentétben a magyar kormány gyakorlatával – senki nem akarja a magyar közösség jogfosztóinak kultuszát ápolni. Nem gondozzák etnikai vérengzések támogatóinak, elkövetőinek sírját, nem emelnek szobrot a falurombolás döntnökeinek, végrehajtóinak, nem ad ki a román kormány emlékfüzeteket azoknak az időknek a tiszteleteire, amikor a magyar helységneveket kitakarták a hazai kiadványokból. Ma itt a vita arról szól, milyen jogokat kérünk még. És nem arról, milyen jogokat korlátoznak már megint.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Hogyan teszik tönkre a múlt nacionalista szellemei a Nyugat-Balkán jövőjét
A múltból itt maradt nacionalisták, mint Vučić és Dodik, tönkreteszik a Nyugat-Balkán jövőjét. Erre figyelmeztet Vedran >
Az az ember, akitől Orbánnak félnie kell
A Kurier külpolitikai rovatvezetője úgy mutatja be Magyar Pétert, hogy ő az, akitől még Orbán is >
Egyetlen kisteherautóval
Bárcsak ne Magyar Péter volna az egyetlen, aki miatt biztosan fáj most néhány fej a Karmelitában. >
Nem lenne jó az, ha Amerika rendszerváltást próbálna elérni Kínában
Fareed Zakaria a Washington Postban óv attól, hogy hatalomra kerülésük esetén a republikánusok visszatérjenek a kemény >
A júniusi választáson sikerül Fico orrára koppintani?
Ódor Lajos szerint azok a szavazópolgárok, akikkel ő szokott találkozni, egyértelműen abban bíznak, hogy a júniusi >
Az EU új keleti bővítése győzelmet jelentene Putyin felett
A Spiegel szerzője, Michael Sauga szerint manapság teljes az egyetértés az ügyben, hogy a 20 évvel >
A Macron-momentum
Európa sokféle nehézséggel szembesül, de ezek alapvető oka, hogy nincsenek megfelelő vezetői, ezért úgy tűnik, hogy >
Ukrajna győzni fog
Ennek a háborúnak tehát mindenképpen Putyin Oroszországa lesz a vesztese. Vele együtt veszít azonban Orbán Magyarországa >
Autógyáraktól rendőrökig: Hogyan terjeszti ki Kína befolyását Magyarországon
Kína egyre növeli befolyását Magyarországon, kezdve a rendőrjárőröktől az autógyárakig. Hogy Peking nyomul, abban nincs semmi >
Hány tonnát nyom Európa
20 éve politikai szempontból különösen fontos volt, hogy Magyarország és Lengyelország bekerüljön az EU-ba, ma viszont >
A befejezetlen projekt
Hatalmas sikernek bizonyult az Unió keleti bővítése, mert az azóta eltelt időben a korábbi választóvonal mindkét >
Időkapu
Lehetséges, hogy kisebb Ukrajna lesz, de hogy ez az Ukrajna Európa részévé válik és szemben fog >