2025. február 14. péntek
Ma Bálint, Valentin, Cirill, Metód névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Végel László: Egy makró emlékiratai

Arra jöttem rá Végel László első könyvének, az Egy makró emlékiratainak a befejezése után, hogy még sosem olvastam olyan magyar írásművet, ami a híres-nevezetes 68-as szellemiségre és világlátásra reflektálna (minden bizonnyal azért nem, mert Esterházy Péter szerint ez a könyv talán az egyetlen ilyen).

Ez persze nem is meglepő, hiszen nálunk még csak ekkoriban konszolidálódott a kádári terror, és kezdett átcsapni a rendszer a szürke gulyáskommunizmusba, így nem is csoda, hogy egy akkor huszonéves délvidéki magyar volt az első, aki ebben a témában alkotott a némileg szabadabb és szabadosabb Jugoszláviában.

Végel olyannyira élőben közvetítette a 68-as életérzést, hogy a könyve már 1965-re megíródott, és 1967-re meg is jelent. Főhőse egy értelmiségi pályára (konkrétan tanárnak) készülő fiatalember, aki többet jár az egyetem mellé, mint az előadásokra, és aki tökéletesen hamisnak, üresnek és értelmetlennek érzi a felnőttek világát, azt a világot, ahova rövidesen neki is csatlakoznia kellene. Mindezeket az érzéseit, megfigyeléseit, mindennapjainak történéseit pedig naplóformában rögzíti. Ez a naplóforma roppant kettős volt számomra, ugyanis egyfelől kimondottan hitelesnek hat (körülbelül így írhat naplót egy lázadó huszonéves, ilyen durr-bele módon, semmivel sem törődve és minden felesleges körítést mellőzve), ugyanakkor épp ez teszi kissé monotonná és unalmassá is a leírásokat.

Akkoriban nagy újdonságnak számított az, hogy Végel elbeszélője ennyire „irodalmiatlanul” és ennyire szlengben beszéljen (gondoljunk csak arra, hogy ekkoriban alkotott például Kerouac is), amely előadásmód bár működik, de bőven van olyan szó, amit a mai olvasó nem feltétlenül ért meg, és olyan is, amit még kikövetkeztetni is nehéz. Itt talán nem ártott volna némi lábjegyzetelés a könnyebb megértés céljából.

Bub, az elbeszélőnk, csak kallódik, egyik helyről sodródik a másikra, egyik haver, ismerős vagy csaj után köt ki a következőnél, és közben semmivel sem elégedett. Érzi, hogy rohad az egész rendszer, kiüresedtek a kapcsolatok, minden felszínessé és értéktelenné vált, ugyanakkor, amit ő tesz, az sem ér többet. Fogalma sincs, mit tegyen, hova menjen, milyen legyen az élete, csak sodródik az árral tétlenül. Egyik mellékszereplő tűnik fel a másik után, és többnyire velük sem történik semmi – úgy néz ki, ebből a körforgásból nincs kiszállás.

A felnőttek (kicsit furcsa, hogy egy huszonéves így emlegesse őket) közül két ember, két típus emelkedik ki. Sík professzor, az élhetetlen egyetemi tanár, aki a könyveibe temetkezik, nem vesz tudomást a környezetéről, és aki hallgatói folyamatos céltáblája; valamint a Mérnök, aki a törtető szocialista pártfunkcionárius mintapéldánya (szívességeket tesz, megfelelő helyekre törleszkedik, és meglehetősen gusztustalan módon szerez magának és Bubnak keresetet, konkrétan fiatal lányokat zsarolnak meztelen képekkel).

Az egész könyvet belepi valami fásult üresség és lemondás, a benne szereplő fiatalok egy erodáló értékrendű világban – véleményem szerint – a lehető legrosszabb dolgot teszik: felszámolnak és még jobban kiüresítenek mindent maguk körül, a testiségbe, az alkoholba és a nihilizmusba menekülnek, amiből nem nagyon van kiút (egyébként a saját személyes véleményem ezzel a korszakkal kapcsolatban elég nagy mértékben megegyezik Michel Houellebecq, az egyik legnagyobb kortárs író lemondó és elutasító véleményével). A kor- és helyszínrajz hiánya (alig-alig tudunk meg valami konkrétumot a 60-as évek Jugoszláviájáról) pedig azt eredményezi, hogy ez a könyv sokkal általánosabban szemlélhető, mint a Délvidék szocialista ifjúságának korrajza.

Összességében kicsit ambivalensek az érzéseim ezzel a könyvvel kapcsolatban, mert bár irodalomtörténetileg fontos alkotásnak tartom, ami meglepően pontosan és jól működik ma is, és ami ráadásul nem sokat veszett az aktualitásából, de tetszeni nem tetszett. Viszont, mint a talán egyetlen 68-as magyar alkotást, és mint egy kicsit perifériára szorult délvidéki író első alkotását azért tudom és merem ajánlani az érdeklődőknek.

Bak Róbert (ekultura.hu)

2018. január 20.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„VAJDASÁG SZERBIA RÉSZE”

Vučić most még a tartomány jelenlegi (kvázi) autonómiáját is meg akarja szüntetni! Újabb uszításokkal feszültséget akar >

Tovább

Szerbiában „a forradalom már javában zajlik!”

A polgárok bizalma nélkül pedig egyetlen hatalom sem működhet! Szerbiában hatalomváltásra van szükség. A jelenlegi teljesen >

Tovább

Ők nem a „buborék hercegei”

Emlékszem az Otpor tagjai elfogadták nyilvános fellépést a hivatalos rendezvényen, de nem hívták meg őket erre. >

Tovább

Támadááás!

Zentán például, ötvenöt évvel ezelőtt, az asztalitenisz szentélyben: nem is tudom hány asztal egymás mellett, mint >

Tovább

A VMSZ korifeusa

Az írásból úgy tűnik, Korhecz a Vajdasági Magyar Szolgapárt (VMSZ) korifeusaként jelentette meg ezt a cikket. >

Tovább

Szerbia – mi lesz ennek a vége?

Szerbiában, bár manapság nem mindennaposak a bandák közti fegyveres leszámolások, a gyilkosságok mínuszos hírnek számítanak. Nekik >

Tovább

A fiatalok vissza akarják hódítani a reményt

A tüntetésen sok magyar szót hallottam, főleg magyar fiatalok jelenlétét regisztráltam. Mivel a feleségemmel magyarul társalogtunk, >

Tovább

VMSZ-es „normalitás”

A VMSZ agymosott, tudathasadásos, önző, fanatikus híveket akar karámba zárni, miközben – a hírösszefoglalók szerint – >

Tovább

I šta će sada biti sa nama?

Vest o Teofilovoj smrti podseća me na šifrovanu prepisku između Aleksandra Tišme i Danila Kiša. Danilo >

Tovább

A joghurtforradalom szimbolikus felülmúlása

Megérkeztek a belgrádi egyetemisták, akik két na alatt gyalog tették meg az utat (80 kilométer) Belgrádtól >

Tovább

Újra kellene gondolni az elmúlt harminc évet

A múltat nem lehet csak úgy kidobni az ablakon, mert ha nem tudjuk méltósággal eltemetni, akkor >

Tovább

Ami körülöttünk történik, sokkal több a politikánál

Hogy mi következik ezután, arra - akárcsak sok kiváló barátomnak - nincs válaszom. A kormánytöbbség új >

Tovább