Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Határszabászat a Balkánon
Szerbhorváth György
Noha bő két hét alatt végül a legtöbb érintett megszólalt az elhíresült balkáni non-paper kapcsán, és a magyar sajtó ingerküszöbét is elérte a téma, leginkább alighanem a magyar politikai szféra hallgatott. Pedig a szlovén kormányfőhöz, Janez Janšához, illetve a szerb elnökhöz, Aleksandar Vučićhoz, továbbá a visegrádi vezetőkhöz kötött „dokumentum” postása akár Orbán Viktor is lehetett, legalábbis a pletykák egyik vonulata szerint – de ezt sem fogjuk megtudni, amúgy is, tagad mindenki. Szerbhorváth György:
Hogy Orbán neve is felmerült, azon nem csodálkozunk, az ilyen típusú vezetők gyakran ülnek a térkép fölött, gondolván, ha jól játsszák a Rizikót a valóságban is, földrészek uraiként vonulnak majd a panteonba.
Csakhogy a kétoldalas non-paper alkotói, küldöncei – legyenek akárkik – nem tudnak sokkal többet a Balkánról, mint a Rizikóban elmerülő társasjátékozók a világról, illetve realitásérzékük sem több. Attól függetlenül, hogy a felosztott Bosznia-Hercegovina (BH), illetve Nagy-Szerbia, Nagy-Horvátország és Nagy-Albánia ötlete az utóbbi egy évszázadban már igen sok vérbe került. Éves szinten jelennek meg a különféle szereplők a papírjaikkal, ha kérdezik őket, ha nem. Ám érdekes, hogy igazán eredeti tervvel senki sem tud előállni, pusztán annyival, hogy a legjobb végső megoldás a Balkánon az lenne, ha kőkemény nemzetállamok jönnének létre, nulla százalék kisebbséggel.
Tény, a Balkánon semmi sincs rendben, de aki háborút vizionál – mivel a határok ilyen fokú átszabása másként aligha menne –, annak tudnia kell, hogy az 1990-es években és utána születettek, akiknek a frontra kellene vonulniuk, tömegével inkább emigráltak már, és fognak is. Például a szerb-horvát lakosságú Vukováron és környékén évente nemhogy tagozatokat kell bezárni, hanem egész iskolákat. Aki harcosokat akar rekrutálni, ágyútöltelékből bespájzolni, annak tehát nem lesz könnyű dolga. Jellemző, hogy amikor az etnikai feszültséggyártás válik aktuális céllá, a szélsőséges nacionalistákat (ismét csak) a nagyvárosi fociklubok szurkolói közül kell helyben „kikölcsönözni”. Így például május 2-án a Vukovár melletti Borovo Selón emlékeztek meg arról, hogy harminc éve a horvát rendőrök a részben szerb faluban belefutottak a szerbek leshelyébe, s tizenketten közülük meghaltak. Ma ez számít a délszláv háború kitörése egyik napjának – a kínálat persze igencsak széles, ha emlékezni kell vagy illene. A lényeg, hogy a zágrábi Dinamo ultrái vonultak fel a faluban, azt ordítva, hogy „Öld a szerbet!” – bár aligha az elhíresült tervezet hatására. Mondani sem kell, olyan új horvát nácikról van szó, akiknek a zöme akkor még meg sem született.
A horvát–szerb megbékélésről meg annyit: a minap megemlékeztek a horvátországi Jasenovacon arról, amikor 1945-ben kitörtek a rossz hírű koncentrációs tábor szerb, zsidó, cigány és horvát antifasiszta foglyai. De most legkevésbé a horvátok és a szerbek képviselői csaptak össze, a szerbek, zsidók, cigányok és az antifasiszták végül külön koszorúztak, mert a horvát köztársasági elnök és a kormányfő még ilyen helyeken sem képes öt percig együtt maradni. Ha valaki Nagy-Horvátországról álmodozik, talán először kérdezze meg a horvátokat is, mit akarnak – az is szépen megosztott társadalom, nemcsak politikailag, de regionálisan is. Egy dubrovniki polgár, mondjuk, nem feltétlenül akar közösködni a bosznia-hercegovinai „paraszt” nemzettársaival…
A nem-papír ugyan mindent elbír. Gyerekes, ám aligha veszélytelen. Harmincöt éves hagyományt melegít fel ez a „dokumentum”. 1986-ban szivárgott ki a sajtóba az a – szintén aláíratlan – memorandum a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia boszorkánykonyhájából, amelynek lényege, hogy a szerbek veszélyeztetett helyzetben vannak Jugoszláviában, érdekeiket pedig egy Nagy-Szerbiában érvényesíthetnék, mert ugyan a háborúkat megnyerik, de a békében mindig mindent elveszítenek. A Dobrica Ćosić íróhoz és etnonacionalista köréhez köthető dokumentum körül kipattant vitát aztán tényleg más eszközökkel, fegyverekkel folytatták.
Ahogyan egy másik „nem-papír”, egy szalvéta is hasonló szerepet játszott, bár az elő sem került, a két érintett pedig sosem beszélt róla. 1991 tavaszán állítólag Milošević és Franjo Tuđman egy szalvétán osztotta fel BH-t horvát és szerb részre, a bosnyákoknak semmit sem hagyva. A háború bejött, a megosztás annyiban, hogy BH ma egy de facto nem működő állam, két (három), azaz bosnyák-horvát és szerb résszel (föderációval és köztársasággal), megosztott városokkal. A horvát-bosnyák Mostarban tizenkét év után sikerült polgármestert választani, de ebben sincs sok köszönet.
De az egyelőre csak identitásbeli tűzpárbajok mindennaposak a térségben, a non-paper pedig éppen kifelejtette például a bolgárokat, akik az (észak)-macedónok létét kérdőjelezték meg tavaly újra: akadémiájuk szerint a macedón a bolgár nyelv variánsa, és egész Szerbiában végső soron a bolgárt (is) beszélik… Montenegróban a montenegrói–szerb ellentétek váltak puskaporos hordóvá, de a Balkánon voltaképpen minden szomszédos falon ott lóg Csehov puskája. Csakhogy az ilyesféle cetlik kreálói elfelejtik, hogy harminc év után még Montenegróban is hatalomváltás történt, egyedül a boszniai szerb, horvát és bosnyák nacionalisták hatalma mondható konstansnak – amúgy Koszovóban és Albániában is megfigyelhető a politikai váltógazdálkodás. Annak meg részben örülhetünk, hogy április elejétől Koszovó elnöke egy részben mérsékelt harmincnyolc éves hölgy, az Amerikában végzett jogász, Vjosa Osmani lett. (Hallottak erről?) Tíz éve egyébként az ottani parlamentben egyetlenegy képviselő ült, aki nyíltan Nagy-Albánia mellett foglalt állást...
A Nagy-(...) nevű államok kialakításának ötlete évszázados, és újbóli bevetése mindig botrányt kavar, hogy aztán elüljön. Négy éve például a veterán amerikai diplomata, William Walker – akinek fontos szerepe volt Koszovó függetlenné válásában, ezért ott még szobrot is kapott – állt elő Nagy-Albánia tervével, és mivel mégiscsak Trump USA-jából jött, hirtelen senki sem tudta, hogy akkor ez az USA, a nemzetközi közösség terve lenne? Hát nem az volt, de egy vén alak is meg tudta bolygatni a régiót.
Mert amíg a nagyszerb és nagyhorvát projekt világos, és a hercegovinai horvátok és a boszniai szerbek szívesen csatlakoznának anyaországukhoz, ők mégsem válnának túlsúlyossá ezekben, bár a mérleg nyelvét néha eljátszhatnák, sőt (a boszniai szerbek régi vezére, Milorad Dodik minden szerb elnökkel jóban volt és van).
Az albánok ügye azonban egészen más. Igaz, hogy Horvátországban, Szerbiában és Magyarországon nem lehet a „nagy-ország” projekttel választást nyerni, Nagy-Albánia témája az albánok körében nagyobb húzóerő. Mikor, hol. A non-paper – és általában bárki, aki távolról ránéz az albánkérdésre – egységes nagy halmaznak véli ezt a nemzetet, hisz róluk annyit tud még az átlagpolitikus is, hogy maffia és sokan vannak, a magyaroknak esetleg még Delhusa Gjon jut eszükbe. A térségben amúgy összesen legföljebb ötmillióan élnek, emigrációban viszont további milliókban (lenne) mérhető a számuk.
A nagy-albániázásba politikusaik főleg akkor kezdenek, amikor az EU-csatlakozásról van szó: „ha nincs, akkor majd mi egyesülünk kicsibe-okosba, de az még többe fog fájni nektek”, ez a mondandójuk. Csakhogy az albániaiaknak az kevésbé van ínyére, hogy Koszovó legyen a nemzet Piemontja. És elég ránézni a demográfiai adatokra – nem beszélve a még meglévő nagycsaládi, „törzsi”, vallási és egyéb hatalmi központok megosztottságáról. A ma inkább „természetes Albániának” nevezett, áhított területen Albánia lakossága ugyan túlsúlyban lenne, de – hiszen megosztott – a politikai elitje nem. Értelemszerűen a koszovóiak is kisebbségbe kerülnének, és ehhez jönnének még az észak-macedóniai albánok – akik ott a politikai hatalomban most is a mérleg nyelvét képezik –, a dél-szerbiai albánok eleve Koszovóhoz húznak; a maroknyi montenegrói albán képviselete pedig tavalyig jól elvolt a hatalomban is, a szűk kormánytöbbség oldalán.
A kérdés tehát, mely csoportnak állna érdekében, hogy a nagy eszme oltárán feláldozza helyi hatalmát, és beolvadva az albán tengerbe marginális politikai erőként tengődjön tovább, vagy zavaros és bizonytalan koalíciókban halásszon. A kivívott függetlenség után a koszovóiak mondjanak le privilégiumaikról? Az albániaiak, miután végre látványos fejlődésnek indultak, húzzák magukra a régió avagy Európa két legszegényebb országában élő nemzettársaikat?
Az árban persze az is benne lenne, hogy Koszovó északi, szerb része formálisan visszakerülne Szerbiához. Innentől aztán beindulna a dominóeffektus, végül elérnénk a Székelyföldig is – de bármiféle jóslat már csak egy nem-papírra való, e cikkbe nem.
(Élet és irodalom)
Következő cikk: Magyarország Peking leghűségesebb partnere az unióban...
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >