Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Ez volt a magyar szerkesztőség aranykora, és ezt azért merem ilyen szerénytelenül kijelenteni, mert a többiek érdeme ebben mérhetetlenül nagyobb volt: Béci a kádertoborzásban, -képzésben, műsorkészítésben, Árpád meg a híradó tökélesítésében jeleskedett. Ennek a csúcsa talán az volt, hogy a Jugoszláv Rádió és Televízió neumi versenyében első díjat nyertünk. Vigyázat: kisebbségi nyelven készült műsorért! Egy bizonyos napon, amelyet a zsűri választott ki, mind a nyolc JRT tagtelevízió elkészítette a versenyhíradóját. Ezeket osztályozták. Árpád híradója nyert. Béci lelkén meg a szerkesztőség felduzzasztása szárad: több mint 100 tagú volt a nyolcvanas évek közepén a magyar tájékoztatási műsorok szerkesztősége, mely két híradót, több mint egy tucat „állóműsor”-t (így neveztük akkor a magazin- és tematikus állandó műsorokat) készített. Bódis Gábor:

1979. december 24-én a Brezsnyev vezette Szovjetunió bevonult Afganisztánba, és elkezdődött egy azóta tartó háború.

/A TASZSZ hírügynökség Kabulból jelentette, hogy a Szovjetunió kormánya eleget tett Afganisztán kérelmének, hogy folyósítson „sürgős politikai, erkölcsi,

gazdasági, katonai segítséget”. Az előbbieket tartalmazta az új afganisztáni kormány közleménye is,

amelyet a kabuli rádió tegnap sugárzott, a TASZSZ hírügynökség pedig továbbított az afgán fővárosból.

Afganisztán kormánya — áll a közleményben, amelyet a TASZSZ sugárzott — figyelemmel kísérve Afganisztán idegen ellenségeinek mind gyakoribb és nagyobb méretű beavatkozását és provokációját, az áprilisi forradalom vívmányai, a területi integritás, a

nemzeti függetlenség megőrzése érdekében, a béke és a biztonság javára, az 1978. december 5-én a

jószomszédi együttműködésről és a barátságról szóló szerződéssel összhangban azzal az eltökélt kérelemmel fordult a Szovjetunióhoz, hogy nyújtson sürgős politikai, erkölcsi, gazdasági és katonai segítséget. Hozzáfűzte, hogy a Szovjetunió eleget tett az afgán fél

kérelmének./

Már hogyne tett volna eleget, amikor ilyen szépen kérték az afgánok! Akárcsak előttük a magyarok meg a csehek. Mondjuk az ukránok nem. Már korábban közszájon forgott az az örökérvényű igazság, hogy mindennek van határa, még a Szovjetuniónak is. Kár, hogy nem használják.

Bevonultak a szovjet tankok, magukkal hozták a bábkormányt, élükön Babrak Karmallal, aki az előző, az iszlamisták által megbuktatott kormány alelnöke volt.

„December 27-én reggel kezdődött Kabul stratégiai pontjainak megszállása, utcai harcok kíséretében. Különleges KGB egységek elfoglalták az elnöki palotát, Amint és családját megölték, az új vezető Babrak Karmal lett. Üzbegisztánból, Türkmenisztánból és Tádzsikisztánból is elindult egy-egy hadosztály. A szovjet csapatok létszáma hamarosan elérte a 40 ezer főt. Rövid időn belül megszállták az ország stratégiai pontjait. A bevonulást élesen elítélte a nemzetközi közvélemény. Az USA csökkentette a SZU-ba irányuló gabonaexportját, és a moszkvai olimpia bojkottjára szólított fel.”

Az eseménynek nemcsak azért volt világpolitikai jelentősége, mert a hidegháború újabb csúcsát jelentette (két olimpia is csonka lett tőle: a moszkvai és a Los Angeles-i), hanem azért is, mert ez volt az első hosszabb külpolitikai összeállításom a Világunk című, akkor induló műsorunkban. A műsort Korpa Béla szerkesztette, állandó riportere Rácz József volt, én meg a külpolitikai munkatárs. Tolnai Jutka volt a rendező, Kerekes Etelka az asszisztense.

Nekik köszönhetem, hogy bebarangolhattam Vajdaságot, megismertem Észak-Bácska és Bánát színe-javát. Szentmihályon, Rácz Józsi szülőfalujában felejthetetlen „halászélmények”-ben volt részünk a Bega partján. Tóth Laci akkor szeretett bele Romolába, Józsi meg előadta azokat a sztorikat, amelyek később a Naplóban „Bánsági dekameron” címmel jelentek meg. Valahol ott rázódott össze a csapat.

Időközben Németh Árpáddal együtt haladtunk felfelé a szamárlétrán, gyakornokból szerkesztő-riporterek lettünk, majd egy elég homályos, füstös szobában történt éles szóváltás után híradót is szerkesztettünk. Gyakran volt főszerkesztőcsere nálunk annak idején, mivel a Szretya (Szerencsés József) megromlott egészségi állapota, majd halála után árván maradt a szerkesztőség. Sőt mi több előtte kinevezték tartományi tájékoztató titkárhelyettesnek, ami egy szerkesztőségben élő, ízig-vérig újságírónak egyenlő lehetett a nyugdíjaztatással. Akkor éppen Polyák Gyuri volt a megbízott szerkesztőségvezető.

A híradószerkesztés egyben a műsor vezetését is jelentette, ami manapság már ritkaság, de akkor Jugoszláviában bevett gyakorlat volt. Talán Walter Cronkite volt a példakép. A CBS legendás esti híradójának szerkesztő-műsorvezetője a pártatlan híradózás csúcsát képviselte. Húszéves híradós pályafutása során csak egyszer hagyta ott a CBS stúdióját, hogy elmenjen tudósítani a vietnami háborúról. Amikor visszatért, egyetlen alkalomra megvált pártatlanságától, és állást foglalt a háború ellen. Állítólag Cronkite kritikája is hozzájárult ahhoz, hogy Johnson elnök ne jelöltesse magát még egy mandátumra („Ha elveszítettem Cronkite-ot, akkor elveszítettem Amerika középső részét.”).

Ilyen ambícióink nem voltak, de akadtak újításaink. Például a headline (rövid, képes címsztorik) használata, melyet a hírműsor végén meg lehet ismételni. Vagy az élő bejelentkezések a híradóba. Vagy az, hogy állva vezettük a híradót (copyright: BBC). Mindez manapság talán nevetségesen hangzik, de mi akkor úttörőknek hittük magunkat. Vagy a legtalálóbban talán szerbül elnevezett kütyü (idiot mašina, angolul autocue, magyarul olvasógép) használata. Eleinte volt egy pedál a bemondó/műsorvezető jobb lába alatt, és azzal „hajtotta tovább” a szöveget, ami a kamera lencséjén jelent meg. És így mindenki kurva okosnak tűnt. Kivéve, ha túl hevesen nyomogatta a pedált, mert akkor elszaladt a szöveg, és jött a dadogás, hebegés-habogás. Ebben nem szenvedtünk hiányt.

Egyszer, sokkal később, a nyolcvanas évek legvégén, már leváltott főszerkesztőként, féléves kényszerpihenő után (a fizu azért jött), egy elhúzódott teniszpartit követően egy félnyolcas híradóban értékeltem az el nem kötelezett országok akkor befejeződött belgrádi csúcsértekezletét. Amikor okosan beolvastam a fogalmazványomat az olvasógépről, kisétáltam a stúdióból, és a kitűnően elvégzett, alapos munka utáni elégedettség érzésével elmentem a Süli Zolival és az akkori barátnőjével egy pizzeriába. Másnap reggel hívott az utódom a főszerkesztői helyen, Korpa Béla, hogy baj van, menjek be a szerkesztőségbe. Nem nagyon jártam be, nem is igényelte senki. Nagy botrány lett belőle. A szerkesztőségi értekezleten csak későbbi feleségem, Hübsch Éva kelt a védelmemre. Az egyik akkori főmufti, egy később jól meggazdagodott ellenzéki káder, azt mondta, hogy az Újvidéki Televízióban a sajtószabadság különleges változata érvényes, és nem a Jerusalem Post irányvonalát követjük. Ezt én már akkor is dicséretnek fogtam fel. A Popović úr arra utalt, hogy a botrányt okozó jegyzetemben arról is írtam: Kadhafi tevéket hozott Belgrádba, Arafat meg revolverrel jár béketárgyalásokra. De nem ez volt a főbenjáró bűnöm. Hanem hogy az első mondat kb. így hangzott: Belgrád ismét éli mindennapi életét, immár felújított homlokzatokkal és új gépkocsiparkkal, melynek árát csak akkor tudjuk meg, ha a régi fiúk helyére újak kerülnek.

A Milošević-korszak kezdő, dühöngő fázisában jártunk. Két végtelenül gerinctelen kollegám, Ljubomir Lukić és Milenkovics Szvetiszláv, a lángoló patriotizmus első heveny rohamában a híradó után bementek a tévéstúdióba, és letépték a súgógépről az akkor még papírra írt szöveget, lefordították, és elküldték a Radio TV Revija nevű, akkoriban 200-300 ezres példányszámú belgrádi hetilapban, melyben két nap múlva Bivši autonomaš pogrdno o Beogradu i nesvrstanima (Egy volt autonomista megvetéssel Belgrádról és az el nem kötelezettekről) címmel két teljes oldalt szenteltek hazai és közel-keleti meglátásaimnak. Ismét felfüggesztettek. De nagyon is előreszaladtam.

A nyolcvanas évek elején még a régi békeidőket éltük: híradóztunk, utazgattunk, jártuk a Vajdaságot. A televízió élén történt káderforgás következtében Kovács Laci főszerkesztőként tért vissza a szerkesztőségbe, és én lettem az egyik helyettese (a híradókat felügyeltem). Mindössze 32 éves voltam. Egy három évvel későbbi kádercsere után azonban Kovács a műsorigazgatói posztra lépett vissza, engem pedig kineveztek főszerkesztőnek – Németh Árpád és Korpa Béla lettek a főszerkesztő-helyettesek.

Ez volt a magyar szerkesztőség aranykora, és ezt azért merem ilyen szerénytelenül kijelenteni, mert a többiek érdeme ebben mérhetetlenül nagyobb volt: Béci a kádertoborzásban, -képzésben, műsorkészítésben, Árpád meg a híradó tökélesítésében jeleskedett. Ennek a csúcsa talán az volt, hogy a Jugoszláv Rádió és Televízió neumi versenyében első díjat nyertünk. Vigyázat: kisebbségi nyelven készült műsorért! Egy bizonyos napon, amelyet a zsűri választott ki, mind a nyolc JRT tagtelevízió elkészítette a versenyhíradóját. Ezeket osztályozták. Árpád híradója nyert.

Béci lelkén meg a szerkesztőség felduzzasztása szárad: több mint 100 tagú volt a nyolcvanas évek közepén a magyar tájékoztatási műsorok szerkesztősége, mely két híradót, több mint egy tucat „állóműsor”-t (így neveztük akkor a magazin- és tematikus állandó műsorokat) készített. A sportműsorokról nem is beszélve. A JRT vezérelve azt volt, hogy a nagy nemzetközi sporteseményekre (olimpiák, világbajnokságok stb.), de a politikai eseményekre is, úgynevezett poolt szervezett. Vagyis az éppen sorra kerülő tévéstúdió teremtette meg a műszaki és a szervezési feltételeket, a többiek csak a riportereket adták. Így magyarul közvetíthettük a világ szinte minden jelentősebb bajnokságát. Vitray Tamás, aki maga is körüljárta a földtekét néhányszor, viccesen irigykedve jegyezte meg sportszerkesztőnkre, Bence Lajosra, hogy a világon senki sem utazott annyit, mint a Lajos.

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Két horvát Trump

Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >

Legitim parlamenti képviselet nélkül

Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >

Együtt

Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >

(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”

Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >

Fake news és post-truth!

Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |