Ma Zita, Mariann, Anasztáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Naplójegyzetek – Fragmentumok
A Himnusz
Végel László
Éjfél előtt Nagy Imréről beszéltek a Szabad Európa rádióban majd következett a magyar Himnusz. A szobában csend volt, anyám kezében egy tál krémessel a szoba közepén álldogált, tudta, hogy ilyenkor tilos megszólalni. Én is felálltam. Életemben először és utoljára apámmal együtt vigyázzállásban hallgattuk a Himnuszt. Akárcsak ő, én is csak a szám mozgattam, a szöveget sem ismertük, hiszen sehol sem tanultam. Az utolsó akkordok után apám zavartan pillantott rám, mintha csak restellte volna, hogy nem tudja a Himnusz szövegét. Másnap bevonultak az oroszok és a Szabad Európa Rádióban újra hallottuk a Himnuszt. Apám magába roskadva ült, nem állt fel, talán azért, mert azt gondolta, hogy többé nem ugyanazt a Himnuszt hallja. Végel László:
2023. december 26., kedd
Tartanak a budapesti jubileumi ünnepségek, én pedig azon töprengek, hogy mikor is találkoztam először Budapesttel. A szenttamási családi házunk „tisztaszobájának” ablakai északra néztek és apám esténként kitekintett az ablakon. Arra van Magyarország, mondta. Magyarországot mondott és nem Budapestet, ahol életében sosem járt. A két világháború között egyszer átkelt a jugoszláv-magyar zöld határon. Jánoshalmáig és Mélykútig gyalogolt, ahol a rokonságunk élt. Lakodalomba igyekezett és pár nap múlva indult is vissza. Esténként az utcán a kispadon ülő szomszédok szintén Magyarországról beszéltek, arról is ritkán, hiszen főleg az I. világháborút emlegették, a II-at ritkán, Budapestet soha. Az iskolában csak a 48-as forradalomig Petőfiig és Kossuthig jutottunk el, ebben a környezetben hallottam először Budapestről. Az Informbiró határozata utáni hadiállapotok miatt Magyarország és Budapest újra félig-meddig tabutéma volt. A falu határában ásták a futóárkokat, hogy ellehetetlenítsék az orosz és a magyar támadó hadsereget. Aztán egészen váratlanul felragyogott Budapest neve. Újvidéki diákotthonban egy reggel fogmosás közben a hangszórók hirdették, hogy Budapesten kitört a forradalom. Ettől kezdve Budapest nevétől zengett a diákotthon. Akkor találkoztam először Budapesttel, ezt a napot sosem tudom kitörölni az emlékezetemből. A hétvégén rohantam haza, hogy lássam az apámat, aki nem mozdult el a rádió mellől. Éjjel-nappal a Szabad Európa Rádiót hallgatta. Éjfél előtt Nagy Imréről beszéltek a Szabad Európa rádióban majd következett a magyar Himnusz. A szobában csend volt, anyám kezében egy tál krémessel a szoba közepén álldogált, tudta, hogy ilyenkor tilos megszólalni. Én is felálltam. Életemben először és utoljára apámmal együtt vigyázzállásban hallgattuk a Himnuszt. Akárcsak ő, én is csak a szám mozgattam, a szöveget sem ismertük, hiszen sehol sem tanultam. Az utolsó akkordok után apám zavartan pillantott rám, mintha csak restellte volna, hogy nem tudja a Himnusz szövegét. Másnap bevonultak az oroszok és a Szabad Európa Rádióban újra hallottuk a Himnuszt. Apám magába roskadva ült, nem állt fel, talán azért, mert azt gondolta, hogy többé nem ugyanazt a Himnuszt hallja. Kezében remegett a leveseskanál, és azt mondta, az amerikaiak gyávák, meghunyászkodtak, az oroszok pedig lovon érzik magukat. Erről írtam a Temetetlen múltunk című regényemben, amely miatt meg is fedtek egy magyar napilapban. Az apa nem ismeri a Himnusz szövegét? Ilyet egy magyar író nem ír le, oktatott ki a kritikus, én pedig arra gondoltam, hogy honnan ismerné. Apám 1914-ben született, Szerbiában a Trianon után az iskolában nem tanították, sőt büntették azt, aki a Himnuszt énekelte, rádiója sem volt, magyar újságok nem voltak kaphatók arrafelé, teljesen el volt zárva a magyar világtól. Ma is állítom, hogy tanúja voltam a Himnusz előtti legmegrendítőbb és legemberibb tiszteletadásnak. Mit tudhatnak a nemzeti ficsúrok Trianonról? Ők csak az csicsergik, nekik nagyon fáj a Trianon. Én pedig csak öt év múlva 1961-ban húsz évesen jutottam el Magyarországra. Vagy ötven tagú fiatal íródelegáció tagjaként azért utaztunk, hogy – amint kioktattak bennünket – a két ország barátságát ápoljuk. Találkoztunk fiatal magyar fiatalokkal, összejártam Budapestet, főleg az antikváriumokat, ahol farmernadrágért cserébe Nietzsche kötethez is hozzájuthattam volna, sajnos, nem volt becserélhető farmerem. Az egyik bisztróban véletlenül megismerkedtem egy magyar lánnyal. Jugóból jöttél kérdezte. Az igenem után az utcán az egyik épületen suttogva mutogatta a lövedékek okozta lyukakat. A nevét sem árulta el, de fontosnak tartotta felhívni a figyelmemet a lövedékek becsapódásának helyére csak azért, hogy hírét vigyem a nagyvilágba. Az ő szemében Jugoszlávia volt a nagyvilág. Címeket nem cseréltünk, bizonyára félt. Persze, akkor még nem gondoltam arra, hogy eljön az idő, amikor félelem nélkül beszélnek ötvenhatról én pedig szabadon járok-kelek Budapesten.
Következő cikk: DUPLA POFON A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >