Ma Zita, Mariann, Anasztáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Nem sokat ért ott egy ember élete…
„A bajtársaim közül az első 3 hét alatt 9-en felakasztották magukat. Képtelenek voltak elviselni.” Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja):
Kurilla Mátyásra 1991. október 26-án kényszerítették rá a Jugoszláv Néphadsereg bakaruháját. Éppen azokban a hetekben szolgált a fronton tartalékos katonaként, amikor Vukovár ostroma zajlott. A város utcáin dúló harcokban nem vett részt, de a páncélos egységük ott állomásozott a község határában, egy elhagyatott iskola udvarán és szüntelenül csak lőtt. A légvédelmi ágyúk ott úgy meredeztek az ég felé, mint az idő tájt a termőföldeken betakarítatlanul maradt kukoricaszárak.
Negyvenkét éves és két kiskorú gyermek apja volt, amikor megkapta a behívót. Magánvállalkozóként a lakatosműhelyében dolgozott 12 bejelentett munkással és mellette művelte a 13 hold földet. Abban az évben éppen kukoricát termesztett. A rokonságból addigra már a fiatalabb férfiakat, akik nem léptek át idejekorán Magyarországra, mind mozgósították. Máig sem világos előtte, hogy került éppen ő a verbuválók látókörébe, amikor olyan sok szerb fiatal él Temerin község területén. Őket azonban valamiért nem háborgatták.
A nyugdíjas fűtésszerelőt a nyári otthonában, a péterrévei Tisza-parti házában meséltettem arról, hogy milyen volt az élet akkoriban a fronton, a halálgyárként emlegetett Vukovár közelében. A pecázásból déltájban hazatért bőbeszédű veterán egy fél pohár vörös bort töltött magának kevés kólával, majd felidézte a pontosan negyed évszázaddal ezelőtt történteket. Úgy, ahogyan azt az emlékeiben őrzi:
– 1968-ban voltam katona, tankvezetőként szolgáltam a boszniai Banja Luka városában, nyilván emiatt kerültem 1991 őszén is a páncélosokhoz. Egy rövid kiképzés után kerültünk át Horvátországba. Háromszázhúsznál is többen voltunk a páncélos egységben és százvalahány önkéntest is hozzánk vezéreltek. A rablást meg a gyilkolást mind az önkéntesek végezték. Hat-nyolc fiatal nő is volt közöttünk, ők a tiszteket szolgálták ki. Éjjelente velük dorbézoltak, nekünk meg pornófilmeket vetítettek. Ennek a páncélos egységnek talán csak az egynegyede volt szerb nemzetiségű, a többség magyar vagy bunyevác, a kapitányunk apatini születésű volt. Az ő autóját felfordították és fölgyújtották.
Én úgy mentem el a frontra, hogy tudtam: élve fogok hazatérni. Ha nagyon szorul a helyzet és nem látok más kiutat, akkor meg fogok szökni. Golyószóróval vagy tankkal utat vágok magamnak és átmegyek a magyar határon. Eddig a kritikus pontig nem jutottam el, de amit ott láttam, tapasztaltam, az nagyon megviselt.
A fronton eltöltött 47 napot épségben megúsztam, de 17 kilót lefogytam, és amikor a hazaérkezésemkor anyósom meglátott, azzal fogadott, hogy: „Hogy nézel ki, Matyi? Én téged túléllek!” Pedig az ellátásra nem lehetett panaszunk. Leginkább marhahúst, konzervet, kétszersültet ettünk, cigarettát is kaphattunk, amennyit akartunk. Etettek, itattak bennünket, csak hogy ott tartsanak. Minden éjjel úgy aludtam el, hogy a golyószóró csőre volt töltve.
Nem az ellenségtől, nem a horvátoktól kellett félnünk, hanem a szőrösöktől, a mocskosoktól. Volt olyan, hogy az önkéntesek elrejtőztek az üresen álló házakban és lőttek bennünket. Számukra ezt engedélyezték, sőt parancsba kapták. Szórakozásból is lövöldöztek. Villanykaróra, talált labdára, bármire. Nem sokat ér ott az ember élete. A bajtársaim közül az első 3 hét alatt 9-en felakasztották magukat. Képtelenek voltak elviselni. A végén már nagyon kiéleződött a viszony közöttünk és a mitrovicai meg a belgrádi parancsnokság között. Elhatároztuk, hogy ha nem engednek bennünket haza, akkor a tankokkal megindulunk Mitrovica felé. Erre azt a választ kaptuk, hogy ha megtesszük, akkor egész úton bombázni fognak bennünket. A végére már a hivatásos katonákból egy sem maradt, csak mi, tartalékosok meg az önkéntesek.
Én nem voltam soha nemzetgyűlölő, de amikor vége lett ennek az őrületnek, azt kívántam, hogy bárcsak elfelejtenék szerbül, azt kértem, hogy soha egyetlen szerb szó nem jusson az eszembe. Az a 45 nap 120.000 márkámba került. A vállalkozásom nélkül maradtam, az alkalmazottaim munkanélküliek lettek, kénytelen voltam megválni a földtől, pénzzé kellett tennem szinte mindent. Ráment az egészségem, évekig küszködtem a gyomorfekéllyel. Most már hetedik esztendeje a Tisza a menedékem. Ebben a Tiszára néző házban találtam meg a nyugalmam. A betegségből kigyógyultam, most 67 éves vagyok, és időnként eszembe jutnak anyósom szavai a túlélésről. Ilyenkor elmosolyodom és elégedetten állapítom meg: béke van és mi mindketten élünk…
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >