Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Az elbocsátás balladája
Tamás Gáspár Miklós
A munkanélküli nemcsak a fizetését veszti el, hanem mindent, amiért élni szokás. Tamás Gáspár Miklós (Transindex):
Amikor az embert elbocsátják, akkor nem pusztán a „munkahelyét”, a bérét és a kijáró szociális szolgáltatásokat veszti el, hanem sokkal többet. Nemcsak a nyugdíjszámláján nem gyűlik többé a pénz, nemcsak az a baj, hogy – amennyiben valamilyen ellátásra igényt tart – a „gondoskodó” állami szervezet látó- és hatókörébe kerül. Nemcsak megalázó álláskeresési procedúrákon kell átesnie, hanem a társadalmi státusza (rangja, elismertsége) is azonnal csökkenni kezd. Nem arról van szó mindössze, hogy kizökkentik megszokott életritmusából, s ha a munkája netán érdekes (ami kivételes, ritka dolog), akkor olyasvalamiből is kizárják, ami sok tekintetben értelmet vagy legalább némi színt adott az életének. Nemcsak az történik meg vele, hogy hirtelen az otthona, a lakása lesz nappali, éber életének fő színtere (ami fölnőtt, modern embereknek többnyire szokatlan), s nemcsak az, hogy szerepe a családjában (ha van neki) villámgyorsan megváltozik. Mindenekelőtt az a tragédia az elbocsátásban, hogy az ember elveszti a munkatársait, márpedig a munkahelyi „kollektíva”, ahogy egykor nevezték, a mai ember elsődleges (primér) közössége, amelyben nemcsak merőben személyes kapcsolatai vannak, hanem a személyes viszonyoknak és a valamilyen tárgyra irányuló közös, többé-kevésbé racionális, megnyugtatóan személytelen tevékenységeknek olyan együttese áll a rendelkezésére, amelyet a legtöbb ember élete legtartalmasabb elemének tekint. Tudvalévő, hogy a legtöbb ember legfontosabb barátságai a munkahelyén és a szakmájában formálódnak – abban a térben, ahol úgy érezheti, hogy „megértik” – , és közismert dolog, hogy munkatársak között szerelmek is kialakulnak: nem utolsósorban éppen azért, mert föltételezhető, hogy az ismerős közegben megesett találkozás olyan személyek között történt, akiknek nagy az esélyük arra, hogy „megértsék egymást”. Nem pusztán a „suba subához, guba gubához” logikája alapján, hanem a „megértettség” reményében jönnek létre tanárok, orvosok, vasúti és postai dolgozók közötti házasságok. Nagyon sok ember régi iskolatársai és évfolyamtársai közül választ partnert magának, ugyanebből az okból. Milyen férj vagy feleség az, aki nem tudja, hogy mi a gyár, a bolt, a vállalat, a kórház, a vasútállomás, a takarékpénztár; olyan ember kell nekünk többnyire, akinek nem kell sokat magyarázni. Általában olyan személlyel akarunk hálni éjszaka, aki érti, hogy mi történik velünk nappal – és nappalaink a munkahelyünkön telnek. Aki sokat volt munkanélküli (mint e sorok írója például), az kénytelen-kelletlen elszakad ezektől a primér közösségektől, ezért aztán személyes kapcsolatai is függetlenekké válnak a „nappali” viszonyaitól, amelyeket immár nem a munkamegosztás határoz meg. Nappali élete épp oly személyessé és egyénivé válik, mint amilyenek az éjszakái. Nappalainak sincs többé magától adódó „tárgyi” vonatkozása: minden szubjektív lesz és egyéni – „a társadalom” szemszögéből esetleges, ezért aztán furcsa és gyanús. A munkanélkülinek nem az együttérzés az osztályrésze (legalábbis nem sokáig), hanem az a sorsa, ami „a társadalom” többi kitaszítottjának is jut. Jótét lelkek sejtik, hogy a munkanélküli nem bűnös, de azért előbb-utóbb a kitaszítottról majd azt tartják, hogy ha kitaszították, akkor valami baj van vele, nem olyan, mint a többi, nyugtalanító kivétel – akkor is, ha sok százezer, esetleg több millió munkanélküli van valamely társadalomban. Milyen tanító az, aki nem tanít? Milyen kovács az, aki nem kalapál? Milyen szabó az, aki nem varr? A munkanélküli nemcsak a fizetését veszti el, hanem mindent, amiért élni szokás.
Ez az írás eredetileg a Fedél nélkül c. „utcai újságnak” (street paper) a megszüntetett Népszabadság volt munkatársai által szerkesztett mellékletében jelent meg. A lapot hajléktalanok árusítják Budapest aluljáróiban és nagyobb terein. A bevétel az árusokat illeti.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >