Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Michelangelo tojása
(a kedves olvasók épülésére és szórakozására)
Balázs Attila
Egy önmagát szerényen csak Tanítványnak nevező fiatalember korabeli szöveg-töredékéből – amely jelen pillanatban a párizsi Louvre tulajdonában van – következtethetünk arra, hogy bármennyire is küzdelmes élete volt Michelangelo Buonarrotinak, néha vicces cselekedetekre ragadtatta magát.
Ezek közé tartozott az, amikor egy ízben megszakította az Utolsó ítéleten való ügyködést, s a Sixtusi kápolna valamelyik sarkában leült ozsonnázni, őrt állítva, nehogy henyélésen kapják rajta. Húsvét közeledett épp, talán ezért a Nagy Mester tarsolyában két keményre főtt tojás lapult. Buonarottt jóízűen elfogyasztotta az egyiket, és már készük feltörni a másikat, amikor hirtelen ötlete támadt. Fogta az egyik legvékonyabb ecsetjét, és a tojás burkára pillanatok alatt – ahogy azt csak a legnagyobbak tudják – emberi arcot varázsolt. A jelenlevők az oldalukat fogták a nevetéstől, mert a felejthetetlen Maestro markában Gyula pápa fejére ismertek. Ez volt Michelangelo apró bosszúja. Az önmagát szerényen csak Tanítványnak nevező illető legfontosabb hozzájárulása a művészethez pedig az tehetett, hogy – mind a mai napig tisztázatlan körülmények közt – sikerült megmentenie ezt a karikaturisztikus vonásokkal rendelkező pápafejet, ezt a valóságos kis remekművet a pusztulástól. Talán úgy, hogy a saját két tojását adta önzetlenül cserébe, ráadásul netalán egy vastag szelet sonkát, de ezt már nem tehet tudni.
A tény erejével hat hogy ez az ember, akinek életéről és csodálatos tetteiről oly keveset tudunk, s aki valószínűleg nem volt átütő erejű művészi tehetség, s talán egyéb csodálatos tettei sem voltak, tehát ez a névtelen figura – életének egy forró pillanatában, amikor körötte minden „bizonyos” törékeny burokként roppant össze, nem hagyván nemes szívének nyugtot – egyszerűen útilaput kötött a lábára, és ha minden út Rómába vezet, akkor ugyanez van kifelé alapon is, egyszerűen megszökött üldözői elől, tarsolyában a felbecsülhetetlen értékkel. (Úgy látszik, Rómát annyi út szeli keresztül és kasul, hogy azokat mind képtelenség ellenőrizni. IMPOSSIBILE!) Gyula pápa „szégyene” kereket oldott...
Lehet, hogy egy műszakállal operált roppant ügyesen a szóban forgó Anonymus, aki semmiképp sem lehet azonos Michelangelo egy másik segédjével, Raffaelo Montelupóval, mert Montelupo Orvietóban hunyt el 1566-ban, az orvietói dóm árnyékában. Ugyanez nem áll fenn a ml emberünkkel kapcsolatban, aki – bizonyos mondataiból így sejlik ki – egy ideig szerzetesként bolyongott a széles világban. Elejtett megjegyzései szerint járt még Konstantinápolyban is, hogy megfigyeljen „más szokások”-at. Módfelett kíváncsi természet lehetett. Kész talány, mit csinálhatott mindez alatt az idő alatt Michelangelo tojásával, amely akkorra már igencsak bűzös lehetett, akár a híres kínai specialitás. De hát tudnivaló, hogy akkoriban nemigen tisztálkodtak az utak vándorai, mint ahogy később sem, mert senki sem azért választja az út porát. Hacsak tényleg nem azért, hogy „tiszta” maradjon.
Mindenesetre sok tisztázatlan pont akadhat egy ilyen szükségszerűen rövidre fogott, ám mégis nagymérvű rekonstruálási kísérletben. Sokkal kibillenthetőbb itt minden, mint egy másik ovum, a Kristófé esetében, amelyik szintén relatív vala a maga nemében. Néha kerekebb a tojás, néha pedig tojásabb a kör, mint ahogy kapásból gondolnánk. De ez távolabbi asszociációk tömkelege, mert ha a legnagyobbak közé tartozik is, Buonarotti (vagy: Bounarroti!) pápafejet mintázó ugratási kísérlete – igazából nem járta be a saját tengelye körül forgolódó lapított kerekséget. Csak az értők szűk körében maradt igazából „sejtett”.
Mert valahol léteznie kell Michelangelo tojásának is. Csakhogy…
Nos, a történet - Róma és Konstantinápoly helyett – Páriszba (vagy Párizsba!) vezet, vezetett, ahol kölnizték magukat a királyok, ugyanakkor a kurvák is. Bizonyos szemszögből majdnem egyre megy. Mindenesetre nem az önkényuralom ellen lázadt a mind ez ideig nyomon követett emberünk, mert a szomorú feltételezés szerint egy közönséges örömlányon lelte halálát Budapest után: valahol a Szajna partján, egy szajha ringó combjai közt, amire egyébként figyelmeztették „hősünket”, de ő nem akarta elhinni, hogy ilyesmi csakugyan tehetséges. Töredékes naplót találtak nála, pápaarcú tojást azonban nem. Minthogy ilyesmire nem is számítottak. (A Budapestről Párizsba vezető út története ismeretlen – Anonymus.)
Az egyre könnyebb tojásburok azonban túlélte.
Furcsamód: a francia forradalom után – méghozzá jóval – mégiscsak az ókontinensen kívül bukkantak Michelangelo tojására, remek művészi törékenységére a mindenféle népből verbuválódott légiósok – mégpediglen Afrikában! II. Gyula pápa zsugorított ábrázatára egy váratlan támadásban legyilkolt Gülü nevű törzsfőnök atyai gonddal, tehát a minden halálszörnyűség ellenére finoman összeszorított markában találtak rá a meghökkent légiósok, akik közül páran – bár alapjában istentelenek voltak – gyorsan keresztet vetettek – APAGE, SATANASI
Gülü karja a magasba meredt, mintegy megálljt parancsolva. Hideg ujjai közül alig lehetett sértetlenül kipiszkálni a roppanékony ereklyét.
Aztán megint csak nem világos, mi történt Michelangelo tojásával hosszú ideig. Erről már nem szólhatott a rég elnémult Tanítvány szövege.
Feltehetően egy idegenlégiós káplár hordozta talizmánként a batyujában, de a káplárt megölték egy rajtaütésben, s megint egy „üres” szakasz következett a tojás életében.
Jó hosszú, mert csak 1979-ben került elő ismét, mégpedig Angliában, ahol egy anonimitásban maradást óhajtó személy el akarta árverezni a híres Sotheby cégnél. Nos, a régiek így mondták: Habent sua fata libelli. De úgy látszik, nemcsak a könyveknek van meg a maguk sorsa, hanem a tojásoknak is, mert Michelangelo utánozhatatlan remekműve ott – sajnos egy rövidlátó kikiáltó kalapácsa alá került. Valami Benedict Smith nevű illető volt az akaratlan tettes, akit a hadseregből is kiszuperáltak, mert folyton a szomszéd katona céltáblájába lövöldözött. Benedict Smith a licitálás hevében véletlenül akkorát csapott a tojásra, hogy az darabkákra tört, és soha többé nem tehetett összeragasztani. A jelenlevők sokáig emlegették, hogy a lesújtó pöröly nyomán valami finom zöld por lepte el a termet, amitől mindenkinek ellenállhatatlan tüsszögési ingere támadt. Valaki a hátsó padsorban hangosan felzokogott, de nem sikerült azonosítani, ki volt az. A biztosítótársaság állítólag nagy összeget fizetett, de ez már nem segíthetett Michelangelo tojásán.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >