Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Tény, ami...
A sajtószabadság világnapjára.
A legnagyobb veszély mégis az, hogy a szakmánk értelmetlenné válik. Ha igény sem lesz a valóságra. Amennyiben nem a kíváncsiság, a megértés vágya mozgatja az olvasót, hanem muníciót keres ahhoz, hogy identitásában újra és újra megerősödjék, hogy az ellenségként azonosított csoportok tagjaival szemben fölhánytorgassa saját történetét, akkor megszűnik a sajtó, és egyenes út vezet a totális hatalomgyakorláshoz. Hont András (hvg.hu):
„Magyarok! ha nem divat mozgatja lelketeket, egy országgyűlésen csak egy-két törvényt hozzatok s e jelen gyűlésen legyen első: »Magyar hazánkban magyar nyelvű minden polgárra nézve a sajtó örökre tökéletesen szabad.« Másik törvény: »Magyar hazában minden ember egyenlő jogú és egyenlően szabad.« Midőn ezt kimondottátok, elégethetitek a Corpus Jurist, elégethettek minden egyéb törvényt, s ezzel hazamehettek. Így cselekedve naggyá lehet e haza s dicsővé a nemzet, mivé sok divatbúl származott törvényekkel sohasem lesz. Ha ezt megtettétek, a sajtó majd megmondja, micsoda törvényt hozzatok a jövő gyűlésen…” – írta megragadó idealizmusával a félig horvát, félig szlovák jobbágycsaládba született, egykori Mihajlo Stančić. Akit szabad emberként Táncsics Mihály néven börtönöz be előbb a császári önkény, s szabadít ki a pesti nép és a forradalmi ifjúság, hogy azután győztes forradalom vezetői üldözzék, s tiltsák be lapját, majd a Bach-rendszer elől kelljen in effigie kivégzettként bujdosnia, hogy annak bukását követően ismét a börtönévek következzenek.
Magyarhonban valószínűleg senki nem szenvedett annyit a szabad sajtó ügyéért, mint Táncsics, és nyugodt lelkiismerettel nem mondhatjuk azt, hogy megérte. A fenti mondatok papírra vetését követő 150 év nem feltétlenül támasztotta alá a sajtószabadság híveinek őszinte lelkesedését. A szabad sajtó volt terepe módszeres uszításnak, szörnyrendszerek megalapozásának, kulturális elsivárosításnak. Nem, nem az következett, amit művében Táncsics jósolt: „a szabad sajtó minden általa történt hibát maga meg is orvosol”. Mintha inkább a kortárs Balzac Elveszett Illúziókban megfogalmazott szavai igazolódtak volna, hogy tudniillik „ha sajtó nem volna, nem kellene föltalálni”.
Mégis rendre az derült ki, hogy a legrosszabb az, amikor tényleg nincs. Amikor a lehetőség is elvész szóvá tenni visszás jelenségeket, megjelentetni a hivatalostól (vagy akár csak a többségitől) eltérő véleményeket, megtörni az elhallgattatást, a hatalom és/vagy a monopóliumok által vetített látszattal szemben próbálni bemutatni a valóságot. Hogy mi a valóság, az nehéz kérdés. Ahogy Nietzsche vázlatosan fennmaradt munkájában olvasható – mert egyetlen helyzet nem lehet olyan rémes, hogy idézet ne kerüljön hozzá –: „tények nincsenek, csak interpretációk”. A pozitivizmussal szemben állást foglaló és némileg kiragadott mondattal Nietzsche a maga mély ismeretelméleti szkepticizmusával sem akart semmi olyat állítani, hogy tények egyáltalán nem léteznek. Azt viszont igen, hogy máshogy érzékeljük őket, ebből következően mást közlünk róla, valamint hogy a közlő és a befogadó fejében sohasem ugyanazok a képek élnek a megnevezett jelenségekről, s hogy ennek a döntéseink kialakítása során nagyobb jelentősége van, mint az objektív jelenségeknek.
Ennél a pontnál elérkeztünk a leginkább lényeges részhez. A sajtó sok száz éves történetének legfontosabb tapasztalata, hogy a kíváncsi, értő olvasó nélkül nem megy. Az olvasó (néző, hallgató) nem passzív közönsége, de részese a sajtó munkájának. Pontosan azáltal, hogy nem tekinti csalhatatlannak az újságírókat, megfellebbezhetetlen igazságnak az újságban leírtakat. Rákérdez, egybevet, kételkedik, és ezzel kiigazítja adott esetben a sajtót magát is. Nem vagyunk az igazság birtokosai, tévedhetünk, mellényúlhatunk, megvannak az elfogultságaink, amelyek elhomályosítják a tisztánlátást, és természetesen megvannak a korlátaink. Az emberi megismerés soha nem lehet tökéletes, de a megismerés iránti igényt nem lehet elveszíteni.
Timothy Snyder amerikai történész Trump elnökségének előestéjén húsz pontban foglalta össze tanácsait azzal kapcsolatban, hogy miként ne süllyedjen bele a demokrácia totalitarizmusba. Ezek közül a nyolcadik így hangzik: „Higgy az igazságban. Ha lemondasz a tényekről, lemondasz a szabadságról is. Ha semmi sem igaz, akkor senki sem kritizálhatja a hatalmat, hiszen nincsen olyan alap, amelyről ezt megtehetné. Ha semmi sem igaz, minden csak látványosság, és a legvastagabb pénztárca fizeti a legvakítóbb fényeket”.
Számtalan fenyegetés éri ma a szabad sajtót. A kontinensen újságírókat gyilkolnak, nem olyan messzi országokban tömegével börtönzik be a média munkatársait, fontosok orgánumokat lehetetlenítenek el, és a cenzúra kifinomultabb formái is megjelentek. Nálunk is. Teljes nyugalommal alkalmazhatjuk ezt a kifejezést például arra, ha üzletinek álcázott, hivatali döntéssel akadályozzák meg, hogy gondolatok eljussanak a közönséghez. A legnagyobb veszély mégis az, hogy a szakmánk értelmetlenné válik. Ha igény sem lesz a valóságra. Amennyiben nem a kíváncsiság, a megértés vágya mozgatja az olvasót, hanem muníciót keres ahhoz, hogy identitásában újra és újra megerősödjék, hogy az ellenségként azonosított csoportok tagjaival szemben fölhánytorgassa saját történetét, akkor megszűnik a sajtó, és egyenes út vezet a totális hatalomgyakorláshoz.
A politikai közösség tagjait morálisan egyenlő lénynek tartó közéleti szereplők – nem feltétlenül demokraták – igyekeznek meggyőzni igazukról a többieket. Tulajdonképpen bosszantja is őket, ha nincs vita, hiszen éppen azoktól – és azoknak az utódaitól – várnak elismerést, akik érdekében – hitük szerint – cselekedtek, és amiatt, amely ügyben való cselekvést fontosnak gondolják. Ennek során ravaszkodhatnak, csúsztathatnak, és egyéb stikliket is elkövethetnek, mégsem bomlanak föl a kommunikáció keretei, nem válik viszonylagossá minden, így nem lesz kiszolgáltatott a közösség sem. Azok viszont, akiket pusztán a hatalom – és a hatalomnak való megfelelés – motivál, nem pepecselnek meggyőzéssel, vitával, reflektálással. Számukra az a fontos és célszerű, hogy a tömeg egy készen legyártott világmagyarázatot fogadjon el, amelyhez csatlakozni lehet, és szembeállítható bármilyen kritikával. Hogy hisznek-e benne, az mellékes. Általában nem, de ettől még nem tekintik magukat elvetemültnek, mivel saját maguk előtti igazolást a hatalom megszerzése és megtartása adja. Viszont igazi ellenfeleik nem is azok, akik a hatalmukat meg akarják szerezni, mert azok szavait és ténykedését gond nélkül illesztik be világmagyarázatukba, hanem azok, akik ezt a teremtett világot kikezdik. Akik a tények szüntelen kutatásával igyekeznek olyan alapot teremteni vagy fenntartani, ahonnét a hatalom bírálható.
A szinte teljhatalmú kormánypárt frakcióvezetője egy tegnapi fórumon kifejtette, hogy ellenfeleik nem a parlamenti ellenzék tagjai, hanem az újságírók. Ebben legalább egyetértünk.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Tökéletesen álcázza magát az olasz miniszterelnök
Elfogadtatta magát az európai politikai középpel, holott tovább emelkedik az államadósság és ezzel egy új pénzügyi >
Putyin és segítőkész baráti
Mivel a NATO 25 éve bombázta a belgrádi kínai nagykövetséget, Hszi Szerbiából azt a geopolitikai üzenetet >
Orbán nagyotmondása a délszláv háborúba való magyar beavatkozás visszautasításáról
Mi történhetett hát? Máig hitelesen meg nem erősített hír szerint Clinton valóban felhívta Orbánt, valószínűleg valamikor >
Ezreket mozgósított Debrecenben, a kormány egyik erődjében Orbán mind erősebb kihívója
Ekkora megmozdulás nem megszokott dolog vidéken. Maga a fő szervező úgy értékelte, hogy ilyen nagy demonstráció >
Hajnal vagy alkonyat?
Hajnalodik vagy alkonyodik a világban? Nehéz megmondani a vöröslő, szürkés fényben. De azt régóta állítom, hogy >
Hogyan teszik tönkre a múlt nacionalista szellemei a Nyugat-Balkán jövőjét
A múltból itt maradt nacionalisták, mint Vučić és Dodik, tönkreteszik a Nyugat-Balkán jövőjét. Erre figyelmeztet Vedran >
Az az ember, akitől Orbánnak félnie kell
A Kurier külpolitikai rovatvezetője úgy mutatja be Magyar Pétert, hogy ő az, akitől még Orbán is >
Egyetlen kisteherautóval
Bárcsak ne Magyar Péter volna az egyetlen, aki miatt biztosan fáj most néhány fej a Karmelitában. >
Nem lenne jó az, ha Amerika rendszerváltást próbálna elérni Kínában
Fareed Zakaria a Washington Postban óv attól, hogy hatalomra kerülésük esetén a republikánusok visszatérjenek a kemény >
A júniusi választáson sikerül Fico orrára koppintani?
Ódor Lajos szerint azok a szavazópolgárok, akikkel ő szokott találkozni, egyértelműen abban bíznak, hogy a júniusi >
Az EU új keleti bővítése győzelmet jelentene Putyin felett
A Spiegel szerzője, Michael Sauga szerint manapság teljes az egyetértés az ügyben, hogy a 20 évvel >
A Macron-momentum
Európa sokféle nehézséggel szembesül, de ezek alapvető oka, hogy nincsenek megfelelő vezetői, ezért úgy tűnik, hogy >