Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (85.)
Diákportrék – Árpád
Sáfrány Ferenc
„Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást,
hosszú és rövid alakítja egymást,
magas és mély kulcsolja egymást,
sok hang összeolvasztja egymást,
korábbi s későbbi követi egymást.”
(Tao Te King Weöres Sándor fordításában)
Minden jó, eretneknek is nevezhető tanítónak, tanárnak, nekem meg különösen, vágyálma teljesült, ha az osztályban megjelent néhány különösen aktív diák, akiken a találkozás első pillanatától kezdve érződött, hogy akarnak valamit, valamivel többet, mint az átlag, mert nem nyugszanak bele a középszerűség szürke monotóniájába. Saját fejükkel gondolkoznak, és nem adják olcsón a bőrüket, amint felveszik az állandó küzdelmet a fennálló iskolai (oktatási) rendszer szabályai ellen, melyek szinte mindenben gátolják kibontakozásukat.
Ilyen tanítványom volt a szőke üstökű, kékszemű, mindig mosolygó Árpád, aki az első órán már tudtomra adta, hogy felgyűrhetem a gatyaszárat. Mivel nem volt közöttünk túl nagy korkülönbség, ő a hatvanas évek első felében született, eldöntöttem magamban, hogy neki mindent megengedek. Kíváncsi voltam, ha élhet a garantált teljes személyi szabadságával, legalább az én óráimon, meddig megy el? Tele volt hittel, reménnyel, világmegváltó eszmékkel, energiával, mint egy tizennyolc éves sráchoz illik, aki lázad minden ellen, de azt annyira sajátosan és szimpatikusan teszi, hogy csak tanulni lehet tőle. Látszott rajta, hogy volt gyerekszobája és a család, ahol nevelkedett, kiegyensúlyozott szeretet teli életet élt.
Ő volt a közösség központi személyisége, természetes „vezér”, akit a többiek elfogadtak, a fiúk és a lányok egyaránt, mert mindig megérezte, meddig mehet el. Szerette diáktársait, ez volt a kulcs. Soha nem bántott meg senkit, az emberi (gyermeki) gonoszság csírája is hiányzott belőle.
Ebben az osztályban volt még egy srác, aki ösztönösen érezte a párbeszéd szükségességét, elég nyitott volt ahhoz is, hogy Árpádot motiválja, provokálja, lexikális tudása messze az átlag fölött. Amikor rájöttek, hogy nálam kibontakozhatnak, mert felesleges tananyaggal nem fogom mérgezni lelkületüket, olyan órákat kreáltak, amelyekre még ma is szívesen emlékezek vissza. Tőlük spontán tanultak a többiek is. Még én is.
Árpáddal barátok lettünk. Különös lelki barátság alakult ki közöttünk, ami magától jön, függetlenül a korkülönbségtől, abból fakadó tapasztalati eltérésektől. Került, fordult eljött hozzám. Minden aktuális gondját, baját feltárta előttem. Mesélt terveiről, jövőképéről, a szerelem fájdalmáról, amit éppen aktuálisan megélt. Én is bejártam családi házukba, mert ez szinte természetes követelmény volt. Szülei szívesen láttak, és én is jól éreztem magam társaságukban.
De mint említettem, a kíváncsiság is vezérelt az ő esetében. Meddig megy el a jogosan kivívott és megérdemelt szabadságával?
Ezt is megtudtam egy tavaszi éjszaka hajnalán, amikor már az utolsó évet járta a középiskolában.
Rémisztő csöngetésre riadtam fel mély álmomból. Először azt hittem, hallucinálok, vagy valami rossz rémálom kerített hatalmába. De a csöngő ismét hosszan és hátborzongatóan megszólalt lakásomban. Az ajtóhoz támolyogtam, mint egy holdkóros, felkészülve a legrosszabb hírekre is és kiszóltam: „Ki az?” – semmi válasz nem jött az ajtó mögül. Tépelődök magamban, ki nyissam, ne nyissam, mit tudom én, ki űz velem csúnya tréfát, netán valaki eltévedt az alkohol hatására és az én csöngőm találta meg. Mit kezdjek vele? Fut át agyamon ezer lehetőség. A csöngő ekkor egy rövidet csörrent még. De emberi hang egy szál se. Ki kukucskálok a térlátó lukon, az ajtó előtt senkit nem látok. Egész izgalmas kezd lenni ez az éjszaka. A falon lévő foszforeszkáló óra mutatói közben elárulják, hogy hajnali három múlt. Ki a fene ez? Mit akar? Ismét kiszólok, válasz nem jön. Majd egy hirtelen mozdulattal a kulcsot elfordítom a zárban, és feltépem az ajtót. Legalább én is meglepem a betolakodót, a váratlan vendéget, gondoltam magamban.
Amikor megláttam fülig érő mosolyát a folyosó gyéren megvilágított árnyékában, azt hittem agyon csapom. Árpád állt az ajtó mellett, de úgy, hogy ne láthassam a kukucskálón keresztül.
„Olyan boldog vagyok, hogy ezt most itt közölnöm kell veled. Szétvet a boldogság. Nem tudok az érzéssel mit kezdeni, amíg ki nem mondom. Ezért jöttem, de már megyek is.” – és már fordult is meg, majd eltűnt a folyosó kanyarulatában.
Utána akartam kiáltani, de meggondoltam magam. Boldog az ember, kell ettől több?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >