Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Koszovó és mi
Öreg Dezső
Tele dicsérettel a belgrádi sajtó. Ezúttal igazoltan. Írják az újságok, hogy a jövőt választotta Szerbia. Meg, hogy elkerülhetetlen volt ez a választás. Meg, hogy csak azon múlott, most, vagy egy hónap, év, évtized múlva. Mind igaz. Tegyük hozzá, megtehette volna akár tíz évvel korábban is, akkor is késő lett volna. Nekünk. Arra a nemzedékre gondolok, amely itt élte le a háborús éveket, az azokat megelőzőket és követőket. De gondolhattam volna az itteni magyar közösségre is, amely megfogyva ugyan, de mégis megmaradt itt a szülők földjén. Nem lesz ebből népnemzeti tiráda, ne tessék megijedni, csupán azt szeretném körüljárni, mit veszített és mit nyert ez a közösség ezzel a Koszovó históriával.
Gondolják, hogy nyerni ugyan semmit. Hát, ha nem lettek volna háborúk, ha nem lett volna válság, valószínű. De volt. Most, hogy a kormányfő, az, akire nem sok magyar szavazott, aláírta, aláírásával hitelesítette a megállapodást, talán mi is nyerünk egy kis nyugalmat. Meg egy kicsit bizonyosabbnak tűnő jövőt. De legalább egy jövőbe vetett pici hitet. Igaz, ezzel nem lehet reggelit tenni az asztalra, munkahelyet teremteni sem, nem lesz tőle nagyobb a tejprémium és nem lesz több elsős az iskolákban. De már maga a tény, hogy bebizonyosodott, nekünk volt igazunk, azoknak, akik folyamatosan mondták, nem a múlt, hanem a jövő felé kell fordulni, tehát már maga a tény elégtétel. Nem teljes, de az. Amúgy is ahhoz szoktunk, hogy kicsivel is beérjük. Szoktattak bennünket az elmúlt negyed évszázadban. Előtte is, de az egy más kor volt, más ideológia, más politika. Kár rá időt pocsékolni. Nézzünk mi is a jövő felé. Amelyben egy olyan országban élünk majd, ahol nagyon komoly téma lesz a határt ugyan el nem ismerő, de az azon túl élő nemzettársak sorsa. Nem biztos, hogy ez nagyobb megértésre sarkallja majd az itteni többségi nemzetet. Az ilyesmire való ösztönzés egyébként nagyban függ a hatalom viszonyulásától. Mármint a nemzetek közötti viszonyok javítása, ápolása. Az Európához való közeledés, mint ahogy azt több mellékelt ábra is mutatja, nem kötelezően hozza magával a kisebbségek iránti viszony kedvezőbbre fordulását. Nem is szólva a nagy, régi európai demokráciákban folyamatosan meglevő idegengyűlöletről. De csak reményt keltő (ismét) az a tény is, hogy tavaszra, hírek szerint májusban várható a szerb-magyar államfői megbékélés. Mármint az 1944-es 45-ös magyar áldozatok meg a 42-es magyar razzia áldozatai előtti közös elnöki főhajtás. Igaz, ettől sem lesz biztosabb az ebéd, gazdagabb a nyaralás, könnyebb a télirevaló beszerzése. Sőt, nem lesz tőle több a vajdasági magyar középiskolás, nem olvas több könyvet, színházba sem jár gyakrabban a magyar ember. De megtörténik. Egyrészt, mert Szerbia mindennel bizonyítani akarja, hogy az európai értékek állhatatos ápolója, másrészt, mert elmúlt az a bizonyos kritikus idő, amelyre szükség volt ahhoz, hogy az elkövetők fölött eljárjon az a bizonyos biológiai idő. Úgy, hogy lesznek nekünk is fényes európai pillanataink. Mi is leszámolhatunk a múlttal, és büszkén emelhetjük tekintetünket a jövő felé. Akárcsak a többségi nemzethez tartozó honfitársaink.
És akárcsak a többségi nemzet vezetői, a mieink is büszkén mondhatják magukról, megtettek mindent érdekünkben, oroszlánként harcoltak érdekeinkért, sikeresen. Hogy jelenleg nem lehetett többet elérni? Ilyenek a történelmi körülmények, ilyen a környezet, ilyen a világ. Nem figyel a részérdekekre, a nagy döntések idejét éljük, a nagy problémák rendezésére összpontosítanak a nagyok. Más kérdés, hogy ezek között a nagy témák között hogyan találják fel magukat a többségi meg a kisebbségi politikusok. Hogyan lehet halászni a zavarosban, szerezni egy-két vagy akár több százalékos népszerűséget. Hogyan lehet átejteni egymást, elgáncsolni másokat. Polgári értékrendről, egyetemes szabadságjogokról, tisztességes reggeliről, ebédről és vacsoráról egyelőre nem beszél senki. Sem többségi, sem kisebbségi vezető. Most (is) mással vannak elfoglalva.
Következő cikk: A hazafias pártok szavazati aránya
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Valóban csak a gazdaság?
A világszerte keletkező háborús gócok még jobban megrendítik a biztonságérzetet. 1939 előtt erre ugyanazt a „békét >
Trump nevetséges állásfoglalása
Nevetségesnek minősítette Donald Trump Szíriával kapcsolatos állásfoglalását a New York Timesban Thomas Friedman kommentátor, aki háromszor is >
Ki veszi át Szíria irányítását?
Az Economist elemzése azt latolgatja, vajon ki veszi át Szíria irányítását, miközben egyáltalán nem biztos a >
Mindenszentek napja Újvidéken
A végtelenül cinikus hangnem, mellyel az államfő a határozottan fellépő tüntetőket illette, mindenesetre valóságos tendenciára mutat >
A szír polgárháború tétje az, ki uralja az egész Közel-Keletet
Ezt állapítja meg Neil MacFarquhar, aki csaknem 30 éve dolgozik a New York Timesnál. Hogy a lázadók >
Az Orbánt váltó lengyelek vissza tudnak-e térni a normális állapotokhoz
Sokak szerint Magyarország minden idők legrosszabb uniós elnökségét produkálta a most véget érő félévben, de az >
Hogyan borít Orbán kihívója
Magyarországon eddig két dolog volt biztos: a halál, és hogy Orbán győz. De csak eddig volt >
Lehet, hogy Meloni lesz Európa aduásza Trumpnál
Bármennyire is úgy gondolja Orbán Viktor, hogy ő az amerikai politikus magától értetődő ideológiai szövetségese. Az >
A merkelizmus tragédia Trump és Putyin korában
Ezt fejti ki a volt kancellár most megjelent emlékiratai kapcsán Andreas Kluth, aki bevallja: annak idején >
Ez már nem a gyerekekről szólt
Veszíteni rossz. Aki folyton veszít, megsebzett lélekkel létezik, úgy él, mintha véget nem érő sötétség venné >
Putyin a pusztításban és a kiutasításban bízik: mi lesz az ukrajnai menekültekkel?
Putyin azon van, hogy romboljon Ukrajnában és lehetőleg minél több embert üldözzön el – már jó >
Magyarország korszakváltás előtt
Ezzel a címmel közöl kommentárt Lendvai Pál a bécsi Der Standardban Magyar Péterről, akiről azt írja, >