Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Október 5.
Öreg Dezső
Annyi évforduló sűrűsödött össze október ötödikére, hogy tele lett vele a félórás híradó a rádióban. Majdnem tele. És annyi szomorúság, csalódás, keserűség párosult hozzá. Kiábrándulás, decepció. Fásultság, közöny, szenvtelenség. Mert most volt 13 éve annak, hogy megbukott a miloševići hatalom. Egy ideig élt ugyan még, de már a padlón hevert. Csak asszisztált az új hatalomnak, segített az átmeneti periódusban. Amelyről kiderült, hogy nem is volt átmeneti. Csak megcserélődött a hatalom. A lényeg nem módosult. A korrupció továbbra is alapmagatartás az itteni emberben. Még most is, amikor a kormány első alelnöke idestova egy éve félelmet és fáradtságot nem ismerve, magát nem kímélve vívja hősi, mondhatnánk epikus harcát ellene. Meg persze arra is nagyon jó volt az az időszak, hogy az akkori hatalom megsemmisítse azokat a bizonyítékokat, amelyek miatt egyesek akár lóghattak is volna. Akkor még nem ezeket a demokratikus , humánus időket éltük. A zord szocialista jogrend volt érvényben, amely bizony még a halálbüntetést is ismerte. Azóta európaiasodtunk – szavakban.
Időközben a kormányok jöttek-mentek és október ötödikének a szelleme elmaradt emlékezetünkből, elfakult a jobb, szebb és szabadabb életről megálmodott álom. Túl szép ez a Juhász Gyula vers ahhoz, hogy folytassam a parafrazeálást. Most a számos elszúrt privatizáció, a rekord méretű munkanélküliség, a rég látott nyomor és szegénység közepette ismét csodában kezdenek hinni az emberek. Abban a csodában, amelyet az első kormányalelnök személyében látnak felismerni. Még mindig nem jöttek rá, hogy egy ember nem tehet csodát. Csak a közös összefogás, amelyet társadalmi konszenzusnak neveznek, amelyben sorsközösséget vállal gazdag és szegény, politikus, üzletember meg a plebsz. Amelyben a közös cél a válságból való kilábalás. Utópia, ugye? Nem Szerbiára méretezett fogalom. És nem ilyen időkre, körülményekre. Kataklizmatikus összeomlások után szokott ez előfordulni olyanoknál, akiknél okos, nem pedig kapzsi emberekre bízzák a vezetést. Ehhez viszont okos plebszre is szükség van. Amely tud élni a demokrácia nyújtotta lehetőségekkel, tud megfontoltan, mondhatnám bölcsen választani. Föltéve, ha a kínálatban van megfelelő. Itt mindez hiányzik. Sem bölcsesség, sem elfogadható kínálat.
Évfordulók – ezzel kezdtem. Ugyanerre a napra esett az újvidéki joghurtforradalom. Ez volt annak a hatalomnak a bevezetője, amelyet 2000 októberének ötödik napján menesztett a felbőszült tömeg. Na meg, mint utóbb kiderült, a rendőrség és a különleges alakulatok. Amelyek nem hajtották végre a parancsokat. Csak a romantikus korban írt regényekben történnek a forradalmak spontánul. Az életben szervezik őket. Nagyon körültekintően. Mint ahogy szervezte a belgrádi hatalom azokat a vajdasági felvonulásokat, amelyeken „megtörtént a nép”. És amelynek fináléjaként 25 évvel ezelőtt az utca leváltotta a vajdasági hatalmat. Amikor a buszokkal és teherautókkal Újvidékre szállított felháborodottak meg az itteni vállalatokból kivezérelt munkások (és munkásnők – nagyon harciasak voltak ám!), tehát a nép – írta az akkori rezsimsajtó – ingyen osztott szendvicsekkel, joghurttal és pálinkával fölfegyverkezve tombolt a székváros központjában. Ez volt az antibürokratikus forradalom. Amit a differenciálás korszaka követett. 25 év. Egy egész emberöltő. Jó hosszú emberöltő. Petőfi már tehernek érezte ezt a kort. A vállára nehezedőnek. Mi is. Többségünk.
Nos, ennyi idő után ezek az emlékek is elhalványultak. Újvidéken most egy maroknyian voltak azon a sétán, amelyet még itt Vajdaságban is alig ismert két politikai szervezet hirdetett meg. A szónokok keseregtek, elmondták százegyedszer, hogy a tartományt megalázták és kirabolták, elmondták, hogy új alkotmány kellene, mert a mostani minden jogától megfosztotta. És ennyi. Az itteni hatalom, egy kicsit erős ez a kifejezés. Nagyon erős, túldimenzionált. Szóval a vajdasági vezetők – azok, akiket az itteni plebsz választott tavaly májusban – hallgattak. Nem volt mondanivalójuk. Nem is lehet, hiszen éppen a bőrüket féltik. Gondolom... a hatalmukat. Ami nincs. Mert pénz nélkül nem lehet uralkodni(sem). Szóval a mintegy 200 sétáló végigvonult a központon, tiltakozott egy kicsit, majd hazament ebédelni. Szombat volt, munkaszüneti nap, nyilván ezért maradtak némák a tartományi vezetők is.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >