Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Brüsszelbe vagy Tripoliba
Öreg Dezső
A szerbiai politika irányítója azt üzente népének és a világnak, hogy Szerbia csendes, továbbra is csendes. A hatalom szilárd, a nép vegye tudomásul, hogy higgadt és elégedett. A világ higgye el, hogy kilábalunk a válságból, a térség vezető országaként bejuttatjuk az Unióba mostohatestvéreinket is, ahol elfoglaljuk a számunkra tartogatott helyet, és mint mindig és mindenhol, ott is túljárunk mindenkinek az eszén. Az üzenet után, amely nem volt ilyen terjengős, csupán egy aláírásból állt, az elnök hanyag eleganciával visszacsavarta a töltőtoll kupakját, és az általa vezetett állami delegáció tagjaival kedélyesen csevegve az előmelegített gépen elrepült Líbiába, Afrika királyának jubileumára.
Tehát Boris Tadić, Szerbia elnöke néhány órával a parlamentben megejtett szavazás után aláírta azt a sajtó által agyonvitatott tájékoztatási törvényt, amely miatt egy teljes hónappal el kellett halasztani a szavazást a nyár derekán is napirenden levő törvényjavaslatokról. Arról a sajtótörvényről van szó, amely megosztotta a szakmát, és állásfoglalásra kényszeríttette a Liberális Demokrata Pártot is, amely eddig a haladó ellenzék szerepében tetszelegve egyszerre volt ellenzéke anyapártjának, a Boris Tadić vezette Demokrata Pártnak, de a két, magát néppártnak valló Szerbiai Demokrata Pártnak és a Szerb Haladás Pártnak is. Nem is beszélve a radikálisokról. Kár lenne tovább bonyolítani az itteni demokrácia körmönfont cselszövéseit, a hatalmi koalíción belüli nem mindig rosszindulatú bosszantásokat. A lényeg, hogy bebizonyosodott: Szerbiában egy hónap alatt minden politikai gubancot ki lehet bogozni, ha adja magát. Mert mérget lehet rá venni, hogy a liberális demokraták vezetője, az a Čedomir Jovanović, aki letartóztatása éjszakáján tárgyalt Slobodan Milosevićtyel, nem ingyen adta a liberális szavazatokat. Mint ahogyan semmit sem adnak ingyen a szerbiai politikai kufárkodók. És ebbe kiválóan beletanultak a kisebbségiek is. Most közülük az egyik, a szandzsaki muzulmánok képviselője tette lehetővé, hogy a tű fokán átmenjen a törvényjavaslat. Aztán már ment minden, mint a karikacsapás. Egy szó mint száz, a kormánykoalíció túlélte a szavazást, minden maradt a régiben, a kabinetet nem kell megreformálni, a demokraták, ha lehet, még erősebbek lettek egy kicsit, rendkívüli választások pedig akkor lesznek, amikor az nekik felel meg.
Most inkább arról kell gondolkodniuk, hogyan fognak ismét tárgyalni a Nemzetközi Valutaalap küldöttségével, amely – bármennyire is próbálta a hatalom szépíteni a történteket – mégiscsak elégedetlenül távozott Belgrádból. Igaz hogy a kormány engedélyt kapott a költségvetési hiány növelésére, egyelőre nem kell emelni az általános forgalmi adót és a jövedelmeket sem kell jobban megadóztatni, de a készenléti hitel következő részletét egyelőre nem kapjuk meg. Az IMF delegációja október 20-án ismét Belgrádba repül azzal az elvárással, hogy az itteni kormány addig kidolgozza takarékossági tervét. És ha a felkínált megoldás elfogadhatónak tűnik, akkor egyszerre kérhetjük le a hitel második és harmadik részletét. Ez az viszont, ami nálunk nemigen megy. Mármint a takarékoskodás. Most kellene rávenni a szerbiai polgárt, hogy kevesebbet költsön. Csak egy mód van rá. Kevesebb pénzt kell neki adni. Vagy kevesebb embernek kell adni pénzt. Az egyik bércsökkentést, vagy az áfa növelést jelent, a másik pedig elbocsátásokat. A kormány egyelőre hosszú lejáratú bankkölcsönökkel tervezi pótolni a költségvetési hiányt. Utána pedig építkezünk. Ha megkapjuk rá a beígért pénzeket Oroszországtól, Kínától, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól, és az Európai Beruházási Banktól.
Időközben új remény csillaga ragyogott fel délen. Ezért utazott olyan népes szerbiai állami küldöttség Tripoliba a líbiai forradalom 40-ik évfordulójára. Boris Tadić elnök úgy mérte fel, hogy neki kell vezetnie azt a delegációt, amely a Moamer el Kadhafi személyi kultuszának a dicsőítésére repült Líbiába. Nyilván a fegyver és a mezőgazdasági termékek kiszállítása, valamint az olcsó olaj importja reményében meneteltek a szerbiai gárdisták Tripoliban. Meg a Pristináért felemelt szó reményében. Nem hiszem, hogy a líbiai támogatás megindítaná a Szerbia-barát érzelmeket az Európai Unió országainak vezetőiben. Még azokéban sem, amelyek egyelőre nem ismerték el Koszovó függetlenségét.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >