Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Patina
Öreg Dezső
Azzal indult szombaton, hogy no name balkán-tanácskozást, csúcsértekezletet tartanak a hónap végén Kranjban. Amelyen jelen lesz a volt Jugoszlávia területén létrejött minden ország képviselője. Azt írta a Tanjug hírügynökség, hogy a küldöttségek elé nem tesznek névtáblát. Mert ugye, Szerbia nem vesz részt olyan nemzetközi értekezleten, amelyen Koszovó független államként szerepel. Hogy miért lesz kevésbé független névtábla nélkül, nem világos. Továbbra sem értem, hogy ettől a koszovói elnök meg a kormányfő miért érzi majd magát kevésbé államfőnek vagy miniszterelnöknek. Nyilván erre gondolt Szerbia elnöke is, mert irodája még aznap este cáfolta, hogy megállapodtak volna a „névtelen” találkozóban. Szóval jól megkevertük ismét. Hiába, Szerbia a térség vezető országa – hangoztatják Belgrádban. Csak lassan ismét összeveszünk minden szomszéddal.
Ámbár lehet, hogy mindez csak szerbiai belső használatra kell. Bizonyára. Mint ahogy bizonyára világutazó külügyminiszterünk minapi budapesti kijelentése is ezt a célt szolgálta, mely szerint, ha választani kell Koszovó és az Európai Unió között, akkor Szerbia az előbbit választja. Bár egy kicsit kifelé is üzent a miniszter, hiszen egy szomszédos uniós országban mondta, olyanban, amely elismerte a független Koszovót. Mindezek után Brüsszelben bizonyára álmatlan éjszakája volt a bővítési biztosnak. Persze az az igazság, hogy Európa azért rendet szeretne végre teremteni abban a térségben, amelyet előszeretettel csak Nyugat-Balkánnak neveznek egyes szomszédaink, utalva arra, hogy ők egy sajnálatos politikai tévedés révén keveredtek rossz társaságba akkor, amikor ugyancsak a nagyhatalmak az új államokat hozták létre az Osztrák-Magyar és az Oszmán Birodalom helyén. Azóta Európában már rájöttek, hogy a párbeszéd sokkal hatékonyabb formája a tűrhető egymás mellett élésnek, és most azt szeretnék, ha ezt a Nyugat-Balkánon is belátnák. Azért járt itt a francia külügyminiszter és az unió külügyi főmegbízottja is, hogy rávegye Belgrádot meg Pristinát a párbeszédre. A kranji találkozó is ezt a célt szolgálná. Talán.
Megértették az üzenetet Belgrádban és Pristinában is, biztos vagyok benne, de a robogó politikai propagandát nem akarják hirtelen leállítani. Nehogy baja essék a mozdonyvezetőnek meg a fűtőnek az Európába vezető úton. Mert a döcögő szerelvény hátsó vagonjaiban utazók csak arra várnak, hogy átvegyék az irányítást. Ezért kell folyton azt hirdetni, hogy vagy Koszovó, vagy az Unió – ha választani kell. Pedig úgy indultunk, hogy Koszovó is, Unió is. Csak nehogy azzal fejezzük, hogy se Koszovó, se Unió.
Pedig nagyon készülünk már. Éppen a napokban vontuk be patinával a parlamentet, azaz a parlamentarizmus, a parlamenti demokrácia évszázados intézményét. Mint török örökséget. Megkezdődött a képviselőház tavaszi ülésszaka, amelyre vörös szőnyegen, a katonaság elit alakulatának, a díszszázadnak a sorfala között vonultak be a honatyák és a honleányok. Egyesek dagadó kebellel. Mások szemlesütve és pirulva, de nem azért, mert az égszínkék egyenruhákkal övezett vörös kárpit és a rajta gyalogló képviselők tarkasága meg a valóban patinás Rosandić bronzlovak egyvelege nem csak súrolja a giccs határát. Hanem azért, mert sokallták a fölhajtást – ezt mondták. Az is felötlött az emberben, tudják-e a vörösszőnyeges ceremóniamesterek, hogy a jugoszláv királyság parlamentjét, a II. világháborús német parancsnokság, illetve a Népfront székhelyét, a Demokratikus Föderatív Jugoszlávia, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság meg Szerbia és Montenegró parlamentjét patinásították kékre meg vörösre, amely most a Szerb Köztársaságé. Azt az épületet, amelyet a jugoszlávság szelleme hatott át több mint 70 évig. Ma egyesek biztos úgy mondanák, szellemisége. Amelyben talán egyszer döntés születik az Európai Unióhoz való csatlakozásról.
Azt az épületet, amelyben egyetlen albán képviseli a dél-szerbiai kisebbséget. A kisebbségi frakció vezetője szerint ez a képviselőcsoport is rászavazott a szőnyegre, a gárdára és a himnuszra, amelyet az ülésszakok kezdetén énekel a vegyes kórus. A karzaton, ahonnan annak idején az újságírók követhették az ülések menetét. Ma már nemigen. Az még a diktatúrában volt. Amikor senkit sem zavart, hogy a tudósítók más-más nyelven jelentkeznek a szerkesztőségeknek. Amikor a kisebbségi szerkesztőségeknek is volt elég embere és pénze arra, hogy tudósítson – nemcsak a parlamentből. Ma már a kissebségi média megelégszik a képviselők helyszíni beszámolójával. Ha van neki választottja.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >