Ma Zita, Mariann, Anasztáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Megszólalt a Napló Kör (5.)
Bűnhődés
Végel László
Végel László a Bűnhődés c. naplóregényből olvasott fel részletet:
Ettől felbátorodva, hátra fordultam és megkérdeztem az újvidéki asszonyt, hogy itt volt-e, amikor ledöntötték a berlini falat. Hogyne válaszolta, már harminc éve Berlinben él és dolgozik.
- És hogyan történt?
- Nem is tudtam róla. Csak arra emlékszem, hogy egyszeriben hatalmas sorok keletkeztek az Aldiban. Kelet-berliniek. Volt, aki harminc kiló banánt vásárolt. De nem csak banánt, az ossik az ég-világon mindent felvásároltak, ami csak az üzletben volt. A raktár is kiürült, alig bírtam a munkát. A német üzletvezető a fejét fogta, állandóan telefonált. Megkérdeztem a másik pénztárnál dolgozó Milankát, hogy mi történt a németekkel. Milanka csodálkozva nézett rám. - Nem tudtad? - kérdezte. Az éjszaka ledöntötték a berliniek a falat. Nyomultak a kelet-németek, mert a nyugatiak pénzt adtak nekik, wilkommen-márkát. Mire kiürítették az egész Berlint.
- Ledöntötték a falat - kérdeztem álmélkodva Milankát. - Hogy lehetséges ez? - Milanka a vállát vonogatta. - Ki tudja, mi lesz a vége - sóhajtott fel. - Az is lehet, hogy háború lesz. Bizony, Krieg! Akkor pedig nem marad más, mint, hogy szedjük a sátorfánkat. Otthon elújságoltam a férjemnek, hogy ledöntötték a falat. Ő is hallotta a gyárban. Most mi lesz velünk, kérdeztem tőle. Igaz, hogy háború lesz, mert az Aldiban ezt mesélik. A férjem csak annyit mondott, hogy ha ledöntötték a falat, akkor valahol háború lesz, de nem biztos, hogy éppen Berlinben. Mert annyi vér csordogál az alapjaiban, hogy azt nem lehet csak úgy ledönteni. Valahol kitör a háború, az biztos. Addig is húzzuk össze magunkat.
- Háború, honnan lenne háború? – nevetgélt a vékonydongájú macedón – A németek ünnepeltek, a saját szememmel láttam. Az egyik német nem tudott bánni a hegesztőpisztollyal, egyszerűen nem tudta begyújtani. Es gibt keine Storm, mondtam neki. A német hunyorgott, ledobta a hegesztőpisztolyt, és azt kiabálta, hogy Freiheit, Freiheit. No, gondoltam, mit ér a Freiheit hegesztőpisztoly nélkül. De addigra néhányan hosszú kábeltekercsekkel odavezették az áramot, én bekapcsoltam a hegesztőpisztolyt, magasba emeltem és nekirontottam a falnak. Freiheit, Freiheit, ordítottam teli torokból. Majd én megmutatom a németeknek, hogy mi a Freiheit. A fal másik oldalán is őrjöngött a tömeg, ott is verték szét a falat, de azon a részen én törtem át elsőnek. A németek a vállukon cipeltek egészen a Brandenburgi Kapuig, ahol mustáros virslit osztogattak. Az örömmámorban úszó tömeg vállán faltam a mustáros virslit, és kiabáltam: Freiheit, Freiheit. Az ünneplésben annyira kimerültem, hogy alig tudtam hazavánszorogni. Otthon az asszony ordibált, miket beszélek össze-vissza, miért van tele a zakóm mustárflekkekkel? Még a nyakam töve is mustáros. Mondtam neki, hagyjuk a flekkeket, egy hegesztőpisztollyal ledöntöttem a berlini falat. Erre ő még hangosabban kezdett rikácsolni: leheljek rá, biztosan többet vedeltem a kelleténél, nem csoda, hogy delíriumos fejjel azzal hozakodok elő, hogy ledöntöttem a berlini falat. Részeg disznó, üvöltözte. Ráleheltem. Persze, hogy nem volt bennem egy promil maligán sem. Az asszony idegesen hunyorgatott és bekapcsolta a televíziót. Tényleg, ámuldozott. Na, látod lelkem - mutattam a népünnepélyre - nincs többé fal, én döntöttem le, te meg a mustárflekkekkel hozakodsz elő.
- Ez semmi – kapcsolódott be a társalgásba a pörgekalapos. - A szemét volt a legnagyobb gond. A munkavezető ordított ránk, hogy reggelre ragyogjon a város. De hogy ragyogjon, ha szétverték a falat, és a törmelék halmokban állt. Charlottenburgban könnyebb volt, ott nem csináltak ramazúrit. Engem nem oda osztottak be, hanem Kreuzbergbe. A törökök csodálkoztak, mi ütött a németekbe, hogy szerteszét dobálják a kartondobozokat, a műanyagzacskókat, és ordítoznak az utcán, holott nincs hétvége. Hát, persze, ünnepeltek. Hetekig gyűjtöttük a szemetet. Néha úgy éreztem, hogy sose jutunk a végére, mintha mind több törmelék lett volna, hogy elönt bennünket a hulladék. Egyszer a nagy porszívóval, amilyen csak a németeknek van, szippantottam fel a szemetet meg az apró törmeléket a szétvert fal körül, de előbb gondosan a konténerbe helyeztem a nagyobbacska tégla- és betondarabkákat, mire egy német rám ripakodott. Mit csinálsz, te őrült? Ez az európai történelem része. Így vigyáznak az idegenek a mi történelmünkre!? Azonnal rakd ki a konténerből! Mire én ijedten kipakoltam a konténerből, mert nem akartam bajba keveredni. Pár év múlva az egyik török boltban képeslapokat pillantottam meg, amelyeken egy átlátszó műanyag dobozkába a fal egy-egy darabkája. Azonnal küldtem egy ilyen képeslapot a sógornak Szerbiába. Látod, ez a híres német történelem, amit én megvigyáztam. Nem értett semmit az egészből. Azt válaszolta miféle szilánkokat küldök én haza, van neki ebből Szerbiában épp elég. Küldjek inkább német márkát! Sasokat! Pedig milyen igaza volt annak a patrióta németnek, én sokkal később jöttem rá. Történelem volt, csak miközben az utcákat tisztogattam, nem gondoltam rá, hogy mi történik körülöttem. Mert, én olvasok német újságokat is. Minden szombaton megveszem a Tagespiegelt. Bizony ám, mert a mozik műsorát rendszerint átböngészem a feleségemmel, mert Berlinben sok mozi van, és én szeretek moziba járni, úgy, mint gyerekkoromban. A Tagespiegelben írta, hogy csakugyan történelem volt, csak az a baj, hogy ti nem olvastok újságokat. Historisches Ereignis, így írta. Tudjátok-e hogy mi az, hogy historisches Ereignis? Fogalmatok sincs róla, csak a füstölt, házi kolbászokon töritek a fejeteket. Meg a grillezett báránypecsenyén, a német márkán aztán meg az eurón. Az én öt eurómon. A historisches Ereignis, az, amikor lecsap a ménkő és nem tudni kit talál el.
Az autóbusz utasai ezennel megelégelték. Hogyne tudnák, ők, mi az a historisches Ereignis! A vajdasági asszony türelmesen megmagyarázta a pörgekalaposnak, hogy ne becsülje le az egyszerű embereket, ő is tudja nagyon jól, hogy mi a historisches Ereignis. - Der Chef sagte – kezdte a mondókáját - hogy az euró bevezetése is historisches Ereignis. Ezért téved az úr, amikor becsmérli a közös valutát. És a Chef sagte noch, hogy az Európa ist ein historisches Ereignis. Megdicsért, hogy már harminc éve milyen szorgalmasan dolgozom a cégnél, ezért biztosan számíthatok egy nagy Geschenkre. Megkérdezte, hogy járok-e a Kirchébe. Hogyne járnék, vasárnap délelőttönként, ha nem vagyok ügyeletes, akkor megyek az evanglische Kirchebe. A chef bólintott, azt mondta, hogy rendben van, ennek nagyon örül, mert minden európai jár templomba. Imádkozik, bűnhődik és bűnbocsánatot kér. Egy igazi európai mindig bűnhődik. Tudom-e, hogy mi az a bűnhődés? Hogyne tudnám, válaszoltam, a bűnhődés az, amikor a férjem pofon vág, én pedig zokogok. A főnök, nagyot nevetett, azt mondta, hogy rendben van, a bűnhődés nem éppen ez, de valami hasonló. A mise után meg veszek igazi német Käseküchet a férjemnek, hogy neki is legyen ünnepe, mert ő nem akar szentmisére eljárni az evangelische Kircheba, mert ő pravoszláv. Mondtam is neki, hogy ez egészen mindegy, én is pravoszláv vagyok, de egy isten van. Az a fontos, hogy imádkozzunk, a békéért meg a szeretetért fohászkodjunk. Én imádkozok érte is meg Németországért is, hogy ne legyen vele baj, mert akkor jó nyugdíjat kapok, meg szép Geschenket.
A vallomás hallatán többen fanyalogtak. Mert az még sincs rendjén, hogy pravoszláv létére evangélikus templomba jár. A pörgekalapos sem hagyhatta szó nélkül, mert magyarázni kezdte, hogy a főnök tévedett, nem minden európai jár templomba, ő például be sem tenné a lábát, se az evangélikusba, se a pravoszlávba. Egyikbe se, azonban ennek ellenére európainak tartja magát.
A kalauz bejelentette, hogy rövidesen megérkezünk, minek örömére a cég minden egyes utast megvendégel egy-egy feketekávéval, hogy a berlini buszpályaudvaron, frissen szálljunk ki. - Remélem kellemesen érezték magunkat és a továbbiakban is igénybe veszik minden kényelmet biztosító járatainkat.
Egy tálcán, egyenként kínálta a feketével az utasokat. Tejet kér hozzá? Cukor nélkül? Tudok adni édesítőt is. Az autóbusz néha zöttyent, egyik vagy a másik csészéből kilöttyent néhány csepp, azonban nem zavartatták magukat, valamennyien azt hajtogatták, hogy milyen boldogok, hogy végre megérkeztek.
- Így van uraim és hölgyeim - vette a kezébe a kalauz a mikrofont - rövidesen megérkezünk. – Én is rendkívül boldog vagyok, hogy Berlinben tölthetek Önökkel legalább egy napot. Szundítok egyet, aztán az utcákon kóborgok, időnként felkapom a fejem, körülnézek, és azon tépelődöm, hogy melyik városban vagyok. Amszterdamban, Párizsban, Zürichben, Oslóban, Stockholmban? Mert az utcákon kószálva sokszor abban sem vagyok biztos, hogy hol vagyok. De csak lépkedek előre és nem félek attól, hogy eltévedek. Ezért választottam ezt a szakmát, és higgyék el hölgyeim és uraim, nincs szebb dolog, mint autóbuszsofőrnek, utaskísérőnek illetőleg kalauznak lenni. Az ember hol itt hajtja le a fejét, hol ott. Már fiatal koromban is arról álmodoztam, hogy kalauz leszek. És megvalósult az álmom. Igaz, kezdetben nem engedtek, hogy külföldi járatokon dolgozzam, mert oda csak a párttagok mehettek. Akkor én is betagosodtam. Mert ha ez a feltétel, ám legyen. Valamit valamiért! Bizony, bizony én Európa miatt lettem kommunista. Amint kézhez kaptam a tagsági könyvecském, a főnökség rögvest engedélyezte, hogy a bécsi járatra kerüljek. Tisztelt uraim és hölgyeim, elárulom önöknek, hogy Bécset úgy ismerem, mint a tenyeremet. Azóta sem pihenek. A feleségem rimánkodik, hogy hagyjam abba a csavargást, kérvényezzem, hogy tegyenek át a Kuršumlija-Niš vonalra, azonban semmi pénzért sem cserélném fel a mostani hosszú távokat. Miféle Kuršumlija-Niš? Mindig Európában akartam csellengni. És így lesz ez, addig, amíg bírom. Mert bizony, gyakran megtörténik, hogy út közben elszunnyadok, ilyenkor rémálmok törnek rám, nem birok felmászni az autóbusz lépcsőjén, hogy elfoglaljam a helyem. Szerencsére megzöttyen a busz, felriadok, kitekintek az ablakon, és elégedetten állapítom meg, hogy Európában vagyok. Hallgatom a motor zúgását, figyelem a sofőrt és boldog vagyok. Csak otthon kap el a nagy szomorúság. Odahaza jobban nyomaszt a gondolat, hogy elkap valami benga és nem utazhatok többet. Fájnak az ízületeim, sajog a térdem, gerincemet éles fájdalom kínozza. Feltápászkodok az ágyból, és érzem, hogy mehetnékem van. A fiam sem ért semmit az egészből. Hiába magyarázom neki, hogy az unokánk is legyen kalauz. Ő csak a fejét rázza, azt mondja, hogy márpedig a gyerekből banktisztviselő lesz, mert egyedül ott lehet megtollasodni. Nos, hát ez a baj, hogy ma mindenki meg akar tollasodni, de azt is lehetőleg azonnal. Csak a pénz a fontos. Magyarázom a fiamnak, hogy van valami, ami a pénznél is fontosabb, az, hogy az embernek legyen valami rögeszméje. Az én rögeszmém Európa. Erre a fiam letorkol, hallgass, mondja, te a mániáid kedvéért, még a kommunista pártba is beiratkoztál. Most meg szégyellheted magad. Ezzel aztán felbőszített. Dühömben sokadszor ismételgetem neki, amit már oly sokszor elmondtam a családban, én Európa miatt lettem kommunista. A fiam hahotázik, azt állítja, hogy soha életében nem hallott még ekkora marhaságot. A feleségem közbeszól, leinti a gyereket, és azt mondja: hagyd rá az apádra, mindig ilyen bolondos volt. Amikor megkérte a kezem, a tengerre akart nászútra vinni, mégpedig Tivatba, ahol kalauzként egyszer megfordult. Én meg tiltakoztam, megbolondultál tán, a tengeren akarod elszórni a pénzt? A fiam még ezen is csak röhög. Rájuk hagyom. Úgysem értenének meg. De a kedves utasok, bizonyára jól értik, mit akartam ezzel mondani.
Megszólalt a Napló Kör (6.)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >