Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi körben jelent meg):

Pallérozottak és bakancsosok

Továbbra sem mérséklődik a döbbenet. Még az álszentek is hüledeznek! Az értelmiségiek egyik része őszintén méltatlankodik a szélsőjobb európai parlamenti előretörése miatt. A másik rész kajánul vigyorog miközben az európai egység alkonyáról nyilatkozik. A pártok egymást vádolják. Amennyiben így folytatjuk, Európa a pártcsatározások és a pártkatonák áldozata lesz. Vége a liberális demokráciának, Kínáé, Indiáé, Oroszországé a jövő, hallom az új vezérszavakat. Noha, a liberális demokrácia ezer sebből vérzik, a szabad piac meg csak fertőzi a sebeket, mindez azonban még nem ok arra, hogy reszkírozzuk a szabadság eszméjét. Az ukrajnai lerohanás után, még a sarki trafikos is tudja, miről van szó. Az urak dolga, mondja kesernyésen. Ennek ellenére az európai szélsőjobb, változatlanul Putyinban látja a jövő államférfiját. Engem viszont a trafikos mondata ejt gondba. Az egyszerű, józaneszű, a mindennapi élet gondjaival-bajaival vívódó polgárt nem érdekli különöseképpen a szélsőjobb előretörése. Eluralkodott a közöny, a demokrácia eszméje kifulladt, az Európa-gondolat homályosult. Úgy tűnik az EU jövője kizárólag az eliteket aggasztja, sejtelmeim szerint főleg a gazdasági eliteket, akiket viszont csak és kizárólag a profit érdekel. Amennyiben nyereséges, akkor érdekünk és szükségünk lesz Európára, profit nélkül azonban semmi hasznunk. Maradtak még a humanista értékekhez ragaszkodó értelmiségiek, akik elvesztették tekintélyüket, akkor is, ha baloldali, de akkor is, ha jobboldali értékrendet vallanak. Gyorsleltárt készítek. Az EU-ban a jobbközép dominál, az Európa Parlamentben is a jobbközép a legerősebb frakció. Ezek szerint, a felelősség is őket terheli leginkább az euroszkepticizmus előretörése miatt. Merem remélni, hogy mihamarabb önvizsgálatot tartanak. Belátják, hogy főleg Kelet-Közép-Európában a jobbközép nem a konzervatív, hanem a populista jobboldalon kötött ki, tehát az utóbbi években elmosódtak a határok jobbközép és szélsőjobb között. Többé nem is a szélsőségesek és a jobbközép közötti különbség a legfontosabb, mivel gyakran élnek hasonló retorikával. Mindkét tábor szótárában gyakori a nemzetárulók, idegenszívűek, közösségrombolók jelzők használata. Márai pontosabban fogalmazott: „Voltak finomabb jobboldaliak és voltak csizmás, egyenruhás, kapcás jobboldaliak is.” Márai Sándor viszont azt nem vitatja el, hogy rajtuk kívül voltak történelmi helyzeteket, és a nemzeti értékeket mélyen, aggályosan és komolyan megfontoló jobboldali konzervatívak is, mint például Bethlen István. Rájuk ma olyan nagy szükség van, mint a tavaszi esőre, hiszen csak ők képesek megállítani a csizmásakat és riasztani tétovázó „finomabbakat”. Sajnos, a baloldal továbbra sem tud magához térni, elvesztette egykori mozgalmi jellegét, a spontaneitás helyett rossz lelkiismerettel behódolt a kapitalizmusnak. Az ifjúság egy része úgy érzi, az apák rosszul vizsgáztak, ezért radikálisabb lépésre szánja el magát. Nem tagadom, kiábrándulásuk jogos. A demokratikus választások inkább látványos, viszont tartalmatlan rendezvényre hasonlítanak, nem pedig közösségépítő párbeszédre. „Négyévenként válassz, karikázd be a neveket és a pártokat, aztán kuss, várd ki a sorod!”, így foglalható össze a szupertitkos választási szlogen. A fiatalok unják és őszintén megvetik az agyonbürokratizált, a választási zsákmányon marakodó demokráciát. Ha azt a szót hallják, hogy politika, nagyot káromkodnak és tovább mennek. Aki nem káromkodik, az valamiféle erőszakos fordulatra gondol, a csizma és a bakancs után nyúl. Az átlagemberek meg csak dohognak a kuckókban, legfeljebb a külvárosi kocsmákban rebesgetik, hogy rendet kéne tenni. Számukra a demokrácia egyenlő a zűrzavarral. Na, és a mélyszegénységgel! A közvélemény kutatások szerint a politikusok felettébb népszerűtlenek, egyedül az ellenségkép mozgósítja a polgárokat. Alkalomadtán politikusaik ellenségképet kreálnak, és azzal csábítgatják a választópolgárt az urnák elé. Külső ellenséget egyre nehezebb felhajtani, marad tehát a belső ellenség. A hatalmi elitek a bűnbaknak megbélyegzett liberálisokat úgy szidalmazzák, mint egykor a sztálini és a hitleri időkben. Kedvezőbb légkörű időszakokban is divatosak voltak az illiberális jelszavak. A titói rendszerben például időnként tisztogatásokat rendeztek, főleg a liberálisokat ebrudalták ki a Kommunista Szövetégből. Ennek az eszmerendszernek, mármint a liberalizmusnak vannak vitatható pontjai, a neoliberális gazdaságpolitikával én sem rokonszenvezem, ellenben nem mindegy, hogy milyen szempontból bírálják. E téren teljes a zűrzavar. A vajdmagyar közéletben a túlbuzgó pártértelmiségek „szoclibeznek”, miközben párttagjaik, azaz képviselőik révén, a legelvadultabb neoliberális programokat szavazzák meg a belgrádi képviselőházban. Jobbra, jobbra, hallom többször is a diadalmas jelszót. Rendben van, de csak óvatosan, teszem hozzá. Márai még a halála előtti években is idézte Bethlen István mind a mai napig tanulságos mondatát: „Az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbe járnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek a szélsőbalra.” Úgy tűnik, Bethlen axiómája érvényes ma is. Addig helyezkedünk, fészkelődünk, farolunk jobbra, mígnem rátaláltunk az egykori dogmatikus baloldali dogmákra.

Médeia és a bombák

A postás hozza Kodolányi Gyula küldeményét, a budapesti Hungarian Review júliusi számát, melyben angol fordításban megjelent a Kisebbségi elégia című esszém. Az 1989 tavaszán írt naplójegyzeteimet forgatom a kezemben. „A Kisebbségi elégiában írok a kisebbségi lét egyik dimenziójáról. Mindenki csak politikát látott benne, zsörtölődésbe menekülő frusztrációt. Miközben a kisebbségi létforma egzisztenciális dimenzióját kellene megérinteni, tisztán kellene szólni róla, a görög drámák hangján. Talán a Médeia tükre jelent egy lépést ebben az irányban. Az esszét a világ nyelvi szempontú értelmezéséből próbálom megírni.” Végül is a Médeiából szelíd dráma lett, bemutatójára furcsa körülmények között került sor. Először 1990. február 13-án Szarajevóban Mira Erceg rendezésében került színre. Repertoáron maradt Szarajevó bombázása idején is, mindaddig, amíg nem érte bombatalálat a Kamaraszínházat. Aztán Újvidéken mutatták be Krizsán Szilva és Mezei Kinga rendezésében. Ők ketten játszottak benne. Az egyébként szigorú kritikus, Ivan Medenica, elismerően írt a színdarabról, csupán annyi megjegyzése volt, hogy a rendezők színpadilag bátrabban értelmezhették volna. Bátrabban? Lehet, hogy a bemutatók furcsa története részint igazolja őket. A bombák ugyanis az etnikai konfliktusok miatt hullottak, a dráma viszont éppen erről szól. Médeia bosszúra tanítja lányát. Iászont kell megbosszulnia, aki „megfogadta az elöljárók tanácsát  / megmenti hazáját, ha nemzete soraiból választ magának nőt”. Médeiát meg kell tagadnia a hazafiasság nevében. Így léptünk be az etnikai konfliktusokba. Úgy hiszem, hogy a Médeia tükre valamiképpen a Neoplanta előzménye is.

Maradunk otthon, ahol nem várnak bennünket

Akárhogyan is vizsgálódom, feloldhatatlan ellentmondással állok szemben. Dicséretes, hogy a szerb kormány rendkívül jó viszonyt ápol Magyarországgal. A minap Aleksandar Vučić a B92 tévének adott interjújában példaként emlegette Orbán Viktort. Igaz, hogy a bolgárok leállították az orosz gázvezeték építését, nyilatkozta, de a magyar kormány támogatja Szerbiát abban, hogy folytassa a munkát, teljesítse kötelességét Oroszország felé. A legnagyobb szerbiai párt, a Szerb Haladó Párt – olvasom – a törvények meghozatalakor figyelembe veszi a VMSZ módosító javaslatait. Ennek ellenére a magyar fiatalok egyre tömegesebben távoznak a Vajdaságból. Mintha a politika és az élet elvált volna egymástól. A fiatal magyar szakemberek hagyják el az országot, az értelmiség pedig némán szemléli a fejleményeket. Akik maradtak, lélekben máshol tartózkodnak. Látszólag minden rendben, könyvek jelennek meg, a folyóiratok – igaz megfogyatkozva - napvilágot látnak. Az egyik rendezvényt követi a másik, majd utánuk csend honol. Időnként durva vádak hallatszanak, amelyek természetesen alaptalanok, hiszen jó elgondolásból nincs hiány. Aligha lehet bárkit is azzal vádolni, hogy a rossz szándék, vagy a puszta akadékoskodás vezérli. Adódnak ugyan irigykedő, számon kérő hangok, hatalmi visszaélések, afférok, azonban nem nagyobb számban, mint a régióban. Az emberek belenyugszanak, jobban, mint a máshol. Léteznek személyes szellemi alkotóműhelyek, de mintha azok lakatlan szigetre költöztek volna. Semminek sincs előzménye, de következménye sem. Időnként a színházak próbálják áttörni a közöny hangfalát, ellenben ez önmagában kevés. A kisebbségi kultúra mintha önkéntes számkivetésbe vonult volna. Nem érzi magát otthon, de nem is otthontalan. Köztes helyzetbe kényszerült. Az otthonmaradást is, meg az elvándorlást is abszurd fátum üldözi. „Lehet, hogy az otthonmaradás tragikus:- emlékeztet Márai Sándor 1937-ben a szorongatott helyzetben levő Gerhard Hauptmann kapcsán - a haza tud kegyetlen lenni. Akármilyen, vállalni kell. Nincs más élet, sem testi, sem szellemi; otthon kell maradni”. Tíz év múlva azonban mégis elhagyja Magyarországot, amikor is a következőket írja ugyanaz a Márai Sándor: „A vonat zajtalanul indult. Néhány pillanat múltán elhagytuk a hidat, a csillagos éjszakában utaztunk tovább, egy világ felé, ahol nem várt senki. Ebben a pillanatban – életemben először – csakugyan félelmet éreztem. Megértettem, hogy szabad vagyok. Félni kezdtem.” Így vagyunk mi is. A haza kegyetlen, csakhogy a vonat nem indul el, maradunk itthon, ahol nem vár bennünket senki. 

Ügyes technikusok

G. M. osztrák újságíróval üldögélek a Panter teraszán és gyanakodva kémlelem az eget. Talán ma este nem lesz vihar Újvidéken. Arról faggatom, hogy módosul-e némileg Angela Merkel német kancellárasszony kelet-közép-európai politikája. Úgy tűnik, az oroszoktól való elfordulás, errefelé irányítja a figyelmét. Úgy van, válaszolja, ez a feszültség felértékeli ennek az egyébként instabil, nagy belső zavarokkal küzdő régiónak a fontosságát. Ami persze, nem biztos, hogy kedvez a régió politikájának, hiszen máris figyelmeztette őket, hogy csigalassúsággal haladnak az EU felé. Kényelmesebb volt meghúzódniuk az árnyékban. Csak úgy mellékesen felemlíti a kisebbségi pártokat. E téren semmi új, zárnám le a gondolatsort, attól tartok érdektelenné váltak. A barátom felkacag. Tudod-e, miért, kérdezi. A vállamat vonogatom, mert egyre kevésbé érdekel ez a kérdés. Veszítenek fontosságukból, válaszolja. Főleg itt a Vajdaságban, Belgrád e téren annyi bókot kapott, hogy többet nem kaphat. Ami a magyar kisebbséget illeti a Milošević idején kialakult messianista kisebbségi párt eszméje többé nem időszerű. Más idők járnak! Most a két ország viszonya kiváló, ezért minden kérdés bilaterális keretbe kerül, erősödik az intézmények és a törvények szerepe. Vegyük például a svéd kisebbséget Finnországban. Svédország és Finnország bilaterálisan rendezi ezeket az ügyeket, ami azt jelenti, hogy a kisebbségi politikusok inkább ügyes technikusok és szervezők lesznek. Ami nem is olyan rossz dolog.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Két horvát Trump

Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >

Legitim parlamenti képviselet nélkül

Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >

Együtt

Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >

(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”

Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >

Fake news és post-truth!

Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |