Ma Nikolett, Hunor, Miklós névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
A (nem) kihirdetett gyász napjai
Mindezt annak mély tudatában tette, hogy valójában bűnözőről van szó, ám az epikus formula szerint a bűnözőből „a nép védelmezője” lett, akinek a nép „hűséggel és szeretettel tartozik”. Ezt az álláspontot nemcsak nehéz, hanem lehetetlen megérteni – ahogyan azt sem, ami a topčideri temetőben történt: az éneklést és a tapsot, azt a félelmetes radikális–progresszív Totentanzot, amely nem csupán Mladić bűneinek megítélését fordította a feje tetejére, hanem az élet és halál, az igazság és hazugság fogalmát is. És nem ez volt az első alkalom Szerbia történetében. Mintha ez az ország soha nem lépett volna ki a guszlázó éneklés és gondolkodás állapotából. Saša Ilić (Peščanik):
Ratko Mladić háborús bűnös augusztus 27-i hágai halálától egészen szeptember 7-i belgrádi állami temetéséig a távozó elnök, Aleksandar Vučić a Szerb Köztársaság foglyul ejtett intézményeivel összefogva ismét sikeresen megalázta a srebrenicai népirtás áldozatait, és újabb politikai feszültségeket gerjesztett a térségben, mindenekelőtt Bosznia-Hercegovinával való kapcsolatában. Ebben segítségére volt számos állami tisztségviselő, a politikusok második és harmadik vonala, a kulturális és értelmiségi elit egy része, a média, valamint mindazok, akik támogatták, hogy az elítélt háborús bűnös, Ratko Mladić állami temetési tiszteletadásban részesüljön.
Halálának napjától a topčideri temetőben tartott temetéséig Szerbia politikai vezetése – az elnöktől egészen a helyi hatalom önkormányzati képviselőiig – versenyt futott egymással a szimbolikus gesztusokban, hogy minél „ünnepélyesebben és méltóságteljesebben” búcsúztassák azt az embert, aki 1995 júliusában a srebrenicai térségben több mint nyolcezer bosnyák férfi és fiú tömeges kivégzését irányította.
Ratko Mladić életrajzával és háborús bűneivel kapcsolatban régóta nincsenek titkok, és az ország többsége pontosan tudja, ki volt ő, és mit követett el a boszniai háború idején. Akik nem emlékeznek, vagy később születtek, azoknak bőven volt idejük tájékozódni erről az időszakról. Csakhogy sem az iskolában, sem a közelmúlt történetírásának azokból a munkáiból, amelyek a történeti intézetekben, az újkori történelemmel foglalkozó tanszékeken vagy más, a Szerb Köztársaság védnöksége alatt működő intézményekben, levéltárakban és tudományos központokban születtek.
Vagyis hivatalos forrásként a hágai törvényszék, illetve a Humanitárius Jogi Alapítvány anyagai álltak rendelkezésükre, továbbá mindaz a dokumentáció, amely a szerbiai civil szektor évtizedes munkájának eredményeként jött létre – annak a civil szektornak a munkája, amely maga is keresztülment a dehumanizálás és démonizálás különböző szakaszain.
Még azt a kísérletet is már csírájában megakadályozták, hogy a Szerb Nemzeti Könyvtár keretében létrejöjjön a „Háborúk 1991–1999” központ, ahol a tudományos közösség hozzáférhetett volna az elmúlt háborúkra vonatkozó valamennyi rendelkezésre álló dokumentumhoz. Már magát az ötletet is hazaárulásnak minősítették (2012), világossá téve ezzel, hogy Szerbiában korlátozott hozzáférés van érvényben a kilencvenes évek háborúinak emlékezetéhez.
Ha azonban megnézzük a topčideri tömeges danse macabre-t, valamint a rendszerbarát média összehangolt működését a (nem) kihirdetett gyász napjai alatt, arra a következtetésre juthatunk, hogy a háborús múlthoz való ellenőrzött hozzáférés rendszere meghozta gyümölcsét. Ha ugyanis másképp lenne, akkor a közvéleményt elárasztották volna a legkülönfélébb szakmai csoportok, társadalmi közösségek, pártok, mozgalmak és egyének tiltakozó megszólalásai a népirtás morbid ünneplésének rituáléi ellen – annak a népirtásnak az ünneplése ellen, amelyet Ratko Mladić „a szerb nép nevében” szervezett meg és hajtott végre.
Most pedig ez a nép válaszolt a hívásra, többségében a Republika Srpskából, amelyet Dobrica Ćosić egykor „a legdrágább szerb győzelemnek” nevezett.
Ćosić a bosznia-hercegovinai háborúról kialakított saját változatát, a népirtás tagadását, és ebből következően Ratko Mladićnak, a Republika Srpska hadserege főparancsnokának szerepéről vallott nézeteit Boszniai háború című testamentumkötetében fejtette ki, amelyet 2012-ben a Službeni glasnik adott ki, akkor még a Demokrata Párt ellenőrzése alatt. Egyúttal ez volt a SANU-memorandum utolsó fejezete is, amelynek kidolgozását Ćosić az 1980-as évek közepén koordinálta.
Az elmúlt napokban Aleksandar Vučić a gyakorlatban is megvalósította Ćosić testamentumban rögzített akaratát: a bűnözőt, Mladićot – mint az „egyetlen szerb háborús győzelem” végrehajtóját – a legmagasabb állami tiszteletadással búcsúztatták.
Ráadásul biztosította a Szerb Pravoszláv Egyház részvételét is, amelynek pátriárkája, Porfirije – az egykori rocker és a háborúellenes költészet rajongója – olyan szörnyű szavakat mondott a gyászszertartáson, amelyek emlékezetesek maradnak. Szavait parafrazálva: „a szerb nép legnagyobb része” számára – de valójában mint erkölcsi mélypont.
Úgy vélem, Dobrica Ćosić elégedett lenne műveinek ezzel a végkifejletével és messzire ható eredményével, ezekkel az intellektusellenes firkálmányokkal. Valójában úgy működnek, mint a Szerb Köztársaság alkotmányának nem hivatalos módosítása, amely szabályozza az állam hivatalos viszonyát a boszniai háborúhoz, valamint annak valamennyi politikai, közigazgatási, jogi, oktatási és kulturális következményéhez.
Ebből az átok sújtotta zónából való bármilyen kilépés súlyosan megbüntetheti az egyént. És fordítva: az ebben a zónában való maradás komoly előnyöket biztosíthat, amelyeket ma Szerbia politikai elitje, valamint a történészi és irodalmi szakma egy része élvez.
Aleksandar Vučić radikális–progresszív rezsimjének esetleges bukása – amely a srebrenicai népirtás örökségének ápolásának garanciája – nem fogja megszüntetni az igazság felfüggesztését a múltról.
Aki figyelemmel kísérte az elmúlt napok médiáját, meggyőződhetett róla, hogy a közélet szereplőinek, íróknak és történészeknek nem kis része részt vett mind a halál utáni állami tiszteletadásban, mind pedig a Mladić-kultusz megszilárdításában.
Egyikük Aleksandar Raković történész, a Szerbiai Újkori Történeti Intézet igazgatótanácsának tagja, aki annak idején a jugoszláviai rocktörténetből doktorált, mára azonban a történetírás legbuzgóbb nemzeti aktivistájaként lép fel.
Ő jelentette ki, hogy „Mladićra még fényes fejezetek várnak tankönyveinkben”.
Ez elsősorban a régóta beharangozott nemzeti történelemtankönyvek megalkotására vonatkozik. Ezeknek – a nemzeti olvasókönyvekben megjelenő, ellenőrzött múltábrázolás mellett – az lenne a feladatuk, hogy „elmagyarázzák a fiataloknak Mladić jelentőségét a szerb nép számára”.
Ha figyelembe vesszük Raković álláspontját, miszerint „a szerb történelem eseményeit affirmatív módon kell értelmezni”, akkor érthetővé válik az is, hogyan viszonyul a topčideri temetőben elítélt háborús bűnösnek járó állami temetéshez és katonai tiszteletadáshoz.
Ratko Mladić háborús bűnöshöz több mint affirmatívan viszonyultak az RTS Oko című műsorának vendégei is: Bojan Dimitrijević történész, a Kortárs Történeti Intézet igazgatóhelyettese, Ljiljana Smajlović újságíró és a neves író, Vule Žurić.
Mindhárman őszintén lenyűgözve beszéltek Mladić nagyságáról. Dimitrijević számára kis híján a hágai börtönből lett lektora, Ljiljana Smajlović számára a szerb történelem fényes alakja, Žurić számára pedig valamiféle „népi hős”, akivé a nép egy része „spontán módon” változtatta.
Mindezt annak mély tudatában tette, hogy valójában bűnözőről van szó, ám az epikus formula szerint a bűnözőből „a nép védelmezője” lett, akinek a nép „hűséggel és szeretettel tartozik”.
Ezt az álláspontot nemcsak nehéz, hanem lehetetlen megérteni – ahogyan azt sem, ami a topčideri temetőben történt: az éneklést és a tapsot, azt a félelmetes radikális–progresszív Totentanzot, amely nem csupán Mladić bűneinek megítélését fordította a feje tetejére, hanem az élet és halál, az igazság és hazugság fogalmát is.
És nem ez volt az első alkalom Szerbia történetében.
Mintha ez az ország soha nem lépett volna ki a guszlázó éneklés és gondolkodás állapotából.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A (nem) kihirdetett gyász napjai
Mindezt annak mély tudatában tette, hogy valójában bűnözőről van szó, ám az epikus formula szerint a >
Alagút
Az ellenzék széttöredezett, tele viszályokkal, és meglehetősen kevés elképzeléssel arról, mit kellene tenni. 2000. szeptember 24. >
Választási manipuláció vagy a demokrácia ünnepe?
A voksolás igazi tétje ezért nem feltétlenül a választás éjszakáján dől el. Ha a kormányoldal győz, >
Guardian: Ratko Mladić, a „boszniai mészáros” hősnek kijáró temetést kapott Szerbiában
Az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn megismételte a figyelmeztetést. „A háborús bűnösök dicsőítése, a népirtás tagadása >
Orbán-féle médiabefolyásolási recept Magyarország után a választások előtt Szerbiában is megjelenik
Orbán receptje immár leválasztható magáról Orbánról. Közvetítők révén exportálható, és hozzáférhetővé válik azoknak a kormányoknak, amelyeknek >
A világot gengszterek és diktátorok sodorják a szakadék szélére, de van út egy jobb jövő felé
Először is: a második világháború utáni világrend legfontosabb pillérei, bár súlyosan meggyengültek, egyelőre még nagyjából a >
„Bilincset az Orbán-rendszer haszonélvezőire”: Magyar Péter megkezdi az oligarchák kezébe került vagyon és pénz felkutatását
Magyar Péter azt ígérte a magyaroknak, hogy visszaszerzi a jogellenesen megszerzett vagyont az Orbán Viktor-korszakból. Most >
Elkezdődött a selyemzsinór megszorítása a TV Nova és az N1 körül?
Elkerülhetetlenül megkezdődik majd a hírműsorok fokozatos megnyirbálása – márpedig Vučić számára ez a legfontosabb cél –, >
Kit választunk hőseinknek – Živojin Mišićot és Koča Popovićot vagy – Ratko Mladićot?
A hős hadvezérről – és/vagy a beteg öregemberrel szemben elkövetett igazságtalanságról – szóló mítosz segítségével az >
„Lengyel forgatókönyv” szerb módra: képesek-e a fiatalok az idősebbek segítsége nélkül megváltoztatni a hatalmat?
„Bár az utcai aktivitás csökken, a Szerb Haladó Párttal szembeni elégedetlenség nem csökken, és a közvélemény-kutatásokban >
Ratko Mladić temetése: állami tiszteletadás, uniós nyomás és Szerbia múltjához való viszonya
„Szerbiában nincs olyan kisebb város, ahol ne lenne legalább egy, Ratko Mladićot dicsőítő falfestmény. Az a >
VMP-KÖZLEMÉNY: MAGYAROK VAGYUNK, NEM „MAGAROK”!
A közvetlen szakmai és kiadói felelősség a kiadót terheli: a lektor feladata a hibák jelzése, a >