Ma Zita, Mariann, Anasztáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Gubancban
Gubás Ágota
Mottó: „A politikának eszköz, az erkölcsnek cél az ember.”
(Herder)
1991. VII. 11.
Kinek a kezében van az újabb „információs bomba” gyújtózsinórja? A tartományi sajtó után most a helyit kell móresre tanítani! Ezek a gondolatok cikáznak agyamban, amikor a Napló felkérésére megpróbálom tömören átgondolni, hogy miért is váltottak le a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének egyéves főszerkesztő-helyettesi tisztségéből, amelyet 20 évi újságírói tapasztalattal a hátam mögött kb. fél éve töltöttem be. Hogy az eset csak ürügy volt az ügyeletes bűnbaknak, a VMDK-nak lejáratására, és kísérlet a félelem elültetésére a kisebbségi sajtóban, az a tények pontos ismeretében, remélem, nem csak az én szubjektív megállapításom. S ha az újságírók többsége, hál' Istennek – még a kisebbségiek közt is –, nem is olyan félős természetű, mégis az „üggyé” válásnak egy sokkal súlyosabb, s mivel megfoghatatlan, bizonyíthatatlan, alattomos következményét tartom óriási veszélynek: az ÖNCENZÚRA fokozódását.
Tudósító újságíróként hasonló informatikai merényletkísérletet már átéltem, amikor a 7 Napot akarták szétzülleszteni a többpártrendszer kibontakozásának időszakában, de amikor a szerkesztőség gerinces és egyöntetű kiállásának barikádjába ütközve nem sikerült rájuk bizonyítani, hogy a VMDK szócsöve a lap, nem sikerült az sem, hogy az uralkodó párt kiszolgálóját megtegyék főszerkesztőnek. Ekkor a hatalom visszavonult. A rebellis városban, Szabadkán, ahol a VMDK-nak és a koalíciós pártoknak a népképviselő-jelöltjei sikert arattak, ahol a polgármesterre, annak ellenére, hogy magyar, nem lehetett rábizonyítani, hogy nem munkálkodik minden itt élő érdekében (bár minden megmozdulását ilyen szempontból is éber ügyeletesek ellenőrzik), ahol még az igazi bomba, amely a templomban robbant, sem tudta megfélemlíteni és összeveszíteni az itt élő nemzeteket, most már az igazi „háborús hangulatban”, az idő szavának „megfelelően” a köztársaságban még uralmon lévő part, de itt háttérbe kényszerülő most militáns vizekre evezett, vagy fordítva?
VII. 7.
A hógolyó, amely a lavinát elindította:
Vasárnap, a dél órák. Dudás Károly felhív, hogy a főszerkesztőt nem találta meg otthon, ezért engem kér, hogy a Szabadkai Rádió segítsen egy értesítés közlésével MEGNYUGTATNI a Csantavérről és máshonnan is még pénteken este a szökőkútnál fölvonulni szándékozó szülőket, akik katonafiuk vagy behívott hozzátartozójuk miatt aggódnak. Habár a városelnök lebeszélte őket a provokációs veszéllyel is járó gyülekezőről, s azóta a VMDK tartományi és szabadkai elnökei is tárgyaltak a szabadkai helyőrségben, a kedélyek mégsem csillapodtak. A VMDK tartományi elnöksége pedig szombaton ülésezett és elhatározta, hogy az államelnökséghez küldöttséget meneszt, kedden pedig a szabadkai szervezet tart vitatribünt, s ha lehet, erről kétszer-háromszor olvassuk be az értesítést. Különösen azok aggódnak, akiknek hozzátartozóit Pélmonostorra vitték, s számuk nem is lehet kevés. Ismerve a VMDK-nak az aznapi Magyar Szóban közölt szövegét, a békefelhívást, megbeszélve a főszerkesztővel és jóváhagyásával a következő értesítés hangzott el a rádióban:
„A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöksége értesíti azokat az aggódó szülőket, feleségeket, akiknek katonafiuk, férjük Szlovéniában vagy Horvátországban tartózkodik, vagy akiket a napokban mozgósítottak, hogy a VMDK mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb hazakerüljenek.
Ezért azonnal küldöttséget meneszt az államelnökséghez és a Jugoszláv Néphadsereg főparancsnokságához. A küldöttség a legerélyesebben követeli, hogy szereljék le a Jugoszláv Néphadsereg Kötelékébe besorozott vajdasági magyarokat, akik nem kívánnak részt venni a délszláv népek közötti fegyveres etnikai konfliktusban. A VMDK szilárd meggyőződése, hogy a konfliktusok csak a hadsereg bevetése nélkül, békés tárgyalások útjain oldhatók meg. A VMDK szabadkai körzeti szervezete értesíti a hozzátartozókat, hogy keddi, rendkívüli Nyitott ajtó elnevezésű rendezvényén – amelyet ezúttal is 17 órakor tartanak meg a Népkör nagytermében –bővebb felvilágosítást kaphatnak ezekről a kérdésekről.”
Mivel az értesítést én diktáltam le a bemondónak, a nevemet írta alá, s azt, hogy telefonon kapta.
VII. 8.
Egy fél órával a 15 órai Híradónk előtt a főszerkesztő feldúltan érkezik az „ügyben” összehívott kollégiumi ülésről, kiveszi a már kész anyagomat, egy interjúmat, amelyben dr. Sepsey Csaba, az államelnökséghez készülő küldöttség egyik tagja, a szabadkai szervezet elnöke bővebben megmagyarázza az értesítést. Gál Ottó elmondja, hogy frontális támadás ért bennünket az igazgatónő és a szerbhorvát szerkesztőség részéről. Zaklatott elbeszéléséből – s míg a Híradón végzi az utolsó simításokat – azt hámozom ki, hogy legfőbb bűnünk hogy nem adtuk át az értesítést a szerbhorvát műsornak (ami akkor már rég befejeződött), de egyéb homályos kifogásaik is vannak a közlemény tartalmával, s utalások történtek arra, hogy én mint VMDK-tag befolyást gyakoroltam ezúttal és nemrég is, például oktatáspolitikai témakörben. Mélyet sóhajtok és nagyon szomorúvá válok, mert alig tudhatjuk magunk mögött egy kb. húsz évig tartó egyfajta főszerkesztési, az önálló gondolkodást lehetőleg mellőző politikát, s végre egy másfajta szedtem juthat kifejezésre a magyar szerkesztőségben; s miután a többpártrendszerre való áttérés nem éppen vihar nélküli periódusában az új vezetővel igencsak derekasan helyt állt ez a poraiból feléledni látszó szerkesztőség, s kívülről sem érte semmilyen bírálat, inkább elismerés, most íme megjelenik felette a gyanú árnyéka. Hogy miféle gyanúé? Másnapra kiderült.
VII. 9.
Az igazgatónő azonnali hatállyal levált funkciómról. Az indok: mivel nem tájékoztató műsorban (aznap nekünk nem volt – saját megjegyzésem), hanem a zenés üdvözletek közt hangzott el az információ, ezzel leromboltam a Szabadkai Rádió tekintélyét. – Esztétikai jellegű volt a probléma? – kérdezem. Nem, hanem izgató – hangzott a válasz, s azt említette, hogy honvédelmi-katonai körökből érkezett a reagálás, hogy nyugtalanságot keltettünk ezzel.
Este elmegyek a Népkörbe, a VMDK vitafórumára. Az újságírók közül ott van a Szabadkai Rádió szerbhorvát szerkesztőségének riportere, aki korrekt és átfogó jelentést adott, és föltűnni látom a Subotičke novineból egy kollégát. Az előcsarnokban a Magyar Szóból egy újságíró mássál van elfoglalva, „hivatalból” nem bízták meg, hogy figyelemmel kísérje az ülést. A gyilkos testvérháború ellen emeli fel szavát több mint kétszáz, főként magyar, de más nemzetiségű szülő is. Izzik a terem a sok segélykiáltástól, s az attól való félelemtől, hogy a bajkeverők, a politikai uszítók, visszaélnek az anyák aggodalmával. Mindenki azt hangoztatja, hogy nemcsak a magyar gyerekekért aggódnak. Egy törékeny asszony csaknem hisztérikusan kiáltja, hogy ő szerb, magyar, bunyevác… (Lásd a Herder-mottót.)
VII. 10.
Reggel a Magyar Szóban elolvasom azt a Tanjug-hírt, amiről előző este egy szegedi ismerősöm telefonhívásából értesültem először. Mégpedig az Újvidéki Televízióból. Előirányozták a főszerkesztő felelősségre vonását is. Hüledezve hallgatom. A Tanjug-hír még csak a „hallgatók körében észlelt nyugtalanságról” szól. (A magyar szerkesztőségbe valóban érkezett egy telefonhívás arról, hogy hol lesz az összejövetel, mert az érdeklődő nem jegyezte meg százszázalékosan, hogy a Népkörben-e?) Az SZSZP községi bizottsága viszont már másként reagál. A közleményben többek közt elítélik bizonyos nemzeti jelleget viselő pártok kísérleteit, amelyek nyugtalanságra és a félelemkeltésre irányulnak, s amelyek nyíltan támogatják az ország szétzúzására törekvő erőket, s teszik mindezt az egyik nemzetiséghez tartozó gyerekek iránti aggódás örve alatt…”
A Politika Ekspres már-már (nem tudom másként fokozni) azt állítja, hogy a rádió dezertálásra szólít fel. A hógolyó növekszik.
VII. 11.
A Politikában megjelent írás címe: Politikai játékok a vajdasági magyarokkal. Szerzője: L. Ivković. Csokorba gyűjti a Szabadkán „lassan beszüremlő nyugtalanságokat”. Ebben a VMDK élen jár, s vezetői „a rádió hullámhosszát is kihasználták”. A cikk alcíme: A VMDK dezertálásra szólít. Többek közt azt is ecseteli, hogy a Népkörben a magyar szülőkkel hogyan manipulált a VMDK, hogyan vezette félre őket. Eléggé egyoldalú nézőpont, nem tudom, a terem melyik szögéből szemlélve alakította ki. A rádió szerkesztőségében most a cikket olvasva újra felidézem a szülők lelkiállapotát. Nem hagy nyugton a lelkiismeret. Eldöntöm, hogy mégiscsak benyújtom a fellebbezést, habár már sokkal kevesebb az energiám az efféle harcra, pedig a régi szép boldog békeidőkből (nyelvművelés és a magyarság öntudatának ápolását célzó újságírói törekvéseim gyanús politikai megbélyegzési kísérletei stb.) még mindig „kondícióban” tartanak. Hátha majd egy kicsit megtorpan útján az a bizonyos növekvő hógolyó. Biztatást Ancsel Éva filozófus Bekezdések az emberről című kötetéből veszek.
„Hogyan legyen az ember a helyzet magaslatán, ha annak nincs magaslata? Egyetlen helyzetnek sincsen magaslata. Csak az ember az, aki fölébe léphet. Mégha Solness mesterként le is zuhan.”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >